Kate Diablo Wayland

• • • • • • • Adatok • • • • • • •

A karakter neve:Kate Diablo Wayland
Becenév: Kate, Diablo, Miss Wayland

Faj: vámpír
Nem: nő
Kor: 500éves 20nak néz ki
Születés helye és ideje: 1513. július 2. Anglia
Foglalkozás: Üzletvezető
képesség: Kriokinézis: Képes csökkenteni saját és környezete hőmérsékletét, esetenként jégstruktúrákat létrehozni. Pyrokinézis: Képes fokozni saját és környezete hőmérsékletét, esetenként tűzvészt létrehozni. Ha a két képességet egyszerre használja az halálos is lehet.

• • • • • • • Család• • • • • • •

Apa: Halott
Anya: Halott
Testvér(ek): Egyke voltam
Egyéb hozzá tartozók: Richard Wayland akit nem rég változtattam át és még a nevemet is felvette. Egyedül képtelen életbe maradni.

• • • • • • • Jellemzés• • • • • • •

Amiket szeret: Gyilkolni, vért inni, képességét használni.
Amiket utál: Nyávogás, sopánkodás, érzelmek.

Jellem:
A látszat:
Itt vagyok én, egy kedves, aranyos, kötelességtudó lány aki, mindig segít másokon, ha tud. Mindenki ilyennek ismer, és így szeret! De mi van, ha ezekből csak néhány igaz, és a többi álca? Mindig szófogadó lenni, annak ellenére, hogy jól tudod, hogy a feletted állóknak gyakran nincs igazuk, egy kicsit furcsa. Alapjába véve, én tényleg szeretek segíteni másokon, és szeretem a társaságot, nem vagyok „magányos farkas” típus. A körülöttem lévők 95%, hogyan is fogalmazzak.. Gazdag! De valahogyan, amióta az eszemet tudom, én mindig különböztem tőlük. Engem nem érdekel a pénz, a hírnév, engem valami más fog meg. Megtanultam az évek során, hogy nem szabad megölnöm magamban azt, amit a többiek már rég kiöltek, mert ez tesz engem mássá. Hogy a látszatot megtartsam szüleimbe, és másokba is, elsajátítottam az engedelmességet. Persze, ettől függetlenül szeretem a szüleimet, csak tudom, hogy ők nem értenének meg engem...

A valóság:
Határozott, magabiztos, töretlenül állja a sarat. Barátságtalan, és néha veszélyes lett önmagára nézve is. Néha nem sok hiányzik ahhoz, hogy eltörjön a mécses, de Kate Diablo Wayland-ot még senki nem látta sírni. Ha rajta múlik nem is fogják. A nő maga a jégpáncél, a testét csaliként használja, aztán elsül a ravasz és vége. Betörhetetlen és mindenkinek megmondja a frankót, utálja ha megmondják mit csináljon, inkább a saját útját járja. Ritkán áll meg ha elkezd valamit, élete során ez eddig kétszer fordult elő. Kiismerhetetlen és a főnökének sem hagyja, hogy uralkodjon rajta. Most pedig ismét egy nagy fába vágta a fejszéjét.

Kinézet: Szőke haj, kék szemek, telt ajkak, és hófehér bőr. 174-cm-rel a föld fölött lehet velem találkozni, kimondottan karcsú csomagolásban. Szeretem a színes ruhákat és az ékszereket, a hajam legtöbbször kiengedve hordom. Mosolyom mindig őszinte, de ha felbőszítenek, akkor, ha lehetne ölni pillantással, megtenném. Ami már védjegyemmé vált, az a Diablo-féle jeges mosoly, melynek jelentése „Kicsinállak, és nagyon jól fog esni.” Általában ha sminkről van szó, akkor a „kevesebb több” elvet követem. Hangulatfüggő, hogy mi veszek fel, ha rossz kedvem van, akkor eleve a sötétebb tónusok jöhetnek számításba, ha pedig vidám vagyok, akkor bármit fel tudok venni.

• • • • • • • Előtörténet• • • • • • •

Azt tudják csak, hogy egy villanást láttak, aztán a testem minden négyzetcentiméterén egy-egy vércsepp volt. A következő pillanatra már csak én emlékszem, a szüleim halottak. Küldetés volt, végleges és visszavonhatatlan. Katanámról két vércsepp hullott alá, ezennel beavattak. A ház végül a tűz martalékává lett, én pedig elhagytam Angliát. Soha többet nem tudtak rólam, se a "barátok", se az ismerősök, sem pedig az ellenségeim. A magam útjára léptem tizenhét és fél éves fejjel, senkitől nem kértem semmit, csak a fegyvereim voltak velem, egyedül jártam a világot. Hol hozzám szegődtek, hol elhagytak, hol pedig megpróbáltak hűvösre tenni, egyik sem érintett meg annyira, mint kellett volna. Mióta megöltem a szüleimet a gránit hozzám képest olvadt meleg fém. Senki sem tudja az esetet, a megfelelő emberre várok, hogy elmondhassam, és végre olyan "bandába" kerüljek, ahonnan nem kell elmennem, mert keményen nem bírom ha rám telepszenek. Eddig egyedül dolgoztam, a csapatmunka nem az én világom. Persze szedtem én össze kisebb nagyobb munkákat, de az sosem olyan volt, kaptam érte pénzt, dicséretet, viszont semmi hasznom nem volt belőle. A behajtás nem az én világom, cselekedni akarok, és ölni. Csendes gyilkos néven emlegetnek sok államban, ennek meg is van a története. Hiszen hangtalanul, az éj leple alatt, de mégiscsak szemtől szemben ölök, a pisztolyomat ritkán használom, inkább csak önvédelemre és nem gyilkolásra, arra ott van a tőröm és a katanám, azok csendben végzik a dolgukat, nem szólnak vissza, egyből cselekednek. Eddig kétszer haboztam, hogy tényleg megtegyem-e amit akarnak tőlem, mind a kétszer meg is sebesültem. Azóta csak olyan munkát fogadok el, amiben biztosan érzem a hasznot. De most megint új város felé veszem az irányt, azt mondják itt mindenben van valami izgalom. A vezér kb annyi idős, mint én meglátjuk hogy jövünk ki, talán még le is telepszem ha arról van szó. Jason Tucker... Már felvettem vele a kapcsolatot, meglátjuk mi sül ki belőle, és hogyan fog hozzá állni az én életcéljaimhoz. Nem érdekel, hogy mit háborúznak a külvárossal, csak ölni tudjak, és meglegyen az érdemem, és a pozícióm. A "Csendes gyilkos" ölni vágyik bennem, ismét... Már előre élezem a pengéimet, a mosoly ugyan olyan gúnyos, mint mikor a szüleim haltak meg... Sajnálatos, de muszáj lépés volt, nincs kegyelem többé, főleg annak, aki bántani akar. Lássuk hogy viszonyulnak ahhoz, hogy új ember csatlakozik akiben szinte azonnal kiöltek minden jó érzést ahogy megszületett...

Nem sejtettem, hogy Jason vámpír, ahogy először a kezei közé kerültem, hogy megbeszéljünk egy hadműveletet, szerelmesen magához édesgetett, majd átharapta a torkom, és végül vámpírrá tett. Azt mondta olyan kegyetlen voltam, hogy nem akarta látni ahogy majd megöregszem, így az oldalán lehetek addig amíg ő akarja. Igen ám, csak rosszul gondolta. Mivel elég jó kardforgató voltam már akkor a vámpír gyorsaság csak még rátett egy lapáttal, és így az első adandó alkalommal megöltem a "mesterem". Mikor megláttam az elkárhozott lelkét eltűnni a szeméből, a gúnyos mosoly szinte letörölhetetlen volt az arcomról. Persze kilépve a szobájából az őrükbe ütköztem, újabb sebeket szereztem, de gyorsan átvágtam magam rajtuk és végül eltűntem a városból. Az első képességem 100 évesen alakult ki ez volt a Kriokinézis, csodálkoztam is, hogy mit nem tudok, ezt úgy 350 éves koromig fejlesztgettem, aztán egyszer csak jött a másik. Pyrokinézis, ezzel kicsit meggyűlt a bajom, még néha most is, 500 éves fejjel. A világ minden részén jártam, és rengeteg gyermekem lett. Néha szerelemből, néha egy feladat elvégzéséhez teremtettem, de most úgy érzem lassan megpihenek. Shadowlandbe tartok, hogy itt betöltsem a Város úrnő szerepét, és rendbe szedjem az itteni vámpírokat. Meglátjuk hányan hódolnak be egyből.

Tökéletes! Nézz be majd a foglóba és már mehetsz is játszani.

ELFOGADVA