Rémes álmok - Ki mondta,hogy egyik sem lehet igaz?

Vendég

1 fejezet. Rémálom

Cyd

Leírhatatlan éjszakával kezdődött mindez, a Hold táncterén ragyogott. A csillagok irigykedve bámulták őt a messzi távolból. Vénusz volt az egyetlen, aki hű maradt kedveséhez kitartóan tündökölve a korai pirkadatkor. A többi pajkos csillag nevetgélve alábukott a semmiben.
Anya mindig mesélt róluk egy- egy történetet néha többre tartotta az eget, mint bárki mást. Azt mondta a csillagok sosem hazudnak csak mi emberek elvakult önzőségünk miatt. Nos, illene bemutatkoznom, Cydonia vagyok bár a barátaim csak Cydnek hívnak. De minek is beszélek, ha egy naplónak mondom mindezt? Innen kezdeném tehát bejegyzésem az első éjszakát, amin nyugtalan voltam.
Éjszaka volt és nyugtalanul forgolódtam az ágyamban, csak Halál, vigyorgó arca nézett rám a falról ahová felakasztottam. A falakon démonként suhant át egy-egy árnyék melyet falra festett a képzelet sejtelmes érzete. Csupán a kintről beszivárgó sikoly zavarta meg nyugalmamat, ami már egy kicsit kezdett illúzióvá válni.
Mondanám, hogy féltem bár aligha tudtam mitől, hiszen a szomszéd szobában csak Joseph van, aki néha hozzám sem szól. Vajon csak az ő csínytevése lenne mindez a sok furcsaság?
Megfontolt léptekkel az ablakhoz osontam határozottan azt hittem, hogy a sikoly vagy amint annak hittem onnan jön. Csak egy ág volt a szél szárnyán süvített pajtásaival együtt. Kissé megkönnyebbülten visszamentem volna az ágyamba, de a lábaim megálljt parancsoltak. A szoba mintha más lenne, az óra elmozdult a falról és körbe- körbe táncol. A táskám, amiről biztosan tudtam, hogy az íróasztal mellé tettem kideríthetetlen módón a ruhásszekrény mellet volt. Biztos nem én tettem oda arról tudnék. No de várjunk, csak az íróasztal sincs a helyén. Hogy került a ruhásszekrény mellé, amikor rögeszmémnek hála tudom, hogy ott a tükör volt.
Hirtelen kinyitódott az ajtó én meg akarva akaratlanul is elsikítottam magam. Gúnyos kacaj suhant be a szobán csak ő lehetett az... Joseph.
- Nem tudsz aludni kiscsirke? – kérdezte a rajta megszokott vigyorral az arcán.
Összeszorított kézzel megpróbáltam hozzá vágni a párnám, de kikerülte. Az ajtótól beszivárgó fény arra jutott következtetni, hogy odakint járkált éjszakai nassoláson.
- Mellé! Tanulj meg jobban célozni és akkor menni fog. - még mindig nevetett és a párnát a kezembe nyomta, amit odakintről felvett.
Már a szobámban volt pedig be sem engedtem. A szokásos lelki dumára készült néhány szót elváltani velem aztán szokása szerint elmegy.
- Miért nem mész a szobádba? – felvont szemöldökkel vártam válaszát még mindig állva, ő bezzeg helyet foglalt az ágyamon. Ilyenkor tudnék én sikítani még jobban, hogy anyu és apu is meghallja.
- Félsz nem? – újra vigyorgott és hátra dőlt az ágyamon.
- Én... dehogy . – hazudtam neki erre Joseph egyből felkapta a fejét.
- Ezek szerint kell valaki, aki megvéd téged kiscsirke. – utálok ellenkezni, de ez több a soknál. Azt nem képzelheti, hogy megengedem neki, a mellettem alvást.
- Mire vársz kiscsirke talán félsz tőlem? – most lett igazán elegem belőle mégis az a düh vagy talán érzés, ami utolért parancsot adott, hogy ha nem teszem meg egy életre röhögni fog rajtam.
Hátra dőltem az ágyon és betakartam magam a takaróval. Gondolhattam volna, hogy nem elég Josephnek egy párna az enyém is kellet.
Elmém újabb illúziót kezdett kergetni, amikor rám tette a kezét. Aludt már velem ellentétben, aki folyton olyan dolgokat képzelek, ami nem a nappali tudatalattimra érvényes.
Sokáig nem hunytam le a szemem csak vártam valami után, amit mostanáig sem tudok kimondani. Az ágyban is rosszul aludtam főleg, hogy Joseph mellettem van, mozdulni sem bírok. Néha azt kívánom, bárcsak egyedül lennék gyerek anyának és apának nem pedig egy magas, fekete hajú és barna szemű fivérrel a hátam mögött, aki folyton azon van, hogy tönkre tegye az életem. Mellesleg 15 vagyok ő meg hát sokkal idősebb nálam, amit már bánok egy ideje.

Joseph

Három napon át csak esett nagy ívben ellenségem a hó és a szél is fújt.
Kételyeim nem csaltak nem nézünk valami békés éjszakának elébe.
Harmadik este, mert hát az jött el leosontam hű szolgámhoz a hűtőhöz, aki mindig kiszolgál valami finomsággal, ha korong a gyomrom.
Odakint démonok visításához hasonló hangok keringtek a nagy semmiben.
Úgy éreztem magam, mint akit elkaptak esti kis körútján.
Bámultam az előttem tágra nyitott hűtőajtót, semmi érdekes kivéve az estéről megmaradt tortaszelet, ha jól látom.
Gyorsan el is csentem a tányérról lehet a kiscsirkének volt odatéve, de kit érdekel.
Alszik, nem jött le, még nem is volt éhes, rá sem nézett erre a páratlan falatra. Kell ennél jobb indok? Dehogy kell!
Holnapra el is felejtik az egészet.
Tudomásul sem veszik, hogy ez a jelentéktelen kis tortaszelet ott volt a tányéron.
A tortaszelet eltűnt a tányérral együtt, annyi fáradtságot vettem azért, hogy elmossam. Őrjáratom végén lassan és rendíthetetlenül felvonultam a szobámba, azaz csak vonultam volna.
A kiscsirke szobája előtt megálltam mivel mocorgást hallottam vagy mit is odabent.
Gondoltam megnézem, hátha kell segítség az álmok útjához. Nem volt az ágyában, valamit működött az ablaknál talán.
Buzgó vigyorgással fel is tettem neki a kérdést.
- Nem tudsz aludni kiscsirke?
Mondanám, hogy nem lepett meg szokásos viselkedése miszerint előbb hozzám vág, valamit aztán beszél. Most is így történt persze egy jól felkészült mozdulattal kikerültem.
- Mellé! Tanulj meg jobban célozni és akkor menni fog! – röhögtem el magam. Kezeim mégis valami olyan mozdulatot vettek, amit eddig még soha. 19 vagyok, az istenít egy barna hajú, zöld szemű és kb. 169 cm magas kiscsirke szobája tenne félelmet belém.
Kezébe adva a párnát, amit hozzám, mert vágni a szemtelenje feltett kérdése után leültem az ágyra mely szó szerint ez volt.
- Miért nem mész a szobádba? – hangja kissé megremegett s, nekem pont ez kellet. Érthetetlen arcára néztem ismét egy ördögi kérdéssel megtoldva mindent.
- Félsz nem? – dőltem hátra pihe puha lányos ágyán.
- Én... dehogy. – tudtam, hogy a kiscsirke hazudik fejem felemeltem és úgy próbáltam újra végig mérni.
- Ezek szerint kell valaki, aki megvéd téged kiscsirke. – körülötte szinte forrt a levegő, tudtam mennyire szeretne ellenkezni ezért tettem még egy lapáttal. - Mire vársz kiscsirke talán félsz tőlem?
Mintha valami megmozdult volna kis gondterhelt fejében betakaródzót, mint a síros kisgyerekek, ha a szüleik nem adnak meg valamit nekik.
Nem fértem azon a kis párnán, amit nekem adott, közelebb bújtam hozzá, ami nem igazán szokásom, de hát a testvéri szeretet ugyebár mindig számít. Jobb kezemet rátéve szörnyen melegtől buzgó kis testére átadtam magam a holnapnak.

Vendég

Cyd

Gyönyörű vasárnap van, mintha a tegnapi viharnak nyoma tűnt volna. Valami még sincs rendben velem. Körülöttem minden olyan varázslatos és megálmodott az éjszaka varázsa miatt.
Amikor megláttam magam mellett Josephet, aki éppen engem bámult és a homlokomat fogta legszívesebben leteremtettem volna, de nem voltam rá képes. Megnyugvásra és békére vágytam semmi kedvem sem volt erőszakot bevetni ellene.
- Talán a szerelem tűzétől égsz kiscsirke? – kuncogott majd komolyságra váltotta meggondolatlan vigyorát. – Szólók a mutternek, hogy gond van veled. Várj csak, hozok egy lázmérőt!
Joseph felkelt az ágyamból, az ajtóhoz sietve kiment és magamra hagyott. Volt időm gondolkodni a történteken, hogy ennyire megváltozott a szó jó jelentésében.
Vajon megjött az esze? Talán így próbálja kimutatni, hogy azért mégis 19 éves és felnőtt végre a korához?
De mégis mi történik velem? A tegnap semmi bajom sem volt odakint hógolyóztam a barátaimmal.
Biztos valamit elkaptam a fehérségtől és most ez a hála arra, hogy ebben a szörnyű állapotban vagyok.
Az iskolában történt jelenetek egyre jobban és jobban kezdenek dühíteni az osztálytársaim elvakultsága miatt. Utálom őket mindegyiket egytől egyig. Sosem teszik azt, amit mondok, a hátam mögött kinevetnek és nincs ott Joseph, hogy megvédjen. Neki meg hát esze ágában sincs engem megvédeni, elvan azokkal a minden pénzt megérő testi-lelki jó barátaival. Úgy érzem, kisebbségi komplexusom van, bár lenne valami más. Ezeken a gondolataimon naponta elnevetem magam most mégsem ment.
A bennem lévő fájdalom és talán a vírus nem hagyott kényelmesen nyugodni tovább.
Álmodoztam az életről, halálról, barátságról és szerelemről. A péntek délutáni illúzióm a buszon még mindig felkavarja nyugvó testem s, lelkem.
Vajon valós volt-e az, amit láttam? Biztosan leültem mellé és a lélegzetem sem volt nyugodt?
Kapkodtam egyáltalán a levegőért és piroslani látszott az arcom mellette?
Josephnek, illetve a groteszk maszkba bújt kisördögnek igazat adok. A szerelem tűzében égek a lázzal együtt, amit emellett észlelek.
A nevét sem tudom, mégis két napja már, hogy fekete hajáról, barna szeméről és telt ajkairól álmodom. Ahogyan megcsókol és kijelenti, hogy szeret, velem akar, lenni én meg semmiképpen ne ellenkezzek neki, mert nem fog bántani, az maga volt a tökély.
Hiszek az álmokban ezt az egyet leszámítva, egy ember nem képes elveszíteni álmaiban az ártatlanságát. Biztos ez is az én szerencsém és a többiek ezért bélyegeztek meg a,, kis ártatlan” jelzővel, aki folyton csendben marad zárkózottsága miatt.
Joseph lassan ismét hozzám került. Szótlanul lefogott és a számba nyomta a lázmérőt.
- Hé, nem kell lefogni egy lázmérőért! – sziszegtem, bár aggódó nézése, ha van neki ilyen nem késztetett agresszív szavak hangoztatására.
- P0f@ b3 kiscsirke nem vagy jól! Amúgy...- ledőlt mellém már tiszta szokásból is. - ... van egy tervem. Benne vagy?
Rám nézet majd tenyerét ismét homlokomra tette, mintha éppen azt állapítaná meg, hogy mennyire vagyok magamnál.
Szemeim leragadtak dehogy álmodtam figyeltem Joseph szavait, amikor kellett válaszoltam.
- Tudom, mi kell neked kiscsirke! – közel hajolt hozzám.
- Dehogy tudod! – vigyorogtam démonian, persze a szemeimet eszem ágában sem nyitottam fel.
- Tudni akarod, mit tudok? – suttogó hangja nyugtalanná tett, hogy vajon mit tudhat, amit én nem és ő igen.
- Na, mit? – felnyitottam szemeimet, csak mert muszáj volt. A lázmérőt, hogy azt is megemlítsem végre kivette a számból.
- Jobban el kellene rejtened a naplód kiscsirke! – most esett le igazán minden, az a tüzes dolog a szerelemmel.
Szóval nem csak poénkódot? Nem lehet, hogy minden rejtet érzésem elolvasta, amit oda leírtam. Mozgás képtelen révén én innen most aligha fogok, eltűni a láztól.
- Aljas vagy, mint mindig! – gúnyos arcát látva elhúzottam tőle valami azonban arra késztetett, hogy visszakerüljek a helyemre, közelebb húzódjak hozzá és megöleljem. – Mi a terved? – fel sem néztem rá elég volt megölelni és egy kicsit elhitetni vele, hogy szeretem.

Joseph

Vasárnap van , a kiscsirke napja talán , akár az enyém is lehetne. Most végre megtudhatom mit rejtegethet előlem. Csak ápolom a kapcsolatunk és semmi több. A nap fellopózott az ablak párkányra , hogy meglesse ördögi tettem. Felkeltem az ágyból , egy precíz mozdulattal végig húztam a kezem a kis csirke homlokán. Ramaty állapota ellenére békésen alszik , akárcsak egy angyal.
Egy ideig elnéztem őt , majd mély levegő kíséretébe megakadt a szemem fiókos íróasztalán.
Minden gyerekes titkát oda rejti , régen legalábbis így volt. Most sem lehet másképpen. A szoba másik felébe lopóztam , hangtalan léptekkel. Tudtam mit keresek legalábbis reménykedtem,hogy színészi tehetségem most kibontakoztathatom. A James Bond filmek főszereplője lehettem ahogyan meg meg állva figyeltem őt. Bámultam a semmit mondó fiókokat míg egyiket ki nem szabadítottam ezer éves börtönéből , melyre olyan lakatokat tettek,hogy képes legyen megőrizni titkait.
Mindennel televolt az a szegény kis fiók :CD,füzetek, marker(szövegkijelölő karioka), egy soha sem látott női szemet féle szemceruza, khm egyéb női nyavalya azokra a napokra, William Shakespeare Romeo és Júlia című tragédiája és ami nekem kellett ,Cyd naplója.
Nem voltam rest én sem , kikaptam abból a rengetegből és máris leültem vele a közeli székre. Giccses volt , az ember nem is nevezné naplónak , ha nem ismerné kis húga díszítési stílusát. A címe (mert azt is adott neki) Ártatlan szándék volt. Azért elgondolkodtató nem? Mióta van a kis csirkének ártatlan szándéka? Hiszen nincs is tudtommal. Lapozni kezdtem a füzetet mintha valami veszett eb csontért kaparászna, én sem néztem ki jobban.
Az utolsó bejegyzés pénteken volt , ezt jól kilehetett venni. Kacskaringós betűkkel meg a dátum is ott volt (ami most nem lényeges).Hamar olvasni kezdtem kis húgom monológját.
,,... ma újra láttam őt. Nevét mindmáig nem tudom, lehet nem is akarom. Rettegek attól a névtől , mi van ha az utána következő napokon rosszabb lesz az állapotom? Senki … senki sem tudhatja meg mit érzek, szégyen lenne ,főleg az én fejemre. Mégis vonz az a fekete haj és barna szem , meg az a kék táska amit most sem tudok kiverni a fejemből. Ott ültem mellette , tekintetét hiába kerültem nem ment , csak az ablak fele kellett néznem, tehetek róla,hogy ő ült belül? Idősebb lehet nálam , arca komoly és túl szép ahhoz,hogy természetesnek lehessen mondani. Egy isten , aki gyógyír lehet az én szörnyű betegségemre. Mi az a betegség? Egyértelműen a magány. A baj csupán az, hogy hamar érkezik nálam a halál. Nincs ő és már nem is gondolhatok rá. Arca vonalát most sem merem elfelejteni, mindent az ő arcára próbálok hasonlítani. Sikertelenül. Minden eddigi álmomban ahol ő is ott volt csak néztük egymást hang vagy bármi egyéb nem történt. Akárcsak a buszon.”
Ennél a pontnál hátra lapoztam hátha van ennek a dolognak előzménye , és lett is.
,, Új kezdetett nyitok a mai nappal, életem legnagyszerűbb pillanata akkor ért amikor megláttam őt. Csodálatos volt , pillantása és szemrebbenése belopta magát a szívembe. Rám mosolygott , talán egy jel lehetett , hogy szimpatikus vagyok neki. Valamilyen okból mégsem szóltunk a másikhoz. Elvoltunk a magunk elcsépelt világával, ő két szőke barátjával én meg együgyűn csak magammal. Kell ennél jobb? Már az megtiszteltetés volt,hogy felvéltem ismerni benne azt a személyt akit szerethetek.Mi van ha szerelmes vagyok belé? Azokba az elragadó barna szemekbe és fekete hajfürtökbe. Kell nekem az a barna szempár!”
Itt mély levegőt véve letettem a naplót , nem érdekelt a többi.Csak röhécseltem visszatéve a helyére a naplót. Ledobtam magam mellé és figyelni kezdtem, alvó kis csirkémet. Felébredt,én mint hűséges orvosa ismét rátettem kézfejem homlokára. Nem tudtam megállni a gúnyolódást.
-Talán a szerelem tűzétől égsz kiscsirke? - kuncogtam majd komolyságot erőltetve az arcomra folytattam azt amit elkezdtem. - Szólók a mutternek, hogy gond van veled. Várj csak, hozok egy lázmérőt! - mihamar fel is keltem.Persze,hogy nem volt humorom nézni őt. Lesiettem a konyhába , valami kis mesét kitalálva anyának hősiesen vittem szobájába a lázmérőt. Majd kiderül mi a baja.Benyitva tündéri szobájába se szó se beszéd lefogtam mint egy szökött rabot és sikertelen próbálkozásaim gyümölcsöztek is. Megszólalt szegénykém.
-Hé, nem kell lefogni egy lázmérőért! – sziszegte ártatlan arcot vágva , én mint minden nagy testvér groteszk megjelenése eljátszott komolyságot erőltettem arcomra.
- P0f@ b3 kiscsirke nem vagy jól! Amúgy...- ledőltem mellé -... van egy tervem. Benne vagy? - vetettem rá néhány pillantást majd ismét végig húztam alantas tenyerem homlokán.
Szemeit lehunyta , mintha az utolsó kenetre várna , amúgy meg nem , arra bizony nem várhatott. Tudniillik nem vagyunk katolikusok , utolsó kenet meg reformátusoknak nem jár tudtommal.
-Tudom, mi kell neked kiscsirke! - böktem ki végül magamból ezeket a szavakat. Képtelen vagyok elhallgatni dolgokat , főleg olyanokat amikkel hergelni tudom szerelmes kis szívét.
-Dehogy tudod! - ellenkezett hősiesen , szemeit továbbra is átadva a fénytelen és semmit mondó világnak.
-Tudni akarod, mit tudok? - suttogó hangom szinte már démonian hatott rá , félt is talán?
-Na, mit? - felnyitotta fűként zöldülő szemeit, hogy beszélni is tudjon ne csak sziszegjen mint egy kígyó kivettem szájából a lázmérőt.
-Jobban el kellene rejtened a naplód kiscsirke! - kuncogtam majd mintha elment volna előttem ,,Aljas vagy mint mindig!” rágalmazása az ajkaihoz hajoltam. Mintha megakarnám csókolni. Bár ami utána jött megnyugtató volt.
-Mi a terved? - elvigyorodtam.
-Bevezetlek a pokoli világ rejtelmeibe kis csirke.- közelebb húztam magamhoz , inkább egy ölelés mintsem élete első csókja. Igaz ami igaz a fantáziám más utakon járt.
-Na ne , eressz el azonnal! Nem veszek részt a játékaidban! - elhúzódni próbált , kislányos arcára még egy puszit is nyomtam , csakhogy fűtsem lángoló mérgét.
-Majd szép kis beszámolót tartok az ősöknek , gyönyörű költeményeidről. - mocorogni kezdett az ágyban , mind feszengő érzése alig múlt. Egy percre sem bántam, nagyobb élvezet lesz kínozni egy kicsit.
- Amúgy sem tennéd meg! - reménykedő és halk hangja volt, bár ez az én szemszögemet nem rontotta.

Vendég

Cyd

Sejtelmesen megbámultam Josephet , majd úgy ahogy de felültem. Teljes mértékben szédült velem a világ , a pénteki nap meg ezek után semmi volt. Anyu bejött hozzánk , én pont akkor huppantam egyet az ágyban.
Nem mondott semmit , bár úgy éreztem szúrja valami az oldalát. Biztosan Joseph itt léte lehet az oka. Őt sosem látta velem , mármint az elmúlt 11 évben, folyton kerültük a másikat, most meg itt vagyunk a másik társaságába.
Csüggedten néztem a még mindig vigyorgó testvérre, ő beszéltetni kezdte anyát , egyfajta kommunikációs órán érezhette magát az ember. Remek. Egyetlen szó maradt meg bennem, ezt is az az álnok mondta.
- Majd én ellátom a kis beteget! - a hatás kedvéért még agyon is szorongatott , megjátszós. Anya határozatlanul bólintott egyet és kiment. A végzet sötét angyalával maradtam, Joseph-el. Elégedett arcot vágót, tudta mire vagyok allergiás , a barna szemű és hajú pasikon kívül.( Talán meg a feketéket is bevállalom , de többet nem).
- Ki vele , tudod már a nevét !?- elfintorodtam tőle, Josephnek tényleg,csak az jár a fejében,hogy engem hozzá adjon egy ismeretlenhez, akit hát lehet, a puszta szemkontaktus és a kinézet megkedveltetett velem.
- Honnan tudjam, tudod jól,hogy szeretem a megfontolt döntéseimet.
- Te és a megfontolt döntések kiscsirke. - közbe szólt.Lassan szokásává válik olyat tenni ami árt nekem. Ki nem állhatom ilyenkor, bár legalább törődik velem egy kicsit. Ez hiányzott. - Mások tudnak róla ? Vagy csak egy füzetnek árulod el minden titkod? Hm furcsa vagy mostanában. Mikor voltál te utoljára a napon? Fehér vagy mint egy hulla. Nem a hulla nem kifejezés. - ledőlt mellém és onnan kezdett el figyelni. - Szótlan vagy. Nehogy azt mond csak rá gondolsz még most is.
- Hagy már a h*lye ötleteiddel. - fel akartam ülni,de csak nem ment. Lefogott, az okot nem árulta el . Hallgatott .
- Mit szólnál ahhoz ha ellopnám az első csókod?- már hajolt is volna felém , amikor sikítani kezdtem. - Sss , még meghallják! - megcsókolt. Igen , az az átkozott megcsókolt. Elégedett vigyor ült ki az arcára. - Nem is volt fájdalmas kis csirke. Azt mondják a második csók jobb.- elpirultam, mert lehet,hogy van igazság benne. De ő akkor is a testvérem. Id!otája !
- L*ke szamár vagy tudod? De akkor is az én bátyám vagy 0stob* fráterem. - megnyugodni próbáltam,hogy ezt a csók félét csak játékból tette , és nem is gondolta komolyan. Hozzábújtam mint egy síros kislány , a mellkasába temettem a fejem. Nem akartam senkit sem látni. Főleg őt nem akartam látni.
- Ha kérsz még egyet én adok neked. Tudod , csak kérned kell és kapsz tőlem még egy csókot. - nem néztem fel rá, inkább a jobb utat választottam, elbóbiskoltam a karjaiban. Igen, ez van ha az ember szerelem beteg és a gyógyírt olyantól kapja akitől meg sem érdemelné.
Álmomban olyan helyen jártam mint még azelőtt soha. A titokzatos fiú is ott volt, ajkai rám vártak, szinte kiáltott azért,hogy megérinthessem őt.
- Mi a neved? - szólítgattam, hiába való volt. Minél közelebb léptem hozzá , ő annál inkább távolodott. Sírni kezdtem, csak mert sosem lehet az enyém, én meg sosem lehetek az övé. Erős karok szorítottak amikor megfordultam, ő volt az, az ismeretlen szerelmem. Csodálatos volt , boldognak éreztem magam, végre rátaláltam. Megérintettük egymás arcát és bámultuk a másikat.
- Mi a neved? - ő ismét nem válaszolt , mintha néma lenne s , csak szemrebbenéseivel mondaná el ,hogy kicsoda ő. Sosem voltam jó a szem mozgatásának értésében. Megcsókolt, valami egészen más szenvedéllyel amit odakint Joseph tett velem. Én igazán el akartam hinni, hogy mindez nemcsak egy álom és ő tényleg velem van. Bár tévedtem. Felnyitottam a szemem és Joseph volt az. Ő csókolt és szorított olyan szenvedélyesen. Hát ez qrv@ jó volt mondhatom, az embert álmában sem hagyja békén.