Victoria főtér

Ujjaimat a húron futtatva és így valamilyen dallamot kicsikarva a gitárból próbáltam sétálgatni. Az eső is cseperegni kezdett, mély levegőt vettem. Nem sokan voltak. Egy fiatal pár nyalakodott az egyik padon. Fintorogva indultam el a másik irányba és megálltam egy üzlet előtt. Valami cukrászda féleség lehetett, de most valahogy nem kívántam. Úgy értem...már vagy 35 éve nem kívánom az édességet. Viszont az embereket annál inkább.
Leültem egy szabad padra és a gitárra koncentráltam és a dalra, ami az életemről szólt. Az egész életem bele volt szőve. Nem túl vidám, mégis mosolyogtam közben.

Lassan sétáltam a parkba. Az eső cseperegni kezdett. Összehúztam a kabátomat magamon, majd tovább sétáltam. Út közben beugrottam a kapitányságra. Szerencsére, még nem volt semmi akta az asztalomon, aminek nagyon örültem. Úgy döntöttem elmegyek egyet sétálni, felfedezem egy kicsit a környéket. Legalább gyorsabban tudok majd közlekedni, ha valami komoly baj lesz. Gondolataimból egy gitár dallamai hoztak vissza. A hang irányába indultam, és mikor odaértem megláttam egy fiatal férfit. A szél éppen felé sodorta az illatát. Vámpír volt. Sosem volt bajom a vámpírokkal, sőt másokkal sem, csak nem szerette, ha lekicsinylően néznek ránk, csak azért, mert alakot tudunk váltani. A padhoz sétáltam, amin a férfi ült, majd mikor odaértem mosolyogva köszöntem.
- Jó napot.- Köszöntötte, majd felemeltem a fejemet. A kapucnit lefújta a szél a fejemről, így a hajam szabadon lebegett. Kék szemeim a férfira meredtek.
- Zavarom?- Kérdeztem udvariasan. A kabátomat a pisztolyomra tűrtem. Nem akartam, hogy azt higgye, valamivel meg akarom gyanúsítani.

Furcsa szag terjengett a le levegőben, fintorogni kezdtem. Nem gyakran érzek ehhez hasonlót. Nem tudtam mi lehet, de biztos, hogy nem ember. Még nem találkoztam a városban ilyen...nem tudom minek nevezni. Felnéztem, arcomba csepergett az eső, így hunyorogni kezdtem.
-Jó estét! - köszöntem és egy halvány mosoly kíséretében abbahagytam a gitározást. - Természetesen nem. Foglaljon csak helyet.
Arrébb ültem, még mindig zavart az illata, bár biztos voltam benne, hogy csak azért, mert nem tudom mi lehet.
-Mi járatban erre? Késő van és még az eső is esik. Nem a legjobb idő a sétálgatáshoz. - mosolyodtam el. - Max vagyok. Nagyon örülök.
Felé nyújtottam kezemet, de persze megfordult a fejemben, hogy rossz ötlet. Sosem féltem senkitől igazán, így ettől a lánytól sem. Valami biztos, hogy nem stimmel vele. Arcát fürkésztem valami...valami árulkodó jel után kutatva, ami bebizonyítja, hogy igazam van és nem egy egyszerű ember. De nem láttam mást, mintha valami álarc mögé bújt volna. Egy angyali arc mögé, ami csak elrejti a igazi énjét.

A kastélyból elindulva, a belváros fele vettem az irányt, a főtéren ilyenkor elég sok gerle pár sétálgat, jó prédát jelentenek. Így legalább együtt halnak meg a szerelmesek -nevettem.
Amint a főtérre értem, leparkoltam a kocsimat és sétálgatni kezdtem a közeli parkban. Ahogy sétálgattam és a ma esti vacsorámat szemelgettem, figyelmes lettem egy dalra. A szöveg sötét, szomorú, csodálatos gitárkísérettel. Elindultam a hang irányába, amikor is abbamaradt. Ám ekkor egy oroszlán meg egy vámpír jelenlétére lettem figyelmes. Ennek a vámpírnak a szagát még sosem észleltem erre, bizonyára ő lesz a friss hús. Egy önelégült mosollyal tovább mentem , mindaddig amíg meg nem pillantottam őket. Lassan feléjük sétáltam, egy kis idő után ők is figyelmesek lettek rám,bizonyára megérezték, hogy nem egy hétköznapi ember sétál feléjük. Ahogy oda értem elő vettem a legkedvesebb mosolyomat, majd oda szóltam.
- Helló... Zavarok?

Vártam a lány válaszait, de ekkor valami mást is éreztem. Valaki közeledett. Valami erősebb. Sokkal erősebb aurája volt, mint nekem. Ez meg ki lehet? Tettem fel magamban a kérdést, mert csak az árnyékot láttam először. A kecses lépések rögtön elárulták, hogy egy hölggyel van dolgunk, de nem értettem. Vámpír vagyok, és mégis létezik még nálunk is hatalmasabb? Aztán, ahogy ideért szinte ledermedtem. Ismerős volt...vagyis csak mintha már hallottam volna róla, de nem derengett semmi. Furán éreztem magam, és közben egy pillantást vetettem a mellettem helyet foglaló lányra. Nem gondoltam volna, hogy társaságot kapok a mai estére. Gondolkodtam, hogy mit reagáljak, hisz még a másik hölgyet sem ismertem, de végül is bemutatkoztam.
-Jó estét! Már hogy zavarna? - mosolyodtam el amolyan csibészesen.
Kicsit zavarban voltam, mert hát az egyik nőt sem ismertem. Na meg hogy kire szenteljem épp a figyelmemet. Nehéz helyzet.
-Foglaljon csak helyet. Rég láttam már ennyi gyönyörű hölgyet az éjszakában. - tartottam egy kis szünetet. - És még most sem értem hogy lehet ekkora szerencsém? Mit keresnek kegyedék itt, ilyenkor? - ujjaimat ismét a húrokra helyeztem és játszani kezdtem, közben egyszer az egyik, másszor a másik nőre pillantottam. Bár a szőke inkább még lánynak mondható. Nagyon fiatalnak látszott.

A férfi külsejére pillantva inkább mondtam volna egy kis csibésznek, mint sem udvarias férfinak. Láthatólag zavarban vól, vagy azért, hogy egyből 2 hölgy is csatlakozott a társaságához, vagy csupán azért mert nem tudott hová tenni. Ám a gondolatmenetemet félbeszakítva, a válaszra koncentráltam. Most csak úgy fedjem fel magam, hogy mi is vagyok, mi az amit magában nem tud hová helyezni azzal, hogy megmondom " Épp prédára várok"..... Nem! De már így is a gondolataimmal túl sokat foglalkoztam, inkább rögtönöztem.
-Igazán örvendek- nyújtottam kezet, mosolyogva.
- Az nevem Cindy.- kicsit megálltam - Cindy Crawford.
- Hogy őszinte legyek, engem csak egy kis séta vágya vonzott ki a belvárosba..- itt kissé megálltam. Na tessék ezzel már be el is árultam, hogy bizony nem a városban élek, hanem egy szélsőséges helyen, ott ahol a természetfelettiek.
- Illetve ide a főtérre. Ám ide önhöz a zenéje csábított. Az a szomorú, sötét szöveg, a hangok magassága és mélysége , meg a gitár zümmögő hangja. - Végig egy kis konzervatív mosoly volt az arcomon, semmiféle érzés nem szerettem volna ha kiül az arcomra. Majd helyet foglaltam a férfi mellet.
- És önben kit tisztelhetek - Bár tudom hogy vámpír, a dalából meg kiderült pár dolog az életéből, de a nevét még nem sikerült megtudnom.

- Ashley.- Viszonoztam a férfi kéznyújtását, majd leültem mellé. Éppen válaszolni akartam, mikor feltűnt egy ismerős szag. Még egy vámpír. Tekintetemmel egy ideig kerestem, majd mikor megállt előttünk felálltam. Ez nem lesz így jó, két vámpírral...Gondolkodtam magamban, majd, hogy ne tűnjek bunkónak kezet nyújtottam a nő felé.
- Jó estét.- Mosolyogtam bájosan. Amint megtörtént a kézfogás a kezemet a zsebembe csúsztattam és úgy figyeltem Max-ot és az idegen nőt. Volt valami nagyon titokzatos a nőben. Mintha...felsőbbrendű lenne....bár ezt nem tudtam eldönteni. Míg bámultam ki a fejemből, azon agyaltam, hogy mit kereshetnek itt ilyenkor...sötét van..esik az eső...és csak itt-ott üldögélnek járókelők a főtéren...Állati ösztöneim kezdtek fölém kerekedni. Nagyon erősnek kellett lennem, hogy le tudjak csillapodni.
- Ő.....éppen.......dolgozom...- Motyogtam, csak, hogy ne legyen olyan eltűnő, hogy mit is csinálok tulajdonképpen.

Nem is tudtam merre kapkodjam a fejem. Úgy néztem a hölgyek is egész jól kijönnek. Mint szerintem a helyemben minden normális férfinek beindult a fantáziám, hogy mennyi mindent tudnánk így hármasban csinálni...egyedül élek, így nem kell aggódni amiatt, hogy a lakás nem lesz üres. De ezeket a gondolatokat hamar elhessegettem. Egyrészt, mert ez nem rám vall, másrészt pedig mert zavart, hogy nem tudom mik ők. Egyikükről sem tudtam semmit pedig mind a kettőjüknek nagyon furcsa aurájuk volt.
-A zeném? Nem túl vidám. Nem szívesen hallgatják az emberek. - közöltem és közben válaszoltam kérdésére is. - Max vagyok, nagyon örülök. - kezemet a nő felé nyújtottam. Hideg. Épp annyira, mint én. Futott át agyamon és gyorsan vissza is húztam kezemet. Közben egy pillantást vetettem a másik hölgyre is, aki nem volt túl bőbeszédű.
-Dolgozik? Mégis mit csinál? Na meg ilyenkor? - néztem rá mosolyogva.
Az eső egyre jobban esett, én pedig már szinte átáztam. Az engem teljesen testemhez tapadt, a hajam vizes volt.
-Öhm...nem tudom maguk...elnézést, ha nem gond tegeződnék. Szóval nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én kezdek kicsit...elázni. - halkan nevettem, de hamar abbahagytam. - Nem messze van a stúdióm. Esténként ott vagyok. Ha gondoljátok... - fejemmel az egyik utca irányába intettem és felálltam.
Félve, de megfogtam mindkét lány kezét és magammal húztam őket, természetesen vigyorogva.
-Gyertek! Mutatom az utat. - A gitár vállamra volt akasztva, és lassan, cseppet sem sietve vezettem őket a stúdió felé.

//Folyt. köv. --> Belváros/MM Gitárstúdió//

A nőt ha jól hallottam Asley -nek hívják, milyen kis édes lány, annyira tudom élvezni a zavarodott gondolatait. Legszívesebben megmondanám neki, hogy szerintem ne féljen csak mert 2 vámpír között van, mert szerintem egyikünk sem szeretné bántani. De Maxal ellentétben ő hamar észlelte, hogy nem hétköznapi vámpír volnék. Ügyes kislály -mosolyogtam.
- Önnek is jó estét. -mosolyogtam a nő felé. Majd szinte elnevettem magam Max gondolatain, a kis perverz. Szívesen felajánlanám az én lakosztályomat is, abban van elég hej.
- Én benne vagyok felőlem mehetünk, jómagam is eléggé eláztam.

/ MM Gitárstúdió/

Max kérdésére válaszolni akartam, de jobbnak láttam, ha csöndben maradok.
- Igen, én is eléggé vizes vagyok már.- Válaszoltam, majd mikor Max kézen fogott és magával húzott követtem. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem tudja, kikkel van együtt. Egy erőltetett mosolyt provokáltam az arcomra, és úgy lépkedtem Max után. Elég rendes vámpírnak tűntek mind a ketten, de ha csak a szemfoguk kivillan felém, garantáltan nem hagyom rajtuk a fejüket.- Döntöttel el magamban. Egyszer-kétszer az utcák tábláira néztem, hogy azért tudja merre vagyok.
//MM Gitárstúdió//

Gondoltam kiülök a főtérre, hogy picit a friss levegőn lehessek. Azt hinné az ember, hogy este már alig van valaki az utcán, holott mindenfelé emberek nyüzsögtek. Mindenki ide-oda sétált vagy egyedül, vagy a párjával vagy csoportosan, mindenki sörözőbe ment vagy ilyesmi, csak én üldögéltem ott egyedül. Elnézve az embereket kicsit szomorúnak és magányosnak éreztem magam, hiszen már több, mint egy hónapja itt vagyok Shadowlandben, de még mindig nincsenek ismerőseim. És még mindig nem találkoztam egy fajtámbelivel sem. Szomorúan üldögélek ott a szökőkútnál, aztán a vízzel kezdek játszadozni és az egyik padhoz sétálok. Leülök, elő veszem az Iphoneom és zenét kezdek hallgatni, hátha ki tudom így zárni a külvilágot. Aztán fura szag csapja meg az orrom. Nem emberé és nem is vámpíré vagy ilyesmié. Ösztöneim mélyen belül azt súgják, hogy ez egy régi ismerős illata, pedig nem. Kiváncsian tekintgetek körbe, de senki olyat sem látok, akit ismerhetnék így vissza dugom a fülhallgatt a fülembe és tovább üldögélek ott, de közben a járókelőket figyelem.

Szokásosan a sörözőben voltam, mikor úgy döntöttem, hogy ideje haza mennem. A főtéren keresztül elindultam a kocsimhoz, de ekkor megláttam egy nőt az egyik padon ücsörögni. Nem elég, hogy gyönyörű volt, de még az illata is csábított. Odáig éreztem az illatát, ami úgy vonzott hozzá, mint valami varázslat. Lassan, kimérten elindultam a nő felé, közben körbe néztem párszor és azon gondolkodtam, hogy szólítsam meg. Ahogy közelebb értem, egyre inkább az volt az érzésem, hogy álmodok. Gyönyörű sötétbarna haja volt, kék szemei és csodás ajkai a testéről nem is beszélve. Férfiemberként nem is kellett több ahoz, hogy kihívásnak tekintsem a dolgot. Ahogy odaértem láttam, hogy zenét hallgat így csak óvatosan leültem a pad másik oldalára tisztes távolságra tőle. Aztán, mikor láttam, hogy furán rám néz és kiveszi a fülhallgatót, akkor fordultam csak felé.
-Szia. Remélem nem baj, hogy ide ültem.- jött a legbénább mondat a számra.

Épp zenét hallgattam, mikor egyre erősebben éreztem azt az illatot. Ekkor megláttam egy férfit felém közeledni és nem hittem az érzékeimnek, pedig azok azt súgták, hogy sikerült találnom egy fajtámbelit. Vagyis Ő talált rám. A férfi leült mellém én pedig gondolkoztam, hogy vajon megszólítsam-e. Végül kivettem a fülhallgatómat és rá emeltem a tekintetem. Egész jó képű volt és mindent kinéztem belőle, csak rosszat nem. A kezdő mondata nem a legjobb volt, de gondolom zavarban van, ezért kezdte így az ismerkedést. Kuncogni kezdtem, pedig nem akartam, hogy kínosan érezze magát.
-Szia. Nem, nem baj.- néztem rá mosolyogva.
-Ami azt jelenti, jól jön a társaság.- mosolyogtam még mindig rá és tovább méregettem. Nem hittem el, hogy egy vérleopárd ücsörög mellettem a padon. Már csak azt kellene megtudnom, hogy érdemes-e közölnöm vele, hogy tudom mi Ő és én is az vagyok. Kérdőn méregettük egymást percekig némán, majd megtörte a csendet.

Egész aranyosan fogadta a közeledésem, sőt még ki is nevetett, amit nem bántam, még akkor sem, ha én voltam a nevetség tárgya. Valahogy fura érzésem volt Vele kapcsolatban és azt hiszem Ő is így volt velem, mert percekig csak méregettük egymást végül nem bírtam tovább a némaságot. Muszáj volt mondanom valamit.
-A nevem Nick. Örvendek.- nyújtottam felé a kezem mosolyogva. Fogalmam sincs mi vezetett ide hozzá, de áldottam érte a sorsot. Amellett, hogy gyönyörű, még kedves is és ennél nem kell több egy kellemes estéhez.
Talán, ha jól csinálom a dolgokat még másképp is végződhet a dolog.
-Rég óta ücsörögsz itt?- néztem rá kérdőn, közben körbe néztem.

Pár pillanatig csak a felém nyújtott kezet figyeltem, majd megfogtam és rámosolyogtam.
-Szia. Evelyn vagyok de szólíts nyugodtan Evenek.- mondtam mosolyogva, majd miután elengedte a kezem még mindig az arcát figyeltem. Képtelen voltam elhinni, hogy a cél, amiért egy hónapig rohangáltam egyszer csak megjelenik és leül mellém a főtéren. Talán feleslegesen keresgéltem, mert előbb-utóbb a sors elém vetette volna.
-Nem, csak pár perce jöttem én is.- válaszoltam a kérdésére és én is körbe néztem.
-Csak nem a sörözőben voltál?- kérdeztem végül, majd mosolyogva a tántorgó részegeket figyeltem, akik a sörözőből jöttek kifelé.
-Miért jó az embereknek így kinézni?- csóváltam a fejem és a kezeimet tördelltem, mert fogalmam sem volt, mit mondhatnék Neki, amitől rájönne, hogy mi is vagyok valójában.

Miután Ő is bemutatkozott olyat kérdezett, amin most én kuncogtam.
-De. Ott voltam, csak én nem ittam olyan sokat, hogy így nézzek ki.- mondtam nevetve és a részegeket figyeltem én is. Egyre inkább olyan érzésem volt, mintha egy régi jó baráttal beszélgetnék. Tekintetem az arcára vándorolt és nem értettem mi történik.
-Figyelj, Eve. Lehet fura lesz, amit mondok, és tudnod kell ez nem holmi csajozós szöveg, de olyan érzésem van, mintha már ismernélek vagy nem is tudom. Nagyon furcsa.- mondtam őszintén és vártam, hogy mit fog reagálni. Vagy itt hagy a fenébe, vagy csak röhögni fog az egészen, még nem tudom, de remélem marad és tudunk beszélni még egy kicsit.

Jót kuncogtam azon, mikot azt mondta, nem ivott annyit, hogy részeg legyen, aztán nem hittem el amit mond. Mintha magamat hallottam volna, úgy beszélt, csak ezt én nem mertem volna elmondani.
-Komolyan beszélsz? Mert, ha igen, akkor én is így vagyok vele és azt hiszem, tudom is, hogy miért.- mondtam mosolyogva.
-Nem tudnák elmenni valami olyan helyre, ahol nincs ilyen sok ember?- dőltem közelebb hozzá.
-Mondjuk találkozhatnánk később az erdőben, ha nem bánod.- kérdeztem mosolyogva és reméltem, hogy nem érti félre, és nem fogja azt hinni hogy egy lotyó vagyok, aki épp egy numerára invitálta.

Ahogy beszélni kezdett, először azt hittem be van csípve vagy ilyesmi, aztán rájöttem, hogy több mindenről van szó. Kezdett olyan sejtésem lenni, hogy tudja, mi vagyok.
-Komolyan beszéltem és rendben. Találkozzunk valahol. Vagy akár el is vihetlek oda, mert itt a kocsim nem messze.- mutattam a kocsi irányába.
-Nyugi, nem akarlak elrabolni vagy ilyesmi.- vigyorogtam kajánul és felálltam a padról.
-Akkor, hogy legyen?- néztem le Rá kérdőn.

Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy talán nem kellene vele mennem, de részben amiatt álltam fel én is, mert olyan édes, hogy nem tudnék neki nemet mondani, részben pedig azért, mert úgyse tud nekem ártani. Ha kell, átváltozok és megvédem magam. Ha esetleg tévedtem és ő nem vérleopárd -bár ezt kétlem- akkor is elég erős vagyok ahoz, hogy megvédjem magam.
-Rendben. Akkor menjünk a kocsiddal.- indultam el mellette.
-Remélem is, hogy nem járt ilyesmi a fejedben.- mondtam kuncogva és felnéztem rá. Elég magas és izmos volt, nem beszélve arról, hogy milyen jó képű, de inkább elkaptam a tekintetem és próbáltam nem erre koncentrálni.
-Valami olyan helyre kell mennünk, ahol nincs senki, mert erről, amit mondani akarok, az emberek nem tudhatnak.- mondtam sejtelmesen, mire az égbe szökkent a szemöldöke és rám mosolygott.

Magam sem tudom, miért, de csak most jutott eszembe, hogy megmutathatnám Evenek a vérleopárdok szálláshelyét és talán Ő is velünk maradna. Egyedül azt nem tudtam, hogy John mit szólna a dologhoz, hiszen az ő dolga lenne másokat is beszervezni.
-Tudok egy helyet, ahol otthon érezhetnéd magad. Csak bízz bennem.- mondtam sejtelmesen és elindultam a kocsihoz. Úgy döntöttem, John vagy dühös lesz vagy nagyon fog örülni, amiért még egy vérleopárddal többen lehetünk.
Eve értetlenül nézett rám, de követett majd beült az anyósülésre én pedig elindultam a vérleopárdok szálláshelyére.

/Shadowlandi erdő; Vérleopárd odú; Étkező/konyha/

*Ahogy lepakoltam a csomagjaimat, a városba indultam, kellett valami táplálék, méghozzá élődonorból. Már csak egy napja nem ettem és ez meg is látszik rajtam. A főtér tökéletes egy öléshez, vannak sötét helyek is. Aztán valaki merjen parancsolni a város úrnőjének, a fejét letépem. Ahogy a főtérre léptem a fagyasztó képességem kapcsoltam be. Megfagyott a levegő, de még az emberek is. Ez már szeretem, nézem a riadt arcokat, és gonosz vigyor ül az arcomon. Egy férfit választok ma vacsorául, jó erőben van és elég helyes is. Őt gyorsan szabadítom a jég fogságából, fogaim pillanatok alatt nyúlnak meg, míg már nem érdekel, és kikapcsolom a képességem, a többi ember végzi az elkezdett dolgát, én pedig egy sikátor felé terelem a menüt. Ott nekinyomom a falnak, és már vágok is a nyaka felé. Hallom ahogy ordít, élvezem, a vére az adrenalin miatt csak még hevesebben tör ajkaim közé. Még mielőtt kilehelné a lelkét leállok. A szemeibe nézek, és véres ajkakkal tapadok az övére.*
-Egy kis plusz a Város úrnőtől. Innentől a vérszolgám leszel!*igézem meg, és elsétálok, hogy újabb áldozatot keressek akit bizony már meg is ölök. Egy fehér bőrű lányra esik végül a választásom, a főtér közepén töröm el a nyakát és kezdem el szívni a vérét, miközben mindenki fejvesztve menekül.*

El kellett intéznem pár dolgot a városba. A főtért vettem célul mert ott volt a legtöbb dolog. Nem könnyű alfa hímnek lenni egy falkában, főleg egy ilyen falkában. Végül is szívesen csináltam és élveztem is ezt a helyzetet hogy én "uralkodok" ott. Találkozót beszéltem meg egy régi jó baráttal. Persze ember volt a személy, de tudott mindent rólam, a falkáról, és hogy mik is vagyunk valójában. Mindent megosztottam vele, olyan volt nekem mint egy testvér. Mikor a fő tér közelébe érek, furcsa előérzetem támad. Baljósan fújt a szél, a levegő egyre csak hűlni kezdett. Egyszer csak azt látom hogy a fő tér teljesen lefagy, senki nem mozog, nem csinál senki semmit. Csak egy nőt láttam aki épp az a bizonyos személy felé halad akivel találkozót beszéltem meg. Nem akartam oda menni, nem lehet tudni hogy milyen fajzat. Nem mintha félnék csak jobb az elővigyázatosság. Egyszer csak kiszabadítsa őt a jégből és elindulnak valamerre. Nem nagyon ismertem a környéket. Kíváncsi voltam mi történik, így hát észrevétlenül követtem mindkettejüket. Egy sötét sikátorba vezetett útjuk, ahol is kiderült miféle szerzet ez a nőszemély..egy vámpír. Életembe nem gondoltam volna hogy ilyenek még vannak, vagy hogy egyáltalán léteznek. Mondjuk rólunk, vérfarkasokról is ezt gondolja mindenki, aztán mégis itt vagyunk. A férfi csak ordított és ordított miközben a vámpír szívta vérét. Nem tudtam mit csináljak, oda menjek vagy inkább maradjak itt. Végül úgy döntöttem hogy nem csinálok semmit, és láthatatlan maradok mindvégig. Majd kis idő múlva mintha beszédet hallanék. -Városúrnő?! Vérszolga?!-gondolkodtam el mélyen, ez után azt vettem észre hogy a nő elindul vissza a főtérre. Tudtam hogy ismét "eledel" kell neki. Ezt már nem hagyhattam. Utána eredtem de mire utol értem már a következő áldozatát is becserkészte. De ezt akkor se hagytam szó nélkül.
-Elég lesz most már!-Kiabáltam oda neki ideges hangon, majd folytattam.-Nem elég hogy előbb egy jó barátomat nyírtad ki, most már más ártatlanokra is rá támadsz?!-vontam kérdőre tettéért. Nem hagyhattam szó nélkül tettét. Miután elmondtam mondandómat, átváltoztam farkas alakomba, azért hogy ha kell akkor tudjam megvédeni magam, vagy akár támadni.

*Végre kezdtem jobb formában lenni, a férfit nem öltem meg, a nőt viszont igen. Újra én vagyok, ezt már szeretem. Miközben eltörtem a nő nyakát, valaki kiabálni kezdett. Persze egyből megéreztem, egy farkas... Hogy ezeket még nem irtotta ki a vámpír társadalom. Miután kiszívtam a nő vérét élettelen testét a földre dobtam, és a már átváltozott farkas felé fordultam. Véres ajkaimat lenyaltam, majd gúnyos mosolyra húztam.*
-Ugyan ki vagy te, aki a Város Úrnőhöz mer szólni? Szeretnél egy kis párbajt?*kérdeztem tőle vigyorogva, és felé indultam. Nem féltem tőle, ha eléggé rátermett akkor emberi alakban fog velem kiállni. A káosz közepén sétáltam felé, mindenki sikított, és kiabált. Megráztam a fejem, és újra fagyasztottam az időt. Csak a farkas és én mozoghattunk. Oldalra billentett fejjel néztem egy darabig a fehér farkast, majd egy határozott mozdulattal belerúgtam. Ettől kicsit odébb is szállt.*
-Ami azt illeti...*vigyorgok tovább gúnyosan és gondolati úton beleperzselek a bundájába, míg fel nem vonyít. Ez tényleg fájhat. De hol érdekel az engem?*
-Ha van merszed hozzám szólni, akkor maradj emberi alakodban!*fejezem be mondandómat, és újra felé indulok.*

A farkasok soha nem voltak jóba a vámpírokkal, azért is förmedtem annyira rá. Nem érdekel hogy miféle úrnő vagy ki a f*szom. Miután az élettelen női testet a földre dobta elindult felém. Elkezdtem hátrálni majd egy nagy rúgást kaptam, mitől picit repültem. Nem volt valami kellemes érzés, de ezen nagyon felhúztam magam. Nem akartam visszaváltozni, úgy könnyebben sebezhető vagyok. Egyszer csak azt éreztem hogy mintha perzselődne a bundám. Így még jobban felhúzott és miközben felém indult én neki futottam és el löktem, majd két első lábammal megtámasztottam a vállait, hátsókkal lefogtam kezeit, és jól bele haraptam a vállába. Ekkor vissza változtam emberi formába és még erősebben lefogtam hogy még mozdulni se tudjon. Nagyon erős volt a lány, mondjuk ez minden vámpírról elmondható. Előkaptam egy kis tört a nadrágom hátsó részéből és bele szúrtam az előbb megharapott vállába, majd a nyakához tettem. Ekkor láttam meg, hogy igazából jól nézett ki, csak kár hogy vámpír. Ha ne bántotta volna Edward-ot akkor talán nem is foglalkoztam volna vele, de így...
-Na ide figyelj, úrnő, vagy ki vagy te..Menj a saját területedre vadászni, és hagyd békén a halandókat!-szikrákat szórtak szemeim miközben mondtam, egyre idegesebb és idegesebb lettem. Nem nagyon tudom fékezni az indulataimat, ha egyszer kiakadok, akkor még én se tudom hogy mit csinálok. Bordáim kicsit fájtak az előző rúgástól, de nem foglalkoztam vele.