Terasz

Az utcán lévő fedett rész, hogy ha a kedves vendég ki szeretne ülni, hogy itt fogyassza el az elengedhetetlen süteményt, édességet.

Vendég

Hihetetlenül idegennek tűnt a föld ennyi égben töltött idő után a föld...
Séta közben egyre csak igyekeztem elnyomni magamban az émelygést, amely arról uralkodott, hogy követnek. Nem lesz semmi baj!
Asaliah szorosan mellettem haladt, én pedig birtoklón karoltam át vállát. Azt szeretné hogy megvédjem, én pedig minden tőlem telhetőt megteszek ennek érdekében.
A cukrászdához érve bementem, majd a lány felé fordultam.
- Semmi baj nem lesz, nem kell félned!... - Mosolyogtam rá, majd mély levegőt vettem. Szerettem volna, ha biztonságban érzi magát, mialatt szórakozni vagyunk. Igyekeztem a védelem minden létező formáját nyújtani neki - Vegyél bármit, amit szemed-szád kíván! Elintézem...
Körbe néztem az aprócska termen, majd kissé aggódva véltem felfedezni, hogy a terem dugig van tömve. Kell ezeknek pont hétvégéken tolonganiuk!
- Menj ki a teraszra! Utánad sietek... - Simítottam végig arcán, majd amit kért megvettem, talán többet is nyújtottam át mint amennyi volt az ára. Mindeközben sas szemekkel figyeltem a kint ülő kislányt - Borravaló!
Hihetetlen, hogy az emberi nép az idő során addig süllyedt, hogy már csak a pénz boldogítja...
- Tadaamm! - Léptem elő az ajtó mögül egy jól megrakott tálcával a teraszra. Letettem az asztalra, s vigyorogva ültem le Asaliah mellé. Kész hízókúra!
Magam elé húztam egy csokival leöntött palacsintatornyot, aztán a lányra néztem.
- És hogy-hogy most jársz először itt? A gyerekek...? Vagy Mizrael az oka?

Egész úton mondhatni belekapaszkodtam Amyba, nem mertem az emberek szemébe nézni. Túl furcsák ahhoz ,hogy rájuk nézek. Felnéztem Amyra, kissé dadogva ugyan de elmondtam,hogy egy adag forrócsoki és csokoládé mousse megteszi. Igyekeztem minél hamarabb kiosonni a teraszra ahol a hozzám hasonló nyugalmat talál. Izegtem mozogtam , egyedül jó sokat szorongtam. Furcsa érzéseim vannak , talán az első alkalom lehet a baj. Felsóhajtottam.
- Bárcsak itt lenne Mizrael ! - lehet,hogy túl hangos voltam , magam sem tudom. Amy egy hatalmas tálcával érkezett meg. Leült mellém , amit nem is bántam , hogy pont ilyen közel kerül hozzám a ,, dajkám”.
- Mizraelnek furcsa szokása van. Lehetetlent kér , olyan lehetetlent amire csak ő lenne képes. Azt mondta amikor elérem a kellő kort Ő fog lehozni , de még tanulnom kell. Állítólag nem szeretné ha egyik napról a másikra megváltoznék. - elpirultam a megváltozást nem a felnövésre értettem hanem , a felnőtté válásra , ahol irtózatos tapasztalatokra tehet szert az ember lánya. Rápillantottam az édességeimre , bár a pírt az sem szerette volna letörölni rólam. - Ugye tudod mire gondoltam? - néztem fel Amyra.

Vendég

- Ácsi-ácsi...! - Néztem szemeibe, s visszatartottam a levegőm, mire torkomon akadt a falat, és köhögésbe kezdtem. Könnyezve, rekedt hangon mondtam a következőket:
- Én... én ti-tisztelem Mizrael kérését, és... mégis miért nem szóltál ha-hamarabb erről? - Mély levegőt vettem, majd az asztal sarkába kapaszkodtam. Sóhajtva megingattam a fejem. Ha Mizrael megszólja érte, elviszem a balhét... elvégre én ajánlottam fel neki. Az meg már más kérdés, hogy belement. Csak a kíváncsiság hajtotta... - Ugye tudod, hogy ezért mind a ketten ki fogunk kapni?
Habár hangom kedves volt és lágy, mégis komoly. De sokkal jobb volt, mintha komoly hangsúllyal mondtam volna, és mosolyogva... az valahogy nem elég hatásos, sőt egy kis gúnyos benyomása is van. Sóhajtottam.
Csendben ültünk így kettecskén, miközben arra vártam, talán kérdez valamit. Az idő kellemes volt, az élet pedig itt künn a teraszon egyszerűen elkápráztatott a hosszas magányos napjaim után. Ámbár hányingerem volt, és furcsa előérzetem, folytattam a mosolygást, és a kedves gesztusok egymásra halmozását. De nem volt jó kedvem... nem olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Valami nem volt rendben. Mizraellel lenne a gond?
- Mizra... - Torok köszörülve észbe kaptam. - Ki kell mennem a mosdóba. Öö jössz velem, vagy elleszel?
Asaliah az első lehetőséget választotta, aminek tudat alatt nagyon is örültem. Így valamennyivel biztonságosabb.
Bent a mosdóban megmostam az arcom, majd a csap felé hajolva töprengeni kezdtem. Mikor kimentem, az előbbitől sokkal intenzívebben, sokkal elviselhetetlenebbül vágott gyomorszájon a félelem, és a felismerés.
Démonok!

Felnéztem Amyra , amikor Mizrael kéréséről beszélt.
- Az atyám bármikor lehozhat ,de te nem. Te voltál a legideálisabb akivel eljöhettem Mizraelen kívül. Az úrnőt... - elpirultam. - … valahogy nem tartom azok közé akik megtudnának védeni.- közelebb ültem hozzá és újra megszólaltam. - Sosem bántana minket, minket nem, az lehetetlen! Nem szokása angyalokat ölni, vagy megbüntetni. Szerinte elég ha a bűntudattól megörülnek azok akik büntetést érdemelnének tőle. Kár,hogy a démonokra nézve ez már lehetetlen. Un-szimpátiáját minden démonnal rendelkező lény felé kimutatja. Nem fogunk bajba kerülni! - mosolyogtam rá kedvesen , majd adtam neki egy hatalmas ölelést köhécselése közben. - Köszönöm, hogy veled lehetek! - feltett kérdésére inkább a jobb utat választottam. Vele mentem a mosdóba. Inkább mintsem embereket kelljen néznem. Ahogyan végzett az úgy nevezett arci hideg zuhannyal megfogtam a kezét, mintha az anyukám lenne.
- Valami gond van? - néztem fel rá kérdőn.

Vendég

~ A csudába...! ~
* Nem szerettem volna hazudni. Az nem helyénvaló. De azt sem akartam, hogy megijedjen. Most mit tegyek? *
- Válj láthatatlanná! - * Ámbár féltem, és majdnem hozzátettem "most rögtön hazamegyünk!", semmi esetre sem akartam elrontani a jókedvét. Vállát átkarolva én is 'köddé váltam', miközben azon gondolkodtam minduntalan, vajon emberek közé ajánlatosabb menni, vagy egyedül maradni ésszerűbb? Az első lehetőség a könnyű elvegyülés szempontjából volt előny, viszont ha megtámadnak, és nagy jelenetet rendeznek, jobb nézők nélkül elintézni az ügyet. És így nem is esne senkinek sem bántódása... *
- Hová menjünk? Főtér? Park? Temető...? Esetleg valami más helyre?
* Mindenféleképpen a temető volt a legjobb választás. Így este felé az emberek kerülik az ilyesmi helyeket, s ha harcra adódna sor, könnyen el is tudnám simítani a dolgokat. No meg amúgy is el szerettem volna menni oda. - Abban viszont erősen kételkedtem, hogy ő élvezné. *
- Induljunk! - * Sürgettem a kislányt * - Szóval?

// Suttogó Temető //

~ Váljak láthatatlanná? Ugyan kinek lenne belőle haszna? Mi ez a nagy felhajtás?~*
*Elvigyorodtam , majd tettem amit Amy kért. Végül is, így is nézhetem a világot. Senkinek semmi köze,hogyan közlekedünk az emberek világában, felnéztem a vállamra, Amy tényleg olyan mint a nevelőm, ez határozottan tetszett, még ugrándoztam volna az emberek között egy kicsit, de Amy sürgetett. *
- Meglátogathatjuk a szüleim sírját is, Mizrael sosem engedett el hozzájuk a rossz emlékek miatt. Elmegyünk? *- azt mondtam amit hallani akart , jó kis tervnek hangzott. Titkon valahogy , őt is fel kell vidítani , bár őt csak egyvalaki tudná boldoggá tenni, a gyógyír meg ott sínylődik a vezérek között. *
~ Én csak vissza szeretném ,kapni végre Mizraelt, nem is értem miért hagyott minket magunkra. Ostoba népség közé ment, akik fontosnak érzik magukat. Hm ha visszajön , rajta fogok lógni egész álló nap. Nem megyek játszani a többiekkel, ahogy szoktam... most nem fogok. Igen Mizrael tehet róla,hogy mindannyiunknak jobb legyen. Megöli azokat akik ellene vannak... jobb is lenne a világ. Örök béke és nyugalom! Erre lenne egy angyalnak szüksége, nem pedig mások ostobaságain szépíteni. Hm talán besurranok a szobájába, amikor pihenni megy, elkapom és sosem engedem le az emberek közé. Ááá de ez egyikünknek sem lenne jó! Nem számít akkor maradok a régi tervnél. Szerintem jobb és senkinek sem árt vele az angyal lánya. ~*
* Végül Amyval a temetőbe mentünk. *

// Suttogó Temető //