Ranglista |
Katt rá minden nap, hogy előbb jussunk a listán.
|
| | Az Elátkozott erdő | |
| | |
Szerző | Üzenet |
---|
Vendég Vendég
| Tárgy: Az Elátkozott erdő Pént. 26 Nov. 2010, 19:36 | |
| A vérfarkasok kedvelt helye az Elátkozott erdő. Néha átváltozott formában itt vadásznak a tisztás körül.
A hozzászólást Cyd Beatrice összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 19 Ápr. 2011, 13:57-kor. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szomb. 02 Ápr. 2011, 02:21 | |
| Az étteremből azonnal a hegy felé vettem az irányt, persze térkép nélkül, hiszen gondoltam én, hogy belevaló csaj vagyok. Csak betájoltam a hegyet és elindultam abba az irányba, de ez rossz ötlet volt. Miután már vagy negyedszer mentem el a megjelölt fa mellett, egyre inkább biztos voltam benne, hogy teljesen eltévedtem. Ráadásul mindenhol vérfarkasok szagát éreztem, szóval tuti, hogy errefelé szoktak mászkálni. Reménykedtem benne, hogy nem akadok össze eggyel sem vagy, ha mégis, akkor válaszolnak a kérdésemre, mielőtt kinyírnának. Legutóbbi értesülésem szerint nincsenek valami jóban a többi vérfajjal, így nem tudhattam, hogy mire számítsak. Csak mentem, amerre vitt az ösvény, és próbáltam úgy kanyarodni, hogy ne kerüljek megint ugyanoda. Aztán találtam egy tisztást, ahol megálltam, behunytam a szemem, és vártam, hogy megszólaljon odabent Ő, az a hang, ami általában jó tanácsot szokott adni. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 04 Május 2011, 02:37 | |
| *Egy óra rohangálás után meguntam az egészet és úgy döntöttem visszamegyek a városba. Miután sikerült kikerülnöm az erdőből, alig vártam, hogy újra embert vagy valami hasonlót láthassak. Lassan kiértem az erdőből, és nem sokkal később már a város utcáin sétáltam. Ide-oda pillantgattam, hátha látok valami érdekeset, de semmi sem tudott magával ragadni. Végül megálltam egy hely előtt, aminek a neve Papaia és úgy döntöttem, hogy bemegyek inni valamit.*
/Belváros; Papaia; Pult / |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 13:51 | |
| *Dühösen lépkedtem a fák között.* - Ennyi esze is csak annak a marhának van.-*Morogtam az orrom alatt és a zsebembe nyúltam. Elővettem a titkos doboz cigimet és rágyújtottam. Mélyen megszívtam a füstöt, majd kifújtam. Egy korhadt kidőlt fára ültem és úgy füstölögtem tovább.* - Barom..-* Suttogtam magam elé a szavakat. Idegesített, hogy Stefan mit csinált. Ennyi erővel én is hozhattam volna egy vérfarkast és felcsináltathattam volna magam vele.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 14:07 | |
| *Unatkoztam a szobámban, gondoltam elmegyek sétálok egyet az erdőben. Mélyen elgondolkodtam és egyszer csak észre veszem hogy, valaki lépked a fák közt, gyorsan elbujt és úgy figyeltem. Látszott rajta, hogy szomorú, és egyben dühös is valakire vagy valamire. Elkezdett magába beszélni, de sajnos nem hallottam pontosan hogy mit mondott. Majd megállt és leült egy korhadt fára és rágyújtott. Közelebb mentem, hátha fog megint mondani valamit. de ismét nem értettem belőle semmit. Majd felálltam, oda sétáltam elé, és hozzászóltam:* - Szia Alexander vagyok. Téged hogy hívnak? Miért vagy egyedül ebbe a sötét erdőbe? *-kérdeztem tőle érdeklődően, majd leültem mellé a fára. Láttam rajta hogy nagyon ideges...Így tehát csak vártam a válaszára.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 17:34 | |
| *Gondolkodásomból egy ismeretlen hang hozott vissza. Felálltam mikor mellém ült, majd dühödt pillantással néztem rá.* - Semmi közöd hozzá.- *Rivalltam rá és ismét beleszívtam a cigimbe.* - Amúgy is, mit érdekel az téged, mit keresek itt? Itt vagyok és kész.- *Vontam vállat, majd egy közeli fának dőltem.* - És ha már ennyire érdekel, te mit keresel itt kint?- *Néztem rá felvont szemöldökkel. Ahogy álltam és vártam a válaszát alaposan felmértem a férfit. Nem volt rossz hapsi, de semmi kép nem volt az esetem.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 19:26 | |
| *Ahogy leültem mellé, ő egyből felugrott és arrébb állt egy kicsit, majd megszólalt:* -Bocsánat nem szerettem volna felidegesíteni, csak érdeklődni akartam.*-kértem bocsánatot a lánytól, majd ismét rám förmed* -Én csak sétálni indultam és megláttam önt. Láttam önön hogy ideges valami miatt, és gondoltam megkérdezem, hátha szeretne kommunikálni, de ahogy látom hogy mégse.*-mondtam neki, majd felálltam, sarkon fordultam és elindultam a másik irányba. Pár lépés után megálltam és vissza szóltam neki:* -Örvendtem hogy 'megismerhettem' önt, Viszontlátásra! *-ezzel elindultam az erdő legsötétebb része fele.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 20:10 | |
| * A férfi bocsánatot kért, majd felállt és elindult, de még előtte megszólalt.* - Miért akart velem kommunikálni?- *Kérdeztem és kifújtam a füstöt a tüdőmből.* - Ha annyira megsajnált akár itt is hagyhatott volna.- * Mondtam és közelebb léptem a férfihoz. Kérdő tekintettel méregettem alulról. Kezdett kicsit zavarni, hogy minden férfi majdnem magasabb mint én. Pedig nem vagyok egy haj de alacsony nő.* - Amúgy Catei vagyok.- *Mutatkoztam be és ismét beleszívtam a cigimbe. Örültem, hogy Stefan nem volt most a közelemben. Mert valószínűleg én se és ő se bírná ki, hogy ne üvöltsön a másikkal. * | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 20:56 | |
| * Váratlanul a lány megszólalt.* -Hát csak ismerkedni szerettem volna, meg beszélgetni kicsit valakivel. -De nem hagytam itt... * -Mondtam neki, de nem fejeztem be a mondatot, amúgy se tudtam volna mit mondani neki. Közelebb lépett hozzám a lány, és rám nézett, és bemutatkozott.* -Örülök hogy megismerhettem Catei. Én Alexander vagyok.* -mutatkoztam be én is. * -És hogy-hogy egyedül vagy egy ilyen helyen? * -kérdeztem érdeklődően a lánytól, majd a legközelebbi fa tövébe leültem, és vártam a lány válaszára. | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 22:12 | |
| *Elmosolyodtam, mikor másodszor is bemutatkozott.* - Tudom, már mondtad, hogy ki vagy.- * Vigyorogtam rá és leültem én is mellé.* - Hát, ide jöttem, hogy lenyugodjak.-* Válaszoltam röviden és tömören, majd elnyomtam a cigimet mgam mellett a száraz avarba.* - Na és te? Mit keresel itt egyedül?- *Néztem rá, majd távolba meredő tekintettel bámultam az előttünk álló fákat.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 22:26 | |
| -Ja, bocs csak ma nagyon szétszórt vagyok. Azt se tudom hogy hol jár az eszem. * -mondtam neki, majd magam elé bámultam. -Én unatkoztam otthon és ki akartam szellőztetni az agyam. * - mondtam neki lehajtott fejjel, majd bele néztem a szemeibe, olyan szépek és olyan mások voltak, de nem rossz értelembe. Egy kis idő után hirtelen megszólaltam:* - Mesélj kicsit magadról. Honnan jöttél? satöbbi. * kérdeztem tőle érdeklődően. Majd előrebámultam és néztem én is vele együtt az előttünk lévő fákat. | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:05 | |
| *Egy ideig összenéztünk, majd a kérdésére elkaptam a tekintetemet.* - Hát ez igazából bonyolult. Tudod a bátyám miatt jöttem ide.-* Meséltem, de nem igazából akartam mesélni magamról. Egyrész nem volt mit, másrészt pedig azért, mert nem ismerem még Alex-et.* - Most te jössz. Mesélj magadról Alex. Hívhatlak ugye Alexnek?-* Kérdeztem és egy apró mosolyt küldtem felé.* ~ Jézusom Catie, mi a franc ütött beléd?~ * Megráztam a fejemet, majd Alexander-re pillantottam a válaszok miatt.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:17 | |
| * A lány nem nagyon akart mesélni magáról, ezt abból vettem észre hogy hamar vissza kérdezett, hagytam is nem akartam erőltetni.* -Persze hogy hívhatsz úgy. Hát mivel is kezdjem. Én vagyok a vérfarkasok vezére. Mást nem nagyon tudok mondani, ha valamit meg szeretnél tudni, nyugodtan kérdezhetsz bármit. * - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon. Majd bele néztem ismét mélyen a szemébe és vártam hogy megszólaljon. Nem tudom mi ütött belém nem nagyon szoktam idegenekkel tárgyalni, nem tudom shogy msot miért tettem kivételt.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:31 | |
| *Ijedten álltam fel mellőle, mikor közölte, hogy ki is ő.* - Te..te farkas vagy?- * Kérdeztem vissza és hátrálni kezdtem. Iszonyatosan féltem a farkasoktól, bár próbáltam mindeki előtt lepleni. Szívem hevesen kalapált a torkomba, ahogy egyre hátrébb lépkedtem. Azonban egy figyelmetlen lépést követően megbotlottam egy faágban és hanyadt estem. A fejemet egy közeli fa tövébe vertem be.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:39 | |
| * Ahogy kimondtam h farkas vagyok a lány felugrott és nagyon megrémült.* -Igen az vagyok, talán nem kellett volna elmondanom?* -kérdeztem vissza. Majd a lány hátrálni kezdett majd megbotlott egy faágban. Elesett és beverte a fejét a fába. Rögtön felugrottam és oda rohantam, majd letérdeltem mellé és megnéztem h magánál van-e. Amint láttam hogy nincs komolyabb baja, felálltam és segítettem neki felállni.* -Miért ijedtél meg attól hogy vérfarkas vagyok? Nem a rossz fajtából vagyok.* -mondtam neki, és közben meg segítettem neki leülni. | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:49 | |
| * Mikor odajött és felsegített egyre jobban megijedtem. Aztán amikor megnyugtatott, hogy ő a jó fajtából való valahogy nemigen nyugodtam meg.* - Alex..én..én..félek a farkasoktól.- * Valottam be és belenéztem barna szemeibe.* - Egész kis korom óta rettegek tőlük, és akárhányszor találkoztam egyel, az lett a vége, hogy kishíján leharapta a nyakamat.-* Meséltem neki és szemeimbe könnyek szöktek.* ~ Catei, mit csinálsz?~ - Ne haragudj.-* Néztem gyorsan a földre és hagytam, hogy könnyeim a földet áztassák.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Kedd 01 Nov. 2011, 23:55 | |
| -Nyugodj meg, tőlem nem kell félned, nem bántalak.* -próbáltam nyugtatni a lányt. De nem nagyon sikerült, nagyon fél a farkasoktól. Mesélte hogy egész kiskora óta retteg a farkasoktól, és ekkor a szemei megteltek könnyel. Közelebb léptem hozzá és ismét mondtam:* -Ismét mondom nyugodj meg nem foglak bántani, és a mi falkákból senki, mi nem olyan fajta farkasok vagyunk.* -mondtam neki majd még közelebb léptem hozzás és átöleltem.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:03 | |
| - Tudom, de én akkor is félek.- * Suttogtam, és eléggé melepődtem mikor megölelt. Valahogy nem féltem úgy már tőle, volt valami megnyugtató az érintésében.* - Sajnálom, nem akartam így kifakadni.- * Motyogtam, majd felnéztem szemeibe. Tekintete rabul ejtett és nem tudtam mit mondani. Egy szó se jött ki a torkomon. Tekintetem idő után ajkaira tévedt, amikről nem tudtam levenni tekintetemet.* - Én..-* Dadogtam, majd egyre nagyobb és nagyobb kéztetést éreztem, hogy megcsókolhassam. Lassan közeledtem ajkaihoz és vártam, hogy elhúzódik-e, vagy sem.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:11 | |
| - Nem tehetsz arról hogy ennyire kifakadtál, nem tudhattad hogy milyen vagyok.* -próbáltam bátorítani, majd bele néztem szemeibe. Láttam hogy a tekintete az ajkamon van, és egyre nagyobb késztetés volt bennem hogy megcsókoljam. Egyszer csak megszólalt de nem értettem semmit belőle, úgy hogy inkább nem törtem meg a csendet. Láttam hogy a lány lassan közeledik mintha meg akarna csókolni, ekkor sok minden futott át az agyamon, de nem gondolkodtam. Nem húztam el a fejem, hanem én is közeledtem hozzá, majd megcsókoltam. Olyan melegséget éreztem a csókjában, amilyet még senkiébe se. Majd egy idő után hirtelen elkaptam és megszólaltam.* -Bocsáss meg, nem lett volna szabad ezt tennem.* -kértem bocsánatot tőle, és lehajtottam a fejem.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:20 | |
| * És megtörtént. Ajkaink nemsokára összeértek és valami meleg bizsergés tört fel belőlem. Élveztem csókunk minden egyes másodpercét. Legszívesebben örökre ajkait élveztem volna a számon, de elhajolt.* ~ Mit hittél Catei..~ - Nem, Alex.-* Motyogtam, majd finoman beleúrtam hajába, így felemelve a fejét, hogy a szemembe nézzen.* - Én is akartam.-* Suttogatm, majd két kezem közé fogtam arcát és ismét megcsókoltam. Hosszan, forrón és szenvedélyesen. Nem voltam követelőző, hogy ha nem akarja el tudjon lépni.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:29 | |
| * Azt mondta hogy ő is akarta a csókot majd megfogta arcomat és megcsókolt, de most nem vettem el a fejemet, hagytam hogy hadd csókoljon, azt akartam hogy örökké így legyen. Éreztem ismét azt a melegséget ami belőle tört fel. Majd pár másodperc múlva átöleltem a lányt a derekánál, magamhoz szorítottam, nem akartam elengedni többé soha. Jó pár percig így voltunk, majd elengedtem és megszólaltam.* -Ezt nem szabadna csinálnunk. Ez nem helyes.* -szólaltam meg lehajtott fejjel, majd felemeltem fejem és bele néztem a szemébe. Nem tudtam ellenállni azoknak a szemeknek.* | |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:37 | |
| *Mikor viszonozta csókunkat egyre jobban belejöttem. Kezei a derekamra siklottak én pdig kezeimet a nyaka köré fontam. Mikor eltolt magától kicsit hátra léptem és felnéztem rá.* - Sajnálom, de nem tudok..nem tudok ellenállni.- * Suttogtam és tekintetétől egyáltalán nem tudtam elvállni.* - Talán..jobb lenne, ha elmennék.-*Motyogtam, de egy lépést sem tudtam tenni. Földbe gyökerezett a lábam. Tekinette rabulejtett, illata pedig egyszerűen elvette az eszemet.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:46 | |
| -Én se tudok neked ellenállni.* -suttogtam halkan, de közbe a szemeit bámultam. -Ne! Ne menny el, maradj itt! Most még ne menny.* -mondtam kicsit fennhangon. Oda léptem hozzá és átöleltem, majd az ajkunk ismét találkozott egymással. Nem tudtam neki ellenállni, annyira megbűvölt. Ilyet még nem éreztem, mint amit most érzek. Olyan furcsa, de még is jó. A lányból csak úgy sugárzott a nyugodtság és a szenvedély. * ~Mi van veled Alex? Neked már van egy párod akit a sors rendelt melléd.~
| |
| | | Catei Miller Démon
Hozzászólások száma : 87 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jan. 01. Kor : 29 Tartózkodási hely : Shadow Land
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 00:54 | |
| * Már éppen elindultam volna, mikor Alex ismét megcsókolt. Heves csókcsata vette kezdetét, amit nagyon élveztem. Mindennél jobban akartam a férfi csókját. Minden volt benne. Szenvedély, vadság, gyengédség és minden más, amit eddig mindenkiből hiányoltam. Óvatosan eltoltam magamtól, csak hogy levegőt vehessek.* - Alex, nem akarom, hogy miattam bármi történjék is, de nem tudok betelni a csókoddal.-* Suttogtam ajkaiba és ismét hosszú csókot leheltem rájuk. Egyre jobban és jobban éreztem a mellkasomban lévő bizsergést. Kezeimet a hátára csúsztattam és fel-le kezdtem simogatni.* | |
| | | Alexander Crugen Vérfarkas
Hozzászólások száma : 74 Csatlakozás Dátuma : 2011. Jun. 20. Kor : 28 Tartózkodási hely : Oroszlány, Magyarország
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő Szer. 02 Nov. 2011, 01:01 | |
| * Egyszer csak a lány óvatosan eltol magától és megszólal.* -Nyugodj meg nem fog az égvilágon semmi se történni, főleg nem miattad.* -suttogtam vissza neki majd ismét megszólaltam.* -Eljössz a lakosztályomba, ott most úgy sincs senki, kettesbe lehetünk. Vagy inkább mennyünk máshova?* -kérdeztem suttogva a lánytól. És ismét megcsókolt, kezeit a hátamra tette majd el kezdte fel-le simogatni. Én is átkaroltam lassan és simogatni kezdtem. Éreztem azt a bizsergést ami belőle jött.* | |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Az Elátkozott erdő | |
| |
| | | | Az Elátkozott erdő | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |