Osborne Lawton

Név: Osborne Lawton

Nem: férfi

Kor: 150 (18 évesnek néz ki)

Faj: danpeal

Rang: danpeal nemes

Szülők: Vincent Lawton (apa) Heloise Blackrose (anya)

Képesség: Haláli pontosan lő nyíllal, sosem veszít célt.

Külső: barna haj és szem szin, kisportolt izmos test, 2,10 magas, és 80kg

Különleges ismertetőjegy: Egy fagyos mosoly, amikor valami aljasságra készül.

Jellem: Nagylelkű, de csak a fajtársakkal, ám ha vámpírt lát elveszti a józan eszét, és ölni is képes.

Előtörténet:
Osborne Lawton a nevem, danpael nemes révén Iason Moorcock után állok. Nos hol is kezdhetném? A jelen elcsépelt és szomorú hírekkel ajándékoz meg engem.
Kezdeném a gyerekkorommal, a születéssel illetve az úttal amit mostanáig kellett megtennem.
Az atyám nevét valahányan ismerték, Vincent Lawton a dicső harcos. Anyám büszke volt rá s,talán még az is aki megajándékozta vérével.
Igen, a meg fogantatásom előtti napon változtatták át. Csoda ugye, hogy nem ölte meg Heloiset?
Ő valami egészen mást tett, az addig érintetlenül hagyott anyám ártatlanságát vette el.
Kilenc hónap után, már rólam is tudtak azok, akiknek a mostani életem köszönhetem. Gyerekként el sem hagytam a szüleim házát, féltettek és nem akarták, hogy mások közé keveredjek. Olyanok közé akiket a fajtám megvet és lenéz.
Vincent sem élhetett mellettem, ezért a szüleim elküldtek az akkori Shadowlandből. Utazni engedtek, így találtam rá a mostani parancsolómra, Iasonra.
Nézeteink és sorsunk megegyezett, mindketten gyűlöltük atyánk fajtáját, vadásztunk rájuk. Bezzeg most, már a székből sem hajlandó felállni, igaz a préda egyből az ágyához megy. Saját maga kínálkozik fel amúgy is elvarázsolt danpeal fejedelemségünk előtt. Elkalandoztam, bocsánat de hát felháborító, hogy a mesterem ilyet tesz.
Én valahogy sosem értettem meg őt ilyen téren, a vámpír nők csak arra valók, hogy kihasználjuk és megöljük őket. A vérüknél többet, úgy sem adhatnak nekünk. A danpeal tanács, mivel olyanunk is van, úgy határozott, hogy a mesterem lesz a fejedelemség. Kezdetben lehet irigy voltam rá, ő mindent megkapott tőlük, pénzt, rangot és vámpír nőket. Hogy, hogy nem, de a javaslatára a tanács megválasztott nemesnek, én is zsarnokoskodhattam a kicsik felet úgymond, felettem meg Iason.
A mostani időmet új hobbimmal töltöm el, parancsra egy Cyd Beatrice nevű halandót őrzök. Persze, hogy megraktam a kicsikét, Iason nem képes törődni vele, én meg felvidítottam.
Igaz sokat kellett szédíteni, hála az égnek ott a danpeal bűbáj, ha ellenkezni merne amúgy sem menekülne.
Jó ő az egyetlen halandó akit közel engedtem a szívemhez és elvettem Iasontól, de legalább megérte. Tudom mennyit jelent Iasonnak a kislány, egy újabb lehetőséget egy újabb danpeal gyerek felneveléséhez.
Hm tudom nekem is megkellet volna válogatnom a szavam, amikor elárultam a fajtám neki, de hát mit mondhattam volna? Iason hallgat, össze-vissza hazudozott neki, én meg nem ülhettem tétlenül. Sokáig én sem tarthattam a hátam. Amúgy meg, Iason maga keverte a saját mérgét. Tudta mire vállalkozik ha két nőt enged az ágyába, tehetek én róla, hogy pont a legfontosabbat dobta a karajaimba?
Igen, Iason elméje lehet, hogy megbomlott, már rám sem hallgat. Ki tudja miféle mérget itatott meg vele az a vámpír nőcske. A lényeg, hogy engem ne ittason meg vele! Kerüljön és félje a nevem! Ha Iason meghalt, majd én feltámasztom poraiból.
Lassan az idő is lejár, Melchior ahogyan Cyd nevezte el, megszületik. Ki tudja, ki fog majd mellette állni? Talán Iason aki kihasználta őt? Magam sem tudom, a lényeg, hogy nekem ki kell bírnom ezt az időszakot.