Siobhan Pendragon

Név: Charlotte É' tienne Saveraoux

Nem: nő

Kor: 418

Faj: vámpír

Rang:-

Megnevezés: vámpír

Képesség: -

Külső: Éjsötét derékig érő hajzuhatag keretezi ovális alakú arcomat. Ajkaim teltek, vérvörösek. Bőröm fakó, szinte már áttetsző. Orrom arányos formájú. Alkatom vékony, idomaim teltek s nőiesek. Magasságom 168 cm, testtömegem 42 kg. Általában vérvörös és fekete ruhadarabokat viselek. Mindig nőies, kirívó darabokat.

Különleges ismertetőjegy: Én magam vagyok az!

Jellem: Én magam vagyok a káosz. Szeretem a fájdalmat látni, de legfőképp okozni. Nem érdekel, hogy ki áll az utamban, ha a célom elérésében akadályoz, akkor minden lelkiismeret furdalás nélkül elállítom az utamból. Szeretni csakis Mederiat tudom, de szívem nincs. A szívem helyén lévő fekete lyukban mérges kígyókat nevelek s csak arra várok, hogy mikor szabadíthatom rá őket a világra. Szeretem ha a káosz uralkodik más helyeken, de ha valaki betör a területemre és káoszt teremt az megírta a halálos ítéletét. Szeretek ölni. Sőt mi több imádok. Az áldozataim kínjai, sikolyai és megremegő teste adja nekem a napi elfoglaltságomat. Szeretek játszani az emberekkel, hisz belül nem vagyok más mint egy örök gyermek akinek a világ a játszótere.

Előtörténet:


19 évvel ezelőtt

* Láncaim csörögtek amint ott lógtam a kripta falán. A lábam csak kis mértékben érte a talajt, de az csak annyira volt elegendő, hogy béklyóim ne vájjanak jobban bele húsomba. A bűz ami a cellában áradt iszonytató volt. A földön patkányok mászkáltak fel s alá. A falakon pókhálók és gigantikus méretű keresztes pókok voltak. A helyiségben a szürke sötétség uralkodott. Csak egy kis lyukon szűrődött be némi fény, de csak éppen, hogy elláttam az orrom hegyéig.
Éreztem amint valami szőrös, nehéz valami mászik fel a testemen s megállapodik a vállamnál. Az illatából ítélve egy patkány volt az. Felsóhajtottam. Úgy kivételesen nem borzasztott el a látványa, de már egy éve itt sínylődtem és senkivel sem tudtam egy jót beszélgetni. Úgy döntöttem ennek a kis szörnyetegnek kiöntöm a szívem. Hátha ő nem lesz olyan kegyetlen. *
- Tudod drága kis barátom nekem nem kéne itt lennem. Volt egy úgymond tökéletes életem eddig, de hát az idők múlnak. De tudod mit?! Te még nem ismersz! Kezdem is az elején...

...1592 elején születtem Párizsban. A hó már akkor lehullott s dermesztő volt a hideg. Igaz én csak akkor a saját vérem ízét s anyám vaníliára emlékeztető combjainak illatát éreztem. A következő amit érzékeltem, hogy egy markáns erős férfi kéz fog. Nem ijedtem meg tőle. Sőt mi több még mosolyogtam is s ide oda pillantgattam sötét szemeimmel, de hamarosan boldogságomat a fájdalom vette át. A férfi megütött s én felordítottam. Halottam amint anyám megkönnyebülten felsóhajt, majd utolsó lehelletével engem kér magához. Éreztem ahogy karjaiba zár. Éreztem amint szívének verése leáll s már nem éreztem azt a meleg leheletet arcomon mait eddig. Anyám meghalt.

Mivel anyám már nem volt ezért apám ,,neveltetett''. Bár egy nőnek nem sok lehetősége volt tudományokat s egyebeket tanulni az én időmben ezért a szokásos lehetetlen női tevékenységekkel tömték a fejem. Hímzés, horgolás, etikett, hogyan legyél jó feleség. Gyűlöltem. Gyűlöltem ezt az életet. Apámat csak esténként láttam akkor is csak egy ledér nőcske társaságában ittasan. Hát nem éppen a legjobb példakép volt számomra. Főleg akkor nem amikor egy Mary nevű táncosnőt feleségül vett. Ő lett a mostohám, egy kétszínű kígyó. Apámnak a rendes kis bájos oldalát mutatta, és amikor ő nem volt ott ő maga volt a Sátán. Néha beképzeltem Medúzának ahogy szállnak kígyófejű tincsei és hosszú nyelvét felém nyújtogatja azzal kecsegtetve, hogy nézzek a szemébe, mert akkor végleg megszűnik a szenvedésem. De ez csak egy álomkép volt s nem rémálom. Az igazi rémálom csak ezután kezdődött...

Miután apám meghalt mérgezésben ( biztos, hogy az a házisárkány ölte meg ) elkezdődött Hamupipőke életem, de ebben a mesében én még mindig a padlót súrolom, Hófehérke hercegét ledöfték az útonállók, s Csipkerózsikát kiállították a herceg mauzóleumában. Tudom tragikus, de én tényleg így láttam és látom a mai napig.
Az a nő befurakodott az életembe akár egy alattomos kígyó és élvezte ezt az életet. Élvezte, hogy gyötörhet. Hogy kínozhat. Hogy elszakíthat mindentől és mindenkitől. Éjjeli fekvőhelyem sem volt rendes. A csűrben aludtam odakint. Beszélgető társaim is csak az állatok voltak s jobb is volt ez így. Igazi énem csakis egy borús éjszakán tört ki mikor meghallottam ősi testvéreim szavát. Kíváncsi voltam mégis mi okozza bennem azt a vonzást ami húzott a sötét erdő felé. Szívem vadul kezdett verni akár a harci dobok. Pam-pam s én boldogan mondtam igen barbár ütemére.
Futottam az éjszakában. Holdnővérem bevilágította földöntúli lényem s csak jóval kecsegtetett. Meg sem álltam egészen addig míg el nem értem az erdő rejtekét s egy sziklafalhoz nem értem. Megdöbbentett a véres, iszonytató látvány. Atyám volt az. Öltözéke mint Ádámé, de inkább mint Káin úgy sejlett fel. Tekintetében vad tűz égett. Ajkai mocskosak voltak a vértől mely sötét béklyói lettek életére. Karjaiban mostoha anyám holt tetemét tartotta. A sziklát vörösre festette az átkozott vére. Minthogyha a szikla magából ontaná azt. Szinte már sajnáltam.
- Végezd be gyermekem azt ami vagy! Légy vad! Légy állat! Ne hódolj be senkinek és semminek! Légy te az igazságosztó pöröly mely lesújt a szégyentelenekre, légy te a gyilkos ki megkeseríti a tisztalelkűek mindennapjait. Légy méltó nevemhez lányom! Végezd be amit elkezdtem!
Hangzott szava túlvilágian s amint én pislogtam egyet ő eltűnt s a céda holteste aláhullott a mélybe. Törékeny teste ketté törött a lent elterülő szikla síkon. Agyveleje a sziklára ömlött, vére akár egy szerető anya karjai úgy omlottak csipkéire. S én eközben átváltoztam. Mintha az univerzum minden titka feltárult volna előttem. Több illat egyvelege tárult fel előttem. Színek kavalkádja játszott előttem. Zsigereimben éreztem a vadászatra való késztetést. Aznap lemészároltam két tehenet és három szüzet. Tombolásomnak ott csak annyi áldozata lett, de nem tudtam eleinte mégis mire ez a nagy változás. Ezt csak később értettem meg. Az, hogy mostoha anyám előttem lehelte ki a lelkét a természet oltárán feláldozva, kihozta belőlem vadállatias énem. Őrült lettem. És mégis milyen jó őrült.

Gonosz tetteimtől zengett a világ. Utaztam. Városokban szítottam ezer és ezer átkoz. Feltámasztottam a szörnyetegeket az emberek számára. Újra éledt a mi korszakunk. Azt akartam, hogy az emberek féljenek. Sikerült is. Hiedelmek indultak el vérfarkasokról, boszorkányokról, lidércekről. Voltam egy időben mindhárom is számukra. Még sucubusnak is beálltam akinek egy pap lett az áldozata.
Bogarat ültettem a salemi lányok fülébe. Azok az ostoba fiatalok. Csak egy kis sugdosás a fülükbe éjjelenként és némi növényi egyveleg és voalá! Kész is 20 ember halála.

Sok ember halála köthető énhozzám. így kerültem ide is. ,,Véletlenül'' megtaláltam ölni mostani fogvatartóm öccsét s ő ezért ezzel büntet. Láncra vert mint egy kivert kutyát s hagyja, hogy elsorvadjak. De amint ide betéved egy őr... -* gonosz mosolyra húzódtak ajkaim s én végül elhallgattam. Tudtam, hogy közeleg valaki se nem akartam leleplezni magam. Fejemet lehajtottam, fekete tincseim arcomba hulltak. Hallottam, hogy az ajtó nyílik s közelebb lépked egy nagyobb darab fickó.*
- Atya, Mária! Jézusom! Az ott egy... -* hallottam hülledező hangját, majd bűzös leheletét kezdtem el érezni fedetlen bőrömön.*
- Igen az ott egy patkány. Jól nézd meg! Mert ez az amit utoljára látni fogsz. - *lábam lendült a nyakába, s az hatalmas reccsenéssel adta meg magát. Végül finom, tornász mozdulatokkal lefejtettem az oldalán fekvő kulcsokat, szabadulásom rejtekét, majd megpróbáltam kinyitni láncaim zárját miközben félszemmel a halott őr tetemét néztem kit elnyeltek a patkányok...*

Jelen

- Miután megszabadultam a fogságból természetesen megöltem azt a szerencsétlen Techert! Átvettem a helyét s én most itt vagyok. Egyéb kérdés?! Vagy végeztünk?! - *néztem rabom szemébe, majd juguláris vénájához raktam pengémet. * - Nincs?! Ez esetben ég önnel Mr. Hollow, a Timestól! - * a pengén megcsillant a fény, majd végül a firkász vére kezemre ömlött ahogy torkának bőre feltárult s a férfi teste megvonaglott egyet utoljára s kilehelte lelkét a semminek...*

Kedves Siobhan Pendragon!

Tetszik az előtörténeted, természetes módon elfogadom. A lakrészed a Bloody Tears Kastély/ Bloody kastle / 3-as -es lakosztály . Jó játékot kívánok.

Cindy