A kastély bejárata

Vendég

Régimódi fal veszi körül a kastélyt mely megvédi minden földi ellenségtől.Négy danpeal őr áll a kapu előtt a biztonság kedvéért. A falakon őrszemek a közeledő veszély vagy esetleg ellenség miatt.

Vendég

A f@sz ki van, elegem van már hogy én "csak egy vámpír" vagyok. Vagy ha nem egy ragadozó, hanem a préda. Soha többé nem fogom hagyni hogy kihasználjanak, mint most Iason a véremért. Én meg már azt hittem hogy a "préda" szekcióból átestem a "szerető" részbe.
Csalódottságtól, dühtől, és adrenalinfröccstől kusza elmével rohantam végig. Az őrök és az őrszemek is magasról tojtak rám, gondolom arra következtetve, semmi bajt nem tudok okozni, jelentéktelen vagyok. Nem-e?
Hirtelen ötlettől vezérelve lelassítottam, majd bájosan rámosolyogtam a négy őrre a bejáratnál. Úgy tettem mint aki ki akar menni, s mikor már nem figyeltek eléggé éberen - bumm! Az egyiket levertem, a másiknak átharaptam a torkát. A másik kettővel is végeztem. Önelégülten elvigyorodtam, majd kiegyenesedtem.
- Most mondjátok hogy csak egy k!baszott, szemérmes lányka vagyok!
Igazából inkább csak magamnak akartam bizonyítani, meg hát gondolom Iason is meg fog lepődni tettemen. Ja nem is, már egyáltalán nem érdeklem!
Épp ki akartam rohanni a kastélyon kívül, mikor egy nyíl eltalált, s belefúródott a hasamba. Nem tudtam kihúzni, hisz' a végén toll volt, az elején pedig nem tudtam ellentétesen húzni, mert azzal csak még több kárt okoztam volna magamnak. Nyögve rogytam össze, a hasamat fogva. Fél perc sem telt el, és a rémültségtől illetve a vérveszteségtől elájultam.

Vendég

Az örök kikészítve feküdtek a bejárat előtt. De nem ez volt a lényeg. Felnéztem a tetőre ahonnan Osborne engem bámult. Mégis mi a f3nét jelentsen ez? Nyeltem egyet. Vámpír vér...
- Ajándék Iason! – kiabált le rám Osborne. Tudtam. Úgy tudtam. Kinyírta a vámpíromat?
Arianehoz rohantam. Túl sok vért veszted az biztos.
Először letérdeltem hozzá, hatást gyakorolva rá kihúztam a nyilat a hasából. Ami nehéz az most fog jönni. Megint adnom kell a véremből csak most szétfröcskölve rajta . Uh, ez olyan undorító megmentem egy vérivó életét.
Gondolkodtam egy kicsit majd fogva a nyíl hegyét felvágtam az ereimet. Egyértelműen semmi humorom nem volt ilyet tenni, de hát ez van.
A véremnek muszáj felébresztenie őt. A vérében térdeltem, ami hát elégé kibírhatatlan volt, főleg, hogy ennyit elvesztett.
Amikor úgy láttam ébredezik felhúztam magamhoz és magyarázni kezdtem.
- Cyd a titkom, amit el akartam mondani neked, ha felkészülsz rá. Csak ne lenne ilyen szörnyű nehéz ezek után.

Vendég

- Nem... nem kellenek a... a titkaid! - Hörögtem. Ugyan miért osztja meg velem? Csak egy vérszajha voltam számára! Most meg..? Talán jobb lenne, ha még az sem lennék.
- Felejts el! Hagyj már... békén! - Szűrtem a fogaim között idegesen, miközben kikászálódtam karijai közül. Nem akartam hogy hozzám érjen, nem akartam tőle semmit. Vagy ha mégis, azt eltemettem jó mélyre, hogy az eszemre hallgathassak. Ami jelen esetbe azt üvöltötte hogy "felejtsd el a szobákban és a medencében történteket!".

Vendég

Nyeltem egyet, csak mert lehet, hogy Osborne odafent röhög rajtam, de akkor sem fogom elengedni. Nem és kész. Most már olyan mintha hozzám tartozna.
Elkaptam mindazok ellenére is, hogy ellenkezett. Gyenge és még semmit sem tud kezdeni ellenem, amúgy sem tudna elvileg. Azonban fő az elővigyázatosság.
- Nem fogom hagyni, hogy visszamenj! – magamhoz szorítottam. – Nem akarom, hogy itt hagy, amikor el akarom mondani mit, érzek! – nyeltem egyet, majd el is engedtem. – De ha megváltozott a döntésed, akkor menj, előtte azonban végezz velem! –letérdeltem elé, mintha azt várnám, hogy megöljön és végezzen velem. Mekkora örült vagyok a f3nébe is leborulok a préda előtt, mert lehet, hogy többet érzek iránta, mint kellene.

Vendég

Mikor elkapott erőtlenül felsikoltottam, és küszködtem karjaiban. Most is biztos csak félre vezet! Láttam amit láttam a medencénél, és most ez az egész csupán színjátéknak tűnik a szemszögemből, hogy vissza kapjon "vérszajhának".
A kérdés már csak az, valóban így van-e...? Tudat alatt reménykedtem benne, hogy nem. Mégis a józan eszem a látottak alapján erre következtetett.
- Nem változhatott meg az, ami nem volt. És ha mégis lenne, akkor az a döntés csakis rajtad múlna!
Mint például a medencés szitu. Na az eléggé negatív irányba kezdte noszogatni az érzéseim. De csakis azért, mert az eszemre hallgattam.
Reakciója egyszerűen lesokkolt. Csak ültem ott "félholtan", és bámultam. Talán.. félre értelmeztem volna valamit...? Itt térdel előttem, életét feltéve rám, és azért esdekel, végezzek vele, ha már nem akarok vele lenni.
Percekig csak néztem némán, ahogy ott térdelt teljes pompájában, és talpig sebezhetően. Addig nem is mozdultam meg, amíg tisztán láttam, de mikor már könnybe lápadtak szemeim, és minden elhomályosult, magamhoz tértem a "döbbentből".
Felkeltem kissé még szédelegve, újaim közt a nyilat szorongatva. Egy pillanatig még tényleg fontolóra vettem, hogy megölöm.
Mikor már csak egy centi választott el minket, hogy lélegzetét is éreztem magamon, felemeltem a kezem. Könnyeim egyre csak folytak megcsíkozva arcom.... s ekkor ahelyett, hogy leszúrtam volna, lendületet véve átöleltem. A nyilat eldobtam jó messzire. Úgy kell neki, ne is lássam!
Szorosan magamhoz húztam, és még szorosabban megöleltem szinte már "nyomorgatva".
- Szeretlek! - Bukott ki belőlem. Még mindig sok kérdésem volt, mint például "mi volt az az uszodában..?" - de már nem kételkedtem.

Vendég

Percekig vártam az ítéletre, hogy vajon képes lesz megölni. Már minden bizonnyal elképzeltem magam előtt a kénköves poklot, hogy ott égnek majd csontjaim, amiért én csak egy félvér vagyok.
Ha maradt bennem valami jó az mind kiégett. A halandó meg egy ürügy, hogy valakit megvédjek valamitől, ami csak az én fejemben létezik. Megrögzött hazudozó leszek mindazok ellenére, hogy nekem képtelenség ilyet tenni.
Éreztem Ariane közeledését félig meddig még az nyíl érintését is. Tüzelt körülöttem minden az biztos, de csak az én szememben. Szörnyű halálérzet volt az biztos.
Hosszá bújva csak egy dolog járt a fejemben még akkor is, ha kényelmetlenül éreztem magam elmondani mindent, amit el kéne. Felnéztem rá, amikor ajkaiból a szeretlek szót hallottam.
Nem, nem a prédám, de ha csak egy annyit mondok, hogy én is szeretem, őt az nem érne semmit.
- Nekem meg szükségem van rád és nem vagy a prédám! Talán az elején lehet, hogy annak néztelek, de most... – megcsókoltam, mintha a halálból tértem volna vissza és most látnám őt újra. – Én is szeretlek. – megsimogattam az arcát majd észhez kaptam. – Amit odabent láttál az a kötelességem. A lányt meg kell védenem a démonoktól, nem bánthatják, mert van nála valami, amire szükségem van. Emlékszel a képességemre? Rá sokkal jobban hat én meg kihasználom, mert még semmit sem tud rólunk... Rólunk, vámpírokról, démonokról, angyalokról meg a többiekről. Bizonyára felkészült rá, hogy elmondjam, neki az igazat mi nem vagyok. – kis szünetet tartottam. – Csak hát elfutottál, pont, amikor a legnagyobb szükségem volt rád. És a f3nébe is hányszor mondjam, hogy az a halandó odabent nem egészen azt jelenti, amire te gondolsz. – nyeltem egyet. – Oké megcsókoltam, csak mert így tarthatom itt biztonságban. – sóhajtottam egyet. – Osborne vigyáz rá, amíg veled vagyok, talán teljes jogú parancsot adok, hogy mától csak egy feladata lesz. – lesütöttem a fejem. – Ez a titkom, ami ha a királynő fülébe jut, háborút indíthat vagy simán megöli a kislányt, amit megtehet. Én meg nem akarom, hogy a kis danpeal meghaljon. – újra szünetet tartottam. – Megérted miért titkolóztam ennyit? Miért féltem, hogyha kiderül, sosem lehetek veled? Mert kiszámíthatatlanok vagytok, hogy az első félreértés után már sehol sem vagytok. Ugye megértesz?

Vendég

Némán és szótlanul, csupán gondolatban szitkozódva néztem szemeibe, miközben a beszédét hallgatva minden egyes érzelmet igyekeztem leolvasni róla, a mozdulatairól, a gesztikulálásáról, az arcáról.
Térdelésből átmentem ülésbe, csak mert kissé zavart már, hogy felé magasodom. Úgy éreztem el kell törpülnöm, azt akartam, addig-addig zsugorodjak, amíg nem is látnak már, és soha elő sem jönni. De tudtam, ez egyszerűen képtelenség. A fekete lyukat meg még nem találták fel, sajnos, ami ilyen helyzetekben beszippant és megmenekít minden elől. Szívás..!
- É-én nem haragszom hi-hiszen ez a te dönt-döntésed... - Válaszoltam ámbár olyan bizonytalanul, hogy alsó ajkamba harapva a földet kezdtem mustrálni. Végy már erőt magadon, az ég szerelmére! Mitől vagy ennyire beparázva? Hogy még mindig nem vagy benne biztos, tényleg szeret-e, vagy csak úgy kezel mint ezt a mondén lányt?
- Basszus, igen! - Válaszoltam erőteljesen, immár erőt véve magamon. Újhh, ezt ki is mondtam volna hangosan? Gyorsan, gyorsan téma terelés mielőtt rákérdez, mióta őrültem meg annyira hogy magammal beszélgetek!
- Megértem... - Őszintén válaszoltam, tényleg megértettem tettét. Tiszteltem benne hogy őszinte, és mikor lehetne, nem hülyít hazugságokkal. - Igen, jó hogy félre értettem! Akkor abban a pillanatban, mikor még nem tudtam semmiről, az volt a legésszerűbb döntés, hogy fogjam magam és húzzak el onnan. A medencébe meg már nem tudtalak belökni sajnos, hisz' már benne voltál... - Válaszoltam. Így utólag megbántam, hogy ezt az utolsó mondatot is kimondtam hangosan. Nem sértés vagy ilyesmi, de tényleg, akkor még a csók látványára, és annak tudatára vagyis hitére hogy becsapott, még egy kanál vízben is meg tudtam volna fojtani. Elmosolyodtam, mutatva, nem haragszom.
- Itt vagyok! - Fogtam meg kezét.

Vendég

Enyhén rámosolyogtam Arianera majd miután megfogta a kezem, felálltam magammal húzva őt is.
- Éhesnek látszol, gyere, keressünk neked egy szolgát. Elégé sok vért vesztettél nekem meg pont, mint neked szükségem van a véremre. – magamhoz húztam igazából nem is akartam elmozdulni tőle. Szeretgetni és ölelgetni őt, a többi dolog mind mellékes. – A halandónak is el kell mondanom az igazat, csak azt nem tudom, hogyan adhatnám elő. – észre sem vettem, hogy hangosan gondolkodtam miközben Ariane fekete hajfürtjeivel játszom.
- Osbornera nem bízhatom, még bántaná, úgy ahogy téged. Igazából nem ölhetem meg az alattvalóimat, kevesen vagyunk, de erősek. – szünetet tartottam némi időt adva magamnak a következő mondatom megfogalmazásához. – Mindketten fontosak vagytok, nekem azonban nem tudom, mit érzek a halandó iránt. Sajnálatot vagy csak puszta gyerekes szeretettet, ami arra buzdít, nyerjem el a kegyeit, mert ő az egyetlen, aki más, mint a többi halandó. Nem vámpírnak való ő távol áll az álszentségtől. Ó ha nem lenne halandó több mindenre képes lenne. – rájöttem eddig csak róla áradoztam Arianenak, őt meg nem is dicsértem. – Tudod te olyan gyönyörű vagy vámpírként. – persze mindezt legalább egy csókkal nyomatékosítani kellett. A kérdés csupán az: Normális vagy Iason? Persze, hogy nem. – Öhm tiszta ruhát is kereshetünk, ha akarod. – vigyorogtam rá egy picit, ezek után semmilyen tettem sem fog meglepni...legalábbis engem tuti nem.

Vendég

Elindultunk a nem tudom hová, csak az indokot tudtam - vérért. Ez pedig így már önmagában nagyszerűen csengett... de hm hogy érezni is...?
Az út alatt mint egy háttérzajjá szűkítettem Iason beszédét. Nem bunkóság vagy ilyesmi, csak egyszerűen képtelen voltam értelmezni szavait, így fel is adtam az erőlködést. Émelyegtem, szédültem, és megannyi érzelem kavargott bennem. Egyszerűen taszítottam mindent és mindenkit, minden éles zaj vagy fény irritált, rossz volt a közérzetem. Talán tényleg szükségem van táplálékra...
- Óóh ha nem lenne halandóóó több mindenre képes lenne...? - Mordultam fel - Most akkor változtassam vámpírrá és húzzam el a s€ggem ha vége?
Kissé irritált hogy "ó a halandót mennyire imádnám ha a faja más lenne, meg ó a mondén így jó meg úgy" és bla-bla én meg "gyönyörű vagy vámpírként".
Hát, igazán köszönöm Iason! Tudod ha naponta sminkelsz, tisztálkodsz, no meg figyelsz az öltözékedre, akkor így nézel ki, pont mint a többi vámpír, vagy halandó. De nem, ugyan, nekem semmi belső értékem, áá deeehoogy..! Esküszöm holnap pizsamában fogok rohangálni, minden idomom elfedve, nem nyitott hálóingben, nem! Pizsamában, fésülködés nélkül, egy cuki kis macival, és szőrmepapuccsal egy ártatlan kislány látszatát keltve, ezt az embert meg majd valami iszappal bekenem, ééééss... mi lesz a végeredmény? Egymás mellé állunk, és őt választja.. hmmm...
Ariane húzz el, óó te drága mondén ó gyere, gyere és ölelj és csókolj és.....
Áh, Jézus atya úristen, mekkora egy méregzsák vagyok! Majd megöl a féltékenység, neeem gááázz...
- Tiszta ruhát? Hm az szuper lenne... pizsamát is kaphatnék majd? - Reménykedtem.

/A danpeal fejedelemség lakosztálya/

Vendég

Nem kuncogtam Ariane szavain pedig mennyire jól esett volna. Egy percre jobban megszorítottam a kezét és megálltam vele.
- Eszem ágában sincs mássá tenni a halandót, kis butus. – vigyorogtam a mondat végén. Majd tovább folytattuk utunkat a szobám felé.
- Amilyet csak szeretnél szerelmem. – na, jó ez úgy hangzott volna, mintha azt mondanám,, Szerintem nyugodtan átadhatom neked a szívem. Kitépjem vagy hagyjam a helyén, amit majd te kitépsz?” Remek. Legbelül gúnyolódtam magamon, hogy én, aki minden áron elutasította a vámpírokat most áttér a másik útra egy vámpír nő miatt.
Hjaj, ez annyira rémes, de akkor sem érdekel!

// A danpeal fejedelemség lakosztálya //

» A Fekete Kastély
» A Menny bejárata.
» A palota bejárata