Ranglista |
Katt rá minden nap, hogy előbb jussunk a listán.
|
| | Hajnal kertje | |
| | Szerző | Üzenet |
---|
Vendég Vendég
| Tárgy: Hajnal kertje Pént. 26 Nov. 2010, 19:41 | |
| A vérfarkasok kedvelt hely ahol állati formájukban is szaladgálhatnak a kertben. Fák és hegy veszi körül az Elátkozott erdő öleli körül mindezt. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Hajnal kertje Szer. 22 Jún. 2011, 15:39 | |
| *Bejártam az erdő azon részét, amely Ash-hez közel volt. Megnéztem a csapdákat, és elengedtem azokaz az állatokat, amik nem jelentenek veszélyt, csak fent akadtak egy-egy csapdában. Biztosítottam a területet, ahogy azt megszoktam tenni. Elsétáltam a házáig, hogy megnézzem ott sincs semmi baj. Nem volt, hál’istennek. Most már nyugodt szívvel mentem vissza az erdőbe. Átváltoztam, majd végig rohantam az erdőn. Elértem a széléig, és kifújtam magam. Imádok futni, főleg állati alakomban. Hanyatt vágtam magam, és a felhőket kémleltem. Jó móka, főleg ha madarak is repülnek az égen. Na az a csúcs. Vagy épp az orrom előtt egy pillangó…És a fenéért sem akar elmenni. Elkezdtem az orrom fölött csapkodni a mancsommal, de csak nem akart elszállni. Én meg játszhatnékos kedvemben voltam, és utána kezdtem futni. A pillangó csak szállt, szállt, össze-vissza. Én pedig futottam utána...Olcsó játék oroszlánnak. Ennyi…. Az egyik fára felmásztam, majd lelapultam és figyeltem az áldozatom. Még vártam…Még vártam…Még vártam… És elrugaszkodtam, az ágtól, a pillangó bezzeg elszállt, én meg loholtam utána. Jó muri, ha nincs munkám. Mármint lenne, de szabadságot vettem ki a kórházban, és most nem kell a Regina-ra vigyáznom. Épp átugrottam egy bokrot, amikor frontálisan nekiestem, egy mások oroszlánnak. Na szegénykém. Ő sem láthatta, mi vár rá…És pont én vetődtem neki….Hát oké, tudom, hogy emberi alakban vagyok csak könnyű…Nem mintha, oroszlán alakban olyan hú de husis lennék…Csak hát, azért még is…Megvan nekem a magam súlya… Na a lényeg, ahogy neki estem szegény próbált elugrani, de már késő volt. Mindketten a földön landoltunk. Én meg bevertem a fejem egy kőbe…Na remek…Szép is lett volna, ha nem esik bajom. Visszaváltoztam, majd elnézést kértem. Ő is elnézést kért, mivel látott, csak nem hitte, hogy nekiugrok… Elváltak útjaink egymástól, majd ki-ki ment a maga útjára. Kibontottam a hajam, hogy megnézzem hol keletkezett a púp. Na de jó, pont a fejem tetején. Mindegy. Ismét összefogtam a hajam, majd leporoltam a pólóm, megigazítottam a szoknyám, és alatta a fegyvereket is. Összeszedtem magam, majd immáron emberi alakomban folytattam tovább a sétálást a Hajnak kerjében.*
A hozzászólást Rosemary Seraph összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 23 Jún. 2011, 12:09-kor. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Hajnal kertje Csüt. 23 Jún. 2011, 11:03 | |
| *Csendes napnak ígérkezett a mai, így sima rövidnadrágot vettem fel, egy egyszerű fekete trikóval, majd egy DC cipő, és már indulhattam is. Átvágtam a városon, majd kilyukadtam az erdőben, végül egy kertben. Nem csodálkoztam el, rengeteg szagot éreztem, de nem foglalkoztam ezekkel, csak haladtam egyre beljebb, végül új szag ütötte meg az orrom, egy oroszláné. Így kiélesítettem a látásom, majd követtem a "nyomát". Végül rátaláltam, de emberi alakjában, egy lányka volt, én pedig szépen elnéztem egy darabig, majd megszólítottam.* -Szép napunk van nem de bár?*hangozott a kérdésem, majd mellette teremtem.* -Merre sétál ez a gyönyörű teremtés ilyenkor?*jelent meg a jellegzetes kisfiús mosolyom az arcomon, majd rápillantottam a nőre.* |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Hajnal kertje Csüt. 23 Jún. 2011, 11:21 | |
| *Nos igen, sejtettem, hogy valaki a nyomomban van. De hát mit tehetek? Nem vagyunk veszélyességi zónában, nincs veszélyeztetve a Regina, de azért…Valahol mégis, jobb lesz ha bebiztosítom magam…Eligazítottam a szoknyám, úgy, hogyha baj lenne egyből előtudjam venni vagy Artemisz-t vagy pedig egy tőrt. Mikor melyik esik kézre, és mikor melyiket tudom elővenni…Többnyire ezt a szerencsére bízom….Vagy magamra, és az elrendezésre… Dapneal. Milyen érdekes, ők nem járnak erre sűrűn. Vagy csak én járok ide akkor, amikor ők nem. Bármelyik is, nem látom őket sűrűn és kész. Egy ideig elidőzött, távolabb tőlem. Ha most méreget…Nem állok jót magamért…És igen…Sejtettem. Kérdésén elmosolyodtam.* -Igen, szép napunk van.-*Mondtam mosolyogva, bár ezt a mosolyt csak akkor láthatta, amikor mellém ért. Én automatikusan, léptem kettőt jobbra. Megszokás, és nem ellene szól, de a távolság, jó. Felé fordítottam a fejem, végig mértem, és kiszámoltam pár dolgot. Ha most elővenném Artemisz-t, ő eltűnne…Ha egy tőrt, esélyem se lenne, ha viszont oroszlánná változok, sem lenne jó, mivel túl közel van hozzá…Patt helyzet. De nem látom rajta semmi jelét a támadásnak így én is visszafogom magam.* -Gyönyörű? Vegyél fel szemüveget. Egyébként nem tudom, csak úgy, amerre a lábam visz.-*Válaszoltam mosolyogva, majd kezet nyújtottam felé*-Rosemary Seraph-*Mutatkoztam be, édesen mosolyogva. Bár, ha jobban megnézzük, édes egy pofa, megkell hagyni.*
A hozzászólást Rosemary Seraph összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 23 Jún. 2011, 12:08-kor. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Hajnal kertje Csüt. 23 Jún. 2011, 11:32 | |
| *Persze, hogy megnéztem magamnak a lányt, melyik pasi ne tenné. Meg amúgy sincs megtiltva. Végül csak megszólítom, és mellé is érek. Figyeltem ahogy ellép mellőlem, ezen elmosolyodtam, majd én is hátra léptem, jelezve ezzel, én semmi rosszat nem szeretnék.* -Ha nem gyönyörű, akkor...*nem folytattam, ha nem tartja magát szépnek, akkor ugyan én sem fogom megváltoztatni a véleményét ebben.* -Azért majd keresünk egy tükröt, rendben?*a hangom lágyan szállt fel a torkomból, nem volt benne semmi él, csak egyszerű kijelentés, hogy igen is szépnek tartom.* -Osborne Lawton.*fogadtam el a lányka kezét, majd megcsókoltam a kézfejét, végül elengedtem.* -Nem bánod ha csatlakozom hozzád?*egy újabb kérdés, én nem igazán szeretnék egyedül lenni most.* |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Hajnal kertje Csüt. 23 Jún. 2011, 12:00 | |
| ]*Ha most elmennék, se szó-se beszéd nélkül…Milyen rossz fényt vetne már rám, és úgy nagyjából az oroszlánokra? Mert hogy bunkónak tartana minket, az tuti. De már nélkülem is van elég tahó…Szóval én nem leszek az. Meg pláne, hogy nekem nincs semmi dolgom…Oké lenne a kórházban, de most szabadságon vagyok…És ha dolog van, egyből bemegyek. Ezt a követ nem vethetik rám. Nem egyszer rángattak már ki a szabadságomból, sürgős esetekhez…Meg ilyenek, mindig ott voltam, szóval, egy rossz szó sem eshet k ia szájukon rólam. Ahh, milyen egoista lettem. De hát ez az igazság, és kész!. És ezzel el is dőlt, nem akarunk egymásnak rosszat. De muris. Nem mintha nekem annyira kedvem lett volna, harcolni…Nem az én stílusom, csak úgy nekiugrani másoknak…Na jó de, nem egyszer ráugrottam idegenekre…De az oroszlán alakban volt, és csak azért mert közel merészkedtek a Regina házához. De meg is érdemelte. Szimpla turista volt, de senkiben nem bízunk, ha odakeveredik….Még ha oroszlán is az illető…* -Nem kell a tükör. Hiszek neked.*Válaszoltam mosolyogva. Tudom én, amit tudok és nem kell tükör hogy bebizonyítjuk az ellenkezőjét. Sose voltam elszállva magamtól, de mindig tudtam, hogy nem vagyok egy csúnya. Gyönyörűnek sem nevezném magam, ott az átlag körül, vagy kicsit feljebb. Ohh remek, megint az egoizmus. De jó, hogy nem lát bele a gondolataimba. Már csak az kéne, el is süllyednék…De ki nem?* -Örvendek Osborne-*Mondom őszinte mosollyal az arcomon. Na…Ilyet is csak régen láttam. Félredöntött fejjel néztem, ahogy kezet csókol. Pislogtam is nagyokat. Hát ilyet. Ez vicces. Kissé belepirulva, vettem vissza magamhoz a kezem, és rejtettem el a hátam mögé. Nem lopjuk a kezem csak ha engedélyt adok rá. Oké…Most én magam nyújtottam neki. Sóhajtottam, és a másik irányba néztem, egy pillanatra.* -Ez csak természetes. És akkor mennyünk….-*Na itt megakadtam. Merre is-merre is. Körbefordultam, a tengelyem körül lassan. Arról jöttem arra nem megyünk. Ő is arról jött, vagy kicsit balrábbról, arra sem megyünk. Akkor mennyünk…*-Egyenesen, ha neked is megfelel-*Mutattam, el a mellkasa előtt. Nekem egyenes, neki pedig ballra. Ha belegyezett, akkor elindultunk* -És mi járatban az erdőben?-*Érdeklődtem, mosolyogva. Nem bunkó, én sem vagyok az. És ma amúgy sincs kedvem ellenségeket szerezni….Na nem mintha annyi lenne…De hát…Azért akad egy-kettő, hábe-hóba…*
|
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Hajnal kertje | |
| |
| | | | Hajnal kertje | |
|
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |