Felejtés tava

Amint megérkeztem Shadowlandbe, azonnal az erdőbe vitt az utam. Reménykedtem benne, hogy legalább egy vérállattal találkozok, lehet az akár vérfarkas is, és megkérdezem tőle, élnek-e egyáltalán vérleopárdok még a környéken. Persze, ha nem hajlandó diplomatikusan elcsevegni, akkor megérezheti, milyen, amikor elharapják a nyaki ütőerét. Céltalanul bolyongtam és egy tóra bukkantam. Fogalmam sem volt, melyik tó lehet, de azok alapján, amiket apám naplójában találtam, azt hiszem a Felejtés tava lehetett. Még jó, hogy megtaláltam a régi könyvek közt a naplót, mert apám tinédzser kora óta ebbe írta le a fontosabb eseményeket, ahogy azt is, amikor megismerte anyámat a Felejtés tavánál. Egy rajzot is készített róla, így próbáltam azt a helyet megtalálni, amelyik szögből pont azt láthatom, ami a rajzon áll. Megálltam a tóparton és a vízre szegeztem a tekintetem. Csodás, ezüstös fénye volt, ahogy a hold fénye megcsillant rajta. Még szerencse, hogy nem rég volt holdtölte, így nem fenyeget az a veszély, hogy átváltozok akaratomon kívül. Ott álldogáltam és megbabonázva néztem a gyönyörű tájat.

A tó tényleg nagyon szép volt, de egy idő után meglehetősen unalmas, így eldöntöttem, hogy elmegyek a temetőbe és meglátogatom apámat. Zsebre dugott kézzel indultam el a megfelelő irányba.


/Belváros; Suttogó temető /

*Nem tudtam és nem is akartam otthon maradni. Terepszemlére indultam, még mielőtt nagyobb baj lenne. Ellenőrizni akartam, hogy a területem védve van-e. Így a felejtés tavánál kezdtem az estét. Farkas alakban hagytam el az odút, így szaglásztam és kerestem, míg meg nem éreztem egy démon és egy ember szagát. Felvonyítottam, nem szeretem, egyedül vagyok, és hirtelen nem tudom, hogy az embert féltsem, vagy a démont öljem-e meg. Bár Stefannal egyezséget kötöttünk, attól még nem bírom ha idegenek vannak a területemen. Csendben lopakodtam, és messziről figyeltem a párost, mit akarhatnak itt? Fogalmam sincs, de ennek nem hiszem, hogy jó vége lesz.*

Már épp sikeresen félrehúztam a nádat és mentem volna tovább amikor megláttam, hogy valami mozog mellettem. Mikor jobban megnéztem egy nyavalyás kígyó volt. Ijedtemben ugrottam egyet - ugyanis nem tudtam miféle, lehetett akár a mérges fajta is - s így kicsúszott a kezemből az a sok nád és az egész pofán talált. A földön kötöttem ki.
- Hogy az a..... - káromkodtam egy sort olyan szép szókinccsel amit még egy kocsis is megirigyelt volna. Igaz félig vakon, de oda - vissza kezdtem forgatni azt a nyavalyás fejemet, hogy meg nézzem hol az a kígyó, de sehol semmi. És most ezért estem el? Remek. Ráadásul valami még az alfelemet is nyomta. Gyorsan elkezdtem kotorászni magam alatt és csodák csodája mit találtam? Na mit? Azt a nyavalyás babát, azt.
És most hogy így mindennel megvagyok már mehetnék is haza, ha nem ragadt volna be a lábam a sárba.
- Ahh. - nyögtem fel panaszosan, majd a babára néztem szemrehányóan, ami visszavigyorgott rám. Enyhén szólva is pipa lettem. - Mit vigyorogsz? Ez is a te hibád! - morogtam, majd meghallottam hogy valaki valamit motyog. Azt nem hallottam, hogy mit, nem is nagyon érdekelt, ha kihúz a sárból, tuti hogy fizetek neki egy kört. Vagy egy Big Macet. Vagy nem tudom mit. Ezért hadonászni kezdtem a zseblámpámmal ami idő közben önálló életet élve elgurult, de meglett.
- Hé! Ha van ott valaki kéne egy kis segítség. - kiabáltam.

Egy nagy csattanást hallottam, mintha valakit pofán csapott volna egy tucat nád. Ezen elmosolyodtam. Hallottam hogy valaki nagyon szépen tud káromkodni le is indultam a hang felé.
-Itt vagyok, nyugodjon meg, megyek segítek.-kiabáltam a hang felé, majd el indultam a sűrű nádason keresztül a szag után. Pár lépés után megtaláltam a lányt, bele volt ragadva a sárba. nem semmi lány volt, jól szemügyre vettem. barna haja, karcsú teste..hmm.
-Maga meg hogy kerül ide?-kérdeztem érdeklődően, majd nyújtottam kezem hogy kihúzzam a sárból. Miután segítettem neki, hirtelen félre kaptam a fejem, mert egy érdekes szagot fújt a szél felém, mintha vérfarkas közeledne. Nem baj, nem csináltam semmi rosszat szóval jöhet.

- Én aztán teljesen nyugodt vagyok. Én vagyok a higgadtság mintapéldánya. - Annyira, hogy mindjárt szét verek valamit az is biztos. Egy nagyot sóhajtottam. Csak annyit kellett tennem, hogy várok. De, hogy én mennyire utálok várni.
Amikor a fickó megérkezett én is szemtelenül végigmustráltam ahogy ő engem. Fegyvereket kerestem, de most vagy a fickó volt nagyon jó vagy tényleg nem volt nála fegyver. Bár a legtöbben belőlem sem néznék ki, hogy a ruhám alatt ott a pisztoly meg a sok kés.
A kérdésére csak meglengettem azt a nyavalyás matrjoska babát. Elfogadtam a kezét, hogy feltudjon húzni, közben arra ügyeltem, hogy a másik kezemből ki ne essen a zseblámpa és a baba.
Mikor végre vízszintesbe kerültem végignéztem magamon. Tiszta sár voltam. Remek.
- Kösz a segítséget. St. Claire. - mutatkoztam be röviden, mert egy: nem bíztam benne és kettő: nem bíztam benne. - Uhh, bocs hogy összesaraztam.

A lány azt mondta hogy teljesen nyugodt, de látszott rajta hogy szét veti az ideg. Kezébe egy babát mutogatott, nem tudom minek, de aztán rájöttem hogy ez a válasz arra hogy mit keres itt, ahol még a madár se jár. Amikor sikerült végre feltámaszkodni segítségemmel a földről, csupa sár volt, legszívesebben nevettem volna, de nem akartam szemtelen lenni, így csak szimplán bemutatkoztam.
-Nagyon szívesen. Ted Williams vagyok.-mutatkoztam be én is. Nem volt valami bátor, nem tudom félt tőlem vagy csak nem bízott bennem. Mondjuk meg is értem őt, én se bíznék magamba ha ebbe a helyzetbe lennék.
-Semmi baj. Nyugodtan tegezzen ha gondolja.-mondtam neki, elvégre nem vagyok én annyira idős hogy magáznia kelljen.
-És hogy hogy egyedül van itt a sűrű nádasba? Nem fél hogy valami vagy valaki megtámadja?-kérdeztem érdeklődően mintha érdekelne ez az egész, na de a látszatot fenn kell tartani ha  meg akarom szerezni magamnak.

- Rendben van Ted. Engem hívjon Hel-nek. - Mondtam meg a középső nevem rövidebb változatát. Szerencsére sok Helen St. Claire van ebben a nyomorult államban, szóval 1 a több millióhoz, hogy esetleg ismerjen.
Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek ezért a nevetést választottam. - Most őszintén? Szerintem már mindegy. Egy kígyó már így is nekem jött, bár szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle. - vigyorogtam, mint a tejbe tök. - Ha más nem majd megpróbálom elbűvölni a megnyerő modorommal vagy legrosszabb esetben halottnak tettetem magam. Az oposszumoknak bejön. - rántottam meg a vállam, majd csípőre vágtam a kezem és körbe néztem. Hogy a fenébe fogok én innen kimászni?

A lány is bemutatkozott, szép neve van, Hel. Nem hallottam még ezt a nevet, de nagyon szép név. Miközben mesélte hogy mi történt vele, hogy megtámadta egy kígyó, nagy mosollyal az arcomon a szemébe nézve hallgattam. Láttam ahogy csípőre vágja a kezét és körbe néz, keresve a kivezető utat.
-Talán segítsek kijutni innen Hel?-ajánlottam fel segítségemet, persze semmi hátsószándékom nem volt. Majd néztem le a földre és láttam egy kis gyíkot elsuhanni a lábunknál.
-Vigyázz, kígyó!!-kiáltottam fel egy huncut mosollyal az arcomon

- Hát ha már idáig elmásztam, akkor talán ki is jutok, de azért elfogadom a segítséget, kösz. - majd megmerevedtem mikor kígyót kiáltott, de amint megláttam az arcán azt a mosolyt azonnal lenéztem.
- Most komolyan? Egy gyík? - kérdeztem némi gúnnyal - Most vagy neked vannak tévképzeteid a kígyók kinézetét illetően vagy nagyon sötét lehet és nem láttad, vagy ....- finoman belebokszoltam a vállába - csak rám akartad hozni a frászt. Nem szép dolog.

Elfogadta segítségem. De sajnos nem ijedt meg annyira a "kígyótól" amennyire vártam. Biztos látta hogy mosolygok.
-Hát..ööö..igen, meg akartalak ijeszteni.-mondtam neki mosolyogva, majd elindultam kifele a nádasból a tó felé. Gondoltam hogy ott leülünk és beszélgetünk kicsit, talán ő is benne lesz, ha nem siet valahova.
-Leülünk a tópartra kicsit beszélgetni, van kedved?-néztem vissza a bal vállam felett. Majd vissza fordítva fejem kaptam egy nagyon az egyik nádtól, ezen csak elmosolyodtam és indultam tovább.

Csak értetlenül ráncolom a homlokomat. Jelenpillanatban nem tudom eldönteni, hogy mégis mi van, de nem is nagyon érdekel. Csak a pihe puha ágyamban szerettem volna már lenni, de előtte még megszeretném tömni a hasam egy nagy tál spagettivel.
- Ne haragudj, de már szeretnék hazamenni. Hosszú volt ez a nap. - mosolyodtam el, majd zsebre vágtam a babát ami még a kezemben volt. - Talán majd máskor. - tettem még hozzá azért kedvesen, hogy ne tűnjek bunkónak.

Ráncolta a homlokát a lány mint aki nem érti hogy mi történik. Pedig elég érthetően beszélek, szerintem. Hát ez se jött össze, nem akar velem jönni, elbuktam ismét, mi legyen most?! Támadjam meg? Hagyjam menni?
Gondolkoztam el mélyen miközben Hel előtt bandukoltam kifele a nádasból. "Majd máskor", ha tudná hogy mennyiszer hallottam már ezt a mondatot, és mindig hiába.
-Akkor szeretnéd hogy haza kísérjelek?-kérdeztem meg tőle, mintha félteném valamitől. Jobb a látszatot fenn tartani, nem szeretném hogy megtudja mi is vagyok valójába.

Kíváncsi vagyok, hogy az öcsém jól van-e. Remélem Ben nem gyújtott rá, otthon a füves cigire mert tuti, hogy kicsinálom akkor. Nem értem, hogy miért kell az neki. Okos, ügyes, kamasz gyerek akinek nincsenek problémái. Na jó, a gyerekkorunkat leszámítva. Elég terror volt az mindkettőnknek.
A kérdésére megemelkedett a bal szemöldököm. - Nem köszönöm. Tudok vigyázni magamra. Na meg a kocsim is itt parkol. - vonogattam a vállam, mintha ez az egész mit sem számítana. Először is, vadidegen a fickó. Kitudja kiféle, miféle, hogy honnan jött. Lehet hogy pszichopata gyilkos. A zsaruösztönöm már így is riadóztatott. Másodszor: csak nem képzeli, hogy vagyok olyan hülye hogy a házamhoz kísérem? Ennyire buta libának látszom vagy mi van? Úgy néz ki hogy a férfiak lebecsülik a szoknyát hordó nemet. (Bár én így is szoknyában járok.) Jellemző.

Mielőtt választ adott volna kérdésemre, elgondolkozott elég rendesen, látszott rajta hogy valami aggasztja. Majd végre megszólalt, furcsán nézett rám, szerintem idiótának nézett.
-Jó, bocsánat hogy meg mertem kérdezni.-mondtam lehajtott fejjel. Látszott rajta hogy elég tapasztalt lány, nem bízik meg mindenféle jött-ment idegenbe. Majd tovább mutattam neki az utat kifelé a nádasból. Lehet hogy nem kéne kivezetni innen, hátha egy idő után mégis úgy dönt hogy menjek vele.
-És mi a foglalkozásod, ha szabad megkérdezni?-érdeklődtem, tuti valami olyan amihez sokat kell gondolkodni, soha nem szerettem az ilyesféle tennivalókat. Egyszerűen nem szeretek sokat agyalni a dolgokon.

Kinézetre nem tűnt egy anyámasszony katonájának, de amikor lehajtott a fejét leginkább egy kiskutyára emlékeztetett, akibe nem szabad belerúgni. Én ugyan nem fogom pátyolgatni a lelkét. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy az a kutya nem is olyan kicsi és gyámoltalan mint gondolnánk.
- Minek nézek ki? - vigyorogtam.

Elég bátornak és merésznek tűnt a lány. Kidolgozott felsőteste volt nem kicsi dekoltázzsal. Katona vagy valami rendőrféle lehet. Na most beszólok neki.
-Hát igazából egy kislánynak nézel ki, aki elhagyta a babáját, és azért jött utána mert nem tud nélküle aludni.-mondta az arcomon egy nagy mosollyal. Erre tuti hogy mérges lesz, nem baj legalább kicsit feldobja a napomat. Amúgy is unalmasan kezdődött, legalább a vége legyen jó. Elkezdett elég rendesen fújni szél és esni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Én szerettem az esőt ezért nem is siettem előre, de nem tudom ezzel hogy állt Hel. Talán nem szereti, mint a legtöbb halandó.

- Áú ez fájt. - kaptam a szívemhez drámaian, karba fontam a kezeimet a mellem előtt. - Ha kislány lennék, akkor nem állnék szóba idegenekkel, ami rád nagyon is igaz. - jegyeztem meg csúfondárosan és gondolatban jó alaposan szidni kezdtem Nikolajt amiért rá vett erre az egészre. Legközelebb, majd szépen megmondom neki, hogy csinálja maga.
- Őszintén? Ez most komoly? - kérdeztem csak úgy a nagy semmitől amikor eleredt az eső ás fújni kezdett a szél. Nos nézzük a jó oldalát: legalább nem kell már lezuhanyoznom.

- Vagy nem. Leleményes leányzó vagyok. - a hangomban nevetés bujkált miközben ezt mondtam. Nagyon próbál érvelni és ártatlannak maradni, de a karom lúdbőrözik a fickótól és a testem reakciói és a zsaru, plusz a női ösztönöm is azt súgja, hogy a fickó nem kóser. De nagyon nem.
- És mi van akkor ha csak egy erős amish lány vagyok? - viccelődtem, mert eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy nyomozó vagyok.

Lassan már kezdtem unni ezt a sok beszédet, ez nem az én műfajom volt, legszívesebben leteperném a földre és jól megkínoznám, aztán megölném.
-80%. Higgy nekem, nem te vagy az első akire rá találtam, volt olyan aki már napok óta itt kószált.-szólaltam meg. Időközben kiértünk a sűrű nádasból és ott volt Hel autója.
-Erős amish lányoknak nem kell baba.-kacsintottam rá egy nagy mosoly kíséretében, majd félre álltam előle, hadd menjen ha akar.
-De azért összefutunk még valamikor?-kérdeztem-Meg szeretnélek ismerni.-mosolyodtam el.

Egy pillanatra megtorpantam, de aztán már mentem is tovább. Lehet, hogy ez lenne az a szemét aki kinyírta a vöröset a tópartnál? De azonnal rendeztem a vonásaimat amint megláttam az autómat. Lehet, hogy Klaus egy rozoga bogár, de az én rozoga bogaram.
- Ki mondta, hogy az én babám? - mondtam, miközben az autóhoz siettem és kivettem a csomagtartóból egy zsákot, majd a vezető ülésen azt kezdtem el igazgatni, hogy ne legyen saras.
- Talán. - válaszoltam homályosan.