...Kert...

Egy hatalmas nagy kert, tele antik 13-ik századi szobrokkal, különleges ,egyedi virágokkal és fákkal. A kert közepében áll egy szökőkút, mely köré padok vannak rakatva.

Megfontoltan és kimérten lépkedtem a kastély falai között, míg végül rátaláltam a kertre. Nem mondanám minden naposnak ilyet is csak akkor lát a vámpír, ha letelepszik egy időre egy helyen. Persze a kertész munkáját próbálta végezni, amikor leültem az egyik padra.
Szökőkút is van bár elégé furcsa még ez a hely. Egy árva lélek vagy lélektelen sincs a kertben rajtam és a kertészen kívül. Ennyire kihalt volna ez a hely? Sóhajtottam egyet majd figyelni kezdtem az eget, amin már a csillagok sorakoztak.

Kicsit távolabb landoltam a kerttől, majd felvettem emberi alakomat. Hiszen ki tudja, kivel találkozik az ember mostanság? Lassan sétáltam befelé a kertbe, a végletekig nézelődtem, mire p*fára estem.
-Oh ne haragudj.-néztem fel a fiúra-férfire, Isten tudja ki ez, de én jól eltaknyoltam az illető lábában. Gyorsan felálltam, és leporoltam a ruhámat. Kissé kipirult az arcom, hogy ilyen két bal kezes vagyok.

- Nem haragszom! – mosolyogtam az imént feltápászkodott lányra. – Nem esett baja kisasszony? – gyorsan felálltam, ahogyan már egy ideje megtanultam, ha egy lány vagy nő elesik előtted, akkor mindig kérdezz rá jobban van-e. Feltűnés mentesen végig húztam rajta a szemeimet, nem vérszolga egy harapás sincs rajta. Szerencsére nem vámpír akkor biztosan egy új, akit még nem haraptak meg. Bár egy ilyen gyönyörű hölgy miért lenne vérszolga?

-Nem nem esett bajom, semmi gond.-motyogtam, majd a srác felállt.
-Zoey Fleming.-mutatkoztam be, ha már ilyen p*fátlan módon elestem a lábában.
-Önben nem tettem semmi kárt?-kérdeztem vissza kedvesen. Igazából nem tudtam mivel, vagy kivel állok szemben, nem rég haltam meg, és a mennyben lakom, szóval nagyon örülnék ha valaki végre elmagyarázná, hogy mi, vagy ki vagyok, és mik a rám vonatkozó szabályok.

- Adam Gontier szolgálatára kisasszony. - a régi világ híveként meghajoltam és kezet csókoltam. Furcsa és még a gondolatai is egészen mást sejtet. Szóval angyal. Mosolyogtam bár elégé kevés vetődött elém a fajtájából.
- Mi szél hozta errefelé?

-Örvendek uram.-fogadtam a kézcsókját, de ahogy ajkai érintették a bőröm elrántottam a kezem. Egy vámpírral álltam szemben, még sosem volt dolgom egy vámpírral, de arcom rezzenéstelen maradt. Taktikát váltottam kérdése hallatán.
-Csak sétálgatok, felfedezem a tájat.-néztem körül, hogy elkerüljem vizslató tekintetét. Nem tudom hogy kell viselkedni egy vámpírral szemben, vagy bármilyen más lénnyel szemben. Hiszen nem hittem a létezésükben, és most mégis én találtam meg egyet.
-És ön?-kérdeztem tétován, tartva a biztonságos korlátokat. Vajon mi lesz most?

Sóhajtottam egyet, gondolatait olvasván. Ennyire harapnék? Rendben legyen, ahogy szeretné. Távolság megtartás?
- Felfedező út gyanánt ezt a helyet választottam elsőként. – Biztosan fiatal még. Gondolkodtam egy kicsit mi legyen a következő, amit teszek. – Angyal ugye? – mit ne mondjak muszáj volt ennek is kicsúsznia a számon. – Nem harapok angyalokat. – jelentettem ki talán egy kicsit is kedvesen.

Adamnak is gyorsan forgott az agya, ezen nem is csodálkoztam. Csak bólintottam a kérdésére, hogy igen angyal vagyok. Az már egy másik kérdés, hogy alig három napja, de az, hogy ez a vámpír ilyen kedves legyen, nem igazán értettem.
-Igen, angyal vagyok...-szólaltam meg végül,
-Ide s tova tizenhét éves voltam, mikor meghaltam, ez körülbelül három napja történt.-magyaráztam.
-Szóval ön egy igazi vámpír?-kérdeztem vissza, miután megnyugtatott, hogy nem eszik mennybéli tüneményt.
-Igazán örvendek annak, hogy nem eszik égi tüneményt.-adtam hangot a gondolataimnak. De még mindig sok volt bennem a kérdés.

Néhány pillanatig elgondolkodtam azon, amit mondtam végül is egy napra megéri másnak lenni.
- Igen vámpír vagyok, bár lennék inkább valami más. Egy ideje már 20 vagyok. Amint azt látom önnek sem könnyű még. Nem találkozott még feljebb valójával? – kérdeztem, bár gondolatai szerint aligha. Ez enyém meg már levelet ír csütörtök estére. Ismerkedni? Vajon milyen értelemben? Na de ne is foglalkozzunk ezzel. Az angyal jobban érdekelt egy kicsiny kis fokozattal. – Az igazat megvallva még én sem. Alig két napja csupán, hogy itt vagyok. Honnan jött? – tettem fel egy újabb kérdést.

Adam is elgondolkozott, viszont már kezdett zavarni, hogy magáz, nem vagyok se királylányka se bárónő, csak egyszerűen egy lány aki semmit nem ért.
-Szerintem először megkérem arra, hogy tegezzen.-mosolyogtam kedvesen a fiúra. Kék íriszeim boldogan csillogtak, amiről igazán jellegzetes voltam. Még én is bele szerettem a saját kék szemeimbe.
-Nem még nem találkoztam velük, így kissé elveszettnek érzem magam.-válaszoltam kedvesen, és még mindig elbűvölő mosolyt villantva a vámpírra. Ő is elmondta, hogy nem rég került ide, így kissé megnyugodtam. Azt is megtudtam, hogy húsz évesen lett vámpír, hiszen azt a korát mondta, melyet még mindig él. Az igazat megvallva igazán helyes húszéves vámpír fickó. De a valódi korát lehet tényleg nem akarom megtudni. Újabb kérdést kaptam, melyen elgondolkodtam.
-Míg éltem, és suliba jártam addig Magyarországon éltem. De most ott lakom...-mutattam az ég felé, hogy értse a fiú, viszont nem akaródzott kimondanom a szörnyű dolgot, hogy menny.
-És ön? A szélrózsa mely irányából sodorták ide?-kérdeztem vissza, miközben sétálgatni kezdtünk a kertben.

- Észak-Wales volt nagyon régi otthonom. Bár aligha lennél kíváncsi arra a történetre, amit még én sem értek igazán. Érdekes volt, de gondolom angyallá válni még különösebb dolog az ember életében. - mosolyogtam. Szemeim azonban mind a kerten, mind az angyalon elvesztek. Vajon melyik a gyönyörűbb? Persze egy tiszta szívűhöz nincs szándékom érni. Miért kell nekünk démonokkal cimborálni? Megvan félig meddig én is az vagyok.
- Olyan különös. - lehet nem mondtam ki mi is gondolkodtam és sétáltam tovább. Talán az lepett meg, hogy egy angyallal beszélgetek. Vagy az, hogy ennyi bátorságot adtam neki és még az okokat is elvettem a félelem vagy akár a menekülés élvezetétől.

Ahogy a kert fele sétáltam, megéreztem egy vámpírt és egy angyalt.Angyal? mit keres itt egy angyal? Tovább mentem m-g meg nem láttam őket, majd oda tipegtem hozzájuk.
- Hello! Cindy Crawford !- nyújtottam a kezem. Majd az angyalra néztem, nem tévedtem... ez valóban egy angyal. Elégé furcsálltam, hogy itt van, hisz nem mindennapi, hogy pont egy angyal téved be a vámpírok területére.

-Szerintem nem érdekesebb, mint egy vámpírrá válás.-legyintettem, hiszen nem voltam én annyira jó.
-Tudod nem értem, hogy miért lettem angyal, hiszen sosem voltam annyira jó. De úgy tűnik valami mégis megmozdult ott fenn az öreg szakállban.-böktem állammal az ég felé, miszerint Istenre céloztam. Út közben néha összeért a karunk, én pedig minduntalan összerázkódtam az Adamból jövő hűvösségtől. Végül egy nő lépett hozzánk.
-Szép estét. Zoey Fleming vagyok.-nyújtottam a kezem a nő felé.
~Csak nehogy ő is vámpír legyen!~könyörögtem.

Most kapcsolnék a másik funkciómba miszerint csendes és szótlan vagyok. Na de egyszer úgyis szembe kellene néznem vele. Enyhén beszélgető partneremre néztem majd a megjelent hölgyre. Szóval vámpírkirálynő?
Bár ne értenék ehhez a gúnyos megérzéshez miszerint betörhetem magam mások lelkébe, ha lehet ezt annak nevezni.
- Üdvözlöm hölgyem! – szokásomhoz híven kezet csókoltam, de most inkább húzódtam volna egy kicsit vissza a szobámba. – Levélben már ismer engem. – végül is tudja a nevem, hiszen értesült a szolgáktól.

Szóval Zoey... hát a reményeivel ellentétben vámpír vagyok kuncogtam magamban. Adam meg, csak kezet csókol és hallgat, ha jól veszem észre zavart egy kissé de tudja ki vagyok, ez csak jót jelent.
- Adam... ha tegezhetem? Megkapta a levelemet?- kérdeztem, majd Faust fel röppent az ölemből, a fölöttünk lévő fára. Jaj te hisztérikus bagoly
- Üdvözletem Zoey, ha kérdezhetem hogy hogy ön itt? Isten kitagadott gyermekeinél?

Adam csendben volt, a nő pedig akkor is elárulta magát, még ha nem is akarta.
-Őh.. hát...én csak...-dadogtam csendben, nem tudtam mit válaszoljak.
-Körbe nézek, unatkoztam otthon.-mondtam egyenesen. Hiszen semmi rejtegetni valóm sincs, egyszerűen csak kiruccantam fentről. Adamra néztem, nem szólt semmit, kedvesen viselkedett a nővel, talán ő valami felsőbb rendű a vámpíroknál? Nem tudom. De igazából részletkérdés úgy érzem. Amúgy sem ide tartozom, bár nem árt az ismeretség.

Sajnálatos módon meg, gondoltam magamban bár szó mi szó csípem a levelező partneres sztorit ez más volt.
Minek kérdezzek rá, ha amúgy is tudom, kivel állok szemben. Azonban támadt egy ötletem miért ne tehetnék egy próbát.
- Csütörtök ugye? – gondolkodtam egy kicsit igen annyi volt. Egy pillanatig figyeltem a fán lévő házi kedvencet és lelki társat, ha valóban az. Ej, hozzá kell szoknom a baglyokhoz.
- A hölgy az én vendégem, természetesen, ha lehet az. – húztam vissza szemeimet a királynőmre.

Zoey kissé félve ugyan de válaszolt.
- Örülök, hogy minket választott, illetve, hogy ezt a helyet. Évtizedek óta nem volt szerencsém egy angyalhoz sem. Csak amiatt kérdeztem rá, hogy ne legyen baja a dologból. Az Ura nem fog megharagudni önre? Vagy ha mégis szívesen látjuk itt is. -Mosolyogtam, had ne legyen már rémült. Majd Adamra néztem.
- Igen, csütörtökön. Önt és egy másik vámpírhölgyet volt szerencsém meghívni. Bár nem tudom ha el jön -e. De ön ugye eljön? Mióta itt vagyok, nem nagy szerencsém volt vámpírokkal beszélgetni. - Majd rá is mosolyogtam eggyet, így hátha megered a nyelvük.
- Adam... önt zavarja Faust, mert ahogy észrevettem, kissé furcsállva nézett rá. Ha zavarja, haza küldhataem..

Adam a védelmemre kelt, vagyis annak véltem, a nő pedig kedvesen kérdezgetett.
-Még nem találkoztam ott fönn senkivel. Egyszóval szerintem f!nguk sincs, hogy létezem.-fejeztem ki nem túl nőiesen magam, hiszen nincs kedvem áll szenteskedni. Mindig is elég megbotránkoztató volt a szókincsem. Volt mikor moderáltam magam, de nem mindig sikerült.
-Köszönöm a felajánlást, de olyanról még nem hallottam, hogy egy angyal vámpír legyen, vagy akár csak ott éljen közöttük, igaz eddig a vámpírokban sem hittem, és most mégis itt állok két vámpírral, és nem esznek meg...-mosolyodtam el, kezdtem felengedni, és végre örültem, hogy van társaságom.

Enyhe vigyor jelent meg arcomon. Miért ne lennék ott, ha muszáj? Vagy lehet mégsem muszáj, csak én szeretnék menni.
- Feltétlen ott leszek. - egy percet sem késve, gondoltam tovább aztán a bagoly neve is kiderült. Faust? Érdekes. Mintha már találkoztam volna ezzel a névvel egy könyvben vagy valahol. Kiknek lehetett bármijük Faust? Istenség? Akár a pokol egyik szolgája? Már nem emlékeszem. – A hollókat jobban kedvelem. – sóhajtottam egyet – De nem az én kis kedvencemről van, szó tehát marad. – újra csendben maradtam egy kicsit. – Csalódást is okozhatunk. – mondtam kicsit viccelődve bár nem tudom mennyire is gondoltam komolyan.

Adam kérdését kissé furcsálltam...
- Nekem bármikor lehet csalódást okozni, ha az a csalódás, nem árulás vagy ilyenek, mert azt akarva akaratlan büntetni kell.-kuncogtam -De ahogy elnézlek, mestervámpír vagy és nem hiszem, hogy az áruló tipus. - Majd ismét Zoey felé pillantottam.
- Valóban én sem hallottam még olyant, hogy egy angyal vámpírokkal éljen, de ez nem azt jelenti, hogy meg sem történhet -viccelődtem.
- És ne mondjon olyat, hogy nem hiányolná senki, bizonyára tudják, hogy ön is létezik, csak még nem volt szerencséjük találkozni önnel. -mondtam kedves hangon.
- De valóban nem minden vámpír kedves, az angyalokkal, de ha bárki önre förmedne a palotában, csak mondja azt, hogy a vámpírkirálynő vendége. Akkor nem lesz semmi probléma.-mosolyogtam, hisz láttam, hogy a beszélgetőpartnereim kezdenek feloldódni.
- És mondja csak Adam, ha ön inkább a hollókat szereti, talán van is önnek? Szívesen megnézném.

-Oh, köszönöm szépen.-mosolyogtam, de éreztem, hogy indulnom kell.
-Elnézést kérek, de kezdek fáradt lenni, így távozom.-motyogtam, gyorsan a vámpírokra pillantottam, majd felvettem angyal alakomat, és elindultam haza. Lassan szálltam felfelé, még ki kell tapasztalnom, hogy hogyan működik ez az egész.

//Kingdom of Heaven/Védő- Őrzőangyalok szobái 1//

- Á nekem ugyan nincs hollóm, bár a teremtőmnek volt. - magyaráztam még akkor is amikor Zoey elment. - Furcsa. - gondolkodtam egy kicsit aztán visszanéztem királynőmre. Egykönnyen semmit sem fogok kivenni belőle ha nem
kérdezősködöm. - Elégé rég óta ugye? - nem mertem feltenni úgy a kérdést,hogy ugye sokkal több aminek én gondolom évre. Ha jobban belegondolok bármi lehetséges.

Zoey elmosolyodott, majd elindult haza, fáradságra hivatkozva.
- Viszlát Zoey, még jöjjön felénk és feltétlenül látogasson meg-intettem neki felfele, majd Adamra vetettem tekintetem.
- Valóban már elég rég óra, ha jól emlékszem akkor körülbelül 1950 éve már. Nem véletlenül lettem vámpírkirálynő-mosolyodtam el.
- Bár nem vagyok büszke arra mi miatt én lehettem az első még ma is élő vámpír.- néztem lefele kissé szégyenlve magam. Nem kellett volna megülnöm őt a hatalomért, de akár hogy is nézzük azért megérdemelte a halált. De nem akartam, hogy Adam unatkozzon, ezért felkaptam a fejem és kérdeztem.
- Na és te? Te már mióta vagy .." Kárhozott"- kérdeztem mosolyogva, majd közelebb léptem hozzá.