...Kert...

Csak most ugrott be igazán hol hallottam Faust nevét. Bizony egy könyvben, amit nem más, mint Johann Wolfgang Goethe írt ugyanezzel a címmel Faust. Tudtam én, hogy ismerős valahonnan ez a név. Bár egy drámáról van szó nem értem a kettő között az összefüggést. Faust egy halandó volt, aki szövetséget köt Mefisztóval. Különös a sors, hogy pont egy ilyen nevezetű bagollyal találkozom. Szótlan gondolataimból királynőm kérdezősködése ébresztett fel.
- Csak 150 éves vagyok. – sóhajtottam, szemeim lesütve voltak mindaddig figyeltem gondolat menetét, amíg észbe nem kaptam. – Néha küzdelem kell ahhoz, hogy elérjük célunkat. – célzás volt ez mindenre, amit gondolt vagy éppenséggel titkolni próbált.

-Az is szép kór. Egy ember életéhez képest, főleg a mai világban. -mosolyodtam el. Kissé elhallgattam, hisz nem tudtam mit kérdezhetnék tőle, ha egyszer mindent tudok róla. De legfeljebb lesz miről beszélni.
- És te csak így egyedül, a teremtőd nem jött veled, vagy akár egy barát, esetleg házi kedvenc.
-Tudod, Fasut már kereken 15OO éve él a társaságomban -nevettem -Tudod, nem csak emberből lehet vámpírt csinálni.

Kissé meggondolatlanság töltött el egy pillanatra mégis mikor már bármit is tehettem volna a karjaim őt ölelték. A válaszaimat is így adtam meg sokkal kedvesebben és valamilyen szinten még gyengéden is.
- Egy ideje nincs teremtőm, a barátaim, meg mind meghaltak még régen. Házi kedvencet nem tartok. – szünetet tartottam éppen annyira, hogy elfussak, ha szükséges mégsem engedtem el ölelésemből. – Hallottam hasonlóról már a teremtőmről miszerint akár még az emberen kívül más teremtménnyel is lehet kötelékünk.

Adam megölelt, és úgy válaszolt, ha még ember ennék, most valószínű kissé elpirultam volna. De így csak egy mosoly mászott az arcomra, és én is megöleltem. Ekkór belépett még egy lány és oda jött hozzánk.
- Helló.. Cindy Crawford.- ezután nem türköztettem magam , sorosabbra vettem az ölelést és hideg ajkammal egy csókot leheltem Adam ajkára.

Remek mindentől óvtam magam és most tessék. Ha szegény kárhozatra ítélt halott Cithiám most látna, nem állna jót magáért és én sem. Nem állt szándékomba ilyen közel kerülni őméltóságához, és ami azt illeti... nem is gondolok többé másra.
Utólag semmi sem hagyta el a szám még mozdulni sem volt merszem. Érdekes módon kihasználva a lehetőséget olvastam egy kicsit mindkettejük gondolatában.
Furcsa. Bár szerintem ideje lenne megszólalni.
-Üdv Adam vagyok! – csak ennyire futotta erőmből. Ezután tovább elemeztem Cindyt és Arianet. Tényleg furcsa valami olyasmit próbál elfelejteni, amit átélt elégé máshogyan. Egy újabb dolog próbálta elhagyni a számat, amikor magamban tartottam. Nem helyes, ha pont én mondok ilyet.

// Bocsi mennem kell //

Adam kissé elmerült a gondolataimban, azt hisz, hogy azért láthat a fejembe mert ő ilyen jó.. kuncogtam magamban. Jaj jaj te butuska kis vámpír, semmivel nem tudsz meg többet, mind amennyit én megengedek neked. De hagytam had érezze nyeregbe magát. Ez így is ment egy darabig, míg meg nem éreztem, hogy már nincs sok hajnalig, ekkor elengedtem Adamot karjaim szorításából.
- Most mennem kell, közeleg a hajnal, jobban tennétek ha ti is vissza mennétek a lakosztályaitokba. Viszlát....- azzal sarkon fordultam és már a nyomom se látták.
/Királynő lakosztálya/

Örültem szerencsémnek, hogy végre egy kis ideig egyedül maradtam. Kedvem és humorom sem volt tovább itt maradni a kertben elégé mozgalmas egy nap volt a mai.
Sürgő léptekkel elindultam a szobám felé.

// 2-es lakosztály (mestervámpíroknak) //