Mizrael szobája

Ha a király magányra vágyik, akkor itt nyugodtan megtalálja azt.

Vendég

Újaimmal az ablak párkányát szorongattam, majd halkan huppanva leugrottam a földre. Az ablakot lehúztam, és sóhajtva körülnéztem.
Azt hittem egy uralkodói szoba másabb... Valahogy giccsesebb, és luxusosabb, vagy mi. De nem... Nem sokban különbözött az én szobámtól, ha félre tesszük, hogy fiúsabb volt valamennyivel. Bekapcsoltam a hifit, majd az aktuális szám ritmusára végignéztem a könyveken. Csupa régi darab, jó néhányról még csak nem is hallottam... Gerinceiket olvasgatva végighúztam az ujjaim mindegyiken, mígnem egy érdekes darabon akadtak meg szemeim. Levettem, majd összeszorítottam ajkaimat, készen arra, hogy vissza is tegyem azt. Mizrael utánozhatatlan naplója volt. Ámde a kíváncsiság nagyobb volt, mint a becsület, így félúton megakadt kezem, készen arra, hogy habozás nélkül magamhoz vegyem, és elolvassam.
Mit árthat? Talán úgysem tudja meg! Vagy ha mégis, majd pont rád haragudna? Nevetséges! Gyerünk ülj le, és kezdj neki!
Tudtam, hogy ez nagy döntés. Hogy valami olyasmire készülök, amivel ellentmondok magamnak, miszerint becsületes leszek örök életemben, és mások intim szférájába nem furakodok bele... De azt is tudtam, talán ha megteszem, felnyílik a szemem. És talán azt a rejtvényt és sikerül megfejtenem... No meg mi van, ha rólam is írt benne...?
Leültem az ágya szélére s kinyitottam, majd habozva ugyan, de bele kezdtem.

/Mizrael~Angyalarcú Halál/

Vendég

Levettem harci öltözetem, majd az alatta lévő kényelemes ruhámban bebújtam az ágyba, és erősen gondolkodóba estem. Már nem érdekelt sem Kesztella, sem az, hogy Mizrael kit szeret jobban, vagy kit nem... Csak az tudott lekötni, hogy segítsek rajta... Mert habár dühített ez az egész, tudtam hogy észhez kell térítenem.
Átfordultam hasra az ágyon, majd ugyanezzel a lendülettel fel is pattantam. Az ágyon ülve, kimeresztett szemekkel néztem a tükörbe vissza magam. Talán ez lenne a megoldás a rejtélyére? Valami olyasmit is megemlített, hogy hangokat hall...
Felálltam, majd magamra rángattam megint a szűk cuccokat, és zilált hajjal, kisírt szemekkel csaptam be magam mögött az ajtót. A folyosóra érve a királyi szobába akartam menni, de félúton megállva hangokat hallottam. A gyerekszobából szűrődtek ki. Nevetés, beszéd, léptek. Úgy döntöttem benyitok, hisz' Mizrael nincs itt, Kesztellához semmi kedvem, Asaliah-t pedig úgy ahogy ismerem. Talán segíthet.

// A királyi pár rezidenciája / Gyerekszoba //

Vendég

* Mizrael ablakán másztam be újra, ez volt a legközelebb hozzánk. Igazából nem is nagyon mentem volna máshová... hiányzik - De ez már magánügy.
Mikor földet értem, beemeltem a lányt, majd körbe néztem. Minden ugyanúgy volt, mint akkor, mikor ide jöttem. A napló is a sarokban hevert... ajjaj, még lebukok!
Hatalmas fájdalmak közepette lehajoltam és vissza tettem a polcra, reméltem Asaliah nem szentel az egésznek nagyobb figyelmet. Intettem neki, hogy az ágyra üljön, én pedig megálltam előtte. Meg voltam kissé görnyedve, éreztem, hogy arcom is kissé más kifejezést vesz fel a fájdalomtól. Átöleltem a hasam. Ez tuti borda törés... *
- Asaliah, figyelj rám! *Szólítottam, majd miután rám nézett, komoly pillantást vetettem rá.* - Mizrael bácsinak ezt nem szabad elmondanod, rendben? Elmondhatod, hogy lementünk, azért így is-úgyis kapok, de ezt a démonos ügyet sepregessük a szőnyeg alá! Kutya bajom... de komolyan...
* Magamra erőltettem egy mosolyt, majd végigsimítottam arcán. Aztán elfordítottam a tekintetemet, és bementem a fürdőbe, magamra zárva az ajtót. Ott leültem a földre, össze görnyedtem, és mély levegőt vettem. Éreztem, ahogy könny gyülemlik a szemeimbe.
Soha nem éreztem még ehhez foghatót. Hazudtam a lánynak, egyértelműen súlyos sebeim voltak, de nem hiányzik hogy aggódjon értem, és az sem, hogy Mizraelnek beköpjön... apropó, ha már itt tartunk! Istenem, mi lesz ez után?
Biztos hogy... biztos hogy szerelmes belé... és akármennyire gonosz dolog is tőlem, én azt mondom, Asaliah kétszínű. Sőt, sokszínű! Egyik pillanatban nyalizik és bújik, a másikban jó hogy meg nem fojt egy kanál vízben... talán még azt is kinézem belőle, hogy megfenyeget. Hogy hagyjam el Mizraelt, és akkor tartja a száját... vagy nem tudom... lehet, hogy csak túl paranoiás vagyok.
Elfeküdtem a csempén, bár semelyik testhelyzet nem enyhítette a bordatörés által keletkezett sebemet. Izé, sebeimet. Levegőt is alig kaptam már, szemeimet könnyek égették. Én ezt nem tudom ellátni... majd... majd várok egy kicsit, talán elmúlik. Aztán valahogy feltápászkodom, és esetleg bekötöm... Csak Asaliah ne jöjjön be. Az most egyáltalán nem hiányzik. *

* Mizrael szobájába hozott,engem ez egy cseppet sem lepet meg. Amy lépteit ki lehet számítani, azt tettem amit kért. Nem nyafogtam vagy valami, hogy fogja be és hallgasson végre, mert tudom mit csinálok, éppen ellenkezőleg. Eljátszottam a jó kislányt aki leül és ráfigyel ha kéri.*
- Oké! -* feleltem kurtán, hiszen aligha tudtam volna bármi megjegyzést is fűzni hozzá.
Elterültem Mizrael ágyán, ahogy a terep tiszta lett, vagyis Amy mentes. Vártam Mizraelre, jóformán már hívogattam is haza a köteléknek hála. Kuncogtam, míg én képes vagyok üzenni Mizraelnek tudatosan, addig a többiek semmit sem tudnak róla. Bár gondolom felruházta őket valamivel. Engem azonban ez a dolog nem érdekelt. Átmentem a kicsik szobájába és áthoztam ide őket.
Amy még mindig nem jött ki, talán bent felejtette magát. Ki tudja. Nem zavart, én jól elvoltam a kicsikkel, amíg lehetett. Csak a nyávogás ki ne hívja őt, amit ezek ketten itt lerendeznek, bár ez aligha elkerülhető, ha jó füle van. *

~ Megtapogatták a fekete angyal tollam! Használni akarta az az át*k verte démon fajzat! Ott kellett volna porrá mállasztanom a kezében, hogy csipje a bőrét, ha gyógyszert mer keresni bennem!
Vigyáznom kell a szárnyamon lévő tollakra, senki sem lenne h*lye megkopasztani magát más életéért, főleg olyanokért akik meg sem érdemlik a kegyeit.
Bezzeg régen! ~
*Meghurcoltam a testem, nem akartam szállni a felhők között, haza jövet tettem egy kis kitérőt Anamelech démonkertjében.
Nem volt kockázatos, a kis démonka rajong az angyalokért, bármit megtenne egy lopott csókért. *
~ Kis áruló, aki híreket ad az odalent történtekről, ha kell kémkedik. Ámbár utálom megidézni őt, elég ha ő idéz meg engem. Az idézésnek meg ugyebár senki sem mondhat nemet.
Elképzeltem ahogyan démonokat kínzok, szép is volna ha meglenne rá az engedély az én kis sajátos módszeremre.
Vér és bemocskolt kezek? Kinek kellenek ezek? A bűnnek más oldalát is le tudnánk mi rakni kínzásnak. Jó hagyjuk a h*lyeséget, az a démonok dolga.
* Hiába nyitottam be a szobámba, ott sem voltam egyedül. Az ágyon Asaliaht pillantottam meg, a kicsiket meg körülötte szaladgálni.*
- Hé az én szobám nem játszótér! -* elkaptam mindkét szaladgáló kicsit, mindegyiknek adtam egy - egy puszit, majd leülve velük az ágyra az ölembe vettem őket*
- Az agyadra mennek igaz? - * megcirógattam Asaliaht is, kezeibe adva a kicsiket felálltam. *
- Fogd csak egy kicsit őket! -* elsétáltam a mosdóhoz, bár az zárva volt. Csak akkor esett le igazán, hogy mi lehet ennek az oka. Hiányzott a negyedik kötelék tulajdonosa. *
- Amy nyisd ki szépen az ajtót, Mizrael vagyok! *- persze, hogy belecsúsztam a gondolataiba, tehetek én róla ha mindent meghallok ami engem érint. *

Vendég

* A félholtsággal küszködve azon kaptam magam, hogy habár az eszem azt parancsolja, álljak fel, és menjek ki, mert vigyáznom kell Asaliahékra, a testem nem engedelmeskedik. *
- Mi? Micsoda?* Tértem pillanatok alatt észhez, aztán megdörzsöltem szemeimet.
~ Fr@ncba! ~
- Mizrael... én...
~ Megmondjam neki? Ne mondjam? Istenem, fogalmam sincs mit tegyek! ~
* Végül is nagy nehezen feltoltam magam, aztán térden állva egyik kezemmel a bordáimat szorongattam, a másikkal eltoltam a zárat, hogy Ő be tudjon jönni...
... és lássa, hogy mekkora nyomorék vagyok.
Viszont nem bírtam sokáig tartani magam. Szinte már tény volt, hogy belső vérzésem van. Illetve... idekint is eléggé látszott, hogy komoly a baj. Az egész fürdő vérben úszott, akár egy brutális horrorfilmben. Kézlenyomatok, lábnyomok, és a fetrengéseim nyomai. *
~ Utálom, mikor a középpontban vagyok. Istenem, kellett nekem lemennem! Én... én... hogy én még mennyire ki fogok kapni mindenért! És tuti, hogy meg sem érte a fáradozást. Szinte biztos vagyok benne, hogy Asaliah másvalakinek szívesebben élvezte volna a társaságát. Mindent tönkretettem! ~
- Kér... kérlek Mizrael... ne haragudj rám!* Szerintem még el is sírtam volna magam, ha nem lettem volna már félájult a fájdalomtól és a vérveszteségtől. Magamba roskadva végül is beletörődtem a helyzetembe. A lelki káoszomat, és a szerelmi gondokat pedig most azt hiszem elnézendő, ha egy kicsit félre teszem. *

~Azt kaptam amire a legjobban vágytam. Vérre és szenvedésre! Az élet egy kicsiny kis meggyógyítani valójára.
Nem érdekelt egyetlen egy szava sem. Tán ennyire kis gonosz lennék? Hiszen még senkit sem büntettem meg! Féljenek tőlem az után!
Szeress és büntess! DE csak azokat akik közel állnak a szívedhez! ~
* Amyn mosolyogva végig néztem, igazi kis amazon volt ebben a 'színes' szerelésben úgymond.*
- Hányszor bántottalak téged Amy? -* közelebb léptem hozzá, mert szemmel láthatólag súrolta a kedvenc határomat. *
- Gyógyulj meg! *- megcsókoltam, csak azért, hogy inkább a csók hatása legyen a begyógyítás minthogy csak a semmié.*
~ Visszakapta minden veszteségét, nekem ez pont elég volt. Nem vártam nagy dolgokra, a gyógyítás ugyanolyan könnyen ment mint a Mesternek. Elég volt rágondolni, a vak látott, a sánta járt és még sorolhatnám.
Hiányoznak azok a napok! ~
- Szeretlek! -* a karjaimba kaptam.*
- Szép kis murit rendeztél te itt nélkülem! -* újra mosolyogtam, bár a belső démonom leginkább majd szét szedte volna a falakat a vér izéért.
~ Bár ő csakis démon vérére vágyott, nem szorult ő rá holmi rabul ejtett galambok vérére. Nem, egyáltalán nem is akarta bemocskolni a kezét az angyalaimmal. Fél tőlem és az addig jó! ~
- Hiányoztatok!

Vendég

* A legrosszabb az egészben az volt, hogy egyszerűen estélytelen volt meghalnom. H0lye kötelék! Világéletemben jelentéktelennek éreztem magam. Most is. Elhasználódottnak. Elegem van, hogy én csak valaki vagyok, és nem EGY. Ki szeretnék már végre emelkedni. Rühellem, ha nem becsülnek meg...
Szívem, akár a kolibri szárnya, sebesen dobogott mellkasom alatt. Csókja függetlenül mindentől mindig a maximumot váltotta ki belőlem. Ellenállhatatlan volt. Tudom, hogy nekem Ő kell...
... de mi van Ővele? Neki mi kell? Kétségkívül jó kérdés.
Fájdalmasan szemeibe néztem. A homályos látást éles váltotta fel, és így tovább, míg végül minden érzékszervem kiélesedett. És már nem fájt a hasam. Kissé könnyezve tápászkodtam fel. Semmi szédülés, semmi utóhatás. Mizrael mindent eltüntetett. Akarom mondani, majdnem mindent. A lelkem mélyén, mintha még maradt volna valami... *
- Köszönöm... *Motyogtam halkan, aztán a következő mondatát igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Furcsa pillantást vetettem rá. *
~ Szóval ennyi? Meg sem szid? Semmi... semmi "jól vagy szerelmem?". Semmi aggódás, semmi szidás, semmi beszámoló... á, értem. Hát, ha tényleg így állunk...~
* Felnéztem rá. *
- Én most... azt hiszem... *Zavartan megköszörültem a torkom, majd folytattam*- A szobámba megyek.
* Azzal felálltam, s szó nélkül kiviharzottam a szobából. *

~ Utálom a képességem utóhatásait, helyesbítek a kötelék hatásait, amivel csak Asaliahnak tudok még teljesen üzenni. Ő legalább tudatosan belém is tud nézni, ha szükséges. Utálom a többiek tehetetlenségét, mindent a királytól várnak el, mintha nem tudnának egyedül érvényesülni.
Tudom, hogy semmit sem hagyhatok magára, még Amyt sem. Ki tudja megint mire készülne? Őt meg... az én kis angyalomat nem tudnám megbüntetni esetleg bántani. Talán mást igen! ~
* Amy után szaladtam, megakadályozva azt, hogy visszamenjen a szobájába.*
- Megparancsolom neked, hogy maradj velem! *- a második parancs amire még mindig emlékszem, az első az volt, hogy legyen a társam, a második meg ez. Igaz, nem sütött rólam, hogy parancsot adnék neki a maradásra. Én inkább megint valami mást tettem, valami meggondolatlant... bár megbocsáthatót... angyalnak legalábbis... királynak aligha. *
- Kérlek... - *letérdeltem, lehet feleslegesen, de ha valamit el akarok érni akkor azt szépen kell tennem. *
- Azt szeretném, ha velem maradnál ma a szobámban... -*felnéztem rá*.
- Túl nagy kérés ez egy királytól?
~ Igen az! Egy király parancsokat ad, ép ésszel gondolkodik, terveket eszel ki, harcba megy és meghal. Én valami mást akarok, olyat szeretnék tenni amitől még a Mennyország is megremeg majd. ~

Vendég

* Irritáltak a királynő porontyai, és csakis azért hagytam eddig őket szó nélkül, mert félig-meddig Mizrael vére folyik ereikben. *
~ Érdekes. Kesztellát sem láttam még... ~
* Nem szeretem ezt a helyet. Egyáltalán nem vagyok otthon. Semmi nem kötött ide, vagy köt. Sem több éves emlékek, sem megfogant gyermekek. Hogy őszinte legyek, nem is szeretném eme falak közt roskadva leélni az életemet. Az egyetlen pedig, aki miatt még nem teljesen őrültem meg, az Mizrael. ( Bár úgy tűnik, most Ő sincs elég jó passzban...)
Mizrael előttem térdelt. Utamat elállta, szemei könyörögve mustrálták énemet. Nem tetszett, hogy felsőbbrendűbbnek mutatta magát még előttem is. Nem akartam ezt a királyosdit... mellettem legyen a hitvesem, a harcosom, a kedvesem, és az esetleges leendőbeli gyermekeim apja. De ne úgy érezzem magam, mint egy alattvaló... *
- Mizrael, én nem érzem jól... magam...
* Ekkor azt mondta, szeretné, hogy vele maradjak a szobájában. Felvont szemöldökkel kezeiért nyúltam, hogy felhúzzam. Bőrének érintésére áramként nyílalt belém a vágy. S attól, hogy letérdelt elém, és kérlelt, könyörgött, gyomromban akaratlanul is feszélyező görcs lapult. *
- Király? * Kérdeztem fejemet csóválva, azzal el is engedtem kezeit. Egy lépést tettem hátrafelé. *
- Mizrael, te a férjem vagy!
* Késztetést éreztem a "voltál" szó kimondására, mégsem tettem. Nem... nem volt szívem. Szeretem. Ez remélhetőleg csak egy kis bukkanó... mindennapos, nem?-Fogalmam sincs... sosem éreztem még ehhez foghatót egy férfi iránt. Efféle díszes ékkő pedig még soha nem ékesítette gyűrűsujjamat.
Kétségbeesetten pillantottam le a gyűrűre, majd szorítottam a szívemhez erősebben, mint bármi mást eddig. Szemeibe könnyek gyűltek...
Eltűnődve tekintettem még utoljára rá. Elgondolkodott... mérget mertem volna vetni rá, hogy most sem körülöttem jár az esze.
Megfordultam, majd se szó se beszéd, kimért léptekkel mentem végig a folyosón, majd a lakosztályomig, a királyi rezidenciát elhagyva. Az utolsó lépéseket már futva tettem meg... *

// Angyali kastély / Főangyalok szobái 1 //

* * *

* Az ajtóm előtt álltam. Akarom mondani, az előtt a szoba előtt, amit kaptam, hogy ne kint, esetleg hotelben kelljen lennem. Nem éreztem még úgy, hogy be lennék illeszkedve. Csakis Mizrael miatt vagyok még itt... tudom, mennyire fontos neki a rangja. És tudom, én is csak egy angyal vagyok a többi közül, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy fel kell néznem rá.
Nem szeretem ezt. Annyira jól esne, ha egyenrangúak lennénk!
Mély levegőt véve kihúztam magam, majd határozottan kiengedtem szárnyaimat, és elemelkedtem a földtől. Reméltem, hogy segíteni fog rajtam az erdő... *

// Violincea //

~Elment, megszegve a parancsomat. Talán ha azzá válok ami sosem akartam lenni, bizonyára mindent megmagyaráz majd, ha meg szerencsém van akkor még minden dolgot rendbe tesz nekem. NEM! Nem hagyhatom, hogy a démon irányítson... Minden egyes tettem nem lehet az övé... El kell menekülnöm, teremtenem kell... alkotnom... bármit... a laboratóriumban!~
* Berontottam Asaliahhoz és a kicsikhez, visítoztak, alig lehetett bírni velük. Nálam meg most telt be a pohár.*
- Elég legyen! Sipirc vissza a szobátokba! -* Asaliah fele néztem.* - Ne hozd őket a szobámba, van sajátjuk! Most meg tűnés!
* Az ajtó fele mutatva vártam, hogy kimenjenek, mikor ez megtörtént fogtam magam és átmentem a laboratóriumomba.*

// Laboratórium //

* Csak üldögéltem, ahogy mindig is tenni szoktam Mizrael nélkül. Furcsa volt látni ahogyan küszködik a bejutással. Még kuncogtam is egyet-egyet. Ahogy elment megkönnyebbültem, nem volt annyira modortalan kedvében, hogy úgy mondjam amikor magukra hagyott minket.*
~ Néha utálom ezeket a porontyokat, visítoznak, dobálóznak, szaladgálnak. Szóval rémes ami itt folyik.~
* Miután elvileg ki kellett volna mennünk Mizrael szobájából véletlenül beszédet hallottam meg Keszi szobája felől. Halkan osontam végig Jerrel és Sarahval, kettőjüket letettem a szobájukba pihenni majd visszatértem oda. Persze volt eszem, láthatatlanná váltam, hogy még ők se lássanak. *

//Gyerekszoba//

» Mizrael~Angyalarcú Halál
» Joseph Johnson / Mizrael ( Angyal)
» Az uralkodók szobája
» Égi Testőrök szobája 3
» Keszi szobája