Azazel pizzázó

Nem igazán akaródzott tovább beszéltetni a vendéget, ahogy felvettem a rendelést egy máris jövök – kel Rogershez mentem.
- Egy dupla sonkás a hármashoz! Ha lehet, siess oké? – vigyorogtam egy kicsit hadd legyen hatásos, amit mondtam.
Nem kellet sokat várnom kész is lett egy kettőre. Nem mondanám, hogy éppenséggel lassan kivittem a dupla adag pizzát éppen ellenkezőleg.
- Jó étvágyat kívánok hozzá uram! Esetleg hozhatok még valamit? – kérdeztem továbbra is kedvesen.

Ki hozza nekem a lány a rendelésem és megkérdezi tőlem, hogy még hozhat-e valamit hát egy jó társaság nem lenne rossz.
– Hát hozzon egy italt önnek és ha van kedve üljön le hozzám.- néztem rá csillogó szemekkel igazán én nem vagyok gonosz. De néha nagy hatással van rám a környezetemben lévő démonok mert néha csak úgy sugározzák belém a gonoszságot. Nem tudom, hogy a lány mit fog mondani de nagyon szeretném ha leülne hozzám mert már nagyon hiányzik egy halandó társasága. Ismét halandó komolyan mondom többször kell kimozdulnom a Pokolból mert végül minden emberi el vész belőlem.
– Na szóval akkor le ül hozzám?- néztem rá kérdően hisz vártam rá egy konkrét választ igen vagy nem.

- Iason Moorcock? ismerős név...
Pár percig elgondolkoztam a neven.De egyből felkaptam a fejemet mikor azt mondta hogy a lány nem még tudd semmit a Danpealokról.
- Semmit nem tud rólunk?
Csodálkozva rá pillantottam. Majd a pizzámra néztem és dühösen elmosolyodtam.Majd ismét Osbornet néztem.
- Hát én nem szeretnék azzal a Iasonnal találkozni.Nem bízzik...a barátnőjébe.Ha szereti akkor elmondhatta volna neki az igazságot.De nem..erre inkább hagyj ne mondjak semmit.

Osborne elgondolkodott majd megint rám nézett pont akkor, amikor egy szót próbáltam volna kimondani a vendégnek.
- Csak addig van biztonságban, amíg nem tud a vámpírokról és rólunk, na meg a többiekről. A fejedelemség halandó párti azonban az elmúlt egy hétben kissé megváltozott. Azonban, hogy a lány mennyit jelent neki most nem tudom. Én csak a testőre vagyok, és a parancsot teljesítem. Amikor eljön az idő és készen áll rá remélem, elmondhatom neki az igazat.

Osborne folytonos figyelése csak nem nyugtatott meg. Olyan érzésem támadt mintha az oviban lennék vagy inkább valami megfigyelő szobában.
- Rendben van uram, de csak egy rövid időre. A munkámért fizetnek nem a semmittevésemért. – Osborne rám vigyorgott azonban nem értettem miért. Végül leültem.

- Ha bármi van, amire nem tudod, a választ vagy nem értesz, egyet a fejedelemségnek mond. Mindenkit szívesen meghallgat, és ahogy elnézem a kislány tanult valamit a folytonos figyelésemből. Még valami Iason bármikor fogad téged a társalgóban. – azzal elhallgatott és figyelt tovább.

A nő leült hozzám de úgy tudom, hogy a halandók nem tudnak a más lények létezéséről ezért óvatosnak kell lennem mert a szabály rám is vonatkozik, hogy nem fedhetem fel az emberek előtt a titkot. Ekkor szóra nyitom számat, hogy egy kicsit jobban megismerjem a hölgyet.
– Hát az igaz de szerintem nem fogja bánni a főnöke.- mosolyogtam rá.
– És mióta él ön ebben a városban? – tettem föl neki egy kérdést mert ha elég régen akkor már nagy valószínűséggel tud a más fajokról, de kíváncsian figyelem válaszát.

Gondolkodtam egy pillanatig mit is mondhatnék. Osborne furcsaságai és Iason dolga csak nem hagyott nyugodni.
- Itt születtem Shadowlandben. Két fivérem van, és állítólag itt dolgozom. – válaszoltam tömören. Végül is csak azt mondtam, amit tudni akart vagy nem? – Na és ön új erre felé?
Közben visszapásztáztam szemeimmel Osborne felé. Tudom, hogy figyel, de legalább tudnám miért ilyen elővigyázatos fajta. Hm ha jobban belegondolok akkor Iason is az. Szóval a tuti pasik mindig azok? Kuncogtam, de csak magamban nehogy a vendég valamit észrevegyen.

Elmondta, hogy itt született de nagyon szűkszavú volt és folyton egy pasast bámult csak tudnám, hogy miért. Talán félne tőle fogalmam sincsen. Válaszolok kérdésére, hogy én mióta vagyok itt. Tulajdon képen itt nőttem fel a mesteremmel aki felnevelt nem tudom mi lett volna velem nélküle.
– Hát… hogy is itt nőttem fel.- mondtam zavarodottan nem szerettem volna kikottyantani, hogy a pokolban lakom. Meg lehet szokni azt a helyet főleg ha olyan nagyszerű ember a mesterem mint Stefan Ludger.
- Ki az a pasass aki annyira bámulja önt?- kiváncsiskodtam nem tudtam megállani, hogy nem kérdezzem meg.

Muszáj volt kuncognom, csak azért mert ennyire feltűnő volt, hogy Osborneval egymást bámuljuk.
- Am a testöröm megvéd az ártó lelkektől. – tovább kuncogtam, csak azért mert nem gondoltam komolyan az ártó lelkek szót. – Osbornenak hívják, kedves, de elégé titokzatos a maga módján. Ha kérdezek, valamit nem válaszol, inkább valami másra tereli a szót. – néha tényleg nem értem miért ilyen, de elfogadom a helyzetét, hiszen egy testőrnek annak kell lennie vagy nem?

Akkor ő is testőr mint én ez egy kicsit furcsa helyzet mert én nem vagyok az a titokzatos testőr mint akiről a lány beszélt. Gondoltam, hogy bemutatkozom neki de minél kevesebben ismernek annál kevesebben tudnak bántani gondoltam magamban.
– Hát… ami azt illeti nem mert én is testőr vagyok és nem vagyok az a szótlan típus- magyaráztam a lánynak. Elég kedves halandónak látszott, de egy dolgot megtanultam az életemben soha ne bízzak meg egy halandóban sem.

Még egy testőr? Gondolkodtam egy kicsit majd újra Osbornera néztem.
- Az igazság az, hogy nem értem miért kell nekem testőr, ha meg tudom védeni magam. – egy pillanatig megint hallgattam. – Na jó nem de ki akarna bántani? - egy kicsit megint befogtam. – Egy pillanat. – felálltam, mert megint jött egy vendég az 5-ös asztalhoz. Felvettem a rendelést, és ahogyan Rogers készen lett a pizzával kivittem az 5-ös asztalhoz és visszamentem a 3-as asztalhoz ahol a férfi ült.
- Na és szereti a munkáját?

Egy pillanatra a lány eltűnt, hogy föl vegye egy másik asztal rendelését én addig csak gondolkodtam. Hogy vajon mit is mondjak a lánynak.
– Hát szerintem önt nem bántaná senki, egy ilyen szép hölgyet mint ön ki tudna bántani.- mosolyogtam rá de ez egy kicsit furán hangzott.
– Bocsánat nem így akartam mondani-mondtam remegő hangon.
– Amúgy szeretem a munkám mert akinél dolgozom az tett életemben ő tett értem a legtöbbet.- ebben a helyzetben egy kissé furán éreztem magam talán egy kissé el is pirultam.

Kicsit furcsán beszélt, de megértettem mit akar mondani.
- Szabadnapot kapott? – valójában nem tudom miért kérdeztem csak talán kíváncsiságból. Emberi rossz tulajdonság a kíváncsiság, de most mit mondjak, ember vagyok, azt hiszem.
- Végül is szerintem Osborne okkal a testőröm. – hangosan gondolkodtam, de gyorsan el is vetettem ezt a témát – Mennyire szereti a zenét? – érdeklődtem, végül is, ha van füle a gitárhoz, akkor a pizza mellé egy kis gitár szó elmenne. De csak elmenne, mert nem jut eszembe semmi értelmes azon a szinten értelmes, hogy egy ismeretlen alak, aki mellesleg testőr szabadidejében milyen zenét hallgat, ha hallgat egyáltalán.

Föl tesz nekem pár kérdést láttam rajta, hogy ő is benne van a beszélgetésbe ennek örülök mert nem vagyok valami nagy társasági ember.
– Hát igen szabad napom van de nem akartam szabit de rám erőltették.
– Hát… néha szoktam de ahol élek a zene nem túl gyakori.
Néztem tekintetem rá.
– De szeretem, és ön?-kérdezgettem a lányt.

Pff miféle hely lehet az ahol nincs zene? Na jó lehet,hogy a kíváncsiság bajba visz de azt hiszem itt megállok.
- Kis iskolás korom óta zongorázom és gimnáziumi éveimben meg tanultam gitározni is. Elég furcsa lehet ritka alkalmakkor zenét hallgatni. Az ön főnökének el kéne, egy koncert ahol egész életére elég zenét hallgat. – kuncogtam egy kicsit. – Konkrétan a válaszom az,hogy szeretem a zenét.

Ahogy észre vettem nagyon sok dologhoz ért a lány, de azért a szépségét sem hagyjuk el mert egyszerűen csodálatos. Ez az első alkalom, hogy megtetszik a lány nekem. Én az Uramat a holtomig kell szolgálnak, ahogy megígértem néki.
- Hát igen rá férne egy kis zene csak tudja neki nagyon sok dolga van.- néztem rá a lányra. Nem tudtam mit szabad mondanom neki és mit nem, de annyi szent, hogy ki nem fogom adni a z információt a vámpírok létezéséről.

Gondolkodtam egy kicsit, hogy mi legyen a következő mondatom azonban mire bármit is mondhattam volna Osborne a vállamra tette a jobb kezét. Az igazat megvallva a hideg átfutkosott rajtam, amikor a fülemhez hajolt és azt mondja mára eleget jártattam a szám.
- A munkaidőd is lejárt már, na, ne kéretesd magad! – nem mondtam semmit csak meredtem rá, mint egy szobor. Most akkor mi van? Karba tettem a kezem és duzzogtam egy kicsit.
- Beszélgetek Osborne! – felnéztem rá, de bár ne tettem volna olyan volt, mint Iason. Illetve olyan, akire elég ránéznem és engedelmeskedem neki.
Inkább visszafordultam a vendég felé azonban Osborne csak nem akarta levenni a vállamról a kezét.
- Biztosan valami cégvezető lehet a főnöke, hogy testőrt fogad magának.

Arcomra mosoly ült ki a mesterem mind cégvezető, na az szép lenne, de jobban illik neki a démon király poszt.
- Hát nem éppen cégvezető de hasonló.
- De már olyan öreg, hogy ki sem tudnád találni hány éves.- mosolyogtam a lányra. Közben föl tekintettem a férfira. Ez is csak egy olyan majom kidobó mint a többi. Nem értik az igazi harcművészet stílusát csak a harag és az erőszak ebből áll az ilyen ember.

Osborne telefontja megszólalt és már készültem vigyorogni, amikor a kezembe nyomta.
- Ez a tiéd milady! – rám vigyorgott. F3nébe így csak Iason hív. Végül is Iason írt, ahogy elolvastam az üzenetét visszaadtam Osbornenak.
- Majd igyekszem ott lenni. – kuncogtam majd megint visszafordultam a férfi felé.
- Vagy úgy. – megint gondolkodtam aztán ismét megszólaltam. – Akkor biztosan azért nem szeretheti a zenét. Az öregkorban alig lehet vidámság és kacagás.

Közben üzenetet olvasott telefonon, amit szerintem a barátja küldött. Nem tudtam, hogy ki lehet az csak rá tekintettem.
- Na és sok mindenkit ismer a városban?- kérdezgettem a lányt miközben mélyen a szemébe néztem. De ott csak ártatlanságot és tisztaságot láttam. Ezt a fényt kevés ember szemében lehet látni, de ebben a lányban meg van az úgy nevezett szükséges plusz.

- Csak a régieket ismerem az újakat nem igazán. Na meg persze csak azok arcát jegyzem, meg akik megfordulnak a pizzázóban. A nevüket azonban nem tudom. Felveszem a rendeléseiket és annyi bűbájos beszélgetésre nem marad idő, mert jön a következő vendég.
Ismét felnéztem Osbornera,(csak azért mert a hatása alatt nem lehet nem rá figyelni) furcsán meg is néztem aztán vissza az üres asztalra.
- Hozhatok esetleg még valamit? – húztam visszatekintettem a vendégre.

Megkérdezi, hogy hozhat valamit nekem lassan mennem is kéne de még egy kicsit talán tudnánk beszélgetni.
- Hát valami üdítőt vagy narancs levet.- mondtam neki lehet, hogy most furcsán néz rám de én sohasem fogyasztok alkoholt ezt már megszoktam. Nem akarok egyszerűen szeretem a józan gondolkodást.

Bólintottam egyet aztán kihoztam neki a narancslevét. Osbornenak meg a kedvencét valami totál pirosat, ha nem tudnám, mit tettem bele azt mondanám, hogy vér van benne.
- Ez a tiéd Osborne! – vigyorogtam rá, ahogyan átadtam neki az italát. Miért ő volt az első? Egyszerű, mert előttem állt a vendég meg odább volt.
- Ez meg az öné. – mosolyogtam aztán átadtam. – Narancslé.

Ide adta a narancslevemet, szerintem még beszélgethetnénk de mennem kell sajnos hív a kötelesség. Kifizettem az elfogyasztott ételt és italt. Majd a lány fele fordulok és megszólalok.
- Örülök, hogy megismertem majd találkozhatnánk.
- Nekem sajnos mennem kell hív a kötelesség.
- Viszlát- azzal elindultam haza a pokolba, hogy tovább vigyázhassak az én mesteremre.

/Pokol/1-lakás(Szolgák Lakása)

Egyedül maradtam. Osborne meg egyből megfogta a kezem és kihúzott a pizzázóból.
- Ideje mennünk! – először haza vitt lefürödni és tiszta ruhát felvenni, mert hát azért tele sonkás aromával azért nem mehetek csak úgy hozzá, ha hívat.

// Rose Red Kastély / Danpeal medencék //