Azazel pizzázó

- Psszt! - Vettem egy falatot a kezembe, majd tettem a szájába Mizraelnek. Száját össze zártam, ujjam ajkán hagytam.
- Azt mondtam, eljövök veled szórakozni, hogy egy kis időre mind a KETTEN elfeledjük a gondjainkat.
Ekkor poénosan, gyengén, kupán vágtam nevetve, majd megpusziltam a fejét ahol "megütöttem".
- Akkor most válaszolok... - Felemeltem a mutató ujjam. - DE, ha megígéred, ezek után csak, ismétlem csakis a jelenre összpontosítasz, és nem töröd a buksid ilyen királynak való gondolatokkal. A mennyben vagy? - Körülnéztem - Nem. Pizzázóban. Velem. A földön!
Sóhajtottam bólintva.
- A szüleimet tizenéves koromban megölték a démonok. betörtek a házunkba, és huss! - ki sem érek a szobámból édesanyám feje az egyik szoba végében, a másikban a teste. Apám szintén két részre szakadva, de őt már brutálisabb módon úgy megkínozták, az arca teljesen felismerhetetlenné vált. Jó étvágyat!... Amúgy, ennek okából a démonokra ellenségként gondolok. És mert angyal vagyok. Fajom és hitem szöges ellentéte az övéknek, gondolkodásunk tűz és víz. Érted már? Ez elől próbálok menekülni, kétszáz évig gyötört a gyász, és ennek okából jöttem ide. Hogy feledjek. Hogy végre éljem az életem...
Sóhajtottam. Na akkor most újra tisztítsuk ki az elmém.
Hosszan meghúztam jeges kólámat, addig-addig nyelve, míg be nem következett az ideiglenes "agyfagyás".
- Így már jobb... - Sóhajtottam. - És most már te is elfelejtheted ezt. Szórakozzunk!

Párszor oda figyeltem Osborne mit néz rajtam, rájöttem. A ruhám, amiben egyre kisebbnek érzem magam. Oké nem látszik ez annyira feltűnően vagy igen?
Megfogtam a danpealom kezét.
- Vigyázz rám oké? – rám nevetett ekkora butaságot sosem hallott még tőlem.
- Csak figyelj, oda kivel ülsz le munka közben beszélgetni. – kuncogott. – Majd segítek megállapítani jó?
Csak bólintottam majd oda sétáltam Rogershez, aki már adta is rám a munka édes perceit.

Rég óta nem esett már ilyen jól a séta, mint ma este. Kellemes idő volt, a város is nagyon tetszetős és a kedvem is egész jó lett a temetős dolog után. Elsétáltam a pizzázóig, ahol pörgött az élet. Beléptem az ajtón, és minden szem rám szegeződött, gondolom észre vették, hogy nem ide valósi vagyok. Eleresztettem egy gyenge mosolyt és az egyik asztalhoz léptem, elvettem az étlapot és úgy döntöttem rendelek egy pizzát és magammal viszem. A pincér szinte azonnal megjelent, felvette a rendelést és el is tűnt. Nem sokkal később hozta a kólámat én pedig végig néztem minden arcot, amit csak láttam odabent, és próbáltam a szagokra vigyelni, de senki olyat nem éreztem, aki fajtámbeli lenne.

Munka közben figyeltem Osbornet miféle szemmel néz rám. Egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy ők csak félig emberek. Persze csüggedt és szomorú nem lehetek, túl kell élnem valahogy a mai napot meg a többit is.
A vendégek csak jötten én meg igyekeztem kiszolgálni az egészet. Persze Rogerset siettetni kellet olykor.
Nem, nem tudom, mit mondhatnék. Most akkor sírjak vagy nevessek, hogy egy danpealra bízott a sors? Megráztam a fejem majd kivittem a következő rendelést egy szőke hajú nőnek (Eve Storm).
- Esetleg hozhatok még valamit kisasszony? – tettem fel neki egy aprócska kérdést.

~Cyd Beatrice~


Csak a körülöttem lévőket figyelgettem és teljesen elmbambultam. Aztán a felszolgálónő kérdezett valamit, de nem értettem, mert épp a hátsó sarokban ülő férfi szagára koncentráltam. Éreztem én ott mindenfélét, csak vérleopárdot nem. Eléggé elszontyolodtam, így már nem is érdekelt igazán az egész. Figyelmemet a nőre összpontosítottam és rámosolyogtam.
-Hogy még valamit? Egy kérdésem lenne. -kezdtem bele, mikor megéreztem, hogy ez a nő ember. Tehát a ritka nagy kavalkádban sikerült találnom egy embert, végül is ez jó. Tőle legalább nem kell tartanom. -Nem tud valaki olyat a városban, aki jól ismeri a környéket és az itt lakókat? Afféle idegenvezető vagy ilyesmi? -mosolyogtam és reméltem, hogy nem néz teljesen idiótának.

Kérdés? Néztem Osbornera miközben ajkaim valami olyas félét próbáltak formálni, hogy,,igen”.
Megálltam előtte és lassan fontolóra vettem mit is mondhatnék.
- Ha ön hisz azokban az álmokban, amik mások számára puszta mese és kitaláció akkor igen. – sóhajtottam majd valamiféle jelet próbáltam adni Osbornenak, hogy szükségem lenne rá. – Az út a céltól függ, a város melyik részére szeretne menni. Bloody Tears? Rose Red? A Shadowland-i erdőbe? Esetleg a város rejtelmeire kíváncsi? – volt egy sanda gyanúm, hogy h*lyének látszom és semmit sem ért. Az igazság az, hogy én sem csak most csöppentem bele ebbe a rejtelmes világba.

A hölgy pont arra kérdezett rá, amit egy pillanattal előtte én is kérdezni akartam, csak nem mertem.
-Konkrétan épp az ilyesmikkel kapcsolatban érdeklődnék. A mende-mondák mindenféle lényekről, és hasonlók. Valaki olyanra lenne szükségem, aki tudja... -gondolkodtam el egy pillanatra, hiszen mit mondjak neki? Tudja, hol élhetnek a vérleopárdok, ha élnek még egyáltalán? - Aki tudja, hogy egyes fajokat hova kötnek a mondák. -fejeztem be gyenge mosollyal.
-Tudja, érdekelnek a misztikus, természetfeletti dolgok és a velük kapcsolatos történetek is. -mosolyogtam és vártam, hogy valami használhatót mond-e.

Lassan elgondolkodtam azon mit is mondhatnék, hiszen jóformán semmit sem tudok csak azt, amit Osborne engedett tudni.
- Egy ismerősöm szerint 9 kulcs van 9 vezérrel, véleményük megoszlik, és két táborba oszlanak. Jók és rosszak egyazon céllal. Elpusztítani a másikat és még több hatalomra szert tenni, na meg persze uralkodni a másik felet. –elgondolkodtam vajon tényleg van lényege annak, amit mondok. Abszolúte nincs bár Osborne elégé szavahihetőnek tűnt. – Hogy valóban élnek azok a lények vagy minek nevezzem, őket inkább a területükön maradnak, ha van nekik olyan. Gondolom, kerülik a várost, bár ki tudja. Elégé sok véltetlen történik itt.

A 9 vezér téma nekem eddig kimaradt az életemből, így tátott szájjal néztem a nőre.
-9 vezér?- kérdeztem és ekkor már egyre inkább bíztam benne, hogy még mindig élnek vérleopárdok errefelé, hiszen a kulcsot valakinek őriznie kell, és az nem én vagyok.
-Szóval a városon kívül.- töprengtem és elképzeltem, ahogy megint egyedül mászkálok itt-ott.
-Értem. Hálásan köszönöm a segítséget.- mosolyogtam a nőre, majd a kezemet nyújtottam neki.
-Amúgy a nevem Evelyn Storm. Örvendek.- vigyorogtam rá barátságosan. -Leköteleztél. -szinte azonnal töprengni kezdtem, hogy apám naplójában mi is állt, hol tanyáztak a vérleopárdok, de apám olyan sejtelmesen írta le a dolgot, hogy fogalmam sincs, hogy essek neki.
"A szállásra egy erdei ösvényen át vezet az út, melyet akácfák szegélyeznek. Az ösvény egy hatalmas hegy mellett vonul el, melynek a csúcsát csak tiszta időben lehet látni." Ennyi állt apám naplójában és, ha arra gondolok, hány olyan hegy van erre, aminek a csúcsát csak jó időben lehet látni, eláll a lélegzetem.
-Nem tudod véletlenül azt is, hogy melyik itt a legmagasabb hegy?- tört elő belőlem a kérdés, hátha ezzel is közelebb kerülök a célhoz.

Sóhajtottam egyet, csak mert lehet,hogy nem fejeztem be azt amit Osborne is mondott.
- A kulcsokat azonban egy semlegesre bízták, aki őrzi őket, amíg lehet, és el nem jön az idő egy újabb gyűlésre. Hogy mikor? Tőlük függ... – enyhén Osbornera néztem, aki időközben átállt a távoli bámulásról a túl közelire. – Az én nevem Cyd Beatrice. – mosolyogtam, amikor meg Osborne rám tette kezeit elhalványodtam. – Az Omen hegy az erdőben van, állítólag onnan belátni egész Shadowlandet. – gondolkodtam egy kicsit. – Lekötelezni? Nem csak jót tettem, hiszen mindenhol csak a hazugságot és az ármányt látom valakinek tenni is kell ezért. – mosolyogtam ismét Evelynre. – Ő itt Osborne egy ööö barát. – azért azt kimondani, hogy egy danpeal aki testőr félét játszik elég furcsa lenne.

Kiderült közben, hogy a kulcsok egy semlegesnél vannak, szóval az elméletem bukott. Közben egy pasi feltűnően bámult minket, de fogalmam sincs, mi lehetett rajtam ilyen gyanús.
-Cyd. Köszönöm.- mosolyogtam, közben egy hegyet említett.
-Ómen-hegy?- ráncoltam a homlokom és legszívesebben azonnal elindultam volna ahoz a hegyhez, de az bunkóság lenne, így nyugodtan ültem tovább.
-Hát igen. Hazugság, az van mindenhol. -válaszoltam, majd bemutatta a barátját, aki elég mufurcnak tűnt így elsőre, és igazán fura szaga volt. Nem volt ember, ezt azonnal tudtam, de fogalmam sincs, miféle lény lehet.
-Örvendek Osborne.- bólintottam barátságosan a tag felé, közben végig azon gondolkodtam, milyen szerzet lehet.
-Még egyszer köszönöm a segítséget.- mosolyogtam ismét Cydre.

Felnéztem Osbornera kinek hatalmas keze egy ideje letelepedett a vállamra. Annyira utálom, amikor ezt teszi. Kihallgat, bár elvileg jó a hallása akkor meg nem értem miért suhan folyton a hátam mögé és ijeszt rám.
Apró könnyek csordulnának ki a szememből, ha senkim sem lenne rajtuk kívül.
- Egy új barátság kezdete nemde? – mosolyogtam. Osborne a vállamba kapaszkodott ujjai felhúzottak némi fájdalmat okozva, amit igyekeztem nem kimutatni.
Iszonyatos, hogy mire képes, ha használja az erejét ellenem. Mintha nem lenne elég a kisugárzó izé, amit képtelen vagyok megérteni.

Osborne egész ijesztő volt. Mintha tényleg valami hivatásos testőr lenne, úgy viselkedett, mondjuk ebben a városban megértem. Főleg, ha mindenféle szerzetek rohangálnak a városban. Én is védeném a barátomat mindentől.
-Igen. Egy új barátság.- mosolyogtam, végül fölálltam az asztaltól és fölkaptam a táskám.
-Most viszont akkor mennék is, és megnézem azt a hegyet.- mosolyogtam még mindig.
-Még egyszer köszönöm a segítséget. Remélem,még találkozunk.- bólintottam mindkettőjüknek és kivonultam az étteremből. Alig vártam, hogy megtaláljam azt a hegyet és a fajtámbelieket is.