Iason szobája

Vendég

Nyugalom? Kellet nekem elszólnom magam. A földön fekvő szolgára néztem, majd Arianera.
- Csak ennyire voltál éhes? – jó legalább nem kell egy újabb szolgát keresnem a városból. Szavai elmentek a fülem mellett mármint azok, hogy haza menne.
Nem fűztem hozzá semmit, ha így akarja, akkor legyen. Azonban mi van, ha én nem akarom így? He? Bezzeg az én szavam semmit sem ér. Jellemző... Közelebb léptem hozzá igyekezve, hogy semmit se tudjon leolvasni az arcomról. Megtévesztés? Mire fel? Semmire.
Nem teremtem mellette és el sem kaptam észrevétlenül. Még az ő számára is lassan közeledtem felé és húztam a karjaimba.
- Szóval nemesebb vér kell, ami nem fél tőled, nem retteg annyira, hogy eljátssza halálát előttem és nem kér cserébe semmit érte? – ezek szerint vissza kell szoknom a halandó méregre. – Biztos el akarsz menni és itt hagyni szerelmem? – kár, hogy nem tudom megkérni a kezét akkor legalább komolyan, venne, és örökre magamhoz láncolnám. Elé álltam és a szemébe néztem. Lesz, ami lesz módra.
- Muszáj, pont most elmenned, amikor azt kérem tőled:,, Légy a társam!” Muszáj, visszamenned és megaláznod magad azelőtt a... – kerestem a szavakat mivel illethetném az úrnőjét de nem ment. – nem számít.

Vendég

Mikor Iason a karjaiba húzott és azt mondta "Nemesebb vér kell, ami nem fél tőlem, és nem retteg annyira, hogy eljátssza halálát előtte", képtelen voltam nem elmosolyodni.
- Hé! - Néztem rá összeszűkített szemhájaimon keresztül, bár újra elmosolyodtam. - Ő csak... - A szolgára néztem, aki még mindig tetszhalottat játszott. Nem találtam a megfelelő szavakat, nem találtam kifogást. Sóhajtva megadtam magam. - Elmehetsz, lebuktunk! - Poénkodtam.
Csípőre tettem a bal kezem, majd felvont szemöldökkel ránéztem, amolyan "Parancsolsz?" módra.
- Nem kell sem nemesebb vér, sem más fajta vér! - Böktem ki. Igazából ez így nem volt pontos. K!baszottul vágytam Iason vérére, mint a drogra, akárcsak rá, de tudtam, nem helyes az, amit teszek. Ez van, kövezzenek meg! Nem kell vér, nem vagyok kegyetlen, nem vagyok démoni. De ez nem azt jelenti, hogy vámpír sem vagyok.
- Szerelmem? - Kaptam fel a fejem. Lehet nem kellett volna ennyire feltűnően meglepődnöm, de már mindegy. Mégis jól esett ez az aprócska szó, bár nem tudtam, tisztában van-e a jelentésével. Tényleg Úgy szeretne...?
Sok volt a kételyem. És nem tudtam ellenük tenni.
- Legyek a társad? Tényleg ezt akarod? - Tűnődtem el. "Igen igen ezt mondta, víh add meg magad Ariane!!"
- Fogd be! - Sziszegtem a belső hangnak, amit sikerült hangosan is kimondanom. - Öö nem te, hanem.. mindegy, nem lényeges... - A hatás kedvéért elmosolyodtam, hogy azért kedves kis id!ótának tűnjek. Gyorsan témát tereltem.
- Nem alázkodnék meg. Ha nagyon nem tetszene az önelégült p0fázmánya, nem rejteném véka alá sem az erőm, sem a véleményem... igaz biztos hogy elküldene innen jó messzire, vagy végezne velem...
Fogalmam sem volt arról, hogy mit mondjak.
- Nem egyértelműek a szándékaid... - Nyögtem ki végül. Lehet nem kellett volna, de lényegtelen lett volna magamban tartani. Nem mutattam ki semmiféle érzelmemet, azt sem, hogy belülről tulajdonképpen totál szét voltam csúszva. Igyekeztem erősnek lenni, határozottnak, megtörhetetlennek - még ha semelyik sem voltam.

Vendég

Leborultam volna elé csak egy ártatlan csókért, hogy még közelebb érezhessem őt magamhoz. De ott van a danpealságom, ami egy percre sem engedne el, ha nem tudnám, mit akarok.
- Ha Ő megölne téged, a napjait is megszámlálnám, az lenne az utolsó gaztette, mert egyszer akár tetszik akár nem az Ő élete is lejárna, ha akarja, ha nem!- jelentettem ki egy szemrebbenés nélkül a kérdés csupán az, hogy tényleg meg is tenném. – Majd mutatni szeretnék valamit, sokat jelent számomra, mert egy megtiszteltetés azt a valamit birtokolni.
Óvatosan és gyengéden végig csókoltam a nyakát, ölelgettem, igazság szerint önmagam idegére mentem ezzel.
Ariane elé álltam, hogy a szemeibe nézhessek. A kezem-összekulcsoltam az ővével és úgy néztem a szemeibe.
- Ébren álmodom az álmaimat, sosem tervezek meg olyat, amit nem fogok véghezvinni! – az alsó ajkaimba haraptam és tovább figyeltem őt majd folytattam. – Biztosan gyönyörű lehettél halandóként. – közelebb hajoltam hozzá. – De én így akarlak téged szerelmem! – lenéztem a haláltól vörös ajkaira mely még akkor is csábít, ha tudom, sosem lehet az enyém. Hiszen egy vámpír mégis van benne valami különleges.
Csókolóztam vele ezt művésziesebben és érthetetlen metaforákba foglalva nem lenne szívem elnyomni.
- Parancsolni nem parancsolhatok neked, hogy maradj itt és légy a társam, mert nem vagyok vámpír, aki gyalázatos módon uralkodik feletted és mások felett.
Valami hirtelen jött ötletből letérdeltem elé, ahogyan a lovagok szokták egy diadalmas harc után. A régi emlékek, ugyebár amikor egy fennhéjázós vámpírt kellett szolgálnom, de az idő forog s telik hála az égnek az én javamra.
Arianehoz bújtam (talán a hasa körül lehetett a fejem) mint egy kis gyerek, aki panaszkodni próbál a szülőanyjának.
- A véremre esküszöm, hogyha bántani mer téged, nem állok jót magamért! – csillogó szemekkel felnéztem rá. – Határozottan szeretem, amikor a közelembe vagy, olyan varázsos. –sóhajtottam. – Azt szeretném, ha örökre mellettem maradnál, mert tudnám, hogy nem egy vén sz/p/rtyó lesi minden léptedet, hanem megengeded nekem! – közelebb húztam magamhoz hófehér kezét, s mint egy idegesítően játékos kedvű kiskutya az arcomhoz érintettem.
- Te vagy az egyetlen vámpír, akit képtelen vagyok bántani. – majd felálltam. – Azt akarom, hogy légy a társam!

*Karakter nincs jelen!*

Varkas vonyítás rengeti meg a palota falait, majd egy levél röppen Iason kezébe.
A levél világos ibolya színű, tipikus női gyöngybetűket rejt magában.

*Levél tartalma*

Iason Moorcock

Ezúton meghívom a Vezérek tanácsára, jövőhét kedden este 8órára.
Helyszín: Belváros, Vezérek Tanácsa.

Téma: Egyenlőre a vezetőségek összehangoltsága, ki hogy viszonyul a másik fajhoz!

Üdvözletét küldi: Emmaline Troy, a vérfarkasok alfa nősténye.

Vendég

- Nem fog megölni...- Sóhajtottam, majd határozottan megszólaltam - Nem megyek el tőled!
Iason csókolgatni kezdett, én pedig kezdtem megtörni. Igazából fogalmam sincs miért nem hiszek neki. Bevallotta a titkát, és egyre több okom van arra, hogy bízzak benne... hát akkor meg?
Talán nem is tőle, hanem magamtól félek. Talán csak abban kételkedem, hogy kész vagyok komoly döntéseket hozni. Lehet hogy teljesen oktalanul Iasonon csattan az ostor, miközben én mindvégig magamra vagyok dühös.
Bókolt nekem. Mikor ajkaimat kezdte méregetni, még levegőt venni sem mertem. Egyszerűen... megdöbbentem. Aztán megint jött a "szerelmem", én pedig úgy éreztem, menten elsírom magam. Ámde nem kellett sokat civódnom magammal, szája rögtön az enyémre talált, s így már nem csak szemei mérték fel ajkaimat. Viszonoztam csókját, hogy is ne tettem volna? A vágy egyre elfojthatatlanabb lett, én pedig immáron képtelen voltam az álarcom eldobni. Miért fojtsam el azt amit érzek, mikor ő is ugyanazt érzi?
Mikor megint felhozta a témát, hogy nem parancsolhat nekem, és hogy nem kényszeríthet arra hogy maradjak, úgy döntöttem, máshogy fejezem ki azt, hogy már eszem ágában sincs elmenni, minthogy megint elkezdem bizonygatni.
- Szeretlek Iason!
Mikor letérdelt és hozzám bújt, újra elakadt a lélegzetem. Átöleltem a nyakát.
- Ne drámázz... - Lenéztem csillogó szemeibe, amelyek engem méregettek. Újra szónoklatba kezdett hogy megvéd, és nem hagyja hogy királynőm bántson... lehajoltam hozzá, és egy csókot nyomtam az állára, majd a szájára. - Hiszek neked, de okod nem lesz bántani... nem keresem a bajt, és az sem fog engem!
Kiegyenesedtem, majd azzal a kezemmel amelyiket olyan jólesően cirógatta, megsimogattam arcát, s kedvesen, odaadón elmosolyodtam.
Nem tudtam készen állok-e rá. Nem is érdekelt... csak azt tudtam, hogy bízom benne, és szeretem!
- Ha tudtam volna hogy ez lesz, legalább lezuhanyzom, hogy ne legyek talpig véres... - Szipogtam nevetve, szemeimet törölgetve, majd mély levegőt véve a "karjaiba ugrottam", és a lényegre tértem.
- A tiéd vagyok Iason Moorcock! - Feleltem.
Alighogy kimondtam a "boldogító igent", egy levél röppent be Iason-nak címezve. Nem igazán foglalkoztatott, még mindig extázisba voltam esve.
Vajon Isten képes két "holtat" összeadni, mikor úgy szól az eskü, hogy kitartunk-e egymás mellett ebben és abban, blabla, míg a halál el nem választ...?

Vendég

A karomba vetette magát, én boldogan öleltem magamhoz, amennyire tőlem tellt.
-Holtomiglan, holtodiglan?Fehér ruha, fátyol, meg minden?És lennél a társam?- Újra tudatosult bennem, milyen vékony hajszálon múlt a győzelmem.
- Szeretlek - sóhajtottam együgyűn, képtelen lévén mást mondani. - Gyönyörű vagy, szerelmem!- feleltem a szívem mélyéről. -Szépséges, hatalmas és örök, mint a halhatatlan szerelem.
Az Ő jelenléte mindent elnyom. Régen is így volt. Úgy örülök, hogy megint itt vagy velem. És most maradsz ugye? Tudd, hogy csak Téged szeretlek és elpusztitok mindent ami elragadna tőlem. Kit öljek meg neked? Parancsolj. - Tudod … - jól megszorongattam a levelet ami a kezembe volt. - annyira utálom amikor megzavarnak minket ilyenekkel. - szinte vele együtt olvastam el,hagytam hadd tudjon róla mivel zavarnak meg boldog perceinkben minket. - A vámpír is ott lesz! - arcomra vigyort tettem, gonosz vigyor volt ez, nem valami kedves fajta.
- Velem tartasz? - megsimogattam hófehér arcát, majd egy hirtelen jött ötletből a karjaimba vettem Arianém és bevittem a mosdóba.
Valamivel később talpig tisztán kiléphettünk a mosdóból. Ruhát hozattam magunknak majd fel is vettük azokat.
A kulcsok juttottak az eszembe, amit vinnem is kellene. Megálltam az íróasztal előtt és kihúztam az egyik fiókot.
-Családi örökség - közöltem kurtán, ahogyan kivettem a dobozt benne a kulcsokkal. - Indulhatunk! - kezen fogtam és levittem a parkolóba majd a város fele vettük az irányt.

// Shadowland / Belváros / Vezérek Tanácsa //

Vendég

- Felőlem lehet ceremónia is, fehér ruha, pingvin öltözet, de kétlem, hogy beengednének egy normális templomba is... - Kuncogtam.
- Imádlak, drága vőlegényem! - Nyögtem, miközben ő egyre csak bókolt és bókolt. Biztos voltam benne, ha képes lennék rá, mentem pír öntené el orcámat. Átkaroltam a nyakát, majd finoman cirógatva hozzá bújtam. Vőlegényem... Az én drága, egyetlen szerelmem. Milyen fura is ezt annyi évtized után kimondani.
Iason szinte ragyogott. Az egész mindensége mosolygott, miközben rendíthetetlenül hozzám dörgölőzött, kedveskedett, avagy szép szavakkal illetett. Utáltam hogy nem tudtam viszonozni... Bár be kellett látnom, mindig is a tettek embere voltam, mintsem a szavaké. A szavak szépek, és dallamosak, oly' könnyű őket kimondani, de mit ér, ha azt amit mondunk, bebizonyítani nem tudjuk...?
Egy levél röppent Iason kezeibe, mit érdeklődve tanulmányoztam... Úgy tűnt nem zavarja, aminek kifejezetten örültem. Semmi titkolózás, és örök hűség?
Sűrű haját cirógatva végigsimítottam nyakán, egészen le, majd összekulcsoltam kezeinket. Őszinte mosoly ült ki arcomra.
- Idő, mint a csillagos ég, bepótolni lesz időnk. Bár ez volt az első alkalom, és remélhetőleg az utolsó is, értem ez alatt a válást, számomra hidd el, felejthetetlen marad!
Igazán csak ekkor tudatosult bennem, mit is jelent az örök szó. Örökké elkötelezve... Örök társ, örök szerelem... Vajon létezik ilyen? Reméltem hogy igen.
- Én? Veled...? Engednék? - Hüledeztem. Válaszolni sem volt időm, egy precíz mozdulattal a kezei közé vett, majd a fürdőbe vitt. - Szeretnék - Sóhajtottam - De... Fogalmam sincs, egy ilyen dolog hogy s mint működik, vagy folyik. Mi lenne a célja? Ismerkedés? Mi van ha ott lesz a királynőm? És... és...
Kétségbeestem. Aztán mikor már Iasonnal a kádban voltunk, és ölelkező csókok között 'fürödtünk', - illetve tettük volna, ha nem egymással vagyunk elfoglalva -, egy érdekes gondolat jutott az eszembe... Bár inkább úgy döntöttem, a gyűlésen kérdezem meg tőle. vagy utána. Vagy... Ah nem halogathatom! Tudnom kell, hogy működik ez náluk!
Mikor Iasonnal kiszálltunk a kádból, s Ő ruhákat hozatott, hosszasan megnéztem magam a tükörben. Utáltam, hogy olyan természetellenes az egész lényem. Jó oké tény hogy a fajom nem is valami hétköznapi, de nem is erről van szó. Világos bőr, ébenfekete haj, vörös ajkak, hibátlanul gyönyörű szemek, modell testalkat... Semmi szeplő, semmi ránc, semmi pattanás. Bár bárki megirigyelhette volna ezt, én már egyenesen untam. Bár Iason úgy vettem észre, ezt mind szereti bennem.
Sóhajtva Iasonra szenteltem figyelmem, igyekezve lerázni az egyéb felesleges gondolataimat.
- Igen.. - Válaszoltam bizonytalanul. Féltem. Fogalmam sincs mi vár rám ott, ahová soha nem merészkednék, ha Ő nem kérne.

// Shadowland / Belváros / Vezérek Tanácsa //

Vendég

~ Megérkeztünk, végre valahára megérkeztünk, sosem örültem ennyire a kastélyomnak. Lejárt az a hosszú szónoklatos időszak. Most, határozottan megnyugodtam, nincs órákba nyúló unalom. Végre itthon ~*
*Magamhoz öleltem Arianet ahogyan végre kiszálltunk az autóból. Mélyeket lélegeztem , a levegő olyan illatokkal ajándékozott meg amiket csak gyerekkoromba érezhettem. Itt a tavasz! *
- Hol is hagytuk abba? -* a karjaimba kaptam és felhoztam a szobámba. Útközben megbámultak, de nem érdekelt, valahogy csak Arianera összpontosítottam.
Most ebben a furcsa állapotban, valahogy nem érdekelt a vér, persze a szolgák készen álltak volna egy támadásra és egy fióka elrablására ,de most valahogy nem akartam. Ariane miatt nem. *
- Most csak a tiéd vagyok ! -* rá mosolyogtam és nyomtam egy csókot ajkaira.
Hívót és csalogatott magához, persze tudatán kívül vagy tudatosan . Már magam sem tudom eldönteni.
Gondolkodás nélkül , magam után húztam az ágyba.*
- Köszönöm,hogy eljöttél velem , erőt adott a jelenléted! * - óvatosan magamhoz öleltem.*
- Megkapod érte a jutalmad ... - * az ingemmel kezdtem babrálni,hogy utat engedhessek a nyakam felé.*
- Annyit veszel , amennyit csak szeretnél . -* megcsókoltam , de ezt a csókot valahogy abba sem akartam hagyni.
Olyan gondolatok jártak át ,aminek nem lett volna szabad. Valami meggondolatlant tenni , amit megbánhatok holnapra,de mégsem zavarna.
Dédelgetni akartam, érezni,hogy itt van velem és nem vagyok egyedül. Már a puszta nézésbe is belefáradtam, ő olyan gyönyörű.
Még bántani is képtelen vagyok, Ariane más, a véremet akarta mégis a szívemet adtam neki.*

Vendég

* Éhes voltam, fáradt, és olyan sebességgel vonszoltam fel magam a kastélyba, hogy azt egy zombi is megirigyelhette volna. Ámde nem sokáig kellett hullaként végigszenvednem a végtelennek tűnő utat, mert Iason a karjaiba emelt, én pedig akaratlanul is úgy bámultam őt az út alatt, mint egy kisgyermek a példaképére. Eszméletlenül odavoltam érte...
Iason beszélt hozzám, bár én nem teljesen értettem amit mond, vagy amit tesz. Fájt a fejem, gyenge voltam, és szinte éreztem, ahogy a már amúgy is sápadt arcomból kiszökik a vér, és már-már hulla fehérré változik.
Aztán mintha csak a gondolataimban olvasott volna, Iason szabaddá tette a nyakát, majd konkrétan a lábaim elé tette azt, amire vágyom, és amire szükségem van. Eltoltam magamtól. *
- Ez nem jutalom, Iason! Nem vagyok kutya! Ez az 'izé' az, ami nélkül képtelen vagyok élni... és amúgy is, szívesen mentem veled...
* Nagyot nyelve elfordultam. *
- Akarnod kell... kényszerből nem teszem meg!
* Megingatva a fejem mély levegőt vettem, majd leöltözve egy kupacba hajigáltam a ruháim. Ki fogom bírni. Valameddig csak sikerül.
Leoltva minden villanyt Iason mellé bújtam akár egy macska, s a sötétben tapogatózva lassan levettem róla minden ruhát. Gondolataim máris egy teljesen más helytelen cselekedet után sikítottak, elfeledve a vért.
Mosolyogva incselkedtem ajkaival, heves csókokat váltva.
Az ember "nője" jutott eszembe, Osborne, és minden más külső tényező...
... Ezúttal viszont senki sem zavarhat meg bennünket, csak mi magunk. A bizsergető érzés egyre erősebb lett, a mellkasomból szétárad a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül már minden porcikámat elöntötte a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy folytassa. Azt hittem, jól ismerem az éhség természetét, de ez a fajta éhség egészen más volt, mint amit pár perccel ezelőtt éreztem. *

Vendég

* Nem akartam megálljt parancsolni, valahogy ugyanúgy a rabja akartam lenni,mint ő nekem. Az a dolog amit félve igyekszem elnyomni ,valahogy megszűnt, nem érdekel ha a vérembe kerül. Érte megtenném.*
- Pedig erre most rákényszerítelek , én kértem és te szívesen megteszed nekem.*
~ Igen,igen,igen tálcán kínálom fel a vérem. Csalás és ámítás, az eszem nem engedné, de a szívem... minden baj okozója letérdel elé. Olyan bársonyos az érintése , tőle vonnám meg a vérem? Az kizárt!~*
- Csak így tudom,kimutatni neked a szerelmem, ha adok a véremből. Én meg nem futok előled, nem rettegek tőled. Lehet nincs meg az ép eszem , de mit tegyek ha elvetted tőlem? *- óvatosan ,- semmi feltűnés vagy ilyesmi - simogatni kezdtem testének azon rejtekeit ahová a kezem is engedte. Persze,hogy felhívtam magamra a figyelmet, amikor véletlenül többet időzött a kezem, azokon a hófehér domborulatokon. Nekem ez sem volt elég! *
~ Egy démon, lehet mindannyiunkban, úgy irányít ahogyan egyikünk sem akarja. Földet vizet megrenget , miattunk, értünk... Az enyém vágyik rá, hogy olyat tegyen amit nem szabad. Egy vámpírnő miatt , akit lehet,hogy sosem felejtek el.~*
* Közelebb hajoltam hozzá és csókokkal kezdtem megajándékozni felsőtestét, hogy egyetlen egy rés se legyen köztünk, magamra húztam.
Tudom mennyire uralkodó típusúak a nők, ezért most átengedek neki mindent, hogy elvegye a vérem, már csak azt kellett volna mondanom : Az összes a tiéd, mind egy cseppig.*
- Mostantól kezdve a rabod vagyok fejedelemasszony! -*valahogy nem akaródzott most semmiféle gyerekes dolgot tenni. Mint például,úgy hozzábújni mintha alig egy hónapos kisbaba lennék anyja kebleihez bújva. Vagy ami rosszabb, úgy is viselkedni.*
~ Oké Iason elkalandozott a perverz fantáziád, tégy is valamit ,ne csak gondolkozz már! Nem tudsz? Ó de kár! Nézzünk együtt a szemébe, és mondjuk ki mit akarunk. Őt, mindenestől!~*
- Én ...-* összekulcsoltam kezeinket és úgy folytattam. *- ... el sem mered hinni milyen régóta várok rád! *

Vendég

* Újra felkínálta a vérét, a szenvedély pedig csillapodni látszott, s újra elgyengültnek éreztem magam.
Zavart, hogy azt hitte, csak a vére kell. Pedig abszolút de semmi köze a szerelemhez a vérnek... és nem, nem csak ezzel tudja kifejezni - bár elmondhatnám, már így is többet adott nekem, mint amit egész életemben kaptam! *
- Dehogynem... hiszen kölcsönös!* Leheltem ajkaiba, majd gyengéden megharaptam alsó ajkát, s a kicsorduló vért lenyalva lassan letoltam őt az ágyra, aztán mikor alám került, csípőjének két oldalára térdeltem az ágyon.
Pár csepp rubin volt, én mégis kimondhatatlanul felpezsdültem. Fogaim már-már sürgetően lüktettek, miközben egyre csak közelítettem nyaka felé. Mégsem siettem el a dolgot. Először csak finom csókokkal halmoztam el puha bőrét, mielőtt felsértettem volna azt... aztán haraptam meg.
Hihetetlenül jól esett. A szervezetem rögtön reagált rá, s mohón fel is dolgozta azt. Pillanatok alatt újjászülettem, s újult erővel nyaltam le az utolsó cseppet is, majd tapadtam ajkaira erősen, szenvedélyesen, vadul. Habár gondolom nem ízlett számára annyira a saját nedűje, mint az enyém. *
- Vedd az enyémet, tedd magadévá!* Fogammal felkarcoltam csuklómat, s habozás nélkül Iason szájára tapasztottam. Vártam hogy igyon - hiszen nem csak kényszer volt, vágytam is rá -, s közbe mélyen, szerelmesen gyönyörű szemeibe néztem. * - Csak tessék!

Vendég

* Azt hiszem féltem a vérétől. Olyan gyenge még, féltem, hogy megölöm, mégis engedtem a kérésnek. Ittam a véréből, de csak egy kortyot, nem akartam, hogy miattam meghaljon és úgy végezze ahogyan Sabrina. Csak szorítottam magamhoz, valamilyen módon még a bocsánatát is kérve ez által.*
~ Őt tényleg képtelen lennék bántani, még ...még a vére sem kell. Pedig én sem vagyok az a fajta akit kéretni kell, elveszem és kész.~*
- Féltelek, mármint magamtól féltelek! Ebben az állapotban kivagy szolgáltatva nekem, nem akarom,hogy meghalj miattam. Másodjára ugyanazt nem élném túl-*elpirultam ,szerencsére nálam ez még működik. *
- Egyszer elmegyünk vadászni? Csak mi ketten , halandóra vagy ... -* nem folytattam, a vámpírt már nem mertem kimondani. Végig néztem rajta, majd egy aprócskát engedve perverz fantáziámnak elkaptam. Azaz csak tettem volna ,mert még annyit sem engedett a karom. Leálltak a nyaka körül , összefonódtak és ajkaim csókolták őt, ahol csak érték. Bőre puha volt és bársonyos , akárcsak a legdrágább selyem.
Kívántam, vérét és testét is egyaránt, bár még igyekeztem visszatartani magam. *
~Eddig jól ment, de mi lesz ezután? Elvesztem a fejem és úgy támadok rá? Nem, ilyenre még gondolnom sem szabad.~*

Vendég

- Nem ellenzem...* Suttogtam, miközben csókolgatott, s tekintetem minduntalan övét kutatta. Cirógatva ébenfekete dús haját pimasz, széles vigyor terült el ajkaimon. *
- Én, kiszolgáltatott? Most viccelsz? Sokkal jobban érzem magam, mint valaha...! Bebizonyítom!
* Láttam, hogy már Ő sem sokáig bírja épp ésszel, így gondoltam, sokkal könnyebb dolgom lesz. Sejtelmesen mosolyogva - vámpír énemnek köszönhetően - hirtelen gyorsasággal felpattantam az ágyról, és magammal rántottam őt is. Nagy lendülettel a falnak taszítottam, hogy az azon függő képek és díszek néhánya csörömpölve esett a földre. Szenvedélyes csókok közepette karjaim átkarolták nyakát, s még mindig a falnak nyomva dereka köré fontam lábaim. Félreérthetetlen szituáció volt, és felettébb romantikus. A félhomály hívogatóan telepedett le a szobára.
Szóval, miközben még mindig rajta 'csimpaszkodtam' teljes meztelenségemben, és a szívásoktól egyre csak duzzadó ajkait egyre hevesebben csókolgattam, már tudtam, az állat kitörni kész belőlem. Vagy már meg sem tudom fékezni. Őszintén szólva meg sem akartam. Láttatni akartam Iasonnal egy újabb énem. Egy olyat, amit csak Ő tud kihozni belőlem. *
- Még mindig nem hiszel nekem?* Incselkedtem ugyanolyan pimaszul mosolyogva, mint eddig. Kíváncsi voltam mit lép, és hogy a szituáció milyen irányba sodorja a mocskos kis fantáziáját. Ugyan kérlek, hiszen annyira egyértelmű! Olyan ez, mintha letennénk egy gyermek elé egy édességektől duzzadó tálat, és várnánk mit kezd vele... Semmi jó nem fog kisülni belőle. De hát egyszer élünk! És akkor is örökre... *

Vendég

*Mire észhez tudtam volna téríteni magam,már a falnál voltam. A képek lezuhanása jelezte,hogy mi történik, azaz történt. Az ő rabjának éreztem magam, de nem sokáig. Az ő lábai nem jártak a földön , az enyémek többé kevésbé még élvezhették a szabadságot. 'Felraktam' a falra, mint egy képet amit bámulhatok majd. De nem, őt még így sem tudom bántani.*
- Igyál még belőlem! - * magamhoz szorítottam , karjaim derekát ölelték , a fejem meg, ott állt megdöntve hófehér vállán. Simogatni kezdtem , majd fel-fel nézve rá , átváltottam a programozásom.
Lefogtam és nem engedtem semmit neki , jól esett kicsit kifeszíteni karjait a falra, magam sem tudom mit akartam, még azt sem engedtem,hogy a véremet vegye. *
~ Csókolj s,szeress! Vedd vérem s, temess! Kérj tőlem mindent s, nevess! Kínozz s, tépd szét szívem! Ne ölj meg,hiszen tudod, tiéd mindenem!~*
* Szerelmes hangulatot aligha tudtam volna teremteni, a vadállat kiszabadult és úgy 'támadt' Arianera, mintha sosem érintette volna női test a bőröm.
Nem bántam amit teszek, vagy ha fájdalmat is okoztam volna vele, az sem. Ha jobban belegondolok , sosem voltam ennyire vad , legalábbis nővel nem ... ilyen állapotban főleg nem.
Dacoltam a démon akaratával, nem hagyhattam,hogy az álarc csak úgy leesen,csupán a fogaim villogtatását engedtem meg. Néha meg karcoltam velük Ariane nyakát ,de inni mégsem ittam belőle. Olyan ember érintette testét aki nem én voltam, a mostani pimasz volt és nem érdekelték a szabályok. Fékezhetetlen fenevad voltam, akit még ő sem képes megállítani. Talán nem is szerette volna,örült ,hogy ilyen más voltam. Szerintem a nyugodt Iason erre az éjszakára eltűnt .*

Vendég

* Bár vágytam a vérére, most egy teljesen más éhség uralkodott el testemen. Nyakát felém nyújtotta, s én ahelyett hogy megsebesítettem volna, kisebb-nagyobb csókokkal halmoztam el pont úgy, mint az előbb, mielőtt ittam volna belőle... de most eszem ágában sincs. Bár erősebb leszek tőle, őt gyengítem. Ezt nem akartam... szerencsére nem is tudtam. Helyet cserélve a falnak taszított, majd karijaimat lefogta, s így mondhatni teljes mértékben végig tudta mérni fedetlen énem. Még a fogai által szerzett sebek lüktetései is furcsa mód egész jól estek.
Jobb lábam, ami eddig csípője köré fonódott, most ellentmondást nem tűrően kúszott le testéről, majd a másik is, így lassacskán letoltam őt az ágyra. Egész énemben lüktettem a vágytól, és minduntalan úgy éreztem, mintha valami folyamatosan ki akarna belőlem törni, de egyszerűen nem megy. Valami volt bennem, ami sürgetett, és az egész testemet remegésre késztette, de pontosan megfogalmazni képtelen lettem volna. Talán egyetlen szóval tudnám illetni az érzést - Kéj. *
- Hagyd, had tegyen magáévá az élvezet, s egy percre felejtsd el az óvatosságot...!!* Feleltem. Én csak szerettem volna, hogy elengedje magát, és ne azzal foglalkozzon minden percben, nekem jó-e, avagy sem. *

°...***....***....***...°

* Az ágy vészjóslóan lejtett balra, a világ pedig forgott velem. Ha megmozdultam, gyanúsa recsegett-nyikorgott, így inkább próbáltam egy helyben maradni. Percek múlva már biztos voltam benne, hogy az ágy tropára tört a strapa miatt. Ez inkább már tény volt, mintsem feltételezés.
Balra fordítottam fejem, majd mély levegővételek közepette Iason tekintetét kerestem. De ő aludt. Tulajdonképpen a mámor és a kéj annyira elbolondított, hogy meg nem tudnám mondani, mi történt az éjszaka. Az, hogy minduntalan levegő után kapkodtam, és lihegtem, no meg hogy az ágy darabokra volt törve, - a huzatról pedig ne is beszéljünk, mintha egy egész csorda macska ugrott volna neki - és hogy a falon egy épp dísz sem maradt, egyértelműen arról tanúskodott, hogy mindkettőnk agya elborult a szenvedélytől és a vágytól. Akár két vadállat!
Szerelmem felé fordultam, majd csillogó tekintettel néztem, és néztem, arra várva hogy felébredjen. Így annyira tündéri volt, hogy képes lettem volna megzabálni! (Persze nem a szó szoros értelmében, bár egyértelműen nem semmi a vére...) Felemeltem kezem, majd gyengéden cirógatni kezdtem selymes arcát. *

Vendég

* Felelőtlenül viselkedtem, de egy percig sem számított, most nem. Vele akartam lenni, úgy ahogy még soha sem nővel. Minden egyes érintése végig járt, olyan mélyre hatolt, hogy felért a mennybe jutással. Lehet, hogy még bele is remegtem egy kicsit, hiszen nem akármilyen nő kényeztet. Igazság szerint a félelem gyengített így le. A magamtól való félelem, ami perceken belül bekövetkezhet, mert hagyom, hogy megtörténjen. Lába lesiklása jelezte azt, hogy megkezdődött és amitől eddig óvakodni próbáltam bekövetkezett.
Egy szempillantás alatt élvezhettem az ágy ölelgető melegségét, kedveltem ezt az alul maradást. *
- Érted megteszem ! - *ezt olyan könnyen mondtam ki, lenge szavak kiejtése közé tartozik , ahol a danpeal túl gyerekesnek érzi magát.
Most ebben az állapotban inkább mondták volna rám ,hogy viselkedésem és eszem éretlen mert nem gondolkodom komolyan. De akkor kikérem magamnak! Mindennap kell egy kis böjt komolyság szempontjából, amit majd Arianenak adhatok. *

------------------------------------------------------------------------------------------

*Elmúlt a harc, ezt még a maradványok is visszasiratják. Boldog napjukat amikor odafent díszelegtek a falon , avagy nekem nyújtottak simogató érintéseket .
Álmodtam, múltbéli nagy harcokat, vadászatokat, életem első elejtett vámpírjáról.
Egy ártatlan kislány, aki semmit sem tehet sorsáról, gyerekként tették vámpírrá. És én mint a vámpírvadász beleszaladtam egyenesen a kislány segélykiáltásába.
Semmit sem remélhetett, akkor még volt szívem és együtt éreztem velük. Ahogyan a karjaimban sírt s, megcéloztam nyakát felsikított. Nem mintha fájt volna neki, még fióka volt, én meg első vadászatát gyakoroló danpeal.
Egy újabb kép jelent meg, atyámról és anyámról. Beszéltek hozzám , végül egy ágyban kötöttem ki. Emlékszem rá, a vámpírvér megmérgezett, többre és többre vágytam, kellett a vér. A halál utáni vágyakozás, hogy ölhetek mindent elsöpört. Anyám simogatni kezedet, elégé szokatlan módon. Felnyitottam a szemem és elkaptam kezét.
Fél álomban eszméltem csupán,hogy Ariane volt nem pedig az anyám, az ágyat meg nem álmodtam ,hanem valóságos volt. *

Vendég

* Elkapta a csuklóm, én pedig megdöbbenésemnek hangot adva hatalmas levegővétellel kaptam el kezem. Aztán úgy feküdtem, hogy mondhatni szemben legyek vele. Felé hajoltam, majd hívogató ajkaira tapadtam. Puhák voltak, és ellenállhatatlanok, ennyire még soha senkire nem vágytam. Nagyot sóhajtva nyitottam ki szemeim, aztán néztem mélyen az övéibe. Annyira lebilincselő egy tekintete volt, soha, soha el nem akartam tőlük szakadni. Az érintésétől sem. Mellkasához akartam bújni, összegömbölyödni, hozzá dörgölőzni, és elbújni a világ elől védő karjai közt, hogy csak az övé legyek. Hihetetlen, hogy pár napja még legfőbb ellenségemként gondoltam rá... ez, amit most csináltunk, egyáltalán nem ezt tükrözte.
Kimásztam az ágyból, s a fürdőbe menvén lezuhanyoztam. Nem tudtam mi lesz ezután, vajon mit csinálunk majd...
Kedvesem még mindig az ágyon lustizott, én pedig elszörnyedve néztem körül a szobában. Jézusom, akár két vadállat! Nem hittem volna, hogy ennyi kárt khm sikerült okoznunk...
Törölközőben a tükör elé álltam, szerencsére az még egyben maradt. Elkókadva vettem tudomásul, hogy megint ugyanolyan érzés kerít hatalmába ha végignézek magamon, mint akkor, amikor a tanácsra mentünk. Olyan mű voltam... túlságosan is tökéletes... emberfeletti. *
- Bár ember lennék...! *Sóhajtottam. Az én szememben ez nem volt természetes szépség. * - Bár vámpírrá változhatnál! *Sóhajtottam újra, majd mellé furakodtam egy szál törülközőben, és tekintetemmel a padlót mustráltam elgondolkodva. *

Vendég

* Ajkainak érintése gyengéddé tett és elfelejtette felem a gondolataimat. Csak őt akartam érezni, simogatni meg miegymás. A pilla rebegtetések meg , amikor a szemeimbe nézet, azok sem voltak mindennaposak. Kedvesen hívtak magukhoz, vágytak rám, én meg elégedett voltam, hogy ezt is elérhettem végre.*
~ Megtört és végre az enyém lett, kell ennél jobb az élettől? Határozottan szeretem irányítani a vámpírokat, őt még jobban. Sosem vágytam ennyire a vámpírok vérére. Igazság szerint nem is volt mire, egyik sem ért fel az én Arianem vérével.~
* Elment, majd kis idő után vissza is jött. Motyogott valamit a tükör előtt, amit nem akartam meghallani. Talán okkal! Bár mindez hasztalan volt. Megvártam míg visszajön hozzám és nem én állok fel, szorítom magamhoz majd tépem le róla a törölközőt. Sóhajtottam egyet amikor, végre valahára mellettem volt. *
- Félig vámpír vagyok, egy csúcsragadozó gyilkosa... ezt sosem szabad elfelejtened... egy vámpírhoz képest én ... sokkal rosszabb vagyok... *- a szemeibe néztem. *
- Mi danpealok sosem válhatunk igazán vámpírokká, bár próbálkozni lehet. - * hátra húztam magammal, a törölközőt meg mint terveztem, lehúztam róla. De kizárólag gyengéden az ajkaira mászva, bennem még mindig pezsgett a vér. Kipihentem magam és újra harcolhatnék. Ámbár nem, ugyanazzal a lendülettel amivel rámásztam, magamra is húztam, mint egy kis lányt akit ölelgethetek.*
- Te vámpírnak vagy tökéletes... - * suttogtam.*

Vendég

* Annyi mindent akartam tenni... annyi mindent akartam neki adni! Azt akartam, hogy a fellegekben járjon, hogy csak a gyönyör éltesse, s hogy egész nap kényeztethessem.
Gondolataimból rendkívül hirtelen rángatott ki a tudat, hogy meztelen vagyok, és az, hogy Iason rajtam fekszik. Olyan gyorsan történt mindez, hogy felfogni sem volt időm. Végül is nem bántam, csak kissé zavarba hozó volt... *
- Sosem akarlak elveszíteni! Mondd, hogy velem maradsz, s én is bizonyítom neked!
* Ránéztem, majd átkaroltam, s apró csókokkal leptem el nyakát. Ajkaim bőréhez értek, így szóltam hozzá, teljes testemmel hozzásimulva. Minden lehetséges helyet kitöltött az érintésem, szorosan köré fonódtam. *
- A szeretet egy olyan kötődés, melyet nem mindig érzünk viszont, pedig ott van, legbelül, és várja, hogy feltárulhasson. Mindig azokhoz közelít ki neked is fontos...
* Fogaimmal gyengéden felsértettem bőrét, de nem vészesen, csak annyira, hogy épphogy kiserkenjen a vér... *
- Ellenedre lenne egy kötelék köztem, és közted? Egy örök kötelék, ami csak a miénk...?
* Sóhajtva a hajába túrtam, aztán némileg felhúzódtam, hogy a szemeibe tudjak nézni... hogy lássam, mikor válaszol, legbelül mit érez. Őszinteséget, és sóvárgást akartam látni.
A Szerelem mindenféle változatát megtaláltam benne. *

Vendég

* Hevesen össze-vissza kezdet verdesni a szívem, nem akartam dönteni, hagyni akartam, hogy minden egyes kimondott szava csak úgy elröppenjen a füleim mellett. Badarságnak tartottam megszakítani egy ilyen értékes pillanatot mint ez. Bár tennem kellett valamit, hiszen a vérem volt a tét. Válaszom előtt csókkal pecsételtem a végzetem s, ugyanakkor a kezdetem.*
- Én magam kértem, hogy légy a társam! - * nyeltem egyet tovább csordogáló vérem láttán.*
~ Kárba vész az egész, ha nem adom neki magam. Döntenem kell! Ő vagy a népem? Osborne! Ááá a balga és gyilkolni vágyó fejét! Ha egymáséi leszünk, ő lesz a legelső ki ellenem mer majd szegülni. A jó akarat legyen vele!
Ámbár az ő nyila sosem téveszt célt, tudnom kéne már, hiszen dicső tanítvány volt, kár hogy szíve boldogsága elveszett. ~
- Azt mondják mohó vagyok és önző, kivételesen nem érdekel a nemesek véleménye ... most nem. A tiéd akarok lenni s, azt akarom, hogy te az enyém légy örökre!
~ Mit ér a kimondatlan szó, ha szívem beleremeg a gondolatába annak amit nem mertem igazán kimondani? Hol van most ész, erő s, oly nagy becsben tartott becsület? Kéne s, kell-e bárkinek a hangom hallani? Csak suttognék, mint berekedt szólista a színpadon. ~
- Szeretlek és veled kapcsolatba semmilyen jót nem elleneznék!
* Igazából minden egyes érintésére vágytam, nem akartam, hogy véget érjen ez a fajta varázslat mely csak most kezdődött el.
Ha valahányszor esélyt kapnék az élettől, hogy összecsatoljam vele az életem nem ellenezném, most sem voltam rá képes. Ezüst tálcán tálaltam fel előtte a vérem s, jobbnak is láttam, ha ő kezdeményez most.*

» Iason Moorcock önfejlesztője
» Iason Moorcock ( Danpeal)
» Égi Testőrök szobája 2
» Égi Testőrök szobája 3
» Égi Testőrök szobája 4