Iason szobája

Vendég

A danpeal fejedelemség: Iason Moorcock

Vendég

Ügyeimet elintézve a lakosztályomba tértem egy kis nyugalom után áradozva. Kíváncsian bámulni kezdtem az ágyamhoz láncolt vámpír lányt, akit küldtek a Bloody Tears kastélyból. Azt mondták ajándék és tegyek vele, amit csak szeretnék, mert olyan bűnt követett el, amiért nincs bocsánat. Mintha kezdene elfajulni az ehhez hasonló dolog. Hjaj túl sok a fiatal, de legalább nemes célt szolgálnak azzal, hogy hozzám kerülnek. A lány meztelen volt és túlságosan félt tőlem még annak ellenére is, hogy mekkora erőm van. Félt főleg akkor, amikor megálltam előtte. Talán ennyire rossz a hírem, hogy egy bolhából elefántot formálnak? Hideg testéhez értem, melytől még ő maga is megremegett nem csak a gondolatom. A lányban ismeretlen érzést keltettem melyet ember és vámpír iránt sosem érzett, most már nem a gyilkosát látta bennem. Hihetetlen érzés született meg bennem, akár három mestervámpíréval is felér az erőm, még hogy a halandó vér boldogít.
A lány a karjaimba dobta magát, megfeledkezve arról, hogy egy danpeal vagyok nem, pedig a kedvese, ahogyan ő azt most hiszi. Kicsiny kis meggyőzéssel és ráhatással magától kínálta fel vérét szinte a kisujjamat sem kellet megmozdítanom. Fekete ingemet kezdte el szétcincálni apró körmeivel. Ajkamra csókot lehelt melytől parazsat kezdett hevíteni legbelül ahol a démon lakozik, ami nyugvóként élt bennem eddig. Karjaimba véve fektettem fel az ágyra, alig lehet 28 éves és már véget is ér az élete. Egy csipetnyi együtt érzést sem éreztem iránta, nekem csak a halandók számítanak. Álmot küldtem rá melytől elaludt annak ellenére is, hogy vámpír létére nem tud. Nos a tudatlanokat ki kell ábrándítanom, igenis tud, ha én akarom mindenki és senki az égvilágon nem áll ellen, legyen az bármennyire koros. A lány nem szenvedett, sőt ő élvezte a legjobban eddig az álmok fátylát, szegény meggyötört halandó az, aki utánam, áradozik éjjel. Most foglalkozzunk az étellel, hm vajon mit is tehetnék vele? Nekem adták nem? Akkor most elveszem, ami nekem jár. Leültem selymes és aranyozott ágyamba a vámpír lányt meg magamhoz vettem. Néhány pillanatig úgy éreztem, hogy Sabrina fekszik a karjaimban vámpírként én, meg újra megölöm őt. Undorodva mégis elégedettséggel viszonoztam a lány csókját.
- A véred az enyém! – szavaimra hatására megszűnt rajta gyakorolt erőm, önmaga szemei előtt vettem el összes vérét.
Utolsó leheletként még annyit mondott.
- Anyánk... érted ...fog jönni... danpeal! – nem mondanám, hogy félek, de ilyet még egy kliensem sem ejtett ki ajkain.
A karjaimban porladt el, ugyanúgy ahogyan Sabrina is, már hozzá szoktam ehhez. A mosdóba mentem, míg egy szolga fel nem takarította a port, ami maradt a vámpírból.
Hiányzik már egy kis test meleg a víz mellé, hm ez a túlzottan sok igazmondás komolyan az agyamra megy. Munkám sikernek könyveltem el így elégedetten dőltem hátra a kádban is. Mit nekem egy vámpír, ha három mester erejével bírok? Kíváncsi vagyok holnap is lesz-e küldemény. Élveztem a fürdőt főleg akkor, amikor a szolga rám nyitott. Előtte léptem ki a kádból melytől szemét lesütve áll előttem, s nyújtotta a törölközött. Igen egy újabb lányról van szó, ő legalább halandó nem pedig vámpír. Szerencsére néhányan beálltak ide mivel vérszolgák aligha akarnak lenni ezért hozzám állnak be. Ezért is kell néha feláldoznom egyet közülük a vámpíroknak, amikor küldenek egy, hm kéjhölgyet nekem.
A lány arcát megsimogatva egy halk sikoly hagyta el ajkait, még új itt és nem tudja, hogy nem harapok.
- Sss tőlem nem kell félned! – egy száll törölközőben a lány előtt álltam, szemeit rajtam legeltette milyen jó is nekem, hogy az összes szolga szerelmes urába. – Én nem harapok csak azokat, akik téged harapnának, ha engedném!
- Félek uram! Azt mondták engem fog oda küldeni hozzájuk... – nevetni kezdtem az ostoba fecsegésen.
- Melyik danpeal vagy szolga mondta ezt neked? – sejtelmesen a lányra néztem.
- Nem tudom uram! – kezeiből kiejtette a szennyes ruhám, biztos vagyok benne, hogy a félelemtől. Szegénykém! Ilyen esetekért vannak az ifjak, hogy eljátszanak vele egy kicsit. Talán nekem kell átvennem szerepüket? Nem ezt sosem fogom.
Magamhoz húztam a lányt csak egy röpke pillanatra.
- Sss ők nem tudják, mit beszélnek. Ne félj nem foglak elküldeni. Mond mi a neved? – most már a hajfürtjeit is simogatni kezdtem, hátha nagyobb lesz a lenyugvási szintje.
- L.. Lilith vagyok uram! - Lilith mint Ádám első felesége az a boszorkány? Csak simogattam tovább, homlokára csókot leheltem és úgy engedtem el.
- Most menj és látogass meg egy danpeal ifjút, mond, hogy én küldtelek hozzá. A parancsom meg az, hogy mutassa, meg mit tud nyújtani egy danpeal a halandóknak.
A lány rám nézett és csak bámult rendíthetetlenül, mintha tovább akarna maradni. Kis idő után úgy döntött elmegy és magamra hagy. Helyes döntés volt ez egyszer biztos. Magamra öltöttem valami egyszerű ruhát, amivel a városban bolyonghatok majd. Így el is indultam egy pizzázóban, amit a szolgák nagyon dicséretek.

// Azazel pizzázó //

Vendég

Legelőször úgy gondoltam ide hozom, hogy gyorsan túl essünk végre a tervemen. Egy vámpír jött utánunk, aki mintha már érezte volna tervemet. Ő valahogy nem tartozott a szolgák közé, valami szövetséges fajta, aki azért van itt, hogy híreket hozzon, és kellőképpen megvendégeljem. Hátra néztem, frissen átváltoztatva ugye és még nem is szolga. Sznobizmusomnak hála rá merem bízni a lány szüzességét erre a fiókára.
- Tetszik ez a hely? – kérdeztem mosolyogva. Miután a választ megadta, elaltattam, pusztán rá kellet néznem és hatni rá. Persze megint valamit álmodott rólam, ahogyan beszélgetek vele.
Édes volt egészen addig, amíg rá nem engedtem a veszedelmet, nem akartam,hogy szenvedjen ezért is álmában erőszakolta meg egy vámpír. Helyette önmagamat tettem tönkre a vámpír elégedett volt tettével én aligha. Tudom, hogy beszélgetésre küldték egy időre, mégsem voltam képes meghallgatni. A terv teljesült én meg egy danpeallal fogok bővülni idővel majd. A vámpírra mordultam, félelmében kirohant azt, hitte a vére kell. A karjaimba vettem a lány testét most bátran megérinthetem ajkait. Így is ébredt fel, ahogyan a karjaimban tartom, és ajkait illetem. Szerencsére volt időm felöltöztetni így semmiről sem tud semmit. Hagytam, hogy hozzám bújjon most már okom is, van a védelmezésére. Egy vámpír sem jöhet rá, hogy egy olyan gyereket vár amilyen én is vagyok. Egyből magukhoz vinnék, és a lányt megölnék.
Ha az atyám nincs, akkor anyám minden bizonnyal nem nevelhetett volna fel egy ideig.
- Maradj velem! – suttogtam mert másra nem voltam képes.

Vendég

Egész idő alatt csak figyeltem Iasont. A szoba ahová vitt nagyon de nagyon furcsa volt. Nem egy egyszerű szoba, amihez az a szemeim hozzá szoktak a kérdéseire csak igennel, tudtam válaszolni. Majd ahogyan az ágyban találom magam és ajkait az enyémhez érinti az valami egészen csodálatos. Az utolsó mondattól féltem ,, maradj velem”. Eddig sosem mondott ilyet senki nekem ezért is pirultam el egy kicsit. Ő olyan más én meg valamilyen bizsergést érezve vele akarok lenni és soha el nem engedni őt.
- Veled akarok maradni! – egyre jobban bújtam hozzá mintha szerelmes lennék belé. Talán így is van és az a megmagyarázhatatlan érzés, amit iránta érzek a szerelem?

Vendég

- Szeretlek! – mondtam ki végül, ahogyan megcsókoltam. Igen most már szabadon megcsókolhatom és érinthetem, mert már nem egy szűzről van szó, hanem egy kis danpeal anyjáról.
Ujjaimat végig húztam ruháján majd egy hirtelen jött ötletből a párnák közzé eresztettem fejét. Szó szerint rá másztam de csak játékból, őt nem fogom bántani ezek után nem. Finoman letéptem róla a felsőjét, nem maradt belőle semmi.
- Majd kapsz helyette másikat! – suttogtam, ahogyan lehajoltam hozzá.

Később...

Valójában azt sem tudom mit műveltem vele egész idő alatt szó szerint, elhitettem, hogy most újra megtettem, amit otthon nála is a szobában. Gyengéden magamhoz öleltem. A varázsszót meg újra kimondtam.
- Szeretlek! – egy újabb csókkal pecsételve mindezt majd álmot küldve rá lehunytam szemeimet.

Vendég

Ajkait bámultam, mint egy kisgyerek a karácsonyfát ilyenkor. Már azt sem bántam, hogy tönkre teszi a ruhám, akartam őt és mindent, amit velem tett. Furcsa nem is ellenkeztem, sőt még az ellenkezés sem jutott az eszembe, hagytam hadd, tegyen velem, amit akar.

Később...

Nem bírom elhinni, hogy ennyi mindent megengedtem neki. Mégis úgy érzem folyton vele, akarok lenni és soha el nem engedni. Imádtam, ahogyan magához ölelt, végre rátaláltam vagy talán ő talált rám nem számít a lényeg, hogy vele vagyok. De vajon mit kereshet egy ilyen gyönyörű szobában?
- Én is szeretlek... – suttogtam, majd viszonoztam csókját és lehunytam szemeimet.

Vendég

Reggel magam keltem elsőként, volt időm elintézni a ,,piszkos ügyemet” ami napirendi ponton az első és elengedhetetlen tennivaló. A danpealok valami furcsa dologról beszéltek ez aligha érdekelt most elég ügy van a szobámban, amit el kellene intéznem. Értve ezt az álomhipnózis alatt lévő kis halandómat.
Tiszta ruhát hoztam neki csak azért mert a másikat tönkre tettem, ennek danpeal illata van bár az hamar kiderül,hogy ő tulajdonképpen csak egy halandó na mindegy legalább az illata más lesz egy kicsit.
Lassan leültem mellé, utoljára még megcsókoltam de nem egy halandóhoz képest, hanem mint egy danpeal. Milyen is egy danpeal csókja? Ha ébren volna ezt ő is, tudná, magamat meg utálom értékelni.
Ahogyan felkelt, mert muszáj volt neki magamhoz öleltem elégé szorosan majd megszólaltam.
- Hoztam ruhát, felöltözöl?

Vendég

Furcsa volt újra őt látni, na nem mintha zavarna az, hogy őt látom de, kezd egy kicsit más lenni. Talán a jó értelemben más és az elhamarkodottságom is talán nem volt buta dolog. Ahogy végre sikerült kibontakozni az öleléséből elvettem tőle a ruhát és felvettem magamra.
- Köszönöm!- mondtam kedvesen és megcsókoltam.

Vendég

Figyeltem Cydet egy ideig majd támadt egy ötletem.
- Van egy kis elintézni valóm, amint lehet, jövök. Maradj itt, élvezd magad otthon. – tudom nem szép dolog magára hagyni most de, a danpealjaim itt vannak és megvédik. Helyette én, ha tovább maradok egyre éhesebb leszek,ami nem mintha remek érzés lenne.

// Shadowland/ Belváros / Papaia //

Vendég

Sóhajtottam egyet, amikor Iason elment. Sokáig ki sem mozdultam az ágyból annyira féltem nélküle lenni. Végül bementem a fürdőszobába szerencsére ehhez már hozzá szoktam és nem olyan más. Mély levegő vétel után beültem a kádba, és vizet engedtem magamra. Még mindig féltem és nyugtalanított az, hogy Iason eltűnt egy időre. Közben odakint zajt hallottam gyorsan kiszálltam a kádból és egy törölközőt csavartam magamra. A ruháimat odakint felejtettem. Csak egy szolga volt szerencsére ezért kissé nyugodtan visszasétáltam a jó meleg kis kádba. Persze a ruháimat behoztam. Nehogy már egy száll törölközőben futkorásszak odakint.

Vendég

Túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy ne beszéljek Cyddel. Mindegy miről csak egy halandóval legyek egy ideig.
Nem volt a szobában az illatát azonban mégis éreztem. Nagyon gyorsan követve talán illatát is beléptem a mosdóba. Fejét felkapta, ahogyan meglátott a démon amit Ariane vére fel keltett továbbra sem maradt nyugodt. Túl gyors voltam Cyd szemének egy szempillantás alatt mellette voltam a vízben melyet még ő sem értett. Lassan közelítettem felé, míg végül elértem ajkaihoz, vagyis ahhoz a ponthoz, amikor már megint túlzottan őt akarom és nincs visszaút.
- Hiányoztam? – kérdeztem öleléséből kibontakozva.

Vendég

Egy ideig bámultam Iasont, szólalni sem tudtam. Azt sem tudtam,hogy ő most az a Iason akibe talán beleszerettem vagy egy másik ismeretlen.
Gyengéden megcsókoltam jelezve azt mennyire hiányzott nekem. Tényleg szeretem, már magam sem tudom. Elég furcsa volt, ahogyan bekerülte mellém a kádba és most meg rajtam fekszik. Visszahúztam magamhoz és egy kicsit cirógatni kezdtem hollófekete haját.
- Kérlek, ne hagyj magamra! – suttogtam majd újra megcsókoltam.

Vendég

Elégé sokáig szótlanul maradtam és simogattam Cydet. Lassan a lefekvés ideje jött, ahogyan sikerült elaltatnom mentem is valami vámpír után nézni. A vérem nem nyugszik azóta amióta megint kaptam most meg főleg, hogy egy mestervámpírtól kaptam az nagy szó.
Gyorsan felöltöztem és siettem is a városba.

// Belváros / Last Night Cassino //

Vendég

Reggel volt és Iason megint nem volt mellettem. Sóhajtottam egyet majd egyszer csak kiszálltam az ágyból és fel próbáltam öltözni.
Utálom a furcsaságait, hogy sosem mondja meg hová megy, és mit tesz. Egy férfi jött be éppen akkor, amikor még javában öltözködtem. Bámultam, hogy itt mindenki mennyire tuti pasi meg minden. Azt hiszem, féltem bár nem tudom miért. Talán, csak azért mert csak félig voltam felruházkodva a férfi meg, ahogyan közelebb lépet hozzám sikítottam volna, ha lett volna időm.
- Haza kell menned, Iason megkért legyek a testőröd, amíg nem tud veled lenni!
- Történt vele valami? Nem megyek haza, amíg el nem mondod mi történt vele!
- Fontos ügyeket intéz, ami egész életét befolyásolhatja. Fél attól, hogy téged is elveszíthet, ezért kérlek hallgass rám és mond hová vigyelek!
- Írhatok neki egy levelet?
Enyhe mosoly jelent meg arcomon, hiszen ő is olyan mintha már ezer éve ismerném.
- Legyen, majd átadom neki. – sokáig megköszönés képen mosolyogtam rá aztán gyorsan felöltözve megírtam neki a levelet, amit át adtam túlzottan védeni akaró testőrömnek.
- Hogyan szólíthatlak?
- Osborne Lawton szolgálatodra Cyd Beatrice! – legszívesebben őt is megöleltem volna, ahogyan egy kézcsók után kiegyenesedik mégsem tettem.
- Mi az még egy ölelést sem kapok? – kuncogtam egy kicsit aztán rászántam magam egy ölelésre. Jól esett valakit megölelni már ha Iason nincs, kéznél ez is megteszi majd ölelés gyanánt.
Nagy nehezen sikerült kibújnom a karjaiból és egy jól intézett beszélgetés után haza menni.

// Shadowland/ Belváros / 2-es lakás//

Vendég

Külön szobát kellene adnom neki. Ha rájön, hogy mit rejtegetek fejét vesztve menekül majd vissza és esedezik azért a semmiért, amit ott kaphat. Tényleg megváltozott az a hely mióta nem James uralkodik, pedig bírtam az öreg vérén élni. Akkor bezzeg más volt, csak részben irtottuk egymást a másiknak egy kis fejfájást okozva.
Cyd illatát sem éreztem már, helyette csak az enyém maradt halandó sehol.
- Nos, amíg meg nem békül, itt maradsz velem? – kérdeztem és reménykedtem abban,hogy itt marad.

Vendég

Így utólag vissza gondolva, kicsit ügyefogyottnak tűnök, legalább is az én szemszögemből. Nem is tudom, miért tettem azt, amit. Mégis mit gondoltam? Egy szál takaróban, az "ősellenségem" kastélyában, akibe speciel bele vagyok habarodva, egy háború kezdetén, szeretkezek, aztán szembe szállok a királynőmmel, sőt, a démonokkal, és mindenkivel, Iasonon kívül, majd minden rendben lesz? Sóhajtottam, majd zavartam bújtam el takaróm mögé, hogy ne lásson senki, és én se mást.
- Két választásom van. Vagy vissza megyek szülőföldemre, és elfelejtem ezt az egészet, majd úgy élem az életem, mint eddig kétszáz év alatt, unalmasan, társaság nélkül.. vagy itt maradok veled, szembe szállok mindenkivel, és kockáztatom az életem, ezzel is teljesen megváltoztatva a sorsom, és örökkön örökké az életem. Azt hiszem, a másodikat választom...

Vendég

Gondolkodás nélkül közelebb léptem hozzá és elkaptam. Nem akartam, hogy féljen ezért óvatos is voltam. Egy ölelésre volt szükségem ebben a pillanatban, bár ha danpeal ként gondolkodok, ott gondok lesznek. Osbornera kell bíznom a halandót, amíg ebben a helyzetben vagyok. Majd titokban meglátogatom, amikor azt mondom, el kell intéznem egy ügyet.
- Hozzak neked valami ruhát vagy még egy kicsit így szeretnél maradni? – lehajoltam ajkaihoz és kibontva a takaróból a másik fantáziám, ami egyáltalán nem a jóra visz, nőni kezdett. Mégsem voltam képes megtenni, ami legbelül már kaparta a falaimat csak egy kicsivel tovább akartam érezni még testéből áradó hidegségét. Hozzá kell szoknom, hogy nem egy halandóval bújok egy ágyba, hanem egy halottal.
- Egy ideig bámulnálak még meztelenül! – tessék kimondtam, de egyből meg is bántam. Nem lett volna, szabad a végén még kiderülhet, azért van itt, hogy én kihasználjam és meggondolatlanságból bármikor az ágyamba csábítsam őt. Ehhez nem kell azonban nagy tudomány egy danpeal részéről elég a kisugárzás, ami lényeges, mert sosem tudatosan történik ez az egész megfogalmazhatatlan dolog.
Egy bűbájos mosolyt is megengedtem volna magamnak, ha nem bújok, jobban meztelen testéhez a takarót meg magunk köré nem tekerem. Félreértés ne essék még álltunk legalábbis én épp ésszel és meggondolatlan mozdulatokkal igen.
Kimért gondolkodásomhoz képest azok az átk0z0tt tettek felém kerekedtek. Az ágyba löktem úgy, hogy én is huppanjak vele együtt.
Felülkerültem, ami most jött jól a legjobban, akár a véréből is ihatnék és meg is ölhetném mégsem teszem. Ezeket a gondolatokat ki kell irtanom magamból csak amíg velem van.
Megint megcsókoltam, elválni ajkaitól nem voltam képes lehet, hogy nem is akartam.

Vendég

Ebben a pillanatban eldöntöttem, h*lyeség fontolgatnom mit helyes, és mit nem az tenni. Felesleges, ezek után úgysem lesz minden olyan, mint régen. Háború, veszély, kockáztatás.
Mikor ellökött, hagytam had élvezze hogy felül van. Már semmi sem érdekelt, sem jövő, sem múlt, csak a jelen. A múlt túl szomorú volt, a jövő pedig túl bonyolult, és nyomasztó. A jelenben minden tökéletes, én pedig élvezem, amíg lehet.
- Nem félek! - Vontam fel kihívóan a szemöldököm egy félmosoly kíséretében, majd átfogtam derekát lábaimmal, és megfordultam, hogy én legyek felül. Derekára ültem, felé hajoltam. Szemfogaimmal megkarcoltam alsó ajkát, s kibuggyanó vérét leszívtam szájáról. Egyre vadabbak lettünk, kielégíthetetlenebbek, éhesebbek, meggondolatlanok - én élveztem azt, hogy eközben hideg veszély érzete járt át.
- De ha ki mersz használni Iason Moorcock, esküszöm, ilyen pillanatokat hátralevő életedben nem lesz alkalmad élvezni!
Komolyan beszéltem, de mégis szenvedélyes hangon. Karjaimat nyaka köré fontam, majd felhúztam, hogy egymással szemben üljünk összefonódva, meztelenül. Hátra döntöttem a fejem, még mindig testébe kapaszkodva, hogy nyakam ellenállhatatlanul fedetlenül hagytam. De ahelyett, hogy engedtem volna, újra megharapjon, éles körmömmel húztam egy csíkot mellemen, majd az övén is, s miután a rubinvörös vér kicsordult, ajkaimat a mellkasán lévő sebre tapasztottam.

Vendég

Könnyedén ment volna minden egyes tett, ha nem und0r0d0k meg a saját vérem látványától. Ha nem gondolok azokra a szavakra, amiket mondott- ha ki mersz használni Iason Moorcock, esküszöm, ilyen pillanatokat hátralevő életedben nem lesz alkalmad élvezni!
Kicsit hátrébb húzódtam, amikor már megint a véremet éreztem az övével együtt. Nem akartam többet a végén rá szoktat, és naponta megharapnám akarata ellenére is.
A véréből nem ittam most nem voltam rá képes, talán azért mert lehet beteltem és nem akarom, hogy ő is meghaljon a karajaim között.
Azt hiszem, szeretem, vagyis onnan engedek következtetni, hogy nem ölöm meg és adok neki a véremből. Óvatosan magamhoz öleltem és engedtem neki hadd vegyen el, annyit amennyit akar, ha már én nem vagyok képes inni belőle.
Csak reménykedni tudok abban, hogy Osborne betartja a szavát és nem mond semmit Cydnek a danpealokról.
- Én sem félek és nem is adok okot a félelmedre! – még jobban magamhoz szorítottam. A f*nébe is félek kimondani,hogy a szívem az övé?

Vendég

Hittem a fiúnak. Azt hiszem, most már teljesen megbízom benne.
- És ezután mi lesz? - Húzódtam kicsit arrébb, hogy minden porcikáját szemügyre vehessem. Aztán mégis csak nem bírtam magammal, átöleltem, megnyomorgatva mint egy mackót.
- És ez után mi lesz? - Tűnődtem hangosan. Sóhajtottam. Akkor végleges? Itt maradok nála? Mi lesz ezzel a danpeal - vámpír ellentéttel?
Mellkasához dörgöltem arcomat. Hiába a sok kétely és aggodalom, itt, mellette biztonságban éreztem magam. Nem akartam elengedni. Soha. Nem akartam mással lenni, az isten szerelmére!
De nem mondtam semmit. Lehet id!ótának nézne még a végén, ha benyögném, ez több mint barátság és a "belezúgtam" szérián is túl van.
- Khm.. - Felnyögtem. Már majdnem kibukott!
Gyáva kukac!'- szidtam magam. Félek vallomást tenni. Félek elmenekülne, mert úgy tartaná, korai...

Vendég

Sóhajtottam egyet biztos azért mert nem számoltam a következményekkel. Mi van, ha Ő lesz az egyetlen hulla, akit nem tudok átküldeni a másvilágra-, ha egyáltalán, van ilyen nekik?
Én lennék az első és utolsó danpeal, aki ilyet fog tenni egy vámpírral. Nem bírom, távol tartani magam tőle egyszerűen vágyom rá! A hideg csókokról egyszerűen nem tudok lemondani. Tudom jobban magamhoz szorítottam, mint kellet volna, de mit tegyek, ha nem tudok ellenállni a hidegnek?
Kiváltképpen ma rossz akartam lenni. Bántani őt csak azután miután rájött milyen kedves is vagyok. Vajon mekkora csalódás érné? Megmentője – ha egyáltalán engem lehet annak nevezni, - csak úgy átváltozik és inkább lesz az, aki tönkre teszi az életét.
Egy danpeal sosem tenne ilyet! Kérdésére nem válaszoltam, vagyis nem rögtön az elején inkább egy hosszas csók után mondtam el a lehetőséget.
- A te döntésed mi lesz ezek után, dönts helyesen! – újra megcsókoltam lehet h*ly3 voltam, de akkor sem érdekelt.

Vendég

- Szer... - kezdtem, idejében észbe kapva. Mi van, ha még nem jött el az ideje annak, hogy bevalljam? Máshogy folytattam - Szerintem el kéne mennünk valahová...
A "mennünk" szót direkt kicsit kihangsúlyoztam, hogy tudja, nem hagyom itt, és nagyon remélem, neki sem áll szándékában.
Beletúrtam lágy, dús hajába majd még egyszer hozzá simulva felkeltem - vonakodva - mellőle.
- Tudsz adni nekem ruhát? - Ráztam meg hajam. Olyan furcsán éreztem magam... teljesen máshogy, mint mielőtt ide jöttem. Talán tényleg nem kizárt, hogy... esetleg... szerelmes lettem? És ha így van, vajon biztonságos?

// Danpeal medencék //

Vendég

Gondolkodtam egy kicsit mit is válaszolhatnék. A kastélyból nem akartam el menni még az is lehet, hogy szembe találom magam Cyddel. Jó egyszer őt is meg kell néznem,hogy van, mert Osborne ugyebár ott van vele, de sosem lehet tudni mi történhet vele.
Na jó muszáj volt felállnom egy kicsit és megérinteni őt már megint.
- Előtte mutatok valamit. – oké tudom nem éppen alkalmas vámpíroknak mutogatni azt a helyet, de most már mindegy.
Óvatosan kinéztem az ajtón majd becsuktam. Rendben odakint egy szolga sem futkorászik.
- Van egy ötletem azután majd kapsz ruhát is! – elkaptam hófehér derekát legszívesebben megint csak megharaptam volna mégsem ment, helyette a karjaimba vettem egy takarót meg igyekeztem magunkra húzni azért a szolgák ne dőljenek ki nekem a látványtól.

// Danpeal medencék //

Vendég

Útközben megálltunk a szolgáknál és magam után húztam egyet. Ruháért meg elküldtem egyet hadd hozzon valami elbűvölő ruhát Arianenak.
Házi vámpír, he? Nem, ha az lenne, már nem is élne az biztos. Szóval beléptünk a szobába, Ariane, a szolga és én.
- A tiéd! Azt teszel vele, amit akarsz. – Arianera néztem majd a halált váró szolgámra. B*romarc! Te feláldozod a szolgád egy vámpírért. Megh*ly*ltél bakker? Ööö engem kérdezel belső hang? Hát persze, hogy a válaszom igen. Miért nem erre számítottál? Egyszer minden jó rossz lesz, hiszen ezt te is tudod. Vagy tévedek?
Persze, én mindig tévedek. Elfordultam, azért végig nézni nem fogom, amit elintézi azt a bizonyos ügyet.
Pár perccel később azonban mégsem tudtam háttal állni minden egyes cselekménynek. Visszavonulót sem fújhattam. Miért? Csak mert nem vagyok vesztes, aki elbújik a háború elől. Most azonban édes a nyugalom pillanata.
Tudom ez is csak ideig-óráig tart, a vámpír egyszer végleg felkapja, a vizet én meg hiába próbálom visszaszerezni nem fog menni. Persze, hogy makacs és féltékeny egy halandóra, de én így szeretem az én kis vámpíromat.

Vendég

Szerelmem? - Lepődtem meg szaván tágra nyílt szemekkel ránézve. Persze hangosan nem tettem rá megjegyzést, mégis jól esett ez a jelző. Szerelmem... egy kezemen össze tudnám szedni hányan mondták ezt életem során, (bár igaz ők nem gondolták komolyan) holott már több mint kétszáz éve élek.
Szóval, beértünk, Iason pedig oda adta nekem az egyik emberét. Ekkor már ténylegesen úgy éreztem hogy "adsz és kapsz". Ő ad nekem, én adok neki. Szánalmas...
Kis undor töltött el, így bár a szolga fölé hajoltam, de inni nem volt erőm belőle. A lány félelemtől kitágult pupilláiba néztem igyekezve barátságos mosolyt erőltetni ajkaimra.
- Tégy úgy mintha el lennél gyengülve! Ezt pedig csak a látszat kedvéért... - Megharaptam, hogy a seb látszódjon, ajkaim véresek legyenek, és ne legyek olyan erőtélen mint azelőtt. De két kortynál többet nem nyeltem belőle, nem volt szívem hozzá. S bár a vér csak fokozta a vágyam és az utána esdeklő késztetést, mégis uralkodtam magamon.
Összeszedtem cuccaimat, miközben oldalról a szolgára sandítottam. Tetszhalott, vagy ájulási álca..? Ügyes kislány.
- Iason... én... haza megyek! - Haza? Hm, hol is lenne az? Igazából fogalmam sincs de egyben biztos vagyok - messze innen!

» Iason Moorcock önfejlesztője
» Iason Moorcock ( Danpeal)
» Mizrael szobája
» Égi Testőrök szobája 2
» Égi Testőrök szobája 3