Iveria Elaine Kinrey (démon)

Név:Iveria Elaine Kinrey

Becenév: Poison Ivy

Kor: 240 (20-nak néz ki)

Faj: démon

Nem: nő

Különleges ismertető jegy: derekától válláig terjedő, hatalmas tetoválás, mely egy cseresznyefát jelképez https://2img.net/r/ihimizer/i/cherryblossomsbyenchant.jpg/

Jellem: Túlzott okoskodásom miatt, néha irritáló tudok lenni, nem kicsit... hanem nagyon! Nem jó dolog velem kötekedni, mert triplán visszakapja a személy. Szerintem badarság az amiben az emberek hisznek, vagy cselekednek, mert nincs semmiféle kézen fogható bizonyítékuk, hogy létezünk. Ezen el szoktam szórakozni. Hűvös, nyugodt természetű és ironikus vagyok.
Betegesen szadista vagyok, nem mintha zavarna, mert élvezetet lelek abban ha másokat kínozhatok. Fekete humorom miatt nem nagyon tudják, hogy viccelek, vagy komolyan mondom. Sosem mutatok semmiféle érzelmet mások iránt, inkább csak a képükbe nevetek.. és ennyi. Nem vagyok zárkózott, szeretek élni és szórakozni, bár a szórakozás nálam mást jelent.
Magabiztos vagyok, mindig tudom, hogy mit akarok, és mindig elérem célomat. Kegyetlen és szívtelen is tudok lenni, ha akarok, de kedves is... csak az egy kicsit nehéz, inkább azokkal vagyok kedves aki megérdemli. Kemény, harcias vagyok, semmitől sem riadok vissza, nem ismerem a félelem szót, makacsságom miatt, mindig az enyém az utolsó szó.

Külső kinézet: Hosszú szénfekete kesze-kusza haj, mely fenekemig ér, tapintása selymes és dús. Jéghideg tekintetem, azt a benyomást keltik, hogy megölöm őket belülről. Gleccserkék szemeim jegesek, mint a lelkem, sötét szempillák. Fehér orcámon, enyhén rózsaszín. Ránctalan bőr, még egy érzelmet sem lehet látni rajta. Enyhén telt ajkaim egyenes vonalba feszülnek.
Sovány testalkat, mely törékenynek tűnik... de a látszat néha csal.

Rang: harcos

Megnevezés: Démonvezér védelmezője

Előtörténet:

Lágy tavaszi szellő simogatta a nő arcát, miközben egyetlen lányát szorongatta kétségbeesetten. Féltette, nagyon féltette... mert tudta, hogy el fogják venni tőle, miután megszületik. De felkészült, csak nem tudta, hogy mire kell számítania, de az sem volt elég. Ha kellett volna, életét is áldozná lányáért, s mégsem tudta megakadályozni azt a tényt, hogy el fogják venni tőle...
Sajnos így is lett.
Tudniillik édesanyám, Lilith, nem volt valami okos nő, de erős és hatalmas, az már igen. Könnyedén szerelembe tudott esni, bárkivel... tipikus naiv személyiség, s még őt kell neveznem anyámnak. De azért... mindenek ellenére, szeretem.. ne essünk túlzásba, nem kell olyan bújós szeretetre gondolni.
Szerette, ha körülveszik, beszélgetnek vele... társasági lény volt tulajdonképpen. Hatalmas erővel bíró családból származott, mely kezdett lecsúszni a rangjáról, lánya ostobaságiért. Már tudták is előre, hogy Lilith egy nem hozzá méltóba lesz szerelmes... de azt senki nem tudta, hogy maga a pokolfajzatba esik bele. A férfi, vagyis démon, vezére volt a Pusztító seregnek, mely évezredeken át ostromolta a területeket birtokért. Utódról utódra szállt, ez a rang is... de ők egymásba szerettek. Olyan ironikus... áhh...
Míg egy nap Lilith apja is rájött, hogy ezek a háta mögött szerelmeskednek. Véget akart vetni a dolognak, mert lányát egy pénzes úrhoz akarta adni. Bár nem tudta, hogy mekkora hatalommal bír a vezér, ezért alábecsülte.. inkább hagyta, hogy az alattvalói eltüntessék.
Nagyapám is ostoba volt, mit ne mondjak...
Mindegyiküket megölte sorban, s már annyira dühös volt a vezért, hogy Lilith apját akarta megölni saját kezűleg. Meg is tette, nagyon cselesen. Bár Lilith azt hiszi baleset volt...

Múltbéli részlet:
-Mit szólnál ahhoz, hogyha a lányodat elvenném?-kérdezte gonosz mosollyal a férfi, miközben egy másik alakot sétált körben.
Nagyon ismerős volt számára ez a jelenet, már több személyt is kínozott meg így: megkötözve, s kínok között hagyta őket meghalni... bár ez roppant érdekesebb volt számár, mert ezt élvezte csinálni. Megérdemelte a személy.
-Soha, soha nem fogom engedni!- ordította az alak, s próbálkozott megszabadulnia a kötéltől mely kezeit vágta. Annyira belemélyedtek csuklójába, hogy csak ömlött a vér, nagyon fájhatott de nem érdekelte.
-Ahogy akarod...-mondta a férfi, egy gyors mozdulattal az alak mellkasába szúrta a tőrt, s gonosz mosollyal ezeket a szavakat mondta.
-Ha tudtam volna Edmond, hogy ennyire félted a vagyonod, akkor már rég megöltelek volna...- szavai élesen vágtak az alak szívébe, ugyanúgy mind a kés, de csak keveset értett belőle, ordítása fülfájdító volt.
-Ezt megbánod Lucifer...- azzal a férfi a tőrt mélyebbre nyomta s felhasította az alak mellkasát, melyből már ömlött a vér. S fejét holtan leengedte.
-Könnyebb volt mint gondoltam-mondta Lucifer ádáz mosollyal, s otthagyta a hullát...

Másnap mindenki tudta, hogy a Edmond-ot megölték, de senki nem tudta, hogy ki... mert sosem találták meg a holtestet.


Habár én tudom hol a holtest, könnyű volt megtalálni. Bár még ehhez a részhez nem jutottam...
A brutális gyilkosság után, mindenki lázban égett, hogy vajon ki kapja az örökséget meg minden... abban az időben csak ez érdekelte a démonokat? Pff... szánalmasak!
Lilith elvakítva a szerelemtől, nem látta, hogy Lucifer milyen gonosz, de nem is érdekelt. Míg egy nap rájött, hogy terhes... akkor kezdtek a dolgok izgalmassá válni.
Anyám elmondta Lucifernek, aki kikelt magából. Nem volt még készen erre, mert egy adóssága volt, egy nagyon nagy adóssága.. tudniillik, nem véletlenül ilyen hatalmas és gonosz. Réges-régen, még mikor létezett fekete mágia, Lucifer alkut kötött a Sátánnal. Az alkuba az állt, hogy: „ Lucifert felruházza hatalmas erőkkel, cserébe ő megkapja elsőszülött gyermekét”
Ő persze, hogy beleegyezett, és ezt el kellet mondania Lilithnek is. Volt ott rívás-sírás, de végül elhallgattatta azzal az ígérettel, hogy nem majd próbálkoznak még... de ő nem tudta, hogy a csöppség túlságosan is Lilith szívéhez nőtt. Végül eljött a várva nem várt nap. Megszülettem. Apám, szó nélkül kivett anyám kezéből, s átadott, még rám sem nézett, mintha ragályos lettem volna, vagy valami. S innen kezdődik az én életem...
A Sátán egy olyan családnak adott, akinek nem lehetett gyerekük, vagyis hát, hogy mondjam... buzik? Legszebb szó rá, egy kivétel volt azért. Három férfival éltem egy házban, s velük cseperedtem fel. Mindnyájan harcosok voltak.... igen voltak, mert megöltem őket. Majd arra is kitérek.
-Remington
-Lucka
-Alexander
Alexander és Lucka, egy párt alkottak. Így hát ők, egy külön univerzumban éltek egymással... meg, áhh nem részletezem, mert undorító. Remington volt az egyetlen aki kiképzett, de valahogy... azt éreztem, hogy mást is akar. Minden nap az edzőteremben voltunk, s új mozdulatokat tanított, vagy ha nem akkor a könyvtárban ücsörögtem, s magoltam az anyagot. Az illemről, a szabályokról, a törvényekről... s kutattam a démonok után. Tizenkét éves lehettem mikor Rem mesélte, hogy mi történt a szüleimmel, tragikus módon, anyám meghalt pár nappala szülés után. Valami belső lázról beszéltek. Tudtam, hogy volt ennek valami hátsó szándéka, csak titkolta... túlságosan is látszott az arcán. Eddig megtanultam kiismerni az embereket.
Tiltott helyen bóklásztam, Rem szobájában, ahol egy újság és néhány pappír düledezett az asztalán. Kíváncsi voltam, s nagyon meg akartam fejteni a titkot, minden zsigeremben érzetem a kalandot, amire annyi éve vártam. Az újságban az állt, hogy az állítólagos apám keres engem... remek... vajon miért? A következő oldalon az állt, hogy már két korombelit megölt Iveria néven. Nem kellet sokat gondolkodnom, már egyből rájöttem, hogy miért keres, és miért mondta el Rem a történetet. Meg akart ölni. Engem hibáztatott anya halála miatt. Habár cseppet sem vagyok biztos ebben.
Teltek a hetek, s én már terveztem a szökésemet, mindent perecizen és apránként. Semmi ostobaságot nem akartam elkövetni, s azt tudtam már, hogy Rem-t és a többieket is túlszárnyalom. Egy dologban tévedtem....
Meg akartak szabadulni tőlem... direkt azért mondták el, hogy kutasak utána, a pappírok is direkt voltak odatéve. Erre későn jöttem rá, talán azért mert elvakított Rem kedvessége, s szeretete ahogyan felnevelt. Ettől a pillanattól lettem kőszívű. Tizennégy éves voltam, mikor megöltem az apámat, Lucifert.


Részlet:
Este volt, és hideg... mozdulatlanul ültem a fa tetején s vártam őt. Kellemes szellő kapott bele fekete hajamba, mely árnyékot vetett rám, s a sötétben csak gleccserkék szemeim lehettek észlehetők. Lélegzetem nem volt halható, úgy vártam mint egy ragadozó a prédájára, ezt is Rem-től tanultam. Drága Rem-től... aki éppenséggel élve el van temetve a föld mélyére, sok sok órája már. Luckát és Alexandert könnyű volt eltenni az útból, csak egy kis meghívó ide-meg oda, s egy 'véletlen' baleset a hajon, s mindenki odavész... de tragikus.
De most, már csak ő maradt,, Lucifer... éreztem nyers nevét nyelvemen, s gyűlölettel töltött el az a tudat, hogy meg akar ölni. Végül rájöttem, mindenre rájöttem... Lilith ő ölte meg, nem belső láz volt. Azt lehetett volna kezelni. Az okát is tudtam, könnyű volt mint a karikacsapás. Minden vagyonát, s minden hatalmat rám íratott. Lucifernek ez nem tetszett, ezért saját kezűleg végzett vele, s ha velem is ezt tette volna, akkor már rég az öve lett volna minden. Tévedett anyám mikor azt hitte Lucifer szereti őt, csak el volt vakulva a hataloméhségtől. Végül ez lett a veszte is...

Keveset kellett várnom, már jött is egyedül... lóháton... de ironikus. Tudhatta volna, és óvatosabb is lehetne. Nem akartam, hogy szenvedjen, ezért csak megvártam a legjobb pillanatot, mikor alám ért. Akkor leugortam, kihúztam a kést, s elvágtam a fejét. Ennyire egyszerű... lehetett volna. Csak ő egy hirtelen mozdulattal elugrott, ebből kifolyólag a kést a vállába mélyesztettem. Véres harc keletkezett, nagyon véres.
-Dögölj meg!-ordítottam felé, miközben egy újabb támadással érkeztem.
-Szeretnéd..- nevetett gonoszan, s elugrott támadásom elöl. Mind csak védekezik de nem támad... hülye taktika, de nagyon... Rohadtul az idegeimre ment ezzel, s rájöttem, hogy ezt is akarta. Sikertelenül, egy rossz mozdulattal lett vége ennek a harcnak.
Lucifer éppen át akart ugrani felettem, mikor én állába döftem a kést.
-Na azért...-mondtam diadalmasan, mikor holteste a földel ütközött...


Nem úsztam meg sérülés nélkül, megsebezett a derekamnál, egy hatalmas heg ékeskedett rajta, de elintéztem, hogy ne látszódjon. Egy gyönyörű tetoválással. Édesanyám fáját szimbolizálta, ami a sírja mellet düledezett, egy hatalmas cseresznyefa. Imádta őket, jöttem rá végül... s az ő emlékébe csináltattam, naivitása ellen, hihetetlenül erős nő. Mindent feláldozott értem, s még nem is ismert. Roppant érdekes...
Továbbá életemet utazással töltöttem el, volt pénzem elég, de nem használtam. Csak úgy bóklásztam a világot, minden gyilkossági kérést teljesítettem, egy időben én voltam a legjobb mindnyájuk közül. A legjobb fejvadász! De végül eltűntem, kellett a nyugalom. Harmincas éveimet éltem mikor találkoztam Stefannal, ő éppen megfelelő volt számomra, hogy védjem. Kiérdemelte! Az már egy másik történet, hogy mivel...
Addig is, volt egy kis elintézni valóm, egy nagyon bonyolult elintézni valóm. Melyben azt mondták, hogy kiköpött apám vagyok, de nem ellenkeztem, mert tudtam, hogy igaz....

Mostanra visszatértem, s várom a nyugodt életem kezdetét, vagy talán tévedek?

Szia!

Nagyon de nagyon tetszett az előtörténeted! Természetes módon elfogadom. Lakhelyed Pokol / 1-es szoba.
Jó játékot!

Cyd moderátor.