Stefan Ludger önfejlesztője

Azt hiszem nem kell leírnom, hogy nézd meg a önfi szabályzatát.

Emmával jövök "tanítgatni"!

Írhatod az első hsz-t.

`Egy szép nyári este van, a csillagok fényesen ragyognak az égbolton minden sötétségbe van burkolózva. `
*Csak magam előtt látom az utat ahogy egy lány fele sétálok.
Nem tudom, hogy miért megyek átváltozott formámba csak is az érzelmeim irányítanak. Démon szárnyaim teljesen ki vannak feszülve érzem, kemény bőröm a köveket nem érzi csak megyek előre a lány irányába. Nem ismerem a lányt csak látom gyönyörű szép testét ahogy megcsillan rajta a hold fénye. Ebben a nagy pusztaságban csak ketten vagyunk mind két különc akik ki vannak rekesztve a világból. Lassan oda érek a lányhoz démoni alakomban vagyok, nem szégyenlem, hogy így nézek ki hisz ez vagyok egy démon aki csak a gonoszságot és a vér szagát imádja. Régen nem volt egyetlen jó kalandom sem ahol ki tombolhattam volna teljesen haragomat és dühömet. Érzem a lányon, hogy egy nagy hatalmú vérfarkas éppen méltó ellenfél számomra. Nem leszek kedves hozzá, hisz nem barátkozni jöttem ide hozzá.*
- Csibém felpördülsz egy táncra?
`Kérdeztem tőle mikor a lányhoz közelebb léptem .
Éreztem szagát olyan illatos volt, de messziről érzik a nőstény farkas illata.
Ekkor kezemmel a vállához nyúltam majd egyetlen rántással letéptem a lány ruháját.`
*Most mutatkozik meg igazi énem nem fogom vissza magamat miért tenném elegem volt a mindig kedves Stefanból olyan akarok lenni mint régen.
Szeretem azt az életemet mikor minden nap az ingem vérben úszott akkor voltak életem legjobb perceim. Szeretem érezni a vér izét a számban egy előre szettnék még játszadozni vele. *
`Fölröppenek az égbe kezemben a ruhájával az oromhoz szorítom mintha csak egy elmebeteg lennék, de ez most engem nem érdekel, az ösztöneim és érzéseimet engedem útjának.`

*Csendes nyári estének néztem elébe. Hatalmas pusztaságon sétáltam, egy egyszerű szaténruha volt rajtam mely mélyvörös színben pompázott. Minden annyira tökéletes volt. A lágy szellő végig simított rajtam, kiengedett hajam a vállamat csiklandozta, én pedig élvezem a hold hívását, de nem akarok átváltozni, nem tudnám megtenni. Most egyszerűen nem megy... Egy érdes hangra kaptam fel a fejem, egy pillanatra megálltam, de nem néztem hátra. Sőt, még válaszolni sem válaszoltam. Nem fogok megrémülni, és... Ekkor éreztem meg az idegen kezét a vállamon, majd a szaténruha szakadását... A szemem felizzott, mérhetetlen harag gyúlt bennem... A kedvenc ruhám volt... Ekkor perdültem meg, és láttam meg a démont...*
~Mi az isten...~*kérdeztem magamban, ahogy néztem, hogy a másik felröppen az égbe és a ruhámat szagolja... Tutira meghülyült... Tébolyult démon.*
-Ki vagy te?*kérdeztem felkiáltva a magasba, miközben mindent alaposan szemügyre vettem. Nem láttam még démont, de ő valahogy más... Hatalmasabb, és veszélyesebb.*

~Ott röpdöstem az égen szárnyaim erős csapásai alattam a lány tett föl nekem egy kérdést, úgy néz rám mintha csak még nem is látott volna démont.~
*Most az érdekel engem a legkevésbé, hogy mit tud és mit nem mert ma végre ki élvezhetem gyilkos ösztöneimet nem fogok gyengéden bánni vele előbb utóbb úgy is meghalna az idő múlásával mivel csak egy vac@k halandó.*
~ A lányra nézek majd dörmögő hanggal megszólalok hangom olyan volt mint máskor démoni.~
- Én ki vagyok? Hát én vagyok a gyilkosod Cicám.
~Mondtam neki majd egy kis idő után le szálltam a földre kapjon egy kis esélyt is a védekezésre.~
*Nagyon fiatal ez a lány nem értem, hogy ilyen korral, hogyan is lehetett vérfarkas vezető. Nevemet nem árulom el neki mert az neki úgy sem kell majd úgy is találkoznak a Pokolban ahová juttatni fogom. Mindenki azt hiszi, hogy én egy kedves démon vagyok aki nem szokott gyilkolni ha most látnának akkor már tudnák, hogy egy csöppet sem vagyok az.*
~El kezdek közelíteni fele a lányon furcsa módon még nem érzek félelmet ez nem zavar amiért valaki nem fél az nem azt bizonyítja, hogy erős is.~
*Nincsen ezen a világon aki le tudna győzni engemet és a túlvilágon sincsen én már régen, hogy e világra jöttem megtanultam már az élet rejtelmeit. Nem tud legyűrni engem egy kislány. Ha pedig el akarna futni akkor meg sokkal érdekesebb lenne a helyzet.*

*Figyeltem a démont, ahogy levegőben kőrözött, és feltettem neki egy kérdést, de valahogy nem kaptam rá értelmes választ, így úgy döntöttem bosszantom egy picit.*
-Aha, biztos, ha te mondod!?*vontam meg a vállam, és figyeltem ahogy végül leszállt.*
-Na így azért már valami előnyt én is kaptam, vagy most a fehérneműim is kellenek, és csak azért jöttél le?*döntöttem oldalra a fejem a kérdésnél. Hiszen nem értettem, hogy mit akarhat. Ám döntő lépésre szántam magam. Lassú lépésekkel indultam el felé.*
-Egyébként a nevedet szerettem volna megtudni. Azzal tisztában vagyok, hogy démonok a gyilkosok, viszont kicsit félre értelmezted a helyzetet, mert nem vagyok Cica, még ha bókolni próbáltál, akkor sem venném fel. Elég kiábrándító, hogy letépted rólam a kedvenc ruhámat.*magyaráztam neki, de a hangom akkor is kedves, és nyugodt marad. Végül elé értem, egyáltalán nem féltem, minek, maximum majd tanulok az esetből, ha meg nem akkor igazán így jártam. Óvatosan megérintettem a bőrét, és csodálkozva tapasztaltam, hogy milyen kemény, így a lágy kacsót vissza is rántottam, és hátra léptem egyet, próbáltam felvenni a szemkontaktust vele, és kifigyelni az arcvonásaiból, hogy mire készülhet.*

*Láttam ahogy a lány közelebb ért hozzám majd megérintette testemet a lány bőre nagyon puha volt, halottam még pár szavat amit kiejtett ajkain*
~ Mit képzel ez magáról? Hogyan képzelte ezt, hozzám halandó nem érhet ezt kellet volna tudnia. Ebben a pillanatban nagyon sebezhető egyetlen mozdulattal letéphetném a fejét vagy a szívét a gyönyörű testéből.~
* A lányhoz teszel egy lépést majd megszólalok miközben mélyen a szemébe néztem az egész dolog egész félelmetesnek látszhatott mivel, hogyan vagy három fejjel magasabb voltam mint ő*
- Hát egy kis előnyhöz szerettelek volna juttatni, de ha már itt vagyok akkor az sem lenne rossz ötlet, a nevem meg nem fontos úgy sem lesz neked szükséged rá.
*Mondtam neki miközben kezemet a lány egyik melltartójának a pántjára tettem majd körmömmel egyszerűen elvágtam azt. Most sem látok a lány szemeiben gy csöpp félelmet sem mintha csak nem is fogta volna föl a helyzet súlyóságát*
~ Nem hiszem el, hogy egy ilyen átk@zott halandónak ennyi bátorsága legyen amikor megláttak engem a halandók akkor már sírva könyörögtek, hogy ne öljem meg őket és ez most mit csinál? Hát ide jön hozzám és megérinti a bőrömet ez a lány egyszerűen nem normális.~
- Miért nem félsz tőlem?
*Tettem föl neki egy kérdést ami igazán is zavart hisz még nem tapasztaltam olyat, hogy valaki nem félne amikor egyetlen mozdulattal letéptem róla a kedvenc ruháját.*

*Szórakoztató volt figyelni a démon arcát, megrökönyödést láttam benne? Valahogy nem azt várta, hogy odamegyek hozzá, és megérintem. Édes mosolyt csalt az arcomra ez az állapot. Meghökkent démonnal van dolgom. Csak nem kapom meg a nevét, ezen kicsit bedurcázok, és még a pofimat is felfújom levegővel, így úgy nézek ki, mint egy kis hörcsög.*
-Akkor legyén undok, nem is érdekelsz!*bököm ki szemrehányóan, aztán figyelem ahogy elszakítja a melltartópántomat is. Hát egyem meg... Ha olyat akar akkor inkább mondja meg, és ne tegye tönkre az összes ruhámat könyörgöm... A kérdésére kicsit furán nézek, hiszen nem értem a dolgot.*
-Miért kéne, hogy féljek? Nem nyírtál még ki, és egyenlőre csak a ruháimat ritkítod, amit ismételten nem értek. Miért nem mondod ki nyíltan a szándékodat? Valljuk be, nem igazán visz rá lélek, hogy féljek tőled. A hidegvérű gyilkosok nem beszélgetnek az áldozataikkal.*ültem le a fűre, és onnan néztem fel a démonra, azért a magasság zavar, de hát ez van na, senki sem lehet kettő tíz. Én meg a magam átlagos test magasságával elbújhatok mindenki mellett, jó azért volt sok ember akinél magasabb voltam, de hát na.*
-Egyébként nem értelek, mit keresel te ilyenkor idefönn? És láttam, hogy zavart, hogy hozzád értem, miért?*álltam fel újra, és néztem merészen a szemébe, engem nehezen lehet megfélemlíteni, és aki eddig próbálkozott kudarcba fulladt.*

~ Kíváncsi lennék arra, hogy miért nem fél igazából mondanivalója alapján csak tovább kíváncsiskodik jellemző a halandókra, hogy mindent tudni szeretnének.~
* Egy kis idő elteltével megszólalok, hogy válaszoljak a kérdéseire, de lassan kezd az agyamra menni miért is nem nyírom ki? Ezekkel a gondolatokkal szólalok meg miközben mélyen a szemébe néztem.*
- Hát mert egy démon veszélyes és félni kellene tőle, hidd el jobb ha te nem tudod semmi jó számodra az biztos.
- Hideg vérű gyilkos valójában nem vagyok én szeretem kiélvezni a gyilkosságot és érezni a vér bódító illatát.
- Vadászni jöttem fel olyanra aki él és virul nem bántott engem az érintésed csak, neked nincsen jogod megérinteni egy Démon Királyt.
- Szerintem essünk túl hamar a dolgon neked is jobb lesz jó?
*Mondtam neki miközben a hátamról elő vettem kardomat, a kard fogantyúján levő tű átszúrta kő kemény bőrömet ez által működésre került a képessége a kard éle megnyúlt éle élesebbé vált mint akármilyen vágó eszköz, hisz a kardnak az én vérem adott erőt. *
~ Ezt a kardot még az idők kezdetén kovácsolták a legenda szerint Héphaisztosz munkája minden estere különleges hatalma nagyot segít nekem most.~
- Hidd el jobb lesz ha megfordulsz.
*Mondtam neki miközben kardomat a levegőbe emeltem, hogy suhintásával a lány fejét elválasszam a testétől*

*Csak hallgatom, hogy miket mond a démon, és csillogó kíváncsi szemeim elárulhatják neki, hogy tényleg nem félek. Csak nagyon is kíváncsi vagyok.*
-Nem értelek, én tényleg nem félek, nem akarok félni. Csak tudni szeretnék dolgokat. Miért lenne jó neked ha megölnél?*ebben a pillanatban beugrott, hogy ki ő... Régen hallottam már a Démon királyról, így csendesen megszólaltam.*
-Stefan... Hidd el nem lesz jobb, ha megfordulok!*szemrebbenés nélkül maradtam olyan közel mellette, és csak néztem, hogy a kardjával mit csinál.*
-Miért bántod magad? Miért jó ez? Kérlek szépen legalább egy normális indokot mondj, hogy miért akarsz megölni.*a hangom még mindig nem változott, még mindig nyugodt volt, és bizalommal kecsegtető. Újra közelebb léptem hozzá, és újra minden porcikáját felmértem.*
-Igazából azt nem értem...*kezdtem el kocogtatni az állam a mutató ujjammal.*
-Hogy akkor a ruhámat miért tépted le?*tettem fel végül a kérdést, majd még közelebb léptem hozzá, igazából ha kinyújtaná a karját, simán átölelhetne.*

*Csak hallgattam a lányt ahogy szavai az elmémig hatoltak nem tudtam, most végképp mit tegyek ez a lány még áldozatnak is rossz. Ha megölném az már csak arra lenne jó, hogy , elveim ellen tegyek látom, hogy ez a lány még nem kész a halálra kell neki egy kis idő amíg megérik rá*
- Figyelj nem azért de te még áldozatnak is rossz vagy.
*Mondtam neki miközben egy kicsit elnevettem magamat még ilyen sem történt velem, hogy egy lány meggyőzön, hogy ne oltsam ki az életét közben kérdéseire is kell válaszolnom ezért újra szóra nyitom számat*
- Visszatérve a kérdéseidre hasznom nem lenne, de végre ki élvezhettem volna gyilkos ösztöneimet, indokom nincsen rá és nem is kell, hogy legyen én ilyen vagyok és ezen változtatni nem tudok.
- Viszont, hogy miért téptem le a ruháidat magam sem tudom talán az érzelmek vezéreltek talán azért mert szerettem volna ha félsz tőlem.
*Mondtam neki miközben kardomat leengedtem és vissza tettem a helyére ismét megszabadult valaki e penge halálos csapásától miért van az, hogy engem meg tudott győzni vajon helyesen tettem a dolgot? Nem tudom, de remélhetőleg választásomat nem fogom megbánni ezért is jobban teszi ha minél messzebb megy innen.*
- Jobb ha elmenekülsz innét míg a végül meggondolom magamat.
~ Mondtam neki majd hátat fordítottam a lánynak nem értem, hogy miért nem fél tőlem lehet, hogy ez a lány senkitől és semmitől sem fél.?~

*Csak hallgattam, hogy miket mond Stefan, és egy buja mosoly kíséretében bólintottam, az pedig, hogy elfordult kicsalta belőlem a kacagást.*
-Dehogy gondolod meg magad!*léptem elé, és megfogtam a két karját. Mélyen a szemébe néztem, és felmosolyogtam rá.*
-Mutasd meg, hogy mi az álcád, és örülnék ha végre nem lennél ilyen nagy. Inkább beszélgessünk. És ne hisztizz, nem tehetek róla, hogy nem félek tőled!*mondtam neki csilingelő hangon, és egy pillanatra sem engedtem el a karját. Sőt lassan már simogatni is mertem, miközben szemem csillogott a barátságtól. Hiába ilyen vagyok. Ha nem ilyen akkor meg gonosz.*

~ Éreztem ahogyan a lány megérinti két karomat és nem engedi el nem tudom, miért teszi ezt nem lehet bennem megbízni akár egy szempillantás alatt véget vethetek életének és ezt ő is tudja és még is itt van.~
* Nem értem a halandókat miért keresik maguk a veszélyt mi jó abban ha tudják, ha meghalhatnak és még sem menekülnek éreztem a hideg kezét az én meleg bőrömön. Legalább is az én forró testemen a keze hidegnek tűnt sokkal hidegebb van itt a fönti világban mint a Birodalmamban.*
- Nem ismersz te még engemet el sem tudod képzelni, hogy mennyi szörnyűséget elkövettem megszámlálhatatlan áldozatom volt amióta csak a világra jöttem.
- Hidd el jobb ha nem ismered emberi alakomat kényelmesebb nekem ebben az alakomban mint gyönge és sebezhető emberi alakomba.
*Válaszoltam a szavaira amit kimondott még, hogy változzak át emberi alakomba? Még mit nem kényelmesebb nekem így annál jobb minél kevesebben ismerik azt a formámat miért nem jó senkinek ez a formám? Karomat kirántom a lány kezei közül minek fogja azt? Úgy sem fogunk jóba lenni vele mert csupán egy halandó teremtés semmi más*
~ Számomra furcsák a halandók sosem tudtam mit gondolnak mivel, hogyan egész életemben démonok között nevelkedtem és éltem nekem az az élet kell nem pedig ez itt. Ez így van rendjén és ez jobb mint nekem és jobb mint a halandó lényeknek.Sok mindent nem tudnak még ezek az ártatlan halandók, de ez a szólás igazolja azt, hogy "boldogok a tudatlanok".~

*Hát nézzenek már oda, igazából tudom, hogy félnem kéne, mégsem megy, valamiért mégsem sikerül megfélemlítenie. Talán túl tolakodó volnék? Dehogy is, itt ő a tolakodó, ellopta a ruhám, vagyis leszakította rólam a kedvenc ruhámat. Megáll az eszem, és ezek után Ő sértődik meg, hogy hozzá merek érni.*
-Tényleg gyerekes vagy. Miért kell minden démonnak arra hajtania, hogy megijesszen mindenkit? Aztán ha nem sikerül neki akkor meg olyan, mint egy durcás kisgyerek. Ráadásul előttem a Démonok királya játssza most ezt. Kicsit röhejes vagy Stefan nem gondolod?*néztem mélyen a szemébe, mikor kirántotta a karját az enyém alól egy lépést hátráltam, azért még is csak van benne erő, de elesni nem fogok. Csípőre tettem a kezem, majd válaszoltam a másik mondatrészre is.*
-Egyáltalán nem értem, hogy pont akkor miért lennél sebezhető, igazából szerintem ez csak valami hülye pasi félelem, vagy nem tudom, de isten bizony nem értelek. Azért mert k.rv@ kicsinek érzem magam így melletted, és megkérlek, hogy legyél már olyan toleráns, és bújj már vissza emberi alakodba, az miért gyöngeség. De kezdem azt hinni, hogy te félsz tőlem!*jelentettem ki nemes egyszerűséggel, a hangom még mindig ugyan olyan volt, bár egy idő után megelégeltem a dolgokat, és utat engedtem a hold hívásának. Felvettem a farkas alakomat, és úgy néztem fel a démonra, igaz most még kisebb vagyok négy lábon, de legalább nem kell rojtosra jártatnom a számat. Ja és így nem vagyok ruha nélkül.*
~Nem is értem, hogy miért pazarlom az időmet itt, erre a démonra... Sokkal több dolgom lenne otthon, még sem megyek haza. Tiszta agybaj az egész...~*gondoltam, majd lassan hátat fordítottam a démonnak, és elindultam. Ha hozzám szól akkor természetesen talán válaszra méltatom...*

*Néztem a lányt közben hallgattam csevegését az igazat megmondva nem is érdekel az ő véleménye sem pedig a haszontalan csacsogása mikor leengedtem a kardot hirtelen már jó bátorrá vált. Jobb lett volna mégis felszabni a lányt? Lehetséges de ez van nem tettem meg ez az én gyöngeségem*
- Köszönöm, de maradok ebben a formámban miért szeretnéd látni emberi formád?
- Te nem szereted vérfarkas alakod?
- Nem félek tőled, csak jobb ha minél távolabb vagy tőlem.
*Mondtam neki majd pár perc múlva láttam is, hogy sarkon fordul és elindul az ellenkező irányba. *
~Csak nem várja el azt tőle, hogy én utána fogok menni akkor nem ismeri a démonokat amiért megkegyelmeztem szánalmas életéért azért nem vagyunk mi ketten jó haverok. Eddig sem szerettem a halandókat és most sem fogom megszeretni nincs nekem szükségem rájuk sem a segítségükre sem pedig az átk@zott barátságukra.~
*Még egy pillantást vettem rá mikor az úton haladt hirtelen a magassarkú cipellőjének a sarka kitörőt. Mikor elesett fejét beleverte egy hatalmas sziklába. A lány mozdulatlanul feküdt ott nem tudom mit kellene tennem volna tennem. Segítsek neki? De akkor ismét gyöngének látszanék na mindegy ezt az egy nap kivételt tehetek és ahogy szokás mondani "Kivétel erősíti a szabályt". Emberi alakomba oda mentem a lányhoz mert a vastag bőrömmel nem tudtam volna kitapintani, hogy minden rendbe van-e vele. Lehajolok hozzá kezemet a nyaki ütő éréhez teszem, pulzus van, fülemet az arcához közelebb helyezek légzés is van. Ahogyan észre veszem egyszerűen csak elájult.*

-Azért szeretném látni, mert... Áh teljesen mindegy, hagyjuk inkább. És nem, én szeretek emberként sétálni! És akkor tudod mit? Megyek is.*ezzel a mondattal meg is fordultam, majd pár lépést farkas alakban tettem meg, utána vissza változtam, de kár volt, a magassarkúm felmondta a szolgálatot. Én meg jól bevertem a fejem, és már csak a sötétséget érzékeltem. Háhh de peches vagyok én... Semmi és senki, megszólalni nem is tudok, és egyszerűen olyan, mintha összeroppantana a sötétség. És egyre jobban elzárja tőlem az oxigént. Fullasztó...*

Néztem a lányra az még mindig nem szólt semmit elvesztette eszméletét a nagy ütéstől a fején. Hát ilyen a sors ezt tényleg nem érdemelte meg, de azért ironikus volna ha most meghalna. Mert megmenekül egy veszélyes démontól és meghal egy egyszerű eleséstől. Fentről a lányra tekintek az hirtelen kinyitja szemeit én csak rá nézek nagyképűen majd vastag hangon megszólalok.
– Jó reggelt Csipkerózsika.
Mosolyogtam a lányra nem tudom, hogy mit kellene tennem mert éppen most sem fogok kedves lenni vele és nem is aggódtam érte egy parányit sem. De szeretném valahogyan a lelkét megrontani, hogyha meghal ne a menybe jusson hanem le hozzám a Pokolba. Ez a lány túl jó, hogy a pokolba jusson, de ezt vajon hogyan tudnám elérni? Ezen gondolkodom már egy jó ideje, csak nem jutott eszembe semmi ami hasznos lett volna számomra a gyilkosság csak úgy hasznos ha önszántából követi el ha rákényszerítem akkor az csak megkeseríti a lelkét nem pedig beszennyezi.
– Jól vagy?
Kérdeztem tőle az egészet csak is az udvariság kedvéért egy kicsit sem aggódtam érte csak, hogy mégis ne álljak ott előtte szótlanul. Lassan már sötétedni kezd és ezen az éjszakán éppen teli hold lesz kíváncsi leszek arra amikor a lány átalakul vérfarkassá.

*Nem értettem, hogy mi történt, azt sem, hogy miért de tény és való nagyon fáj az okos kis buksim. De hál istennek ez csak pár percig volt így. Azonnal kipattantak a szemeim, és egy férfi állt előttem. Gonosz mosoly húzódott az ajkaimra, majd lassan felültem.*
-Na... csak vissza változtál? Hogy lehet ez? Egy démon... A démonok királya szánalmat érez egy ember iránt? Vagy pusztán csak kedves akar lenni? Hogy is van ez Stefan?*kérdeztem kissé gúnyosan, viszont, most hogy ember alakban volt, így jobban zavart, hogy nincs rajtam a ruhám. De tartottam magam az eredeti tervhez, és lassan fel is álltam.*
-Köszönöm megvagyok. Csak kupán csapott egy szikla...*vettem viccesre a figurát, végül is így történt, szóval semmi gáz.*
-Nos ha már ilyen szépen meg tudtad magad mutatni, akkor beszélgessünk arról, hogy nekem igazán szükségem lenne a ruhámra, mert ha te most ember szemmel nézel, az nekem igazándiból nagyon is ciki...*döntöttem oldalra a fejem, most nem vettem a bátorságot, hogy közelebb menjek hozzá, valamiért akkor a karjai közt találnám magam... És az nem lenne túl előnyös egy vérfarkas vezetőhöz... Szóval nem tudok semmit csinálni, csak várni...*

*Föl kelt a lány ideje is volt amint ki nyitotta a szemét észre vette, hogy vissza változtam emberi formámba. Ezt a dolgot nem nagyon szerettem volna elkövetni, de ha már megtettem akkor ez van meglátta emberi formám és már is úgy reagál mintha csak ember lennék. Miért éreznek vonzalmat halandó alakomhoz? Amikor Démoni alakomban voltam egy csöppet sem zavarta a dolog, hogy meztelen a lány.*
~Furcsa számomra nekem ez a lány, jól vagyok én démon alakomban is azt hiszem, hogy vissza fogok változni. Igen is kezdek lágyulni démon létemre amióta csak megjöttem ebbe a városba csak kedves vagyok. Ahelyett, hogy pengém a lány húsát marcangolna most itt állok előtte emberi alakomba~
*A lány szemeibe nézek majd megszólalok, hogy sorban válaszoljak a lány érdekfeszítő kérdéseire*
-Azért változtam vissza mert démoni bőröm vastag és nem képes érzékelni a pulzusodat azt hittem már, hogy meghaltál nem érzek én irántad szánalmat csak éppen vannak még terveim veled és nem kell, hogy még ilyen hamar a halálodat leld és a kedvesség csupán azért van mert ma nagyon is jó kedvemben vagyok.
*Mondtam neki majd egyet nyeltem és szinte azonnal is folytattam.*
- Ugyan már láttam én már nem egy és nem két meztelen lányt hosszú életem alatt, de ne érezd magad cikin mert úgy is vissza fogok változni nemsokára démoni alakomba.
*Mondtam neki miközben mélyen a szemébe néztem nem vettem le onnan a figyelmem.*

*Csak néztem Stefanra, és nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Csak hallgattam, hogy miket mond, és összeráncoltam a homlokomat. Ó milyen kis kedves. az előbb még meg akart ölni, most meg, nem kell, hogy még megleljem a halálomat. Az eszem megáll. Hitetlenkedve csóváltam a fejem, és néztem a démon szemeibe.*
-Hát nem is tudom...*motyogtam tétován, és léptem egyet hátra. Én nem szeretném ezt végig csinálni.*
-Stefan, én nem... én nem... Inkább hagyjuk, én haza megyek...*kis akadozás után magamra találtam, és kijelentettem, hogy megyek, így sarkon fordulta, és határozott léptekkel el is indultam, köszönöm nekem nem kell egy démon, és semmilyen terve se!*

~A lány szeretett volna elmenni nem zavart egy kissé sem, hogy meztelenül van nem éreztem vágyat, hogy egyesülhessek vele. Nem találtam számomra annyira vonzónak mint más nőket az életemben nem fogom újra vissza hívni ha szeretne menni akkor menjen csak.~
*Néztem ahogy a lány egyre csak távolodik tőlem, én is elindultam a vele ellenkező irányba majd egy-két lépés után megálltam és még egyszer utoljára vissza tekintettem rá. Föl vettem újra démoni alakomat kardom ott himbálózott a hátamon.*
~Szép egy este van főleg ez a csillagos ég ami most van éppen a hold most teljesedett ki. A lány után lopóztam a felhők mögött nem láthatott és nem is érezhetett a magasság miatt. Most kellene neki átváltozni mert tudomásom szerint a telihold hatalmának még egy vérfarkas sem volt képes ellenállni. Nem fogok vissza menni oda hozzá nem lenne értelme és nem is méltóra, hogy velem beszélgethessen nagyon egy eszeveszett nőszemély ez. Nem is nagyon érdekel most sem, hogy mi fog történni vele csak szeretem látni mikor egy halandó átváltozik igazi formájába és ő is leveti gyönge alakját.~

*Hátat fordítottam a férfinek, és elindultam, azt hittem utánam jön, vagy elkapja a karom, ám mégsem így lett. Igazából már nem is érdekelt. Csak engem hagyjon békén. Persze a teliholdnak is pont most kellett jönnie. Éreztem a hívó szavát, érzékeim kiélesedtek, és már tudtam, hogy Stefan követ. Gonosz mosolyra húzódott az ajkam. Ki akarja figyelni hogyan változom át, hát ezt igazán benyalta, mert képes vagyok nem válaszolni a hold hívására. Ezzel minden tervét keresztül húzhatom, fel is pillantottam a felhők közé, hogy lássa rajtam ugyan nem fog ki. Majd becsuktam a szemem, és gondolkozni kezdtem. Megálltam egy pillanatra, és lassan éreztem magamon az új ruhámat. Kényelmes selyem ruha a másik kedvencem, és ezt Stefan talán már rajtam hagyja.*
-Mi lenne ha lejönnél onnan? Tudom, hogy azt várod változzak át, hát most meg kell hogy lepődj, mert nem mindig szoktam eleget tenni a hold hívásának. Szóval nem kell tovább követned.*ezekkel a mondatokkal még mindig a felhőket fixíroztam, majd nekidőltem egy közeli fának,hát jó sokáig sétáltam meg kell hagyni.*

*Halottam a lány szavit, de az igazat megvalva nem a legjobban érdkelt a dolog, hogy tudja van ott valaki.*

~De a magasság és a sötét felhők miatt nem képes átlátni rajta és csak tippelhet semmi több ez igaz, hogy egy kissé meglepett a dolog mert azt hittem, hogy egy tapasztalatlan vérfarkas aki valami csoda foyltán vezérré vált. Vannak ilyen dologok amiket még én sem találhatok ki nem vagyok éppen én Isten talán csak félisten. Nem kellene nekem vissza szólnom neki, de nem hiszem, hogy ez a helyzet másképp is megoldható csak is úgy ha válaszolok neki.~

-Nem értem, hogy mire gondolsz, de én éppen távozni készültem és nem, nem szálok le jól vagyok én ide fönt.

*Mondtam neki majd félelmetes sikolyok hagyták el ajkaimat szeretem ezt a hangot szeretem amikor én vagyok a felsőbb rendű és alattam vannak a halandók nem képesek velem föl érni mert csak is tudatlan halandük.*

~Akik a múltbéli hábákat újra és újra elkövetik nem tanulnak sosem saját hibájuból ezt már hosszú életem alatt megtanulhattam egész kiszámitható lények, de eggyes esetekben okozhatnak meglepetéseket mind most ez a lány mert erre éppen nem gondoltam volna.

-Dehogy készülsz te menni.*mondtam fittyet hányva mindenre, majd lassan tovább indultam. Hagytam minden magam mögött, a sikolyra csak sötéten felnevetettem. Most mit akar megijeszteni? Hagyjuk már, nekem ahhoz több kell. Lazán bevetettem magam az erdőbe, és már a fák között sétáltam. Magamban kacagtam a dolgokon, majd egy sziklás helyen megálltam. Ha annyira akar valamit, akkor úgy is követni fog, ha meg nem, akkor ezt is jószerével megúsztam. Igazából arra számolok, hogy igen is utánam jön, és még egy kicsit bosszanthatom, hiszen egyáltalán nem ijeszt meg.*

~Emmaline nem hitte el amit mondtam neki nem is számítottam arra, hogy el is fogja de midnek is mennék utána vajon, hogy is viselkedik a szellemekkel szemben azoktól sem fél? A földből magamhoz hivatott egy szelemet mihelyt csak bele nézek rögtön észre veszem szomorú életét saját maga oltotta ki életét föl húzta magát egy fára és farkasok tépték szét bomlásnak indult hulláját, szomorú, de ilyen az élet. Szelleme eléggé ijesztő pont megfelelő lesz a lány számára. Egyesül egy pillanatra lelkével, hogy irányíthassam kár, hogy a zombikat nem vagyok képes irányítani csak a szellemeket. Addig is leszállok egy fára ahol biztonságban nézhetem a dolgokat.~
*Leülök a fa koronájára, szemet behunyom majd egy erős koncentráció után a szellem fölött átveszem az uralmat.*
/Szelem/
*Föl kellek a síromból testem ott marad csak a szellemem kelt föl onnét a lány fele veszem az irányt, hogy a démon parancsára egy kicsit rendbe szedjem. Látom is már oda megyek halkan a hátába testem áttetsző, de mégis lehet észlelni. A lány éppen a szembe fordul velem nem volt köztünk nagy távolság csak éppen két-három centi erre megszólalok.*
– Heló
*Mondtam neki rémisztő képet vágva.*