Városi Park

Ebben a parkban vannak fák mint egy szokványos parkban de van egy alagút amely a démon birodalomba vezet ez tett csak a démonok ismerik.

Megérkezek a parkba az alagút segítségével nem látott meg senki így továbbra is titokban maradt a dolog. Elindulok egy pad fele, hátamon régi stílusú fekete bőrkabát, le ülvén pont olyan a padra. Pont megfelelő idő volt számomra se nem meleg és se nem hideg. Az ég borús volt de már ezt meg szoktam csak nincsen annyira jelen az a vörös szín és nem hallom halandók kin üvöltését. Karomat a padon szét tárom úgy tekintek a szép parkra.

Hosszú várakozás után már egy kicsit meg elégeltem magányt és egy kissé éhes is voltam már. Gondoltam olyat eszem a városban amit a palotában nem igen szoktam. Hát ekkor eszembe jutott, hogy már elég régen nem ettem pizzát és már nagyon hiányzik az íze. Föl kellek a padról majd lassú léptekkel elindulok egy bolt fele ahol végre jól megtömhetem a hasamat egy kis jó kajával. Úgy is szabd napot kaptam a királyomtól tehát most azt ki fogom használnia, mert nem mindig adódik meg a dolog. Ezekkel a gondolatokkal hagyom el a parkot közeledve a bolt fele.


/Belváros/Azazel pizzázó/

Megérkezek a parkba nem tudom ebben mit tudnak szeretni az emberek de legalább sötétség van. Leülök egy fa árnyékába ahol nem lát senki remélem, hogy nem fog megzavarni senki. Mert annak nem lesz kegyelem mert nagyon gondterhelt vagyok és szeretnék pihenni. Végig fekszek a fán lábamat lelógatva, kabátomat le vettem és szárnyaimat kieresztettem de teljesen nem változtam által. Nagyon szeretek átváltozott formában lenni mert úgy szabadnak érzem magamat, fegyvereim ott lapulnak az oldalamon.

Lassan sétáltam ki a parkba. Mikor kiértem egy padhoz masíroztam és leültem rá. Egy ideig az eget bámultam és reménykedtem, hogy a rosszullétem végetér.

Hirtelen az üres parkban megérzek egy jelenlétet még pedig angyal dühöm tetőfokára hárult. De azért nem változtam át teljesen mert ruháim össze szaladtak volna. Föl röppenek az üres parkban, a nő felé repülve vijjogó hangot adtam ki majd a lány felé üvöltöttem.
- Tűnés-parancsoltam rá az angyalra de ahogy közelebb értem föl tűnt, hogy nem egy közönséges angyal.

Egy hirtelen hang szólalt meg előttem. Felálltam és az illető szemébe néztem.
- Hogy merészel velem így beszélni?- Förmedtem a férfira.
- Démon ivadék vagy.- Húztam el a számat, amikor rájöttem, hogy mi is Ő.

Föl dühített ez a csitri de ezt vissza fogja ő még kapna csak lassan ezt mondtam annak a vámpírnak. Most elrabolnánk jó is lenne, de minek is kell nekem ő. Egyedül és képes vagyok rá.
- Nem egy közönséges démonnal beszélsz csi9bém.
- Egy jó tanács te így nem beszélhetsz így velem.
Majd le szálam melléje szárnyaimat be húztam majd a lány szemébe néztem szemeben a gonoszság csillog és egyben a harag tűzé ég.

Amikor leszállt mellém és mondta, hogy ki és mikor lecsibézett elszakadt a cérna. Meglendült a kezem és felpofoztam.
- Ne merészeljen még egyszer le csibémezni.- Rivalltam rá és kiengedtem a szárnyaimat. Ilyenkor nincs itt senki.

Megpofozott nevetséges úgy tesz mint egy halandó ez röhejes volt tőle. Arcomra vigyor ült ki.
- No csibém ennyit tudsz.-nevettem föl ekkor a fegyveremből kilőttem egy altató lövedéket ami még egy elefántot is kiütne. De kell pár másodperc míg hatni fog de az angyalok esetében nem veszti el eszméletét csak nem lesz képes mozogni. Hirtelen megszédül a lány majd a földre akar zuhanni ekkor elkapom. Bármennyire is gonosz vagyok nem szerettem volna ha valami történik a hasában lévő kicsivel mert éreztem egy új életet. A szemébe nézve arcán elhúzom kezemet de nem tud reagálni mivel mozgás képtelen.

Csak egy szúrást éreztem, utána nem bírtam megmozdulni. Éreztem, hogy a föld felé zuhanok. Mikor a démon a kezét elhúzta a kezét a szemem előtt legszívesebben megkínoztam volna, de jelen pillanatban nem bírtam mozogni.
- Miért....miért csinálod ezt?- Kérdeztem alig hallhatóan.

Minden angyal ilyen hülye miért is csinálnám hisz gonosz vagyok amelyik démon nem gonosz az akkor angyal. Karjaimban tartva a lányt hirtelen megszólalok.
- No csibém ne dumálj hülyeségeket a legfőképpen azért mert sokat járt a szád.
- De ha fontos a gyermeked élete akkor most befogod mert tudod nagyon éles kések vannak ennél a csúnya bácsinál..- nevettem föl gonoszan. Majd szét tártam szárnyaimat és föl reppentem vele a felhők közé elindulva a pokolba. Csak gondoltam, hogy tudjon elbúcsúzni az égtől mert mostanában csak is a börtönöm falait fogja látni.

/Pokol/Börtön Cellák/

Hangja hallatán össze rázkódtam. Legszívesebben sikítottam volna, de nem tudtam. Olyan szintem elkábított, hogy mozdulni se tudtam. Reméltem, hogy nem sokáig kínoz. Az lett volna a legegyszerűbb, ha megöl, de természetéhez híven először megkínozza az embert, mint sem öli meg.
//Pokol/Börtön cellák//

A motorral be robogok a parkolóba ott leteszem a járművet a sisakot a kezemben hordozom. Hátamon a bőrdzseki feszít na meg mögötte az éles kések még jó, hogy nincsenek olyan helyen ahol meg vághatnám magam. Bemegyek a a park főterére a nagy szökőkúthoz és ott leültem a szélére kezemet a hideg vízbe lógattam bele. Milyen régen éreztem egy kis hideget a pokolban folyton csak meleg van.

Motorral száguldottam végig az úton. Mikor a parkba értem megálltam és lassítottam egy kicsit. A fejemen hagytam a bukósisakomat, hogy még véletlenül se lásson meg senki. Nemigazán akartam, hogy megismerjenek, pláne nem ilyen hamar. Amikor egy szökőkúthoz értem egy férfi ült a peremén. Biccentettem neki, majd a közeli padra ültem.

A parkba megérkezik egy fiatal csajszi a fején bukósisak tehát nem látszott az arca. Mivel a parkban rajtam és rajta kívül nincsen senki ezért elindulok felé. Lassan ráérősen megyek oda hozzá, majd vastag hangon megszólalok.
- Heló.- üdvözöltem a lányt mert fő az illem ezt megtanulhattam a pokolban.
- Csatlakozhatok a társaságához?- kérdeztem a lányt nem ismerem, sőt még soha életemben nem láttam még ezt a lányt.

A férfi odajött hozzám.
- Ha nagyon muszáj, csatlakozhatsz.- Morogtam az orrom alatt. A bukósisak még mindig a fejemen volt és nem szándékoztam egyhamar levenni. Nem nézett ki rosszul a hapsi, de nem szabad most senkibe bele szeretnem egyenlőre.

A lány bunkón válaszolt de csak kitartás kell barátokat szereznem csupán az infó gyűjtésben is. Le ülök melléje a lány illata nagyon jó volt de ez számomra nem lényeges a célom az., hogy információkat gyűjtsek mert mos nagy szükség van rá. Nekem sokkal nehezebb mivel én nem érzem ki démon vagy angyal. Így számomra mindenki halandónak tűnik mint én.
- és mikor jött a városba- kérdeztem a lányt de egy kicsit zavart ez a magázás dolog ezért megkérdem tőle, hogy maradhatunk-e a sima beszélgetésbe.
- Tegezhetem önt?-kérdeztem újra nem várva meg az előző kérdésére a feleletet.

- Tegeződjünk.- Villantottam egy cseppet se jó szándékú mosolyt, majd továbbra is előrefelé néztem.
- Nemrég érkeztem.- Válaszoltam félvállról. A bukósisakomat még mindig a fejemen tartottam. Nem volt kedvem levenni, és megmutatni, a valódi személyemet. Közben folyamatosan a bátyámat kerestem, hogy hol lehet már.

Azt mondja most érkezett hát akkor azért nem ismerem nem mintha sok mindenkit ismerném a városban de azért ismerek néhányat.
- Értem és honnan jött?- kérdeztem a lányt mert kíváncsi voltam rá.
Most sincs kizárva a tény, hogy talán démon lenne mert én nem ismerem föl őket na meg nem látszom démon szolgának. Épp ez a lényeg így jó információkhoz juthatok.

A honnan jöttél kérdésre egy nagyon frappáns választ gondoltam ki.
- Otthonról.- Válaszoltam egy gonosz vigyorral a képemen. Nemigazán volt kedvem egy idegennel társalogni, aki be se mutatkozik.

Aha no akkor már jó tudni, hogy a lánynak föl van vágva a nyelve ez nem újdonság. Sok halandónak így van ez, de engem a mesterem megtanított a tiszteletre amúgy el felejtettem bemutatkozni de nem is fogok. Mert a nevem nem szeretem föl fedni senki előtt sem.
- Aha otthonról milyen furcsa én is onnan érkeztem.
- Megértem, hogy nem mutatkozik be egy idegen ember előtt aki még a nevét sem fedi föl.
- De nekem nincs nevem.- mondtam a lánynak ez így is van mert csak a mesterem tudja és Ivy.

- Olyan ember nincs akinek nem lenne neve.- Undokoskodtam, majd felálltam. A bőr ruha ami rajtam volt eléggé rám feszült, így kirajzolta nőies alakomat.
- Amúgy Catei vagyok.- Mutatkoztam be egy cseppet nagyképűen az idegennek.

Föl állt a nő látszott nőies alakja de ez különösebben nem vonta fel figyelmem a pokolban hozzá szoktam az ilyenek látványához.
- Örülök, hogy megismertem.
- Hidd el nekem nincsen nevem úgy szólít ahogy neked tetszik.
Nem mondom meg nevem mert kilétem titkolnom kell nem szabd senki komolyabban megismerjen. Mert a titoknak nem szabd kiderülnie, hogy léteznek démonok.

- Ez így nem fair, hogy én elárulom a nevemet, te pedig még annyit se mondasz, hogy mi a keresztneved. Mitől félsz ennyire, hogy bujkálsz?- Fontam össze magam előtt a kezemet. Kezdett bepárásodni a bukósisakom, de én nemigazán akartam levenni. Mikor végül nem láttam már kikapcsoltam és levettem a fejemről. Hosszú fekete hajam a vállamra hullott beterítve a mellkasomat.