Démon Király Palotája

18+

Minden pillanatát élveztem az együtt létnek, olyan dolgokat csináltam, amit eddig legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Hallottam a démon halk nyögéseit, ahogy ajkammal dolgoztam rajta, ám nem tartott sokáig, mert hamarosan a karjaiban találtam magam. Lefektetett az ágyra, én következtem a kielégítés sorában. Halkan nyögdécseltem, hátam ívben megfeszült, végül nem bírtam tovább magamhoz húztam, hogy újra magamban érezhessem.
-Isteni vagy!-suttogtam kéjesen a fülébe, csendes sóhajaim egyre erősödtek. Gyorsabbak és hevesebbek lettünk, minden tökéletes volt, valahogy így éreztem jól magam.
~Vajon az angyaloknak lehetnek gyerekeik? De hát Keszinek vannak.~gondoltam, és sunyi mosoly jelent meg ajkaimon. Hiszen tudtam, hogy nem védekezünk. Mégis vágytam erre, és akartam, hogy minden megtörténjen.
-Azt akarom, hogy változz át.-nyögtem két sikoly között, majd újra megcsókoltam, hosszan és követelőzőn. Már nem féltem, tényleg azt akartam, hogy démonként is láthassam.

Mozdulataink felgyorsult férfiasságomat egyre gyorsabba szúrtam föl a lány testébe, a lány sóhajtozását halottam sóhajtozások és hörgések töltötték be a szoba csendjét. Mind ketten azon dolgoztunk, hogy kielégítsük egymást a lány kérése furcsán hatot számomra, hisz démoni alakomban a testem mérete nagyobb lesz így a férfiasságom is, lehet , hogy ezzel neki fájdalmat fogok okozni neki főleg, hogy neki ez az a legelső alkalom. Ahogy akarja a lány föl vettem karjaimba combjait átkulcsolta derekam köré kezeimmel tartottam közben halk nyögések hallatszanak. Gyorsan átváltozom démonná a testem méretei kinyílnak a szárnyam kifeszül közben egy sikítást hallok meg lehet, hogy ez a gyönyörtől van vagy csak a fájdalomtól. Egy pillanatra a gyorsaságot lentebb kapcsoltam, de mivel láttam, hogy nincsen gond ezért gyorsan kezdtünk el mozogni. Kezeim a lány hátsóján voltak tartottam őt, miközben gyorsulni kezdtek a nyögések a levegő kapkodások is föl gyorsultak. Majd bekövetkezett a várva várt dolog egyesültünk egymással. A lány fáradtan omolt rá testemre szárnyammal körbeöleltem őt egy kis beburkolózva csak is ketten.
– Csodálatos vagy egyszerűen elképesztő.
Mondtam neki majd démoni alakban megcsókoltam szenvedélyes csók volt az elhiszem, hogy ez az alakom nem éppen a legszebb, de ha ő azt akarta, hogy változzak át démonná akkor megtettem. Én jobban szeretem ezt a formámat mind a csökevényes gyönge halandó formámat.

18+

Stefan a kérésemnek eleget tett. Gyönyörködve figyeltem, ahogy átváltozott, majd megéreztem magamban hatalmas férfiasságát. Éles sikoltás szállt fel a torkomból, az a gyönyörűség amit akkor éreztem, egyszerűen csodálatos volt. A démon egy pillanatra lassított, majd észre vette, hogy nincs gond, így folytattuk az őrült tempót. A szoba nyögésektől, démoni hörgésektől volt zajos. A vég is hamar bekövetkezett, fáradtan omlottam a démon karjaiba. Az elismerésre bólintottam, még mindig szaporán szedtem a levegőt. Vissza zuhantam az ágyra, éreztem a körém zárt szárnyakat, a csókot, és mindent. Végül Stefant lehúztam magam mellé, és fejem a mellkasára hajtottam.
-Köszönöm.-pihegtem csendesen, annyira kifárasztott ez az egész, de annyira jó volt. Megismételhetetlen!

Lassan visszaváltoztam emberi formámba mert a kemény bőröm nem éppen kényelmes a lánynak. Mikor vissza változtam ott feküdtünk az ágyon nem volt még mindig ruha rajtunk. A lány mellkasomra hajtotta fejét olyan csodálatos volt ez a mai nap. A lány fele fordulok közben kezemmel a haját simogattam.
- Sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége a mi találkozásunknak és még mi lehet a folytatás.
Mondtam neki hát abban igazam volt, hogy amikor megszerettem volna leckéztetni akkor nem gondoltam, hogy egy ágyban fogjuk végezni egy ilyen csodálatos szeretkezés után.
- És, hogy gondoltam, hogy lesz tovább?
Kérdeztem tőle ha ár nekem ott volt Yve aki időközben elutazott és egyedül maradtam itt egy nő nélkül. Viszont nem lenne jó ha mégis a démonok tudomást szereznének a dologról mert még is, hogy néz ki, hogy egy démon király egy angyallal van. Csak egy félképpen tud velem maradni, ha angyalként megbukik és letaszítják a mennyországból. Ezt vele majd meg kell beszélnem a dolgot mert különben nem lehet több mint egy éjszakás kaland.

Stefan vissza változott, majd úgy hajtottam fejem a mellkasára. Kérdezgetni kezdett, én pedig nem értettem, hogy mi is a probléma.
-Szerintem mindenhez két ember kell, és hogy mi lesz a folytatás, vagy hogyan tovább? Nem tudom.-válaszoltam csendesen. Tényleg nem tudtam, hogy mi lesz, ráadásul amint meggyógyul a szárnyam nekem vissza kell térni a mennybe. Kegyetlen a túlvilági sors. De még nem akartam ezen gondolkozni, hiszen van még pár hét, hogy rendbe jöjjön a szárnyam, addig meg majd csak kitalálok/kitalálunk valamit, ha pedig nem így lesz, akkor majd megoldódik a probléma. Érzelemről szó sem lehet. Hogy néz már ki... Démon meg angyal? Kicsit röhejes. Szóval maradjunk annyiban, hogy a kérdést napoljuk el. Most amúgy is döntés képtelen lennék. Puha ujjaimmal kis köröket rajzoltam a férfi mellkasára, légzésem kezdett visszaállni rendes ütemébe.
-Szerintem napoljuk el a kérdést.-vontam végül vállat, mikor sikerült megszólalnom.

Amiket mondott azon megnyugodtam mivel, hogyan ez a kérdést eldönteni ráér még. Amúgy is csak titkos találkáknál többre szó sem lehet ami azt illeti mivel, hogyan amíg angyal formában nem lehetünk együtt. Most vajon mit kell tennünk annyi bajom van, hogy csak na még meg kell hívnom pár vezetőt a gyűlésre. Annyi bajom van még a névsort már elküldtem Emmnek tehát azzal már nincsen dolgom. Gondok sora aggasztja most a fejemet még ez a kérdés is pont hiányzott a nyakamba, hogy legyen min törnöm a fejemet. Na mindegy ezt a kérdést félre teszem egy időre amíg le nem jár a klánok találkozója. Még ki kell bérelnem a belvárosba egy teremet ahol megtarthatjuk a gyűlést. Kíváncsi leszek rá, hogy mi lesz annak a vége.
- Fölkelünk?
Kérdeztem Zoeytől mert már egy jó ideje az ágyban vagyunk és ott pihenünk az igazat megvallva nem sok mint tudok róla és mégis ágyba bújtam és még pedig pont egy angyallal. Akiket a legjobban gyűlölök kerek e földön, de legalább is célom elértem most már a lány biziik bennem. Így már könnyű lesz a tervemet véghez vinni, az orránál fogom tudni majd vezetni.

Elnehezedtek a pilláim, ám Stefan kérdésére azonnal eltűnt az álom röpke pillanata is. Sokáig nem szóltunk egymáshoz, szerintem gondolkodott, vagy mit tudom én, hogy mit csinált. Végül is az ő dolga. A kérdésre bólintottam, majd feltoltam magam az ágyon. Szememmel keresni kezdtem a ruháimat, majd kínzó lassúsággal kezdtem el felöltözni. Stefan ruháit is a kezembe vettem, majd a hátam mögé rejtettem, és gonosz pillantást vetettem a démonra.
-Remélem nem ezeket keresed.-villantottam meg a ruháit egy pillanatra, majd újra a hátam mögé dugtam őket. Egy ideig még néztem az arcát, majd odamásztam hozzá az ágyra, és kezemmel újra végig simítottam még fedetlen testén, végül letettem az ágyra a ruháit, és lemásztam onnan. Az ablakhoz sétáltam, és felnéztem az égre. Honvágy fogott el, haza akartam menni. Mire vissza fordultam a démonhoz, már felöltözött. Végig azon gondolkodtam, hogy mit mondhatnék még neki, hogy miről lenne ésszerű beszélgetni vele.
-Semmit nem tudok még rólad...-bukott ki a mondat a számon, leültem a kis íróasztalhoz, és magam elé meredtem. Vajon jó volt ebbe bele menni? Mi lesz, ha... Nem az kizárt... Semmi bajom nem lehet... Vagy talán még is? Az első aktus után is bekövetkezhet a tragédia? Fogalmam sincs, őszintén, azt sem tudom, hogy mit szeretnék jobban. Felnéztem a démon szemeibe, majd megráztam a fejem... kizárt, hogy kihasználjon, az pedig tényleg kizárt, hogy gyermekem fogantatna tőle... De még is félek, valamiért rettegek attól, hogy bekövetkezhet. Egyáltalán akkor kinek mondhatnám el? Titkolnom kéne? Semmit nem tudok... kell valaki aki megért... Keszi... Keszi az egyetlen, aki talán megérthet. De most hogyan tudnék vele beszélni? Hisz haza menni sem tudok. Kezeim mögé rejtettem az arcom, majd próbáltam össze tenni mind azt, amit még élve tanultam biológián. Nem volt egyszerű, sőt mondhatni fájdalmat okozott vissza gondolni. Mi lesz így velem? Senki nem fog segíteni? Jézusom ez akkora sületlenség... miért nem figyeltem jobban arra, hogy mit teszek? Ennyire elcsavarná a fejem egy olyan, mint Stefan? Tulajdon képen miért kerültem én a mennybe? Még mindig fogalmam sincs, a feladatomat pedig nem tudom végre hajtani. Én mint őrző angyal? tök hüŁyeség... még magamra sem tudok vigyázni, nem hogy másokra. Most megint jön egy depressziós állapot... fú de utálom...

A lány a ruháimat a háta mögé rejtette azért nem találtam mikor mondta akkor egy mosoly húzódott el számon majd elcsattant pár forró csók. Lassan föl vettem ruháimat amiket levetettem a forró pillanatokban nem tudtam mi lesz ennek a folytatása még mindig, de ez már a jövő zenéje eldől az lassan ezen nekem nem kell törnöm a fejemet. A kérdésén egy kissé meglepődtem, hogy mit akar kérdezni ezzel a kérdésével, de szerintem egy kicsit szeretne megtudni rólam mit is mondhatnék neki.
- Hát az én életem, hogy is mondjam nem egy leányálom szüleim halála után szinte teljesen megváltoztam, elöntött a harag és a gyűlölet láttam, ahogyan meg 9llik őket, gyűlöletemet nem tudtam többé elrejteni ezután sem, hogy végeztem a gyilkossal aki megölte a szüleimet.
- Nos hát életem nem volt egy szép mese amin éppen kellemes volt egyetlen családtagom van életben az is a húgom Catei.
-Nos most te következel szóval te is mesélj valamit magadról.
Láttam, hogy valami aggasztja, de szerintem nem mondta volna el ezért csak oda mentem és a karjaim közé zártam Zoeyt. Éreztem kellemes illatát és tapintását, de hátha el fogja mondani ezért hirtelen megszólalok és megkérdezek tőle egy kérdést.
- Mi aggaszt ennyire?
Kérdeztem mélyen a szemébe nézve néha a mai napig is társalgok a szüleim lelkével és ennyi vigaszom legalább van nékem.

Valahol tudatom legmélyén jártam már, mikor hallottam, hogy Stefan beszélni kezd hozzám. Elmondott pár dolgok a múltjáról, majd engem is megkérdezett. Fölemeltem a fejem, és a szemébe néztem.
-Semmi említésre méltó nincs abban a tizenhét évben, míg éltem. A középsuliban én voltam a pompon lányok vezetője, én szerveztem a nyári táborokat, aztán meghaltam, és a mennybe kerültem, most pedig a pokolban vagyok. Ironikus mi?-vontam fel a szemöldököm, igazából tényleg nincs mit megemlítenem emberi létem soraiból. Egyke gyermek voltam, néha kicsit hisztis, de milyen legyen a lány ha nem kap meg valamit. Viszont az jobban aggasztott, hogy most mi lesz velem. Már csak akkor kaptam észbe, mikor a démon a karjaiba zárt, és megkérdezte, hogy mi aggaszt. Nem tudtam hogyan mondjam el ezt a sületlenséget, ami megfogant a fejemben. Lassan vettem a levegőt, és próbáltam kitisztítani a fejem, ám így, hogy átölelt Stefan csak még nehezebb volt. Óvatosan lefejtettem magamról a kezét, majd felálltam, és újra az ablakhoz sétáltam. Arcomra a hold fénye vetült, így talán még szebb látványt nyújthattam. Egy ideig még csendben voltam, majd szembe fordultam a démonnal.
-Csak azon gondolkozom, hogy ebből az egészből mi lesz majd. Hogy nem-e történik baj...-hallgattam el hirtelen, majd egy hangot hallottam a fejemben.
~Már megtörtént!~megijedtem, ugyan az a hang volt, amely akkor biztatott, mikor Keszitől vettem el a fájdalmát. Hát épen ezt nem akartam... vagy még is? Most mi a nyavalyát fogok csinálni? Leroskadtam a padlóra, és sírva fakadtam. Ez most nagyon nem hiányzott nekem. A manóba is, elegem van abból, hogy mindig megjárom. Sosem gondoltam volna, hogy ez meg fog velem történni.
-Szeretnék... egyedül lenni...-zokogtam ezúttal már hangosan, minden összeomlott. Mit szeretnék most? Mit tudnék tenni? Hogy fogom magam kimagyarázni? Ki fog nekem segíteni? Rengeteg hasonló kérdés merült fel bennem, arra vártam, hogy a szoba ajtó becsukódjon, hogy Stefan magamra hagyjon, és össze tudjam szedni a gondolataimat.

Végig hallgattam majd egy mosolyt húztam el számra ironikusnak tényleg ironikus a dolog, hogy egy angyal éppen egy démonnal és még ráadásul a pokolban. Felé fordulok majd megszólalok a szemeibe nézve.
– Hát egy kissé tényleg ironikus, de nem tudom, hogy mennyit tudsz rólunk démonokról, de régen mi is angyalok voltunk épp olyanok mint ti csak minket a lázadás után letaszítottak és ilyenné változtunk át a hosszú idők során. Tehát szerintem nem is olyan ironikus.
Mondtam el neki majd belekezdett valamibe ami nekem nem igazán volt világos, hogy is mondjam halvány lila gőzöm sincsen arról miről beszélt. De a személyisége szinte teljesen megváltozott mintha csak történt volna vele valami csak nem szeretné elárulni, de nem tudom ezt biztosan tehát addig nem találgatok. Arra kért engemet, hogy hagyjam egyedül erre fölszegeztem fejemet vajon miért karja azt, hogy hagyjam egyedül, talán valamivel megbántottam? Nem hiszem, hogy mondtam volna olyat, ami sértőlég hatott volna a lányra. De viszont fele fordulok föl teszek neki egy kérdést és ha arra igent kapok akkor teljesítem kérését.
– Biztos vagy benne, hogy egyedül akarsz maradni?
Kérdeztem tőle a kérdésem majd komoran tekintettem rá őszintén szólva még most sem tudom, hogy miért változott meg ennyire és, hogy mi történhetett amiért ennyire rossz kedve lett. Biztos valami rosszat érzett meg angyal képességeivel közben hirtelen egy lélek jelenlétét érzem a palotán kívül vajon mit keres ő itt.

Hallgattam a démon szavait, és néha bólintottam, bár nem sokat foglalkoztatott soha a túlvilág, így is csak egy hónapja annak, hogy angyal lettem.
-Igazából annyira nem világos a helyzet, amíg éltem nem igazán érdekelt a túl világ.-mondtam ki szóban is, ami a fejemben volt. Ezután egy hangot hallottam, és legrosszabb félelmem tudatosult bennem. Zokogva kértem Stefant, hogy hagyjon magamra, de ő egy kérdést intézett felém.
-Az az igazság, hogy egyáltalán nem tudom, hogy mit szeretnék, hogy mit akarok, vagy mire lenne szükségem. Mindig két választási lehetőség van, és most is egy olyanba kerültem, hogy mégsem tudok dönteni helyesen. És nagyon nagy bajban leszek... Leszek? Már vagyok is! Két okból... egy, hogy nem tértem vissza a mennybe, és itt vagyok a pokolban, a másik pedig sokkal ijesztőbb, mint bárki gondolná! Nem tudom, hogy mi akarok érted? Hiába akarom azt, hogy elmenj, és hagyj egyedül, ha egy másik dolog mégsem akarja... mármint a másik felem...-javítottam ki magam még időben, mi az, hogy csak egy dologról beszélek? Nem dolog, hanem egy új élet... és ennek borzalmas következményei lehetnek... És lesznek is ha kitudódik... Piff bele a közepébe, mindenből a legjobbat, vagy épp a legrosszabbat. Most döntsem már el, hogy mi van... Mit akarok valójában? Egyáltalán szeretnék egyedül lenni? Nem! De akkor miért akarom Stefan elküldeni? Nem tudom! Na még dönteni sem tudod, így sem örülök magamnak... De komolyan...

Végig hallgattam a lányt éreztem, hogy bántja, hogy itt van és nem a menyben, igaz, hogy ez nagyon félelmest helynek látszik mert az is. Kell egy kis idő amíg meg szokja, de meg lehet szokni nekem is sikerült és mindenik démonnak aki itt él. Nem tudom, hogy vajon haza vigyem a menybe okos döntés lenne? Kérdezgetem magamtól végül is most az egyszer félre tehetem azt az áttk@zott büszkeség és föl viszem a menybe.
- Nos ha ennyire félsz ettől a helytől ami szerintem nem is annyira félelmetes akkor föl viszlek a menybe na mit szólsz hozzá?
Kérdeztem tőle szerettem volna ha még marad egy kis ideig, de azt viszont nem szerettem volna ha miattam rosszul érzi magát és ha sokáig el van tűnve akkor keresni fogják és még a végén azt hiszik, hogy elraboltam, de mondjuk ez nem is lenne rossz ha azt hinnék akkor legalább brossot tudnék törni annak a faj@nkó Mizráel orra alá. A lányra nézek kérdően, hogy mit fog mondani nekem arra amit mondtam neki egy perc alatt haza tudnám vinni őt csak átváltozom és fölröppenek a fellegek közé. Az angyalok is tudják, hogy hol van a pokol és a démonok is hogy hol van a meny. Nem szoktam oda föl menni démonnak születtem nem pedig letaszítottak, soha nem hajtott a kíváncsiság, hogy milyen lehet ott odafönt a mennyben, de nekem biztos, hogy nem tetszene én ehhez a környezethez vagyok szokva és ennél is fogok maradni. Közben meg a hollóknak oda adtam a levelet a tanácskozásra.

-Nem, nem akarok haza menni!-tiltakoztam kézzel-lábbal, végül felálltam a padlóról, és Stefan elé sétáltam.
-Gyermeked fogantatott Stefan!-néztem a szemeibe, majd sarkon fordultam, és kisétáltam a szobából. A kastélyban végül is teljesen mindegy, hogy merre sétálok. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy merre kéne menni, talán ideje kicsit körül néznem. Nagyon kikészültem, főleg, hogy ezt így megosztottam a démonnal. Furcsa, hogy egy fiatal angyalnak, és egy bukott angyalnak gyermeke lesz, de meglátjuk mi sül ki ebből az egészből. Mennyi mindent megadnék azért, ha lenne egy barátnőm, akinek ezt most mind elmondhatnám...

Hirtelen megszólalt Zoey amit mondott nagyon is meglepett azt tudtam, hogy megérzi hamar az ilyesmit, de tőlem ez egy kissé meglepett. Nem tudtam, hová tenni ezt a dolgot álltam ott csak értetlenül mikor a lány hirtelen sarkon fordult és fogta magát és kirohant. Én csak ott álltam rezzenés telen arccal nem mutattam érzelmeket ki arcomon csakis belül kerültek ki kérdések amivel kapcsolatban fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Végül is nem ő lenne az első gyerekem a hosszú évek alatt nemzettem már rengeteg gyereket de eddig a szülök mind démonok voltak. Most pedig hát ha egy angyallal közösülök és ha jól emlékszem ahogyan apám tanította meg nekem a dolgot akkor belőle angyal lesz. Hát ez nekem most vajon jó vagy rossz hír? Lehet ebből is előnyöm, de most ennél a dolognál jobban érdekel a lány sorsa hisz ha egy démon rá akad akkor nem lehet tudni, hogy mit tesz vele azonnal ki röppentem az ablakon démoni alakban. Az égből már láttam, hogy hol van éppen a földön ahogyan látom nagyon ki van borulva nem tudom mit tehetném ellene talán megvigasztaljam? Ez a dolog viszont olyan lenne számomra mint ha jó kis démon lennék és ezt nem engedhetem meg. Ha nem is fogom megvigasztalni legalább oda megyek hozzá. Lassú, de erőteljes szárnycsapásokkal mentem le hozzá a földre majd föl, húztam a lányt a vörös homok közül nem tudom, mit keresett ott, de az a por mérgező is lehet más számára.
– Figyelj el hiszem, hogy ez most egy kicsit rosszul érhetett tégedet, de e miatt nem kell aggódnod, ha úgy gondolod maradhatsz itt velem amíg hát „jobban leszel”.
Nem tudom, hogy most milyen gondolatok járhatnak a lány fejében csak azt tudom, hogy nagyon össze van most zavarodva és mivel még éppen most lett angyal szerintem ezt sem tudja, hogy mi történt vele most valójában.
– Rendben először nyugodj meg majd lassan megbeszéljük a dolgot, e innét el kell vigyelek mert nem vagy éppen biztonságban.
Mondtam neki mikor föl kaptam a lány úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat és vissza vittem őt a Palotába nem szeretném ha baja esne már csak azért sem mert akkor újra kell látnom az und@ritó Mizráel arcát. Nagyon nem szeretném azt és ha már gyermekem lesz tőle akkor had maradjon már életben ez a fiú reményeim szerint még sok hasznot fog hoz nekem és sok mindenre képes lesz. Beröppenek vele az ablakon amin szoktam járni kelni majd az ágyhoz vittem és óvatosan le tettem oda, nem szabad most tönkre tenni magát, hisz úgy nehezebben fog meggyógyulni a szárnya.

Már nem is a palotában vagyok, hanem valahol kint sétálgatok, majd valami gond folytán össze is roskadok, talán az iménti súly, hogy egy démontól várok babát... Aztán már csak Stefan szavait hallom, meg ahogy a karjaiba vesz, és ismét a levegőbe röppenünk. Be a palotába, majd az ágyba fektetnek. Kicsit szédülök is, ami azt illeti, a szárnyamat pedig egyáltalán nem érzem...
-De ezt nem lehet csak úgy megbeszélni... Stefan ezt te sem gondolhatod komolyan...-nyíltak hatalmasra a szemeim, majd fejemet belefúrtam a párnába.
Semmi kedvem nem volt tovább beszélni erről. Csak mutattam az ajtó irányába, hogy Stefan akár ki is mehet, mert én nem vagyok hajlandó erről beszélni... Azért kicsit durva, hogy ilyet kaptam... Na mindegy... remélem kislányom lesz, csak bele mosolyogtam a párnába, ám ezt Stefan nem láthatta. Most is arra vártam, hogy kimegy, és becsukódik a szoba ajtó.

Fogalmam sem volt mit tegyek erősen össze omlott a lány nem tudom mit tehetném, hogy meglehessen beszélni ezt vele. Ő ezt nagyon nem akarja ki is szeretne küldeni jobb lenne ha ki mennék egy kis időre míg lenyugszik és jobban lesz? Nem is tudom, hogy mit tegye most az mellet döntök, hogy ki megyek, de szettném ha nem hagyná el a palotát mert akkor veszélybe kerülhet és nem látok én sem mindent, hogy meg tudjam akadályozni. Fele fordulok a lány feje a párnában van és ahogyan látom nem éppen olyan vidám kedvében van nem értem miért van úgy összetörve? Aztán egy gyerek nem a világ vége, nem hallhat bele a szülésbe ettől nem kell félni nem értem, hogy mitől fél. Talán velem van a gondja? Nem hiszen, hogy velem lenne, hisz mindig jó voltam vele szemben az egy dolog, hogy vannak rossz vagy hátsó gondolataim, de még semmi olyat nem tettem vele szemben amiért utálhatna vagy gyűlölhetne.
– Figyelj ha magadra szeretnél maradni akkor magadra hagylak, de a palotát ne hagyd el mert veszélybe kerülhetsz ne értsd félre nem vagy te rab vagy fogoly ha akarsz akkor ki is mehetsz csak veszélyes.
– Én akkor magadra hagylak, hogy gondolkozhass és magadban mindent rendbe tehess mármint a lelki állapotod ott illetően.
Mondtam neki egy kicsit kedves hangon ekkor már emberi formámban volt és nem pedig durva démoni formámban azt hiszem avval a hanggal semmi kedveset nem lehet mondani legalábbis nem fog annak hangzani ördögi hang ijesztő az ilyen ifjú angyalkáknak és a halandóknak.
– Ha valamire szükséged lesz akkor csal keress meg ott leszek a dolgozó szobámban van még néhány ügy amit el kell intéznem.
Mondtam neki ismét majd sarkon fordultam és rá tettem a kilincsre a kezemet, hogy kinyithassam az ajtót arcomon még mindig nem volt érzelem, de ez a jelenség nálam nem is gyakori és nem szoktam kimutatni érzelmeimet és ez így van rendjén. Majd lassan kinyitom az ajtót hallom az ajtó halk csikorgását majd kilépek rajta és magam után behúzva azt. A dolgozó szoba fele vettem az irányt mikor oda be mentem láttam a hollóimat vissza érkezni a küldetésükről és ha ők vissza jöttek akkor már az üzenet a helyükön van. Most egy kissé meg is nyugodtam azzal kapcsolatban, hogy az én részemről már minden rendben van. Most már csak is Emmen múlik a dolog többi a fele a tanács termet is kibéreltem ezzel sem lesz gondol. Minden meg van oldva és amikor össze ül mindenki a klánvezérek és vezetőktől akkor végre megvitathatjuk a határok közti viszonyt és azt, hogy ha nem lesz jó viszony akkor mi lesz annak a büntetése aki megszegi azt.

Csak hallottam, amiket Stefan mondott eszem ágában nem volt felemelni a fejem. Én ugyan nem fogok tárgyalni, sem most sem később! Egy kicsit sem vagyok jól ettől, és vajon mennyi ideig fog tartani ez az állapotosság? Istenem, komolyan mondom, hogy sz@r sorsom van, ha tetszik ha nem! Hallottam az ajtó nyitódását, majd csukódását. Végre kiemeltem a fejem a párnából, körbe néztem a szobában, majd felálltam, és az ajtóhoz sétáltam, egy darabig füleltem, majd mikor már nem hallottam a démon lépteit, hangosan kifújtam a levegőt.
~Jó, akkor szedjük össze a dolgaimat... elkapott egy démon, meg akart leckéztetni, aztán eltört a szárnyam, majd a pokolba hozott, én pedig voltam olyan sületlen kis liba, hogy bele mentem a sötét játékba. De ha azt nézzük, még is valahol mélyen vágyódtam rá... és most meg össze vagyok törve... Szóval azt hiszem nem próbálom meg össze szedni a dolgokat. Ez már így is túl sok.~mindent lejátszottam gondolatban, ám nem hagyott nyugton a lelki ismeret. Kiléptem a szobából, és a dolgozó szoba felé vettem az irányt. Csendben bekopogtam, majd beléptem.
-Stefan ne haragudj, de ez nekem most egy kicsit túl hamar jött. Meg gondolatlanul cselekedtem, bár nem mondom azt, hogy bármit megbántam volna, ám ez így a végére kicsit nagyon is furcsa... És valahogy nem értem, hogy miért nem próbálsz valamit kimutatni a dolog iránt? Gondolom ő...-böktem a hasamra.
-Nem ő lesz az első gyermeked, igaz? Nem értem a démonokat, vagy is most jelen pillanatban téged nem értelek... Stefan mond ki nyíltan, hogy nem is érdekel ez az egész, és legbelül örülsz annak, hogy én most itt rinyálok neked! Gyűlölöm a képmutatókat, egyszerűen nem értem... nem értem, azért mert én magamba roskadok, legalább annyit kinyöghetnél, hogy figyelj, ne haragudj, nem tudtam, hogy rosszul érint... vagy valami mást, de áhh... azt minek? Majd a hüŁye némber megoldja egyedül is? Erre gondolsz igaz? Gyerünk valld csak be!!!-támadtam neki, ám az ajtótól el nem mozdultam volna, majd szépen kimasírozok, amint vége szakad ennek a beszélgetésnek.

Hirtelen halk lépteket hallom az ajtó mögött majd elhalkult és újra halottam biztos Zoey sétálgat egy kicsit azért ott valahol nagy belül sajnálom is egy kissé mert ahogyan eddig észre vettem nem éppen egy kislányálom volt az élete és még angyal ként sincsen nyugta a sok balszerencséből. Erre mit is tudnék mondani olyan az élet én is sok szenvedésen mentem át amit sok vagy kevesébe sok sikerrel átvészeltem és túléltem.
Erre viszont van egy közmondás „Ami nem öl meg az erősít” ez így is van nagyon okos mondás. Hirtelen oda jött hozzám, nagyon ki volt borulva ahogyan észre vettem nem ment neki annyira ez a gondolkodás és megnyugvás dolog nagyon földúltnak látszott.
Figyelmesen végighallgatom arcomon érzelmet továbbra sem mutatok ki szokásomhoz híven. Rátekintek a szinte már dühöngő lányra nem tudtam mit mondjak nem szeretném megbántani sem pedig hiú reményekben ringatni. Velem az élete nem éppen egy boldog fordulatához érkezett ezt meg kell mondanom egy kis időre hátsó szándékomat most félre kell tegyem egy kis időre míg a lány jobban lesz mert most teljesen föl van dúlva ha így halad egy idegroncs lesz.
Fele szegezem tekintettem tollamat leteszem a naplóm tetejére éppen naplóm írására készültem, de ezt most inkább más pillanatra hagyom majd amikor minden elrendeződik.
– Nos hát kezdjük azzal, hogy nem hagylak magadra ezt megígérem neked és nem fogom a gyereket sem egyedül hagyni és számíthatsz rám mindig.
– Az igaz, hogy nem éppen az első gyerekem és nem a második, de rám lehet számítani ha bármire is szükséged van akkor csak szólnod kell. Nem gondolom azt hogy megoldod egyedül mert azért mondtam, hogy beszéljük meg és ezt a dolgot ketten gondoltam, hogy megvitassuk, hogy mi legyen tovább csak egy kicsit idő után rájöttem, hogy míg nem nyugszol le egy kissé addig nem nagyon lehet beszélni veled.
– Hidd el nekem nem szeretném ha rosszul érezném magad, nem modnom, hogy szerelmes vagyok beléd mert akkor hazudnám neked és az igazat megvallva nem is hiszem, hogy beléd tudnám szeretni nem a te hibád csak, hogy igaz szerelemre már az én szívem nem képes.
– Mikor megcsókoltál azt hittem, hogy te is szeretted volna azt a dolgot ami köztünk megtörtént és ahogyan észre nem is ellenkeztél a dolog ellen elég lett volna egy „nem „ szócska és a dolgot abba hagytam volna.
– Első sorban nyugodj meg majd utána elválik a többi dolog is, híd el hogy forró fejjel nem lehet gondolkodni.
Mondtam neki az egészet nyugodt hangon tudom, hogy ez számára egy kissé nyugtalanító lehet sőt dühítő, hogy egy kissé sem mutatok ki izgalmat vagy valami mást az arcomon.
Hosszú évek alatt megtanultam már, hogy hideg fejjel gondolkodni a legjobb ha valaki mérges vagy dühös akkor úgy nem születhet okos gondolat sem harc terén sem pedig semmi terén.
A legfontosabb dolog, hogy most a lány megnyugodjon és utána megválik a többi dolog is, hogy mi lesz ennek a folytatása mert mint megígértem és ígéretem az számomra szent dolog, amit meg ígérem azt meg is teszem az én szavam mindennél többet ér és meg is teszem mindig amit megígérek. A lányra tekintek arcomon még mindig nem jelenik meg érzelem.

Semmit... semmit nem mutatott az arca. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Az a nyugodt hang amin Stefan beszélt szabályosan irritált. Miért ilyen? És miért hisze azt, hogy ezzel mindent megoldhat? Ha azt vesszük, még mindig csak az a 17éves lányka vagyok, csak angyal bőrben. Végül bele néztem Stefan szemeibe, és egy fagyos mosolyt ragasztottam az arcomra. Amíg suliba jártam mindenki tudta a jelentését ("Kicsinállak, és nagyon jól fog esni!") Akkor mindenki rettegett, hogy most beválik-e, senki sem tudja, főleg nem én. Igazából nem ijesztgetni akarok, csak most így fel kell venni a tartózkodást, mielőtt meg nem szólalok.
-Stefan, ez azért kicsit durva volt.-kezdtem bele csöndesen, majd felszegtem az állam.
-Nem állítottam olyat, hogy nem szerettem volna a "dolgot"! De az kicsit sem gondolta, szerintem egyikünk sem, hogy ez lesz ennek a vége!-nem emeltem fel a hangom, sőt, még az a bizonyos piszkálódó él sem volt benne.
-Azért köszönöm, hogy segítesz, csak éppen az a kérdés, hogy hogyan fog ez valóra válni?! Hiszen ég és föld a válaszhatár.-magyaráztam, és lassan az íróasztalhoz sétáltam. Ott leültem a szemben lévő székre, és rákönyököltem az asztalra.
-Stefan, én csak boldog szeretnék lenni, de így lehetetlen, egy ekkora gond az még is csak ekkora gond. Egy életről beszélünk, bármi történjen is, és nem mondhatom el senkinek, mert abban a pillanatban végem van. Azt sem tudom, hogy ezt mennyi ideig fogom viselni. Biztosan marh@ra szexys lehet egy hatalmas pocakkal rendelkező angyalka.-fontam össze karjaimat a mellkasom előtt, és a fagyos mosoly újra kiült az arcomra. Nem tudtam mit is mondhatnék még, az már érezhető, hogy a hangulatom tényleg gyorsan váltakozik, hol ilyen hol olyan. Most például annyira nyugodt vagyok, hogy talán még egy rossz mondat sem rendíthetne ki ebből a nyugalomból.

Lassan megérkeztem a pokolba. Igazság szerint utáltam ezt a helyet. Halkan lépkedtem, hogy megtaláljam a démon királyt. Éppen egy ajtón akarta bemenni, mikor két testőr kézen ragadott.
- Eresszetek el.- Néztem a szemükbe, mire térdeik megrogytak.
- A királyotokat keresem.- Sziszegtem, majd elengedtem őket.
- Ő most nem ér rá. Egy másik angyallal van.- Nézett rám szúrósan az egyik démon. Kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Ha egy angyalommal van, arról kötelességem tudni.- Kiabáltam, majd kiszabadítottam magamat a szorításukból és benyitottam. A szobában Zoey-t és a démonkirályt találtam.
- Zoey!- Néztem a lányra.
- Mi folyik itt?- Kérdeztem idegesen. Egy kicsit megszédültem. Az ajtó kilincsében megkapaszkodtam, majd a férfira néztem.
- Beszélnünk kell!- Mondtam.

Most egy kissé megnyugodott a lány hallom a hangán és mér szinte érzem bele kezdett mondandójába nem tudom, hogy mit mondjak erre bonyolult dolgok. Nem kell mindent előre eltervezni alakulnak a dolgok magától is nem kell mint megtervezni.
Az a szúrós pillantásai tetszettek nekem látom, vajon még mire képes? Most nem hiszem, hogy ki szeretném próbálni a dühös oldalát is inkább azt hagyom egy kicsit későbbre amikor már „elült a vihar”. A lány hasára tekintek amikor a pocakról esett szó legszívesebben egy mosolyt húztam volna el arcomon, de ez két okból sem lett volna jó ezért inkább hagytam azt a dolgot nem szeretném ha jobban megbántódna az a lány.
Nem kell annyi dolog miatt aggódni mint ő teszi, hisz egy idő után lassan minden elrendeződig és mindent meg lehet csinálni csak akarni kell. Egy rövid gondolkodás után megszólalok nyugodtan és határozottan de hangom még mindig lágy és kedves.
– Nos az igazat megvallva gondoltam én a tényre, de a dolgot elvettem hisz mennyi annak az esélye, hogy elsőre teherbe essél, de mint észre vettem tévedtem.
– Egy Démon Király keze sok helyre elér nem számítanak a határok és a titkolózással kapcsolatban erről már te döntesz szerintem felesleges titkolózni mert egy idő után, úgy is feltűnik, hogy nagy lesz a pocakod ami szerintem csinosítana, de ez most melles leges.
– A boldogsággal kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy az mulandó meg kell szokni a bánatot ne érts félre nem szeretném ha szenvednél csak egy olyan jó tanács.
– Hidd el én már rég óta élek ezen a világon és annyi nemzedéket láttam már fölnőni és a szerelem is elmúlik, pont úgy mint más boldog érzések ilyen ez a világ nincs mit tenni ellene.
– Nem kell mindent eltervezni majd idővel minden alakulni fog és mi baj történhet azzal ha az a nagyk@pű Mizráel rá jön a dologra mit tudna tenni ellene?.
Kérdeztem tőle miközben hirtelen valami dörömbölést halottam a bejárat irányából mintha még egy angyalt éreznék itt az meg vajon mit keres itt. Olyan ismerős ez mikor jobban elgondolkodom tudom már ki az Keszi. Na vajon mi okkal jöhetett le onnét a menyből szeretne kiosztani vagy valami mást? Őszintén szólva halvány lila gőzöm sincsen felőle. Az őrök nem engedik be őt hiszen az én parancsom nélkül senki nem léphet be ide a palotába. Zoey fele fordulok nem tudom, hogy keszi tud-e arról, hogy itt van ezért egy kicsit csöndben kell maradnia jobb lesz neki ha kint marad Zoey fele fordulva megszólalok.
– Ha titkolni akarod azt, hogy itt is jártál egyáltalán akkor egy ne szólalj meg mert éppen Keszi van kint menj csak be a szobádba, de most is jelzem nem vagy fogoly ha úgy döntesz akkor gyere csak ki velem.
Mondtam neki hisz azt mondta titkolni akarja akkor maradjon itt ha meg nem szeretné akkor jöjjön ki velem ez az ő döntése nem szeretném ha úgy érezné magát, mintha négy fal között és ablakozott rácsok között érezné magát.
Azt tesz amit ő szeretne csak javasoltam neki egy okos dolgot és ha akarja akkor megfogadja ha nem akkor meg azt tesz amit akar.
Hirtelen csak Keszi betör a palotámba az őreimet lefegyverezve mit képzel ez a kis nőszemély. Ha csak beszélni szeretne akkor abban benne vagyok és ha más járna a fejében azonnal leöletem egy lélekkel. Kár, hogy a belvárosban csak is a temetőben találhatok lelket na meg a pokolban. Mert különben a hatalmam igen nagy lenne meg be kell valljam, de hisz én vagyok a Pokol ura leszármazottja ősünknek Lucifernek.
Erre büszke is vagyok ez a titkolózás dolog nem sikerült a legjobban mit ne mondjak. Oda megyek Keszihez majd mélyen a szemébe nézzek és megszólalok letekintve az ujjára ami, hogy látom meg van.
– Beszédről lehet szó máskor ne merészelj hivatás nélkül bejönni ide.
Mondtam neki parancsoló hangom majd közvetlen folytattam is egy gúnyos megjegyzéssel az ujjával kapcsolatban nem bírom ki, hogy ne kínozzam ezt a lány valahogy a jelenléte is irritál.
– Nos látom meg van az ujjad amúgy szerinte felejtsük el a múltat miért jöttél, hogy, megtisztelhess jelenléteddel?
Kérdeztem tőle cinikusan nem érdekel, hogy ha megbántom Keszit az igazat megvallva ezt szeretném is had szenvedjen az az alávaló gaz@mber.

Már teljesen lenyugodtam, annyira, hogy képes lennék itt ülő helyzetben elaludni. Stefan szavaira csak bólintok, és elfojtok egy ásítást is.
-Tudom, és értem, csak olyan furcsa... Tényleg ne haragudj azért, mert ennyire kibuktam, csak olyan furcsán hat szerintem, hogy... na szóval érted, egy angyal, és egy démon... Hékás majd én eldöntöm mi áll jól nekem...-kacagtam fel a végén, hogy is ne én és a nagy pocak? Neee.
-Egyébként tudom, hogy Mizrael is rájönne egy idő után, csak nem tudom hogy fogadná a dolgot. És személy szerint félek attól, amit tehet ezek után.-nem vagyok kétségbe esve, sőt még meg sem ijedtem, ám azért ott van a "mi lesz, vagy mit tesz, hogy ha ki derül?" Egyszer csak kintről jövő zajra lettünk figyelmesek. Nagy szemekkel néztem Stefanra, mikor kijelentette, hogy úgy tűnik Keszi tesz látogatást a palotába. Eszem ágában nem volt így elmenni. Ha lehet még most beszélek vele! Ő biztosan jobban megért, mint egy pasi/Démon, vagy micsoda! Keszi egyből észre vett, ahogy benyitott az ajtón.
-Keszi...-megakadtam a következő feltett kérdésén, bizonyára ő is észre vette, hogy angyal alakomban tartózkodom a pokolban, és az egyik szárnyam is fel van kötve. De, hogy biztosra menjek, meg is fordultam, és megmutattam neki.
-Esélyem sincs haza menni Keszi...-motyogtam, aztán ennyi is volt, a királyném Stefannal kezdett el beszélgetni. Mint egy durcás kisgyerek, ültem is vissza a fotelba, és magamban fortyogtam, hogy most tuti nagy bajba kerülök... Csak, hogy miért is? Mert voltam olyan okostojás, hogy lejöttem a mennyből a földre, és ott is a legádázabb ellenségünkbe botlottam. Na ennyit arról, hogy még sokat kéne tanulnom. Keszi Mizrael miatt idegbeteg, Mizrael másfelé kacsintgat, én meg csak úgy vagyok, kezdetleges képességgel, és most már megáldva egy babával. Ennyi volt, nem bírom tovább, kikészültem.
-Keszi milyen a terhesség?-fordultam hirtelen feléjük, remélvén, hogy királynémnak nem fog leesni az álla, vagy hasonlók, hanem szépen felfogja, hogy miért is kérdeztem ezt. Ha nem, akkor több, mint valószínű ez a dolog nagyobb magyarázatot érdemel. Na akkor nem szeretnék a bőrömben lenni, Keszi vajon meg fog érteni? Hiszen Stefan, ha azt vesszük nem egy rossz pasi, szóval ennyi. Mindenki hibázhat, elkövethet meggondolatlanságokat, ám akkor viselje következményét, mint most én fogom.
-És meddig tart az angyaloknál?-kérdeztem még egyet, miközben fejemben a gondolatok ide-oda cikáztak. Szóval, megéri nekem kiteregetni a szennyest, nem fog azonnal ellenem fordulni az angyalok hada? Ugye nem??? Na de ha még is, akkor hol lesz az én helyem? Mi lesz velem? És...
-Keszi kérlek szépen ne haragudj rám... Tudom, hogy hüŁyeséget csináltam, és sajnos azt sem mondhatom, hogy nem akartam, mert nem így volt. Csak nagyon nagyot hibáztam ezzel...-tört ki belőlem, most félő volt, hogy nemsokára újabb hiszti roham fog rám törni, az előbb még békés kislány, most kezd újra teljesen kivetkőzni magából. Hangulat ingadozás? Jeles! Viszont nem bírtam tovább a s*ggemen maradni, felálltam, és kiszaladtam a dolgozó szobából. Berohantam a szobába, ahol el vagyok szállásolva, majd teljes erőből be is csaptam az ajtót. Azért arra nem számítottam, hogy Keszi ilyen hamar megjelenhet, most mit fogok tenni? Elbotorkáltam az ágyig és leültem rá, ott mint a patak úgy eredtek meg a könnyeim, hogy mennyire ostoba vagyok. Ám egyszer mindent ki kell próbálni... Na meglátjuk ennek mi lesz a vége, és hogy Keszi ezután szóba áll velem? Nem tudhatjuk!

Nem hittem a szememnek. Láttam, hogy Zoey itt van, és a szárnya össze van kötözve, de nem hittem el. Mikor kérdezősködni kezdett csak gondolkodtam. Végül is az ikrek hamarabb születtek, mint az ember gyerekek. Éppen válaszolni akartam, mikor Zoey mentegetőzni kezdett, majd elrohant. Utána pillantottam.
- Bántottad?- Kérdeztem Stefan-tól, majd Zoey után mentem.
- Zoey, szívem. Én vagyok, beszéljük meg jó.- Szóltam be kedves, lágy hangon, majd bementem. Mielőtt bezártam volna az ajtót Stefan-ra néztem.
- Most jobb ha kint maradsz. Kérlek!- Néztem rá kérlelő pillantásokkal és becsuktam az ajtót. Most az egyszer használtam a kérlek szót egy démonnak. Soha többet ilyet.- Gondoltam, majd Zoey-ra néztem, aki hangosan zokogott az ágyon.
- Ugyan szívem.- Ültem le mellé, majd megöleltem.
- Figyelj Zoey! Nem mondom, hogy okos dolog volt, ami történt.- Kezdtem és mindvégig a hátát simogattam nyugtatás képen.
- De...lehet, hogy neked Ő az igazi.- Mosolyogtam rá.
- Tudom, hogy most furán fog hangozni, de ha őt szereted és vele akarsz maradni, akkor támogatlak.- Emeltem fel a fejét.
- De tudnod kell, hogy nagy veszélybe vagy.- Figyelmeztettem. Egy angyal nem tud kihordani egy démon gyermeket. Vagy ha még is, akkor nagyon komplikált a szülés.
- A démonok másabbak mint mi. Gondolom láttad Stefan-t démoni alakjában. Sokkal nagyobbak és erősebbek, mint mikor nem emberi alakjukban vannak. A kicsi démonként születik meg, és csak utána veszi fel emberi alakját. Veszélyes lehet, hogy valami történik mikor a kicsi megszületik.- Mondtam még mindig kedvesen, ám komolyan. Nem akartam, hogy baja legyen. Kicsit olyan volt mint én, mikor bekerültem a menybe. Egyedül volt, és én ezt nagyon is jól megértettem.
- És hogy mennyi ideig tart azt nem tudom. Mikor az ikrek születtek én is egy pillanatra meghaltam. Ha Joseph nincs nem éltem volna túl. pedig angyal vagyok, és nem is fiatal.- Mondtam, majd látván szomorú arcát egy apró mosolyt erőltettem magamra.
- Terhesnek lenni, egyáltalán nem másabb, mint nem annak lenni. Csak annyiban más, hogy nagyobb a pocakod és egy helyett két embert etetsz.- Mosolyogtam és és kisimítottam egy tincset a szeméből.
- Én azt mondom, hogy dönts el, mit szeretnél. De ha meg akarod tartani a picit, hallgatnod kell rám és Stefan-ra. Mi ketten megvédhetünk, de ha Mizrael megtudja......- Elhallgattam. A f*nébe nem akartam megrémiszteni, csak meg akartam védeni a fájdalmaktól és a szomorúságtól.
- Akkor tudom, hogy képes bármire, hogy Stefan-nal vagy a picivel végezzen. Tudom, hogy nem bántana téged, de mivel a pici félig démon...Tudnod kell, hogy Joseph szárnyai nem véletlenül feketék...- Mondtam, majd elhallgattam. Nem tudtam mit mondhatnék még. Reméltem, hogy Stefan nem jön be, mert akkor nem állok jót magamért.
- Zoey, én melletted vagyok, és egyáltalán nem haragszom rád rendben?- Néztem rá kedvesen.

Nem tudom, hogy most nekem mit kellene tennem ebben a helyzetben majd ha ő akarja akkor lenyugtatja Zoeyt. Kérdésére föl kapom a fejemet mielőtt még be ment volna Zoey után azelőtt még megszólalok.
-Hát attól függ mit jelent számodra a bántás.
Mondtam neki egy gúnnyal, még mindig ki nem állhatom ezt a lányt eddig sem „jött” be nekem és nem is fog. Nem szeretem még az illatát sem nem, hogy a látványát. Úgy járkál a palotámban mintha csak otthon érezte volna nahát a lány, de viszont még azt sem tudja, hogy mi hova vezet. Mi lett az én gyönyörű palotámból? Angyalszálóda? Undorító ez az egész szag ahogyan átjárja a palotát Zoey-é nem annyira zavar de a Keszie egyszerűen kibírhatatlan nem kellene most a z ujja helyet a fejét is levágni? De akkor nem engedjük vissza a menybe, hogy ne tuja az átk@zott visszanöveszteni talán jobb is lesz ha nem engedem őt majd el. Önként sétált be ide ahová nem kellett volna, de viszont még is mit hitt, hogy önként csak itt járkálhat a palotában kíváncsi vagyok a beszélgetésükre, de tanácsát elfogadom azzal kapcsolatban, hogy ne menjek be hozzájuk. Még is csak jobban megértik egy mást két nő, de kíváncsi vagyok rá egyik lelket be küldöm a szobába ami nem igazán látszik mivel olyanok mint a szellemek képesek láthatatlanná válni. Ha nem lássák akkor nem is tudják, hogy ott van de fél fülel azért hallgatózom is, hogy engem elpusztítani? Ezt a szem@tláda, hogy gondolta? Azt hiszi ő az öreg Ist@en na majd én helyre teszem én azt a s@mirekellőt. Engem nem bánt senki és senkit sem aki az én védelmemben áll mert akkor annyi mind ha velem tenné és akkor nagy büntetés jár érte. Én nem szeretnék egy háborút a két faj között ezért most talán megengedem Keszinek, hogy élve távozzon, de egyetlen egy rossz lépésre várok és akkor nem hiszem, hogy az angyalocskái le mernének merészkedni a védő burkukból. Ez nagyon föl tudott engem mérgesíteni, de ennél Keszi többet tud és nincs akkora hatalma, hogy ellenálljon a vámpírkirálynő hatalmának. Vajon segítene nekem, hogy ki derítsem mire is cselekszenek. Egy holló segítségével egy levelet is küldök, gyorsan a vámpír királynőnek egy kis segítség jól jönne és neki is meglenne a haszna a végén. A kincsi angyalocskák vére nagyon finom és nem kellene nagyon sokat vadászni rájuk mielőtt Mizráel össze tépném meg engedném neki, hogy igyon a véréből. Szerintem ez neki eléggé sőt csábító ajánlat lenne. Közben még mindig hallgatózok mikor nekem a lélek el mond nekem mint amit csak hallott mint látom azért még is jó valamire nem is olyan szerencsétlen ez a lány mint gondolom. De azért nem tudnám megtűrni a palotámban még egy napra sem, nagyon nem bírom őt.

Hallottam Keszi hangját az ajtón kívülről, majd be is lépett a szobába. Nem mertem ránézni, nem tudtam, hogy mit fog mondani. Ahogy leült mellém az ágyra, és megölelt, olyan jól esett, hogy azt senki nem tudja elképzelni. Csak hallgattam amit mondott, de már a második mondatnál tiltakozni kezdtem.
-Jaj Keszi dehogy is... érzelemről szó sem volt. Csak... csak megtörtént...-újra zokogásba fúltam, miközben tovább hallgattam királyném szavait. Nem akartam semmire válaszolni, ám ahogy meghallottam, Mizrael nevét, ereimben megfagyott a vér, a szívem vagy három ütemet kihagyott.
-Hogy mi van?-kérdeztem döbbenettől elcsukló hangon. Remegő térdekkel felálltam az ágyról, majd az ajtóhoz léptem. Felrántottam, és Stefant láttam magam előtt. Megfogtam a karját, és berántottam a szobába, ezután becsuktam az ajtót, és belülről neki támaszkodtam.
-Stefan, gondolom mindent hallottál.-néztem rá, nem szúrósan, de elég nyomatékosan ahhoz, hogy ez alól a válasz alól nincs kibúvás. Végül kék íriszeimet mindkettejükre ráfüggesztettem. Kezemmel ráböktem a hasamra, majd így kezdtem neki a szentbeszédnek.
-Senki, ismétlem senki, és semmi nem fogja tőlem őt elvenni! Ha kell puszta kézzel tekerem ki Mizrael nyakát, ha azon töri magát, hogy hozzám érjen. Már ne is haragudj Keszi, de ez nem normális. Nem fogom csak úgy hagyni, hogy egy ártatlan élőlényt meggyilkoljon. Főleg egy olyan ártatlan gyermeket, akit én hordok a szívem alatt! Felőlem még a földhöz is verheti magát, de hozzám egy újjal sem érhet, ezt garantálom!-ahogy beszéltem a hangom egyre erőteljesebb lett, magabiztosabbnak kezdtem érezni magam, főleg, hogy Keszi kijelentette, hogy mellettem áll, legyen bármi a döntésem. Hanyagul támaszkodtam az ajtónak, mint mikor még éltem, és a lányokba kellett egy kis életet verni. Végül pillantásomat elkaptam Kesziről, és Stefanra függesztettem.
-Egyetlen egy dolgot kérek tőled, hiába vagyunk a túlvilágon. Hogy ha megszületik a kicsi, akkor vedd a nevedre. Ha pedig valami baj lesz velem, akkor vigyázz rá!-szerintem érthető volt a kérésem, bár ki tudja, hogy... hogy is mondják? Apai ösztön, vagy mi a szösz, meg van Stefanban ennyire. Ezután elsétáltam a kis asztalkához, és leültem a peremére. Nem akartam többet mondani, bár nem tudtam, hogy Keszi mire is célzott azzal hogy "ha meg akarod tartani a picit, hallgatnod kell rám és Stefan-ra" ezzel a mondattal kicsit sem voltam tisztában.