Angyalok égi kertje

Amy elhúzódott tőlem mégis semmi jelét nem mutattam annak, hogy vágyakoznék az érintése után. Mégis csak magamnak hazudok. Nem én mindenkinek hazudok, egy igaz szavam se lehet, csak egy 0st0ba démon vagyok, akit azzal átkoztak meg, hogy az angyalok királya legyen. Mindez olyan igazságtalan!
- Igenis igazam van! Az én világomban a te világod lenne az egyetlen, ami ha megszűnne, hiányozna. – nyeltem egyet, mert lehet, hogy egy kicsit hangosan gondolkodtam.
- Nem felnőttekről van szó csupán csak egy kislányról. Egy főangyal, akinek eljött az ideje, hogy meg tanuljon önállónak lenni. Az elméletet már régen kihúztuk én meg hát szóval nem értek a kislányok megtanításában ilyen téren. Asaliahnak hívják, kedves kislány és ragaszkodó típus olykor elveszti a fejét, de nagy gond nem lehet vele. A kislány sokat jelent nekem és szeretném, ha te tanítanád természetesen, ha elvállalod. – tudod Mizrael elégé h*ly3 vagy ahhoz viszonyítva, amit mondani akartál. Hogy lehetsz ekkora b*r0m anyám? Te tényleg nem látsz, át a fán vagy csak teszed magad? Persze, persze az édes kis kifogások. Most így nincs kedved, mert jön a Mindenható és büntetést ad, amiért rossz kisfiú voltál. Amyra néztem majd vártam, hogy válaszoljon vagy kinyögjön nekem valamit. Legbelül reménykedtem, hogy beleegyezik és közel lehet hozzám még akkor is amikor Asaliahval vagyok, illetve leszek. Hjaj Mizrael te megint álmodozol! Sosem ébredsz fel teljesen ugye? Hát persze te mindig is a régi maradsz, aki mindenkinek odadobná a szívét csak azért, hogy meg ne haljon miattad. Aztán meg, ha meghalnának, szedheted a hullákat magad után.
- Nos?

Úgy robbantam be a kertbe, mint egy őrült. Annyira feldúlt a látvány amit láttam a tévében, hogy a könnyeim csak úgy potyogtak. A hátamra kötött hatalmas kardot azonnal lecsatoltam, észre sem vettem, hogy vannak még rajtam kívül a kertben, sőt nem is érdekelt. Egyre mélyebben futottam a kert belseje felé, végül egy hatalmas fa ki is dőlt, az első lesújtott csapástól. Zokogtam, és leroskadtam a fa mellé, ennyivel ki is adtam minden mérgem, de azt amit Keszitől vettem el, nem tudtam, és most az kerekedett felül. K*rva rossz érzés volt. Ráadásul kesztyűt kéne húznom, hogy ne érezzem meg a többi fájdalmat. De magamtól nem tudom elvenni, ez csak másra érvényes. Nem is fénylik fel a tenyerem, mint Keszinél, esélyem sincs, hogy megnyugodjak. A szemem előtt ott villódzott amit a tévében láttam, élőben adták le, ahogy a kocsimat kihúzták a vízből, anyuék pedig annyira szomorúak voltak.
-VISSZA AKAROK MENNIIII!!!-kiabáltam, és újra lesújtottam, temérdek fájdalom, és mérgesség tolult fel bennem. Kitaszított vagyok, otthon akarok lenni a szüleimmel, vagy csak beszélni akarok velük, hogy tudják mi van velem. Miért ilyen rossz minden? Miért kell nekem... miért kellett meghalnom?
~Valaki segítsen!~zokogtam némán, és összeestem. Fáradság, és nem is voltam edzésben. Elegem lett mindenből... miért nem lehet olyan egyszerű minden? Könnyeimet felitta a föld, de nem maradt abba az apró kristályok hullása. Kék íriszeimet lehunytam, és nem akartam tovább gondolkodni!

***órákkal később***

Felvettem angyali alakom, és mindent otthagyva indultam el a föld felé.

//Belváros/Suttogó temető//

Vendég

- Értem.. - Feleltem. Honnét van neki nem vér szerinti 'gyermek"-e? Hm.. - Öhm... - elmosolyodtam fülem mögé téve hajam. - Én szívesen elvállalom. És mit kéne neki tanítanom?
Kicsit feszélyezett ez az egész, ugyanakkor pedig kedvem lett volna vigyorogva és ugrándozva belekezdeni ebbe a dologba.
- Lehívod Asaliah-t? - Kérdeztem, majd felálltam magammal húzva őt is. Mikor elindult a karija után kaptam ajkam harapdálva. Muszáj tisztáznunk ezt az egészet, mielőtt még belekezdenék a tanításba, és ez az ügy elhomályosulna. - Mizrael... m-mi van... a-az eeljegyzéssel? - Dadogtam idegesen, a földet bámulva. Nem voltam semmiben sem biztos, főleg miután ekkora hisztit le mertem vágni. - Meg.. meg tudnál bocsájtani a pofonért? Én.. én tényleg, igazán nem.. istenem! Őszintén szólva fogalmam sincs miért tettem... tényleg nagyon, nagyon megbántam... hogy tudnám bebizonyítani, mennyire fáj?

Amy szemeibe néztem majd közelebb léptem hozzá, hogy még egy rés se maradjon köztünk. Igazából, ha nem hallgatnék soha az eszemre és a Mindenható nem szólna bele a döntéseimbe bármit megtehetnék. Bármit. Az én szavam szent lenne mások meg befoghatják, - bár minden ilyen könnyű lenne!
- Tudod mindattól eltekintve, hogy nekem nem is kellene ilyet mondanom, de van egy ajándékom a számodra. Már mondtam csak te nem figyeltél elégé rám. Mivel nincs, rajtam a kabátom nyúlj a zsebébe. De csak akkor nézd meg, ha Asaliah órája lejárt. A boldogság mindig a megpróbáltatások után jön. – gyengéden megsimogattam az arcát majd elengedtem.
- Már nem kell Asaliah után mennem, megérzi, ha hívom őt, mostantól meg te is fogod. Tudod az élet rejtelmes a halál túl sötét ahhoz, hogy beszélni tudjunk róla én meg pont ezt a sötétséget használom fel a gyógyításhoz. Egyszer gyötrődnöd kell, hogy köteléked legyen angyallal, aki beléd költözik, próbára tesz és rosszabb egy démonnál, akinek csak a lelked kell a piszkos ügyeire. Egy félvér, de legalább nem Azrael kezében van a kislány. Kissé hisztérikus, de majd megkedvelitek egymást. – ezzel magamhoz öleltem. Nem tudom, még mit nyöghetnék ki, amivel ellent tudnák mondani az eszemnek.
- Sss nem kell bizonyítanod, én voltam a hibás.

Vendég

Mizrael közelebb jövetelével a szívem egyre hevesebb verésbe kezdett. Megfogtam kezét, csakhogy érezzem érintése által létrejött bizsergést a testemben, majd magamhoz öleltem, minek következtében kezem, lábam, ajkam, mindenem remegésbe kezdett. Leírhatatlanul hiányzott a közelsége, még ha csak órák teltek is el azóta, hogy... hogy megkérte a kezem.
De az izgalmam csak akkor fokozódott igazán, mikor azt mondta, van számomra egy ajándéka. Már éppen nyúltam volna a kabátja zsebébe, mikor kijelentette, hogy csak, és csakis akkor nézhetem meg, ha vége a a tanításnak. Felhúzva orrom karba tettem a kezem, miközben igyekeztem leküzdeni a vágyat hogy most azonnal belenézzek milyen titkot rejt a zseb tartalma.
Viszont a legjobban az keserített el, hogy Mizrael nem válaszolt a kérdésemre, miszerint mi van az eljegyzéssel.
Még közelebb húztam magamhoz, bár fogalmam sincs hogy lehetséges ez, hiszen alig fért közénk egy hajszál is, majd ajkaira tapadtam. Először csak gyengéden, majd fokozatosan egyre szenvedélyesebben, míg végül ölelkezésbe nem ment át az egész. Nem tudtam búcsú csóknak, vagy valaminek a kezdeteként szenteljem-e fel, mindenesetre az én szívem fojtogatóan összeszorította.
A csodás pillanatot torok köszörülés szakította félbe, mire csak harmadszorra eszméltem fel. Az első kettőt igyekeztem jelentéktelen háttérzajjá szorítani, így nem is fordítottam rá jelentősebb figyelmet. Mikor szerelmem háta mögé pillantottam, egy tizenegy év körüli leányzót pillantottam meg. Nem tudtam, mit reagáljak... fogalmam sem volt, mit tegyek. Vigyorogva köszönjek neki, mintha mi sem történt volna? Bújjak meg Mizrael mögött? Nem az nem vall rám.
Így hát szótlanul álltam arra várva, hogy bemutassa nekem Ő a közeljövőbéli tanítványomat, Asaliah-t.

Amy! Zengtem legbelül nevét miközben csókoltuk egymást. Pedig megfogadtam, hogy ha lehet, elkerülöm és csakis szükség esetén teszek meggondolatlanságot. Elhidegültem a világtól már arra sem vagyok képes, hogy olykor másra tekintsek.
Jól esett érezni, hogy legalább Amy velem lehet/van.
,, - Egy irtó nagy démon vagy Mizrael tudod? Nem is értem miért, miért játszod meg magad! Miért nem hagytál meghalni és hagyni, hogy szenvedjek? Muszáj, azt látnom, hogy folyton más nővel csalsz meg?” – Asaliah volt az szinte már érezve szavait.
- Szia! – vettem egyből a karjaimba és szorítottam magamhoz. – Amy ismerd meg Asaliaht. Ő az egyik gyermekem. – azért nem részleteztem volna mit is értek a gyermekem szó alatt. Egész biztos nem teljesen azt, amit a gyenge halandóknál jelent.
- Miért hívattál Mizrael? – persze,hogy tiszteletlen volt egy újabb riválist látott Amyban és semmi többet.
- Itt az ideje,hogy felnőj Asaliah. Amy – és ekkor megfogva Amy kezét közelebb húztam hozzánk – tanítani fog téged. Szóval szokj hozzá jó?- letettem a földre nem mintha nehéz lenne.
- Áruló vagy! – elszaladt én meg mit tehettem volna. Amyra néztem majd valami biztatás félét próbáltam intézni felé a szemeimmel. – Gyere velem, az óra elkezdődött! – elkaptam Amy kezét és szaladni kezdtem vele. Amikor megvolt a kellő pillanat kiengedtem a szárnyaimat és próbáltam valahogy Asaliah elé kerülni.
Túl nehéz volt utána menni, makacs és hatalmas ereje van ha mérges avagy dühős rám.
- Kérj bocsánatot! – parancsoltam rá bár megfordult és nem hozzám hanem egyenesen Amyhoz futott.
Hízelegni akar talán? Nem tudom de azért jobb igyekezni nehogy valami bajt okozzon. Mire odaértem már Amy karjaiban volt, szipogott egy kicsit majd feltette szívének legfontosabb kérdését.
- Ugye szerelmes vagy Mizrealbe? – bár ne hallottam volna meg ,mindegy.

Vendég

Nem olyan reakcióval fogadott a kislány, mint amire vágytam/mint amit vártam. Tulajdonképpen tudat alatt sejtettem hogy nem leszünk már az elején puszi pajtások, de hogy el is szalad? Mindegy, az első benyomás fontos, így most igyekszem csillapítani a kedélyeim. Ami úgy hiszem menni is fog hiszen miután öngyilkossági kísérletet hajtottam végre Mizrael megmentett... és nem a szuper képességével, hanem magával a jelenlétével, a szeretetével...
Asaliah után szaladva Mizrael felröppent a magasba megelőzve a lányt... én pedig lelassítva letérdeltem a fűben. Mikor a kislány odaszaladt hozzám én az ölembe húztam őt.
- Mizrael! - Kiáltottam rá erős hangon, mikor a lányra parancsolt. Nem hízik a májam ha megbánja azt, amit tulajdonképpen véghez sem vitt. Nem vagyok sem önző, sem önelégült. - Nem kell bocsánatot kérned.. tudom mit érzel! - Sóhajtottam.
- Tudod Asaliah, nem kell nekünk felebarátoknak lennünk... ha nem szeretnéd, még csak barátoknak sem... bár mondjuk azért én örülnék neki... - Vigyorogtam megölelgetve, miközben mosolyogva végigmértem arcát igyekezve bizalmat önteni felé. - De attól még hogy Mizrael-re haragszol amiért a szíve az igazit keresi, és mert megkergült, senkinek sem lesz jobb. Tudod, ha mellette állsz mikor nincs kihez fordulnia... hidd el, hidd el nekem annál nagyobb ajándékot nem tudsz adni neki! - Az elején próbáltam viccelni, viszont kedves hangnemben mondtam, ámde komolyan.
Próbáltam gondolkodni, vajon mit mondhatnék neki. Az igazság az, hogy tudtam mit szeretnék, de egyszerűen képtelen voltam szavakban összefoglalni.
Ezután egy felettébb zavarba ejtő kérdést tett fel, márpedig azért volt pirulóképes, mert tudtam, az említett személy is mindent hall még ha próbálja is leplezni. Tudtam a válaszom erősen meg kell fontolnom, hiszen minden ezen múlik.
- Attól függ, milyen szempontból nézzük. Tudod a szerelemnek sok fajtája van. Önzetlen, hűséges, mindent felülmúló, vagy olyan is, amikor a két személy csupán megszokásból, netán vágyból van együtt...
Nagyot nyeltem. Tudtam hogy ez nem konkrét válasz rá. Sóhajtottam. tessék szaladj el, üss le, kövezz meg, fejezz le, akkor is őszinte leszek!
- Igen, szeretem!

Néha úgy érzem semmit sem ér az életem még akkor is, ha tudom, valakinek szüksége van rám.
Nem élhetek, nélkülük nem! Hogyan szerezhetném vissza bárki bizalmát? Áruld el őket s légy démon, hogy egyszer nekik is csalódást okozva rombold porig azt a kulipintyót örökre. Ezt szeretném Mizrael! Mizrael figyelsz te rám?
- Na és miről fogunk tanulni? – húzódott Asaliah egyre közelebb Amyhoz. Gondolom érezte a belőlem áradó erőt vagy inkább a kötelék erősödését.
Egy percre eltűntem szemük elől keresve a katanát és a többi itt hagyott fegyverem. Jött az magától felém, hiszen csak szembe kellet néznem vele. Képes vagy rám hallgatni Mizrael! Tedd, amit mondok és gyere velem! Kövesd a hangom! Engedelmeskedj Mizrael!
- Eltűnt egy gyertya, talán lángja is kiégett... Miért várod el, hogy másikat gyújtsak? Ki volt az ki elfújta? Ugyan kérlek, ne nevettess erre te sem lennél képes! Bár belőled ez is kitelik... Mondd, van értelme gyufát venni és pálcika testet vele? – hűvös szél borzolta össze hollófekete szárnyam nem eszem ágában sincs pont most visszahúzni.
Hátat fordítva a halál démonának a katanával visszaindultam az angyalaimhoz. Húztam magam után a fegyvert felszántva vele a füvet.
Légy démon s életed csak akkor lesz örök! Leültem Amy és Asaliah mellé.
- Egyre nehezebb... – hátra dőltem a fűben. - ... ölnöm kell!

Vendég

Szinte biztos voltam benne az előbb látott szituáció után, hogy Asaliah vagy elszalad vagy jobb esetben felpofoz. Vagy valami ilyesmi. Nem akartam összetörni a szívét, nem szerettem volna senkinek sem rosszat. Nem, ez így nem pontos.. van, akinek rosszat akarok. De ő neki nincs miért.
De nem... csak felállt az ölemből odamenve Mizrael-hez, majd felém kezdte húzni mosolyogva. Mielőtt megszólalhattam volna Ő eltűnt, a kislány pedig visszajött hozzám.
- A harcművészetről.. élesben! - Vigyorogtam rá kacsintva, majd megfogtam apró kezeit, s pörgésbe kezdtem vele egymással szemben állva. Nevetve fordultam balra, mikor megláttam Mizraelt, amint magában beszélve néz a nagy büdös semmi felé az udvaron. Elvesztve egyensúlyom hanyatt vágódtam, Asaliah meg rám, s bár ő azt hitte ez is a kis játékunk része, de nem az volt. Így feküdve is Őrá koncentráltam, illetve próbáltam volna, ha nem fordult volna meg és közeledett volna felénk.
- Mi van édes, sunyin lepaktálsz az ördöggel? - Poénkodtam. Igazából fogalmam sincs mit csinált, majd megkérdezem. S bár csak vicceltem, de mikor azt mondta ölnie kell, még a levegő is a tüdőmbe szorult.
Felültem eltéve magam mellé a lányt.
- Ugyan miért kéne neked ölnöd? - Kérdeztem. - Angyal vagy, vagy nem?
Közelebb hajoltam hozzá, s végignéztem arcán majd ajkain, hogy a vágytól a szívem is bele sajdult.
- Ha a démonokról van szó, egyet kell értenem... már én is vágyom rá, hogy szembe kerüljek velük, illetve közelebb is. De... - Elhallgattam. - Tulajdonképpen mire is gondoltál?

Kissé furcsán éreztem magam. Vágyom a vér látványa után, Azrael után. Félek ez több a szerelemnél. A halál mindennél édesebb lehet, ha a szám is megízlelhetné azt. A vér izét s annak tengernyi cseppjét az ajkaimon. Ölnöm kell! Ölni akarok! Minden okos gondolatot csak cselekedettel lehet csillapítani. Szorítottam a katanát úgy, mint egy testi és lelki társat. Igen a tervhez a katana is kell. Gyilkolj s pusztíts! Foglyokat ne ejts az a gyengéknek való! Támadj Mizrael! Támadj már! Amy szemeibe néztem.
- Sunyin? Azzal a s3nkih*zival? – elkaptam a kabátom gallérját közelebb húzva Amyt és megcsókoltam nem érdekelt egy cseppet sem, hogy Asaliah meglát, vagy pont előtte teszek ilyet. – Tudod, ha egy gyertya kialszik, azt újra kell gyújtani azonban a kérdés az leszek-e én olyan agyafúrt és meggyújtom a gyertyát vagy sem.
Hogy démonos ügy azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy ölni akarok a vér illatát érezni a tenyeremen. Egy démon vérét. Tulajdonképpen nem is tudom, miért tétovázok itt. –sóhajtottam egyet. – Angyal? – kérdeztem vissza. – Hm, talán az, lehetséges, hogy az. De ezt neked kell eldöntened. – megöleltem, ami most jól esett.
- Elégé sok mindenre gondoltam. Miért? Életre, halálra, kegyetlenségre, igazságra, bűnre, fájdalomra, jövőre, kényeztetésre, angyalra, démonra, a nevelőimre, ránk. A Világ Fájdalmát kell elviselnem nap, mint nap. Ti olyan mások vagytok, nem kell tartanotok attól, hogy valaki a lépéseiteket megkérdőjelezi. – egy pillanatra elhallgattam. – Szigorú törvényt kell hoznom, kerüljön bármibe és nem érdekel az ellenzéki párt kialakítása. – elhallgattam sokáig meg sem szólaltam. – Szeretlek! – Légy démon! Légy démon! Légy démon! Lüktette a szívem egyre hangosabban és hangosabban. Elegem van, hogy nincs gyógyír a Világ Fájdalmára. – Légy a gyógyír... erre senki sem lenne képes... légy fájdalmaim gyógyírja. – Tudom mit akartam tenni egyből valami olyan szemtelenséget tenni, amit angyal ezelőtt még soha. Majd meglátjuk, kit démonoznak le ezek után. – Azt akarom, hogy csak az enyém légy nem érdekel, hányan ellenzik, nélkülem itt amúgy sem mennének semmire. Nem elég erősek ahhoz, hogy szembe szálljanak egy kerub és szeráf kegyeltjével. – gondolkodtam. – Félvérek egyáltalán nem halandóból angyal? Mi ez már? Kiragadja őket a halálból csak azért, hogy ne lehessen megbocsátani bűneiket. Ő lehet, hogy vak, de én sosem leszek az! Mihaszna banda az egész. Mind példát vehetnének Asaliahról– nyúltam a kislányért, aki eddig személyes sértésnek vette, amit mondtam. Megsimogattam egy kicsit majd le is húztam róla a kezem. – Nehéz ügy főangyalként királynak lenni és egy egész csapatról gondoskodni. Mindenhol árgus szemekkel figyelnek itt a legjobban a mi lelki szemein olyan helyekre is eljutnak, amiről az ellenség nem is képes gondolni. Elvégre angyalok vagyunk, a szemeink mindent látnak, nem vagyunk vakok. – mondhatni pimaszul megbámultam Amyt. – Sosem használtad ki a rejtet képességeinket? Tudod... – lesütöttem a szemem - ... akkor sincs menekvés, ez elől ha nagyon meg akarunk szabadulni tőle. – szép szóval mondva nem folytattam csak Amyra másztam. – Egyetlen egy gondolat sem tart vissza. – megcsókoltam aztán meg Asaliah jelenléte sem érdekelt össze-vissza kezdtem csókolgatni. Ez volt az előjáték,bár előtte semmit sem jó tenni ezért hogy, hogy nem a karjaimba vettem Amyt.
- Egy időre elrabolom tőled, most menj szépen játszani a kicsikkel. - Asaliah szúrós szemekkel rám nézett, szinte ölni tudott volna vele, mégis engedelmeskedett. Amyra vigyorogtam.
- Most belenyúlhatsz a zsebembe, de csak odabent nyithatod ki! - felrepültem szállva vele a szelek szárnyán.

// Főangyalok szobái 1 //

Vendég

Nem tudtam eligazodni Mizrael-en.
Miközben az egyik felem egyetértett vele, a másik ellene szólt. Vágytam egy újabb harcra, egy újabb dicsőségre. Esdekeltem a démonok arcán feltűnő szenvedés látványára mikor megkínzom őket tetteikért, akartam hogy diadalittas büszkeség töltse el duzzadó mellkasom.
Bókjai és megjegyzései jól estek, egyre izgatottabbá váltam. Ha nem lett volna itt Asaliah tuti biztos leteperem vagy valami annál is mocskosabb dolgot teszek. Ehelyett csak hagytam hogy csókolgasson, miközben arra gondoltam, mennyire id!ótán érzem magam amiért ő szónoklatokat szaval én meg meg se mukkanok.
Mikor Mizrael felemelt az jutott eszembe, ha nem is szavakban elégítem majd ki és értek vele egyet, majd másban, valami sokkal de sokkal csábítóbb beteljesüléssel.
Rá mosolyogtam, majd csillogó szemekkel végigmértem arca minden szegletét, miközben mást sem akartam csak hogy felérjünk a szobába, hogy végre, végre vele lehessek!
Mikor azt mondta hogy belenyúlhatok a kabátja zsebébe nem tettem. Illetve készültem rá, de valahol félúton megállt a kezem a levegőben. Nem! Majd fent... ha felértünk megnézem. Addig is igyekszem elviselem ezt a kínzó kíváncsiságot és vágyat, amely már szinte elviselhetetlenül sürget. A palotában haladva már-már számon követtem Mizrael minden lépését, alig vártam már, hogy oda érjünk!

//Főangyalok 1-es szobája//

* Pajkos szellő cimborája voltam, halkan süvített a fülembe, különös éneket dalolva. Ez kellett nekem ahhoz, hogy képes legyek leszállni és szembe nézzek a kertemmel. Elvégre még mindig a vérem élteti őt. Ennek egyszer bizony hasznát is vehetem. A vérvörös rózsák hívogattak, arra vártak, hogy megérintsem őket, így új életre kelve díszeleghetnek majd titkon Amym szobájába.*
~ Csak egy kis hazugság kell, amivel búcsút mondhatok megboldogult kis angyal testemnek. Méreg ez, addig a percig amíg egyedül vagyok. Nem számít... érte bármit. ~
*Hatalmas vérvörös rózsa csokrot szedtem, és még nőtt helyette másik. Ez volt a én titkom, a virágok sosem halnak meg, csak újjá teremtődnek. Mikor éppen elegendő volt elindultam a szobák felé. Pontosabban Amy szobája felé. *

// Főangyalok szobái 1 //

*Lassan ballagtam ki a kicsikkel a kezemben a kertbe. Az idő kellemes volt a szél egy kicsit fújt, de pont jó volt. Egy közeli padhoz mentem, majd leültem rá és az ikreket az ölembe ültettem. El se hittem mekkorát nőttek. Mosolyogva néztem őket, ahogy nagy hévvel tömködték a szájukba az öklüket.*
- Csak nem éhesek vagytok?- *kérdeztem és nyomtam egy-egy puszit a fejükre. Már nagyon hiányoztak. Teljesen Nero-ba és Drizzt-be merültem s róluk elfeledkeztem. Rossz volt ezt érezni.úgy éreztem, hogy rossz anya vagyok.*
- Ígérem, többet nem hagylak el titeket. Soha, de soha többet. és nem hagyom, hogy bárki bántson titeket...- * Még ha az a valaki, apátok is..- Fejeztem be magamban, majd a távolba meredő tekintettel néztem tovább...*

*Csak egy ártatlan kis kandúrnak tűntem Asaliah karjaiban, aki folyton folyvást simogatott én meg kedvemre doromboltam. Azonban amikor a kötelékére tette a kezét hangosan felnyávogtam és kiszöktem a karjaiból. Nem csodáltam, hogy a szabadságát akarja és vissza szeretné kapni a teljes erejét, de még nem tartottam megfelelőnek az időt. Persze, hogy keresgélt, de én eközben okosan elbújtam tőle. Nem talált és még a köteléke segítségével sem tudott. Tudom hívott, de nem a nevemen, hanem ahogyan a macskákat szokták. Egy bokor alól kukucskáltam ki, amikor megláttam Keszit és a kicsiket.
Figyeltem őket, de amikor Asaliah észre vett és kihúzott a bokorból újra felnyávogtam, mint aki sírna, vagy nem tudom. Asaliah persze egyenesen hozzájuk vitt és folytatta a simogatást. Persze szidalmazott egy kicsikét, hogy rossz macska vagyok és ne bújjak el többet.*
- Anyu! - * kiáltotta Asaliah és bújt is volna hozzá, ha meg nem látja a kicsiket.
Én eközben valamilyen úton módon a menekülési lehetőségeket néztem, de aligha volt. *

*Egy ismerős hangot hallottam nem messziről. Tekintetemmel Asaliah közeledő alakját figyeltem és a macskát, ami a kezében volt.*
- Szia.- *Köszöntem neki, s a macskára néztem.*
- Hol találtad?- *Néztem rá kérdő tekintettel. Sarah-nak nagyon tetszett és minden áron meg akarta simogatni*
- Kincsem, nem szabad.* Fogtam meg kicsi kezét és apró puszit nyomtam rá. halkan nyöszörögni kezdett, majd egyre hangosabban és hangosabban folytatta, míg végül már inkább sírt, mint nyüszögött.*
- Tudom, hogy anyu igazságtalan, de nem szabad.-* Csitítottam a csöppséget. Nemsokára Jer is elkezdett sírdogálni és egyszerre kezdtek hangos kiabálásba.*

* Ha most tudnék mosolyogni, biztosan megtettem volna. A gyerekek is megérzik, hogy ki van a közelükben. Boldogított a tudat, hogy a gyerekeim ismernek és szeretnek. Na meg őket nem egykönnyen lehet becsapni, bár ki tudja, lehet, hogy a macskát akarták nem engem.
Asaliah jó szorosan magához ölelt, amikor Keszi rákérdezett hol talált engem.*
- Ő talált rám, már nagyon nagyon régen és ha ő nem lenne, akkor most én sem lennék itt. - * megpróbáltam elhúzódni tőle és odamászni a kicsikhez, de nem engedett. *
- Ő itt a mi rossz kis kandúrunk, aki minden fazékba benézne csakhogy biztos legyen annak ürességéről. Kajtár macska szegény, szeret benézni más konyhájára is, nem elég neki a miénk. - * Asaliah nyomot egy puszit a buksimra majd Keszi akarata ellenére is oda engedett a kicsikhez.*
- Szeretik őt, ezt te sem tudod megakadályozni, látod, meg is nyugodtak a közelében. - * a sírás abba maradt, a kicsik meg össze-vissza kezdtek simogatni. Akarva akaratlanul, de dorombolni kezdtem, ahogy a macskák is szokták. *
- Így mindjárt más, csak halljak meg még egy szót és kerültök a szobátokba. - * tudom, megszólaltam mielőtt Asaliah kimondta volna a nevem. De legalább az ikrek nyugiban voltak. *

*Döbbenten hallgatta, mikor a macska Mizrael hangján megszólalt. Ijedten felálltam s a kicsiket is magammal vittem.*
- Asaliah nem vagyok babonás, de ez a macska beszél és kiköpött Joseph hangja van.- *Mondtam komolyan, majd Sarah-t és Jer-t letettem a padra én magam pedig lehunytam a szemem és megérintettem a macskát. Képek milliói özönlöttek elém és láttam, hogy a macska valójában Mizi, csak átváltozott formában. Magam mellé engedtem a kezemet, majd kinyitottam a szememet.*
- Így akarsz bevágódni a gyerekeidnek, vagy ennyire nem mersz a szemem elé kerülni?- * Mértem dühödt pillantást a macskára.*

* Kuncogni kezdtem, amikor Keszi a babonáról kezdett el beszélni és hogy a macska kiköpött az én hangomon beszél. Nem engedtem, hogy Asaliah beszéljen, helyette doromboltam egy kicsikét. Talán véletlenül pont akkor amikor Keszi hozzám ért. Felnéztem rá, a megjegyzése egy cseppet sem tetszett, de most valami másért vagyok itt. *
- Nyugodj le...- * talán parancsoltam, bár elég volt a kötelékem is ahhoz, hogy bármi egyebet használni tudjak ellene. Gyógyító vagyok, ez meg pont jó alkalomnak tűnt, hogy hassak az érzéseire is, ne csak a fizikai fájdalmaira.*
- Asaliahval fogócskáztam, vagyis kergetett. Itt meg biztonságban érzem magam tőle. - * hozzá bújtam Keszihez és dorombolni kezdtem.*
- Amúgy meg a kicsik szeretnek simogatni és egyáltalán nem engem szeretnek, hanem a kisállatokat. - * felsóhajtottam, majd mielőtt ellökhetett volna magától - mert gondolom ezt akarta tenni - visszaváltoztam.*
- Azt hittem szeretik ha a szó szoros értelmében veszem azt a kifejezést, hogy az apjuk tényleg egy állat. - * elmosolyodtam az öngúnyomon, majd valami hirtelen jött ötletből fogtam magam és leültem Keszi mellé, úgy mint régen.*
- Tételezzük fel, hogy tudom mi jár a fejedben, mielőtt kimondanád, hadd agyjak neked valamit!

*Döbbenten néztem Joseph-re. Mi az hogy maradj csöndben? Agyamban egy pilanat alatt felment a pumpa, pedig nagyon ritkán voltam csak ideges, de most..tomboltam.*
- Nekem te ne mond meg, hogy mit tegyek, mert semmi jogod nincsen így beszélni velem.- *Szűrtem a szavakat fogaim között, s mikor emberi alakjára váltott erős késztetést éreztem, hogy egy alapos pofonnal jutalmazzam meg, de...mikor azt mondta adni akar valamit megdöbbentem...Adni akar valamit? Még is mit?*
- Nem kell az ajándékod Joseph, nem tudsz megvenni vele...és Amy se örülne neki, ha itt lébecolnál...apropó, hol van a kis ölebed?- *Kérdeztem és a mellkasomon karba fontam a kezeimet.*

* Elvigyorodtam, csak sikerült egy kis mérget meghagyni neki. Felsóhajtottam, csak kezelésbe kell vennem őt Asaliah segítségével. De akkor én sem maradok épen.*
- Azt mondtam nyugodj le, nem azt, hogy kiabálni kezdj. - * totál nyugodt voltam, vele ellentétben, aki ölni is képes lett volna.
Ilyenek a nők, felsóhajtottam, majd az eget kezdtem el nézni.
- Tudnom kéne? Gondolom a szobájába, hol máshol lenne? - * kérdeztem vissza.
Valamiért nem érdekelt a dolog, egyet el szerettem volna rendesen intézni. Probléma nélkül. Eddig csak tele voltam velük, egyik a másik után jött. Az egyetlen hibás csak is én voltam. *
- Ki mondta, hogy ajándékot fogok adni neked? Én ugyan nem. De ha semmit sem szeretnél akkor megértem, majd visszamegyek Amyhoz. - * azzal álltam volna fel, de Asaliah sajnos az ölembe ült, egy ' Maradj itt!' kíséretébe. Úgy tűnt, hogy már ő is ellenem volt, sőt ... ő mindig is ellenem volt. Nem is értem hogyan lehetett az, hogy a kegyeimbe engedtem őt. Azonban ez a dolog most nem számít.*
- Zoey hol van? Igazán lenne mint megbeszélnem vele. - *hátra dőltem* - Nem jelentette a munkájával kapcsolatos dolgokat. Pedig direkt megkértem rá.

- Semmi közöd hozzá. Zoey azt csinál amit akar és az én védelmemet élvezi.- *Álltam fel és felvettem Jert. Nyomtam egy puszit a fejére, majd óvatosan Sarah-t is felvettem.*
- Amúgy már nem tudsz Amy-vel zsarolni. Nem érdekel, hogy ti ketten mit csináltok. A szemembe te semmi vagy már. Egy undorító alak. És nem fogom hagyni, hogy a gyerekeimmel is ugyan ezt tedd.- *Néztem rá szúrós tekintettel. Nem akartam, hogy ezt az alakot szólítsa Sarah, vagy Jer apának. Nem.*
- És esküszöm, ha megkeresed a gyerekeket megismerd a dühömet Joseph, és nem viccelek.- * Szórtam szikrákat a szememmel. Igazából még mindig pislákolt bennem valamennyi remény, hogy engem választ és nem Amy-t, de már közel se annyira, mint mielőtt Drizzt megjött.*

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Csüt. 03 Nov. 2011, 20:20

* Akaratlanul is, de elvigyorodtam. Azt hiszi meglehet bárki is nélkülem? Téved! Isten sem azért teremtett, hogy mindig a gonosz oldalt szolgáljam és olyan hűvös legyek amilyennek valójában lennem kell a tökéletes démon legyőzésekhez.
Persze a kétszínűség az bűn, de hogy egy démonnal együtt kell uralkodnod a testeden nem. Figyeltem ahogyan magához veszi a gyerekeket és összevissza beszél. A szíve mást mondott a szája helyett. *
- Ugyan már, nekem kéne fenyegetőznöm, hisz az életed a kezemben van. Emlékezz csak vissza, te csak egy halott vagy akinek megadatott az esély, hogy éljen. Bármikor visszavehetem ezt az ajándékot tőled amikor a legkevésbé számítasz rá.
* Meglöktem Asaliaht, hogy tegyen már valamit, legalább ő használja a képességét ha én nem használhatom. Természetesen a kislány felállt, de bármi cselekedet helyet az ölembe ült. Hallotta a gondolataimat, de csak nyugodtan ült és nézett minket. *
- Vágysz a szabadságra ugye? Gondoltad már milyen lehet még egyszer meghalni most már harmadszorra is? Ha kéred itt befejezhetjük, te fényként meghalsz és soha nem láthatod a gyerekeinket. - * ellöktem magamtól Asaliaht és felálltam.*
- Szereted a múltat ugye? A jelent gyűlölöd ? Gondolom hallani sem akarsz a jövőről. Te nem is Josephet gyűlölöd, hanem azt akivé változtattam. Ő gyűlöli azokat akik nincsenek vele, de Én pontosan ezt akarom. Amikor a gyűlölet teljesen felemészti őt már csak Én maradok. Semmi szeretet... Csak Ő és Én ebben az átkozott kis angyal testben. Tudod milyenek a démonok? Az utolsó csepp erődet is elszívják, lassan már az öngyilkosság fele vezetek, de egy gyógyító elégé nagy falatnak tűnik...

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Pént. 04 Nov. 2011, 15:24

- Igen? Akkor ha ennyire az életemmel akarsz játszani miért nem teszed meg? Miért nem ölsz meg, hogy végre ne kelljen a képembe nézned? Mirt nem teszed meg, hogy ne kelljen többé engem látdnod, hogy még mindig érzek benned jóságot és szerelmet? Miért?- * Kérdezem szemébe nézve egyre idegesebben és hangosan. Éreztem, hogy szemeimbe könnyek szöknek és láttam, hogy ő is egyre dühösebb és agresszívabb.*
- Tudod mit? Tedd meg! Most! Itt ölj meg, mert én így nem élek tovább, tudva, hogy mivé váltál. Ez nem te vagy! Én nem ilyennek ismertelek meg!- *Kiabáltam egyre hangosabban és hallottam, hogy Sarah pityeregni kezd.*
- Igen, azt utálom, ami belőled lett. És nekem hiába monodd ezt, hogy ördög bújt beléd. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, nem így van! Cska te is bedőltél Amy kis játékainak. Hát nem látod mit akar? El akart tőlem venni, megtette! De nem fogom hagyni, hogy a gyerekeiddel is ezt tedd! És többé azt se hagyom, hogy engem otthagyj.-* Üvöltöttem a képébe és szikrázó tekintettel néztem rá. Most örültem volna, ha Drizzt is ott volna, de nem akartam most őt is belerángatni. Nem! Ahhoz túl fontos nekem és Nero is.*

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Pént. 04 Nov. 2011, 15:50

*Komótosan lépkedtem a kert felé, aztán meghallottam Keszi mérges kiabálását. Lábaim gyorsabban vittek, mint én akartam, és pillanatokon belül karjaimba zártam királynémat.*
-Keszi mi történt?*kérdeztem kissé idegesen, majd a másik angyalra néztem, nem tűnt túl boldognak, olyan más volt, mint egy angyal, és ez nem tetszett. Nero is érezte, hogy baj van, mert már nem sírt... Csendben figyelt, és nézte az angyalt, akivel Keszi kiabált.*

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Pént. 04 Nov. 2011, 17:52

* Jó kérdésnek számított, hogy miért nem ölöm meg őt, hisz már elvileg úgy is halott. De mivel sikeresen visszakaptam az ép eszem, az agresszivitásom egy kicsit csökkent, már ha engem agresszívnak lehet nevezni Keszihez képest. Nevetnem kellet, azonban most valahogy elmaradt ez a fajta nem királyhoz méltó cselekedet.*
- Mondjuk úgy, hogy van szívem, ha meghalok te is meghalsz, hisz nem lesz már mibe kapaszkodnod. Azt hittem feltűnt, hogyha becsukod a szád úgyis üzenni tudsz nekem. Asaliahnál ez tökéletesen működik, a gyerekeknél szintén, bár nekik csak azt tudnám megmondani, hogy éhesek-e vagy álmosak még.
* Karba tettem a kezem és most már csendesebben beszéltem, legalább valaki nyugodt is legyen kettőnk közül.*
- Miért nem ölsz meg te? Talán félsz, hogyha elveszítesz úgy a te sorsod is megpecsételődik és kiűznek amiért megölted az egyetlen főangyalt ? Nélkülem már ez a hely sem lesz ilyen, emlékezz vissza mit tettem régen, azért, hogy egyetlen egy démon se tudja megközelíteni. Amúgy is védenem kell ezt a helyet a démonoktól, míg én élek félnek tőlem. Pedig semmit sem tettem ... oké talán eleget ahhoz, hogy félni tudjanak. - * nem tudtam folytatni a mondatomat valami eszetlen angyal meg merészelte zavarni a beszélgetésünket. De már nem is számított az egész, hisz ott voltak azok a gondolatok amiket egymásnak tudtunk volna üzenni, én meg ki is használtam ezt, hogy érezze nem kell engem alábecsülnie, hisz még semmit sem látott belőlem. *
Amit Keszi hall majd Drizzt meg nem : Hol van Zoey? Tudod érdekel a holléte, ha téged nem. Minden angyalt megvédeni az én kötelességem... Ha bajban vannak nekem kell megmenteni őket a pácból... mert még segítségre szorulnak, ugyanúgy ahogy te. Azt hittem képes vagy felfogni, hogy én segíteni próbálok mindenkinek, de úgy látom tévedtem és te egy percig sem értettél meg engem. Szeretnél tiszta lappal kezdeni vagy itt befejeztük és elveszem azt az ajándékot amit tőlem kaptál?

» Hajnal kertje
» Angyalok fajleírás
» Angyalok szobái 1
» Angyalok szobái 2
» Angyalok szobái 3