Angyalok égi kertje

Vendég

- Höh, kösd fel a gatyád angyalkám! - Kacsintottam rá lehajolva a dobócsillagokért. Magamhoz vettem ezután egy taint is, illetve két kisebb tőrt.
Kimentem a helyiségből felkészülni, miközben Ő odabent kutatott a fegyverek között, mit is válasszon. Összefogtam fekete hajam, és bemelegítettem.
- Szólj ha kész vagy! - Kiáltottam neki, majd hátat fordítottam a helységnek arra gondolva, vajon van-e annyira sunyi, hogy hátba támadjon...

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 02:10

Sóhajtottam egyet, csak azért mert ami most nekem kellet nem volt itt. Elvettem egy tört,hogy valami legyen nálam elő fegyvernek.
A második egy kard lett, kétlem, hogy használták volna még. Mindegy. Több nem is kell, majd igyekszem elkerülni a vérontást.
Hátal állt ugyanúgy, mint az a démon, akit hátba támadtam. Tudom, önző vagyok és hatalomra éhes, de ez most nem megy. Nem csábít annyira semmi, hogy hátba támadjak egy angyalt.
- Kész vagyok, kezdhetjük! Ha valamelyikünk netán véletlenül megsérül, majd igyekszem meggyógyítani magam vagy téged. Rendben?

Vendég

- Rendben, de nem lesz rá szükség, mert én nem fogok! - Nevettem fel halkan magamra tűzve a játékszereket. A két tőrt hagytam két kezemben csak. Egymás körül keringtünk eleinte, de az idő múlásával beindult a játék. Megiramodtam Mizrael felé, majd lendületből meglendítettem fegyveremet. Hátának simulva torkához szorítottam a tőrt, miközben lábammal magamhoz vontam kissé... félre érthető pózban. De nem! Nem hagyhattam hogy ilyen butaságok eltereljék gondolataim. Csak a jelen, csak a jelen...
Elengedtem mert nem akartam megsérteni, ezzel csak azt bizonyítottam, ha ellenség lenne, és nem ellenfél, már a feje rég távol lenne a testétől.
Elgáncsoltam, majd kihasználva míg a földön feküdt elszaladtam utat adva neki, miközben dobócsillagjaim már ujjaim között szorongattam dobásra készen.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 02:38

Alábecsültem egy főangyalt ez az igazság vagy, mert túl gyáva vagyok bántani. Cöh Mizrael használd már az erőd!
Észhez tértem és megkezdtem a csalódottság első szintét miszerint nem látszom mogorvának. Figyeltem minden egyes mozdulatát és a kis csillagok indulását. Remek most ugrálni fogok? Az első egy centire suhant el a fülem mellet, ha nem húzódom félre. A többi érkezése nem is lett volna olyan fontos, ha az utolsó csillag el nem talál.
F3nébe azt hittem már nincs több. Vesztettem, de egy csepp megalázást sem éreztem esélyem sem volt rá. Hogy miért? Éppen a fűben feküdtem abban a kevés vérben, ami kiszökött belőlem.

Vendég

- Színészkedsz, Mizrael? - Kérdeztem, bár így utólag vissza gondolva eléggé h*lye voltam, hogy feltettem. Ha azt válaszolja hogy "nem", akkor sem hiszek neki. A fenébe is, hisz' alig ismerem! A pozitív érzelmeim meg hát... oké, tény hogy fölényben vannak, de csak ébernek kell lennem!
Odamentem hozzá letérdelve mellé. Fegyvereimet mellé tettem.
- Egyben vagy, nagyfiú? - Vigyorodtam el beletúrva a hajába. Mikor fel akart ülni vissza toltam a földre, hogy feküdjön tovább.
- Még nem állhatsz fel. Bünti amiért egy lány elvert! - Feleltem arrébb tolva a játékszereket, és lefeküdtem mellé a lélegzetelállító égboltot tanulmányozva.
- A lány pedig van olyan édes, és lefekszik melléd, hogy a bünti alatt ne légy egyedül... - Kuncogtam kissé feltolva magam. - Na és hol talált el? Itt? Vagy esetleg itt? - Végighúztam hasán, majd az oldalán a kezem. Aztán elkezdtem csikizni a hasánál és az oldalán pimasz nevetés kíséretében.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 03:24

Ne a f3nébe is ne! Nem bírtam tovább. Nem a fájdalom volt elviselhetetlen, amit már megszüntettem hanem, hogy ilyen közel van hozzám.
Megragadtam a csillagot és kihúztam csak egy kis lépés kellet volna, hogy a szívemet találja el. Szív? Nekem még olyanom sincs, ami legalább egyszer rendesen dobogna valakiért.
Nem hagytam tovább, hogy csak úgy simogasson. Elkaptam, ami könnyű is volt, hiszen mindvégig mellettem volt. Helyesbítek rá másztam eltakarva előle az eget, amit olyan gyönyörűen kémlelt.
- Most nem menekülsz! – mindkét kezét lefogtam azonban nem bírtam tovább visszatartani magam. Lehajoltam hozzá a ,, most úgysem fogsz elmenni” tekintetemmel egészen az ajkaihoz . Megcsókoltam volna ha nem támad egy jobb ötletem. Óvatosan végig húztam felsőtestén az ujjaimat, más volt őt simogatni, ha lehet ezt annak nevezni.
Na jó elegem lett a semmit tevésből és ha most megölnek emiatt akkor tessék. Letéptem a felsőjét szinte már megszokásból mindig ezt teszem.
Visszahajoltam az ajkaihoz most azonban nem húzottam el csak úgy megcsókoltam gondolkodás nélkül.

Vendég

Ledöntött és felém hajolt. Aztán megfosztott a fölsőmtől is, mi alatt még szerencse, hogy fűző volt rajtam.
Istenem, nem tagadom! Tény és való, hogy bejön! Sőt... talán több is, az se kizárt, hogy már a "belezúgtam" fázis határát súrolom erősen. De ez még így is gyors, nem?
Felemeltem kezem, hogy becsületem megtartva tenyerem az arcán csattanjon, de mielőtt még az előre megtervezett cselekedetem véghez vittem volna - megcsókolt. S levegőbe emelt kezem inkább nyaka köré fontam szorosan magamhoz húzva Őt.
Torkom elszorult, ajkaim automatikusan résnyire nyíltak. Csókját semmiféle képen visszautasítani nem tudtam volna. Kétszáz éve élek, és akár kínos akár nem, sosem volt tartós kapcsolatom. Csupán néhány jött-ment tini szerelem.
- Mizrael... - Sóhajtottam felsőtestén végigsimítva a sebet keresvén, de egy aprócska beforrt hegen kívül mást nem találtam. - Jól döntesz?

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 18:15

Lemásztam róla és elengedtem. A f3nébe olyan volt mintha Urunk szólna hozzám az Ő hangján. Felálltam otthagyva őt a fűben.
Nem vagyok királynak való, ha folyton oda adom valakinek a szívem. Egyre jobban hívott magához, még ha ő erről nem is tudott nem mertem visszanézni rá.
Ha most csak úgy szó nélkül elmegyek, tényleg nem vagyok királynak való. Gondolkodtam egy kicsit.
- Megparancsolom neked, hogy mondd, el mit érzel! – nem fordultam vissza. Egyszerűen nem ment, mert az is lehet, hogy még több és több rovás kerülne a fejemre, de akkor sem érdekel. Érte megtenném... csak mert ő az egyetlen, aki olyan, mint én. Sóhajtottam egyet, míg válaszát vártam az eget kezdtem kémlelni.

Vendég

A p!csába is, mi a jó édes nénikémnek is tettem fel azt a bugyuta kérdést az előbb? Jó, lehiggadunk... nincs káromkodás, légy nyugodt, ne szidd magad. Ha elmegy, az majd fáj, és nem kell magad kétszeresen büntetned...
De nem! Én nem akarom, hogy elmenjen!
Felpattantam a földről leporolva rövidnadrágom, majd hogy ne csak egy szál fűzőben flangáljak, letépett fölsőm magam elé kaptam. Igaz alig védett, de csak biztonságosabbnak éreztem magam így.
Mély levegőt vettem a legjobb válaszon tűnődve.
- Vonzódást... - Válaszoltam félig-meddig suttogva. Még nem voltam vele eleget ahhoz, hogy eligazodjak magamon. Csak pizzázni voltunk... ha most pedig ezt a "túl korai" lenne dolgot elfelejtem, és csak a pozitív érzelmeimre hallgatnék, akkor... istenem! Nem tudom, bízhatok-e benne. Ha ismerném, tudnám. Ha tudnám, bele mennék. Hogy miért? Hogy miért nem mondom azt, többet érzek mint vonzódást? Mert ha elhagyna, azzal alighanem meghalnék. Két sors között billegek. Az egyik - kétszáz év után végre megtalálom a szerelmet. A másik pedig... abba bele sem merek gondolni. Mindenesetre az első szöges ellentéte.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 19:11

Micsodát? Nyeltem egyet. Lassan megfordultam és újra a szemébe néztem. Közelebb lépve hozzá elkaptam és karjaimmal magamhoz láncoltam.
- Te olyan más, vagy mint a többiek. – suttogtam, bár az igazság az, hogy nekem nem kellene itt lennem. Mégis itt vagyok, szorítom magamhoz és nem akarok lemondani róla akkor is, ha tudom otthon vár valaki. Idővel döntenem kell majd és nem akarom, tudomásul venni kit fogok választani Urunk akarata ellen is.
Most már valamivel gyengédebben lehajoltam az ajkaihoz és megcsókoltam.
Tudom ez lesz a vesztem, de akkor sem érdekel, még hányszor mondjam.
Míg a démonok nem tudnak róla addig jó, hiszen őt lényegtelennek néznék és folyton a királynőt akarnák elvenni tőlem.
Széles vigyor ült ki az arcomra, ahogyan elváltam ajkai érintésétől.
- Táncoljunk... – suttogtam.

Vendég

- Már féltem, itt a vég, hogy nézhetem, ahogy továbblépsz. Kezed hozzád láncol, csak az képes erre, aki bátor. A vonzódás komoly bűn.. - itt leakadtam, mert erre egy rímet sem tudtam mondani. Mert elvakít, mert arra késztet, a másik személyen kívül mással ne foglalkozz, mert minden percben hiányzik Ő, mintha a másik feledet vennék el tőled, ha távolabb van, mint azt el tudnád viselni.
De már rímeken nem is törtem az agyam, mert csókja megint csak meglepett. Fölsőm elengedtem, mire az leesett a földre. Testem hátra döntöttem, hogy hiába álltunk, felém hajolt...
... és bármennyire elképzelhetetlen, de ennél jobban nem tudtam volna élvezni ezt a pillanatot. Csak mosolyogtam várva hogy egy újabb mámor hullám fusson végig rajtam libabőrössé téve karom.
- Táncoljunk! - erősítettem meg kijelentését kiengedve szárnyaim, majd vissza egyenesedtem és felröppentem még mindig a kezét szorongatva.
Erős hely kéne. A szende énem már megmutatkozni látszott. De hol marad a vad, és szexi felem..?

//Night Clubb//

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szomb. 29 Jan. 2011, 20:36

Azt hiszem, meg fognak ölni és lelkem odakerül ahova való. A Pokolba, fivérem a Halál örömére. De nem engedek, amíg én élek nem. Harcolnom kell az utolsó csepp erőmig is és levágom az összes démon fejét, ha a közelembe kerül. Utálok ígérgetni, de ezt most, be fogom tartani. Röhejesen érzem magam, amiért nem azt teszem, amit megírtak. Mostantól folyton csak ellenkezem akárcsak egy hisztérikás kis démon. Csak a magasban engedtem ki azokat a hollófekete szárnyaimat. Ő vitt én meg mentem a fejemben megszületett törvények miatt most ez van.

// Shadowland/Belváros/Night Clubb//

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Pént. 04 Feb. 2011, 03:33

Lassan ballagtam ki a parkba. A tóhoz mentem, ahol a szüleimre szoktam emlékezni. Mikor oda értem megálltam és Zoey-ra néztem.
- Tudom mit érzel, és segíteni akarok.- Néztem rá, majd lehajoltam és megérintettem a víz felszínét. Az hullámozni kezdett és megjelent egy Zoey szüleiről.
- Látod, ők ott vannak. És bármennyire is fáj nekik, tudják, hogy jó helyen vagy.- Néztem a lányra. Kicsit hátrébb léptem, hogy gondolkozhasson, mikor vörös foltot fedeztem fel a fűben. Odamentem, majd megláttam néhány szét szaggatott ruha darabkáját is. Leguggoltam és megérintettem a vért, ami a füvön volt és egy kép villant be...
Egy kép, amin Joseph egy lánnyal van....megcsókolja, majd letépi a felsőjét....
Felegyenesedtem, majd dühtől szikrázó tekintettel emelkedtem fel....
Láttam Zoey kétségbeesett arcát, de most minden dühömet ki akartam engedni.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Hétf. 14 Feb. 2011, 19:38

Besétáltunk a kertbe, majd egy tóhoz vezetett Keszi. Mutatott egy képet a szüleimről, én pedig elsírtam magam.
-Neeeee!!!-sikítottam, és lerogytam a földre. Keszi eközben elsétált, nem tudom mit csinált, egyre csak az járt a fejemben, hogy látni akarom anyuékat, találkozni akarok velük. Mikor Keszi felé fordultam láttam, hogy nagyon dühös, nem tudtam mire vélni a dolgot. De rémülten, és kétségbe esetten néztem rá. Végül rendeztem a vonásaimat.
-Keszi mi a baj?-kérdeztem felállva, és mellé sétáltam. Nem értettem mi ez a düh, ami Kesziből árad.
~Nyugtasd meg!~szólalt meg egy hang a fejemben.
~De hogyan tegyem?~kérdeztem vissza kétségbe esetten. Majd rájöttem.
-Keszi gyere üljünk le! Meséld el mi a baj?!-kértem, és megfogtam a kezét. Valami forróságot éreztem, el akartam rántani a kezem, de az a hang újra megszólalt.
~Vedd át a fájdalmát! Ne engedd el!~lágy békítő suttogás volt, és én engedelmeskedtem neki. Éreztem, ahogy Keszi fájdalma, és dühe átáramlik a testembe. Én pedig nyugodt hullámokat küldök neki.
~Ez meg hogy lehet?~nem értettem semmit, csak néztem ahogy a kezem ami fogja Kesziét egyre fényesebb lesz.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Hétf. 14 Feb. 2011, 19:53

Zoey megérintette a kezemet, majd valami furcsa bizsergető érzés vett hatalmába. Pár pillanat múlva ismét rendesen láttam. A lány teste fénylett, miközben a haragom csillapodott. Kihúztam a kezemet a kezétől, majd hátrébb léptem.
- Zoey...- Néztem a lányra.
- Ragyogsz.- Suttogtam, majd mosolyogni kezdtem.
- Megvan az erőd.- Mondtam és megöleltem. Egyáltalán nem voltam dühös, sőt boldog voltam.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Hétf. 14 Feb. 2011, 20:12

Nem tudtam mi történik, már csak azt éreztem, hogy Keszi kezd megnyugodni. Végül kihúzta a kezét az enyémből. Nem értettem semmit, mosolygott, én pedig olyan voltam, mint a frissen született csillag.
-Tessék?-pislogtam párat, és nem értettem.
-Az erőm? Keszi nem értem mit mondasz.-néztem rá értetlenül, végül lenéztem a kezemre.
-Hát ez meg mi a manó?-kérdeztem sikítva, elkezdtem vakarni a kezem, hátha eltűnik, de nem jött össze.

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Hétf. 14 Feb. 2011, 20:38

Megfogtam Zoey kezét.
- Nyugodj meg. Ez az erőd. El tudod venni mások dühét, érintéssel.- Néztem a szemeibe.
- Köszönöm Zoey.- Suttogtam, majd leültettem a fűbe.
- Sajnálom, ha megijesztettelek.- Néztem a szemeibe. Valami furcsa érzés kezdett a hatalmába venni. A picik... Felálltam, majd Zoey-ra néztem.
- Mára ennyi. Próbálj meg nem hozzá érni senkihez, húz kesztyűt és úgy nem fogod érezni a dühöt. Ne haragudj, de a picikkel van valami..érzem...- Magyarázkodtam és egy szempillantás alatt a szobámban termettem.
//Uralkodók szobája//

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Kedd 15 Feb. 2011, 18:31

Keszi megfogta a kezem, majd mondott pár dolgot, nem tudtam egészen rá figyelni. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi van. Végül Keszi elment, én pedig egyedül maradtam.
-Semmit nem értek.-dünnyögtem, majd sétálni kezdtem. Azt sem tudtam, hogy mit kéne csinálnom, mit tegyek, hová menjek?
-Ez egyáltalán nem nekem való...-sóhajtottam, és egyre beljebb sétáltam a kertben, válaszokat kerestem, megértést, segítséget!

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Szer. 16 Feb. 2011, 19:45

Sokáig sétáltam, végül úgy éreztem, hogy muszáj kiszabadulnom innen, mennem kell valamerre.
-De merre? És kihez?-tettem fel a kérdést fenn hangon. Egyszerűen fogalmam sem volt. Végül úgy döntöttem, hogy a szobámba megyek.

//Őrző-védőangyalok szobái 1es//

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Csüt. 17 Feb. 2011, 18:49

Valami főangyalt és királyt meghazudtoló módon szaladtam a tegezhez, amit tele tömködtem nyilakkal. Apró vigyor lett az első fokozat majd a második és így jött a többi valahányszor szembe néztem a céllal.
Eszembe jutott valami, amit nem adtam volna egyetlen háborúért cserébe. Előrántottam a katanát a tegezt hátra dobva a hátam mögött.
Ellenfél hiánya miatt odaképzeltem egy izgága démont, akinek néha a fejét vettem máskor meg a hasába szúrtam. Sosem halt bele. Hogy is halt volna bele, ha mindezt csak odaképzelem? Ó igen kiéheztettek a démon vérére, hogy majd egyszer közéjük lökjenek és a piszkos munkát elvégezve még többet akarjak.
Nem vagyok Jézus, aki feláldozza magát másokért! Az Ő butasága volt ilyet tenni nem az enyém.
A régi nagy tettekre gondoltam, amikor még akkora lázadó voltam, hogy egy halandó vérének illata is elégedetté tett. Szegény jó kis Mizrael vajon mit keres még mindig itt?
Ja igen apu megbüntetett amiért rossz kis fiú voltam most még a mérgezett főztjét is meg kell ennem.
Szóval harcoltam a semmivel, inkább nevezném hadonászásnak egy képzeletbeli lénnyel.

Vendég

Térdre rogyva, az ajtót bámulva, hitetlenkedő tekintettel három szót bírtam csak ismételgetni.
- Nem fogok sírni, nem fogok sírni, nem fogok sírni, nem fogok síírniii...!
Hevesen ingatva fejem próbáltam észhez térni, de az előbbi szituáció komolyságát és jelentését képtelen voltam nemtörődömséget színlelve elfeledni. A szemeimet maró könnyek végül mégiscsak életre kelve kicsordultak szemem sarkából, majd végigszántották arcomat. Egy kérdés kezdett formálódni elmém leghátsó zugában, amely nem a testemet rázó zokogásnak gondolatával volt tele.
"Vajon ha egy démon testemet marcangolva kínjai alá venne, az is ennyire fájna, mint most a lelkem...?"
A "visszatartom a lélegzetem miközben minduntalan zokogok" akciónak az eredménye pedig egy cseppet sem segített a már így is ramaty helyzetemen - fulladozva csuklani kezdtem... emellett zokogtam, és levegőt is alig kaptam. De ez még mindig elviselhetőbb volt a bensőmet maró vágy, fájdalom, veszteség, becsapás, önutálat és szerelem érzete.
Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.
Kitártam a szoba ablakait, majd meg sem fontolva döntésem, - szárnyaim kibontva az ablak peremére álltam. Nem öngyilkos akartam lenni, ugyan már! Bár be kell vallanom, hívogató egy ajánlat volt. Leugrani, tenni az ellen, hogy elmúljon ez a szörnyen elviselhetetlen fájdalom... ez, amely az egész énemben szétárad, és egyre csak fojtogat. A démonok kezei közé ugrani, soha többé nem harcolni, meghalni.
Elrugaszkodtam, majd elrepültem. Gyengének, tehetetlennek éreztem magam. Még csak azt sem lehetne mondani, hogy marionett bábúnak. Csak össze szerettem volna rogyni valami sötét, magányos helyen, és addig zokogni, amíg el nem fogy az összes könnyem.
Pár perc sem telt bele, arra eszméltem fel, hogy a talaj közeledik, torkomból pedig éles sikoly törik fel. Aztán bumm! Mindenem fáj, szúr és ég, s bár nem esik jól, mégis örülök neki... örülök, mert így legalább a fizikai fájdalmaimra tudok összpontosítani a lelki helyett... szuper, ennyi erővel az ereimet is simán felvághatnám! Várjunk csak.. miért is nem teszem..? Mi akadályoz meg, Amy? A már nem létező józan eszed? Vagy a szíved, amely már semmiért és senkiért sem dobog?
Fogalmam sincs, még miért vagyok itt...
Újaim a fűt markolták, s ez volt az a pillanat, amikor képes voltam pár percre abbahagyni a sírást. Kezem a bordámhoz, illetve annak maradványához kaptam. Hm, maradvány? Tulajdonképpen csak így szépen... hát szóval, ketté volt törve, nem gáááz....
Hátamra feküdtem, és újra engedtem a sírásnak. Ha lett volna valami éles tárgy nálam, fontolás nélkül végeztem volna magammal. Utáltam az életem, utáltam mindenkit, még magam is! Gyűlölöm ezt a helyet, gyűlölök itt mindenkit! Ohó, de nem csak itt, mindenhol! Utálom a poklot, a k!baszott démonokat, gyűlöm az Isten b@romi utálatos humorát, a mennyt, ami a legkevésbé sem a legszebb és legjobb hely, mint azt mondják, a földet, ahol az emberek élete szép, és kívánatos, amiben soha, de soha nem vehetek részt, és főként - gyűlölöm magam, amiért ekkora agyatlan tyúk vagyok, hogy ide jöttem, és nyitott voltam mindenki felé... az lett volna a legjobb ha egyedül maradok, mint azt eddig is tettem évszázadokig. Senki sem háborgatott, semmi sem fájt. Élvezhettem a magatehetetlenség, az unalom, és a csend fárasztóan hervasztó kavalkádját...
Sebeimtől véres kezem arcomra tettem, könyörögve annak a bugyuta Teremtőnek, sőt, még Lucifernek is, most azonnal ájultasson el engem, mert tényleg végzek magammal!

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Vas. 20 Feb. 2011, 20:45

Csupán eljátszadoztam a katanával minek következtében mély érzést éreztem legbelül. Harcolni akarok és szenvedni, ami teljes mértékben lehetetlen. Egy gyógyító vagyok önmagam sebeit és fájdalmam elmulasztanám.
Szörnyű átok ez! Akárhányszor megvágod, magad nem fáj. Miért? Mert irtóra nagy a szerencséd. Fogtam az átkozott katanát és letérdeltem vele a fűbe. Megsebeztem volna magam csak azért, hogy szép virágok nőjenek ki a földből. Liliom, nárcisz meg miegymás. De mindent meg kell akadályozni, mindent. A tudat, hogy helytelenül cselekszem megállított. Az is lehet, hogy Azrael volt, akinek a jelenlétét még akkor is érzem, ha nincs is mellettem. Hátra dőlve a fűben bámultam az eget, milyen csodálatos lehetne, ha egy kis eső is esne. A kis kandúrrá változtam, aki kedve szerint mászkálhat a kertben szaladgálva, a szerszámokat meg gondolom, később visszaviszem a helyükre.
Kedvemre való munka volt ott nyargalászni a semmi közepén. Ahogyan elmentem a szobák ablaka mellet valami hívogató illat megcsapta az orrom. Vér!
Iszkoltam az irányába amilyen gyorsan csak lehetett a belső Mizrael olyan intenzíven vágyott már a vér látványára, mint még soha.
Amy? Egy pillanatra megálltam. Átgondolni azt, hogy megakarom-e menteni az életét. Hozzá szaladtam legalább kandúr képében senki az égvilágon nem gyanakszik rám.
Nyávogtam egy kicsit hozzá dörgölőzve, de csak óvatosan, biztosan szenved. Felnéztem az ablakra valahogy sehogy sem passzolt a véletlen leeséssel a dolog.
F3nébe elfelejtettem kandúrként nem tudok gyógyítani. Remek! Visszaváltoztam.
- Ne mozogj, lehet egy kicsit fájni fog, de én akkor is meggyógyítalak! Nem halhatsz meg! – lassan kitépem az összes tollam, ha így folytatom az életmentő doktor szerepét. De hát ezt most meg kell tenni. Kiengedtem őket egyfajta búcsút mondva a szép élettől a karjaimba vettem.
- Mégis, hogy gondoltad ezt a leugrás félét? – kihúztam egy tollat, ami hát arra ösztönöz, hogy muszáj vele is köteléket létrehoznom ugyanúgy, mint Asaliahval, Sarahval, Jeremiahval és Keszivel.
- K*rv@ jó isten ez, ugye? – nem érdekelt a válasza csak meggyógyítottam és létrehoztam vele a köteléket. Így legalább immúnis lesz mindenre, amíg én élek. Csak ne keljen meghalnom, mert akkor mindenki velem együtt végzi.
- Most elmondod miért csináltál butaságot, ha nem megbüntetlek! – szép gyengéden megérintettem az arcát és magamhoz öleltem. – Na, nem kell sírni, itt vagyok.

Vendég

Olyan volt ez, mint amikor félálomban vagy. Érzékeled ami körülötted történik, távolról és visszhangozva hallod a hangokat, mégsem nyitod ki a szemed, mert tulajdonképpen nem is tudod.
De ez annál komolyabb volt. Valahogy hiába küzdöttél, hogy felébredj, nem ment. Minden egyre lejjebb nyomott, minden egyre haloványabb lett. Utáltam ezt az egészet, a két sík között dülöngélni. Most akkor életben vagyok? Na mi lesz már, nem halok meg? Meddig kell még elviselnem ezt? Vedd-el-az-életem-Lucifer!
- De... meghalhatok! Meg szeretnék...!! Kérlek!
Automatikusan válaszoltam a hangra, viszont beazonosítani annak tulajdonosát nem tudtam. Szemeim könnytől homályosak voltak, ráadásul kinyitni sem tudtam őket rendesen.
Perceken át mást sem csináltam, csak hallgattam a magam körül, és rajtam folyó motoszkálást. És azután meg végképp meg sem mozdultam, miután rájöttem, ki az illető. Azt kívántam, bár hagyna békén, bár saját kezűleg segítene abban, hogy életemet veszítsem.
Végül kénytelen voltam kinyitni szemeim, és válaszolni. Hangom élettelen volt, áttetsző. Utáltam, hogy nem cseng határozottan.
- Miattad csináltam... - mély levegőt vettem - Büntess! Ennél jobban más úgysem fájhat semmit...

Tárgy: Re: Angyalok égi kertje Hétf. 21 Feb. 2011, 23:27

Bámultam egy kicsit Amy látszólag félholt testét. Feljebb húztam magamhoz, amikor kimondta, hogy miattam tett ekkora meggondolatlanságot. Miattam, aki jobban kívánná magát a Pokolban látni, mint idefent.
- Már nem kell! – levettem magamról a kabátot és ráterítettem. – Van egy ajándékom, de csak akkor mutatom meg, ha nem teszel többé ilyet. – valahogy sehogy sem tudtam bántani őt. Nem akartam, hogy fájjon neki az érintésem, amivel megmérgezem, és ezt teszem vele.
- Tudod születésünkkor egy világ és egy teljesen más személyiség születik meg velünk együtt. Ha most meghalsz, veled együtt semmisül meg az a világ és különlegesség. – adtam a homlokára egy csókot igazából csak ennyire tellett, ezek után akár még jobban szorongathatnám, nem megy.
- Nem értesz meg ugye? – jobban magamhoz szorítottam. – Annyira utálom, amikor folyton ilyenekkel biztat, miközben röhög rajtam. – sóhajtottam egyet. – Mennyire szeretsz tanítani?

Vendég

Mizrael hiába húzott magához, én pár pillanat múlva fel is ültem elhúzódva - bár a kabátot magamon hagytam. Lábaim felhúztam magamhoz, térdeim átöleltem. Nehezemre esett gondolkodni mellette, mikor ennyire közel volt hozzám, szinte már belém bújva.
Szavaim hangsúlya monoton volt, és csendes, de annyira határozottan és komolyan csengtek, hogy az embernek nehezére esett nem felfigyelni rá. Még magam is megleptem:
- Nem miattad volt! - Szűrtem a fogaim között előre meredve, magam elé... Üres tekintettel, elgondolkodva... S eközben így átölelve lábam előre-hátra kezdtem ringatni magam.
Jó, igaz.. miatta vagyok ennyire sz@rul... Vagyis nem! Egyáltalán nem, nem, nem, és nem! Igazából csak magamnak köszönhetem azzal a bugyuta pofonnal. B@sszus már tulajdonképpen a jegyese voltam, mégis mi a jó édes fr@ncért ne engedhettem volna hogy leteperjen és csókolgasson, FŐLEG hogy én is ezt akartam? - Elgondolkodva, még mindig magam elé meredve, erőtlenül nevettem magamon... - Szánalmas... ez egyszerűen totál.. totálisan b@romság! Istenem, istenem csak egyszer, egyszer az életben ne lennék ennyire k!baszottul h0lye! Istenem de utálom magam... miért pofoztam meg? Miért!???
Ezt az egészet már annyira megbántam ki tudja hanyadszorra, hogy talán már ugyanannyira fáj a szívem és a lelkem, az egész belső énem, mint amikor a démonok megölték a szüleim. Rég volt, de az az ocsmány érzés a mai napig nem múlt el bennem... eljövök ide feledni, hogy végre én is boldog legyek és ne csak a lelki terroromon rágódjak, erre meg itt van, tessék, egy egy másodperces k0rv@ nagy meggondolatlanság miatt elveszítek mindent ami vidámságot adott és elfeledtetett mindent... és hogy állok? Még sz@rabbul érzem magam mint azelőtt. Zseniális vagy Amy! - Szinte már annyira utáltam magam, hogy rendesen hányingerem volt a gondolatomra. Édes, nem de bár?
- De, Mizrael, értelek... csak a helyzet az, hogy nincs igazad...! - Feleltem végre felnézve rá abból az "üres-tekintettel-meredek-magam-elé,-gondolkodva" dologból.
Mégis milyen személyiség veszne el velem, ha meghalnék? Ja tudom már... el is mondom... de egyáltalán nem annyira szép, jó, és értékes, mint ahogy azt Ő is rajtja.
Szeleburdi liba vagyok, semmirekellő, meggondolatlan, értéktelen, pesszimista, és főként önző. Ott van a királynője vagy mi, meg a gyerekei, én meg kisajátítom magamnak..! - A jó tulajdonságaim meg most nem ide tartoznak...! De a lényeg ott van..
- Tanítani? - Elgondolkodtam. A helyzet az, hogy a tanítás és a harc mindennél közelebb áll a szívemhez. Az idő során ezeket, és a zenészetet tanultam leginkább, és űztem hobbimként.
- Imádok tanítani, de csak harcot.. az ilyen iskolai izék mint "irodalom" meg "matematika" szóval, brr... inkább óvónéninek mennék el, vagy mi. - Elmosolyodtam. Képzeljünk csak el valami fekete hajú, fekete szárnyű, nagy boci szemekkel rendelkező fiatal nőt, amint mosolyogva gyerekeket tanít harcolni az oviban íjjal, tőrrel, és mi egyéb fegyverrel... - De... öö felnőtteket.. felnőtteket még nem próbáltam. Miért?

» Hajnal kertje
» Angyalok fajleírás
» Angyalok szobái 1
» Angyalok szobái 2
» Angyalok szobái 3